| Jak and Daxter: The Precursor Legacy
Mivel Crash jogok már a Universal zsebében vannak, a Naughty Dog új vizekre evez. Meg kell, hogy mondjam, nem is rosszul...
A sztori ott kezdődik, hogy Daxter beleesik egy ún. "Dark Eco"-ba, ami másnéven sötét erő. Eddig ő is olyan emberszerű lény, mint Jak, de ezután félig-vidra félig-menyét lénnyé, Ottsel-lé változik. A feladat ebből adódóan annyi lesz, hogy megkeresd az egyetlen embert, aki tud rajta segíteni. Csakhogy ő a messzi északon lakik, egy faluban, az oda vezető utat pedig a Fire Canyon keresztezi. Ahhoz, hogy ezen át tudj kelni, szükséged lesz az A-GRaV Zoomer-re, ami nem más, mint egy lebegő versenybringa (ebből is látszik, hogy nem mindennapi játékkal lepnek meg minket a készítők). Ez a bringa önmagában azonban nem elég, kell hozzá egy hőálló pajzs is, hogy a Tüzes Kanyonon át lehessen kelni. Ezt a pajzsot Power Cellek működtetik, amiből legalább 18 darabra van szükség. Power Celleket kell majd gyűjtögetni, alapvetően két féle módon. Az egyik eset, amikor a környező vidéket járod be, közben különféle ellenséges lényekkel hoz össze a sors, akikkel meg kell küzdeni. A másik lehetőség, hogy a falubélieknek (ahol a történet kezdődik) teszel különféle szívességeket, hajtasz végre megbízásokat, s ezekért cserébe adnak Power Celleket. De ahogy haladsz előre, úgy válik egyre bonyolultabbá a sztori, és egy sokkal nagyobb gonoszságra derül fény, mint amire elsőre gondolnál.
A játék során Jak-et kell irányítani, Daxter pedig mint egy segítőtárs lesz jelen. Annyit fog csinálni, hogy megmondja, mit csinálj, tanácsokat ad, mindezt több, mint 45 percnyi párbeszéd formájában. Veszélyes helyzetekben nem sokat használ, de egyébként jó kis segítség elakadás esetére. Nem kell semmit tenni, nyomja ő magától a rizsát. Nagyon fontos, hogy ezúttal egy folytonos világban kell majd kalandozni, nem lesznek töltési idők. Ezt már a Crash-ben is próbálták megcsinálni a készítők, de sajnos nem sikerült. A PlayStation2 lehetővé tette számukra, hogy egy olyan játékot csináljanak, ahol nem szakítják meg az akciót unalmas töltőképernyők, nem kell várakozni. Ez a régi cartridge-os játékokra emlékeztet. Az imént akciót említettem, az előbb kalandot. Ez egy ilyen játék lesz, egy kicsi Crash, egy kicsi Mario-féle felfedezősdi, meg egy kis Zelda-stílusú kalandozás. A fejlesztő csapat, a Naughty Dog, összegyűjtvén a Crash epizódok készítése során szerzett tapasztalatokat és tanulván korábbi hibáikból, ismét egy nagyon klassz játékon dolgozik. Mint Jason Rubin elmondta, végső soron nem bánja, hogy más fába vágják a fejszét, elvégre is a Crash-t tipikusan a 32 bites PlayStation-re tervezték, figyelembe véve a rendszer adottságait. Ideje volt a váltásnak, és most remélik, hogy a lehető legjobb karaktert és egyben játékot valósítják meg az új PlayStation-ön. A gyönyörű képek megnézésén túl egyelőre mi sem tehetünk mást.
| |