Pumi

A magyar pásztor terrier

A pumi a hazai fajtáink közül villámkarriert futott be a kilencvenes évek közepétôl. Ezt a tendenciát leginkább kutyakiállításainkon mérhettük le, ahol gyakran hatvannál is több „pamacskagylójú” esélyes közül kellett kiválasztania a bíráknak a gyôzteseket. Ez hozzávetôleg azt jelentette, hogy a legkedveltebb külföldi fajták nevezési létszámával vetekedett a pumis mezôny. Mi az oka ennek a hirtelen fellendülésnek? A pumi tenyésztôk, és tartók egy része valamire nagyon ráérzett. A pumi csak akkor emelkedhet ki üde szigetként a kutyafajták szinte kimeríthetetlen választékot nyújtó tengerébôl, ha valami különlegeset tudnak nyújtani a kutyát vásárolni óhajtó rétegnek. Ezek a pumisok jelentették a derékhadát azoknak a lelkes kísérletezôknek, akik elvetették a magvát a terelôkutya versenyeknek hazai berkeinkben. Még ôk sem gondolták elôre, hogy ez a magonc ilyen buja hajtásba kezd. A puminak ez a közeg az igazi táptalaj, itt érzi magát elemében. A terelés az igazi kihívás, az igazi hivatás. Óriási lehetôség a fajtában feszülô kimeríthetetlen energia kiaknázására, megzabolázására. És a pumik bizonyítottak. A terelôversenyeken, a terelési ösztönpróbákon a hajtófajtáink közül a legbiztatóbban szerepeltek.

Honnan ez a robbanásközeli vitalitástöltet a pumiban? Minden valószínûség szerint az ereiben csörgedezô terrier vér a felelôs ezért. A XVII.–XVIII. században a merinói juhokat hazánkba kísérô francia eredetû, terrier jellegû terelô kutyafajták a pulival keresztezôdtek. Így jött létre a pulinál rövidebb szôrköntöst viselô, álló, a felsô harmadától bicsakló fülû eb. A puli utolérhetetlen intelligenciájából egy jó adag ötvözôdött benne a terrierek nyughatatlan, izgô- mozgó természetével. E mixelés a terelômunkában szinte párját ritkító „koktélt” eredményezett. Számos pásztorember munkája során az ilyen típusú ebekre esküdött, volt aki azonban a mudi jellegûeket, vagy a puli terelésben jártas példányait helyezte elôtérbe. Mindenféle lábasjószág mellett megállja a helyét. Nem riad vissza a nagytestû kérôdzôk, így a marhák megzabolázásától sem. A pásztorok szerint a legnehezebben kordában tartható disznókonda mellé találni sem lehet ideálisabbat a fajtánál. A pumi elsô híres tenyésztôje az írott krónikák tanulsága szerint gróf Festetics Samu. Néhány fénykép is megôrizte az utókor számára néhány szép pumiját. Ekkor 1909-et írnak. A 20-as évek elejére teljesen elkülönül a pulitól, s mint önálló fajtát mutatják be a kiállításokon.

Szélvész az agility pályákon

A már említett 1990-es évek közepéig tulajdonképpen egy kevéssé ismert, a kiállításokon csekély létszámban felvezetett fajtaként jellemezhetjük a pumit. Náluk is megemlíthetjük a mudikról szóló írásunkban már taglalt skandináv jelenséget. Északi barátainknál hihetetlen népszerû, szívesen fogadott hazánkfia a pumi. Egyik leghíresebb képviselôjük Miklós, a finn tulajdonban lévô agility világkupa gyôztes kutya. S ha már ennél a XXI. századi sportnál tartunk érdemes egy kicsit megállni. Kis túlzással a pumi erre született, már ha nincs lehetôsége a terelésre. Szélvészgyors, fordulékony, termetéhez képest hihetetlenül ruganyos. A mindent elsöprô lelkesedés, tenni akarás következtében sokszor egyfolytában csahol az akadályok fölött repkedve. Ez az állandó kommentálása a pályának a nézôk számára roppant mókás. Ha a felvezetôje eljut kutyájával arra a szintre, amikor már tökéletesen irányítható, akkor nehéz nála eredményesebben szerepelni. De a vérét pezsdítô, kissé csökönyös, önfejû terrier vért nem egyszerû mindig kordában tartani. Sokszor nagyon lelkes, nagyon menne, szinte egyszerre akarja „felfalni” a pályát, csak nem mindig az elôírt irányban. A legnagyobb kihívás az agility-ben, hogy a kutya, gazda összhang mûködôképes legyen.

E fajta képviselôi is megmutatták már magukat a televízió, és a film világán keresztül a közönségnek. A népszerû Kuckó címû gyermekadás társmûsorvezetôje sokáig egy Ancsa nevû pumi volt. Minden idôk egyik leghumorosabb magyar filmjében, az Indul a bakterházban választani sem lehetett volna odaillôbb figurát, mint a pumit. Ô alakította a Bundás névre hallgató világcsavargó kóbor ebet.

A hétköznapi életben a pumi inkább kertes házba javasolható, de ahol a nagyfokú mozgásigényét kielégíteni hajlandó a gazdi, ott emeletes házban is tartható. Rendkívül éber, elsôrangú jelzô, házôrzô eb. Figyelmét semmi el nem kerülheti. Még egy madár sem repülhet el a telek felett anélkül, hogy ne figyelmeztesse: „ez bizony az én birodalmam.” A pumi vásárlása esetén jó ha mérlegeli a leendô tulajdonos, hogy ne a Mézga családból ismert Máris szomszéd típusú emberek éljenek közvetlen közelében, mert a fajta „bôbeszédûsége” miatt sokszor nem kívánt látogatójuk lehet. A színválaszték hiányára sem fogható a pumi vásárlás elôtti tanácstalanság, hiszen szürke, fekete, fehér, fakó árnyalatokból válogathatunk. Az ideális testmérete 40–45 cm, ami elôrevetíti, hogy nem túl nagy „fogyasztású” ez az eb. Szôrzete több ápolást igényel, mint a mudié, de különösebben nem megterhelô. Fôleg a kiállításra szánt példányok felkészítésére kell nagyobb gondot fordítani. Az ideális ápolása a kézzel való trimmelés lenne, de ezt nem teszi lehetôvé minden egyed szôrminôsége, s ilyen esetben bizony az olló is elôkerülhet.

A betegségekkel szemben ellenálló, egészséges fajtát vállalók a pumiban hosszú életû, nem mindennapi társra, egy hamisíthatatlan fazonra lelhetnek.