2005. június 13. [18:53:59]
Regionalizmus és autonómia
Tanácskozás: A határon túl élő magyarság autonómia-esélyei az Európai Unióban

Hogyan függ össze a regionalizmus eszméje, és az egyes közösségek autonómia igénye? Hogyan kapcsolhatók ezzel össze a kisebbségi jogok? Mi magyarok, akik a Kárpát-medencében élünk, hol, és milyen európai példákra hivatkozhatunk? Erről tanácskoztak a Deák Ferenc Közéleti Klub rendezésében.
A téma különös aktualitását a kisebbségekről szóló romániai törvényjavaslat előterjesztése szolgáltatta.

Az Európai Uniós tagság megoldással kecsegtetett a határon túli magyarok problémáinak megoldására. Legalábbis ebben hittünk. Ma, egy évvel a csatlakozás után, azonban azt kell tapasztalnunk, hogy önmagában a megváltozott státusz nem jelent a tagállam számára a nemzetiségi autonómia biztosítására közvetlen kényszert, a nemzetiségi sorban élők számára pedig nem kínál közvetlen esélyt. Az unió regionális alapokra épülő fejlesztési stratégiája nem a jogkiterjesztést szolgálja, hanem a jogok birtokosai számára a gazdasági felzárkóztatást. A két ügy látszólag köszönő viszonyban sincs egymással. A kérdés tehát kérdés marad: eldübörög mellettünk újra az európai gőzös, vagy találunk végre egy kapaszkodót, fellépőt a nyikorgó-csikorgó szerelvény oldalán?

Molnár Gusztáv szerint a kommunizmus láncaitól épp hogy megszabadult Közép-Kelet-Európában az internacionalizmus okozta bódultság után erős nemzetállamok építésének lehetünk tanúi, ez a jelenség látszólag éppen ellentétes a kontinens nyugati felét jellemző európanizálódás folyamatával. Ez utóbbi korántsem azt jelenti, hogy a nemzetállamok eltűnnének - ilyesminek a legcsekélyebb jelét sem látjuk -, csupán azt, hogy a korábban kizárólag a nemzetállamhoz, annak is a központi irányító szerveihez kötött jogosultságok egy része bizonyos mértékig feloldódik az európai és a regionális organizációs szintek között. Mivel térségünkben most a nemzetállam építése folyik, erre a jelenségre nálunk még jó ideig várni kell. Ez azt is jelenti, hogy a nemzetiségek autonómia törekvéseinek rövid és középtávon viszonylag kevés esélye van, mint tapasztalhattuk, már a szó említése is indulatokat kelt egyes szomszéd országokban.

Megoldást csak olyan típusú, átgondolt programok kidolgozásától remélhetünk, amelyek a magyar nemzetiségek autonómiatörekvéseit beágyazzák az unió szerkezeti, finanszírozási modelljeibe illeszkedő regionális igazgatási egységek kialakításának folyamatába. És itt találkozunk a nagy régió - kis régió viszonyrendszerével, hiszen az európai léptékű régiók lényegesen nagyobbak, mint a határon túli magyar többségű területek, ám a nagy régióba ágyazódó kis régió, a maga igazgatási, költségvetési, kulturális stb. önállóságával már mintául szolgálhatna a magyar közösségek számára. A kulcsszó a regionális decentralizáció, amelyben Magyarországnak élen kellene járnia, példát mutatva szomszédainak, és bátorítva a határon túli magyar politikai szervezeteket, ám a szomorú valóság az, hogy ennek a jelentőségét egyetlen számottevő magyar politikai tényező sem ismerte fel.

Józsa László elmondta, hogy Trianon óta a Vajdaságnak nevezett tartomány több államalakulathoz is tartozott, az elmúlt évtizedekben pedig bizonyos területi autonómiát már élvezett. Ez azért volt különös jelentőségű, mert így a kisebbségi jogok érvényesítése érdekében nem a központi szerb kormányzattal kellett felvenni a harcot, hanem helyben, a tartományban lehetett eredményeket elérni. Ott, ahol a magyarságnak lényegesen nagyobb politikai súlya volt. Felvetette a területi autonómia igényekhez kapcsolódóan azt a problémát, hogy a kialakításra kerülő esetleges magyar többségű terület nem tudja lefedni a magyar ajkú népesség egészét, és az autonómiát élvező területen kívül, szórványban élők számára elvész a lehetősége a kollektív nemzetiségi jogok biztosításának. Bár az EU tagság Szerbia-Montenegró számára még igen távolinak tűnik, mégis kíváncsian várja, hoz-e az majd valamit a vajdasági magyarok konyhájára?

Kántor Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy az EU joganyagából mindösszesen egy jogszabály vonatkozik kisebbségi jogokra, mégpedig a diszkrimináció tilalmának szabálya. Mi magyarok, keserű szájízzel állapíthatjuk meg, hogy ez édeskevés. A nemzeti kisebbségek jogainak kiharcolása, és autonómia igényük respektálása a többségi népek részéről mindenütt hosszú ideig tartott, akár Dél-Tirolban vagy az Aland Szigeteken, a katalánok és baszkok esetében pedig még mindig nem lezárt ez az ügy. Mivel az EU általában a biztonság és stabilitás szempontjait helyezi előtérbe, a nemzet fogalmát politikai és nem kulturális értelemben használja: a politikai nemzet tagja az adott ország állampolgára.

Véleménye szerint a kisebbségek kollektív túlélését csak az autonómia biztosíthatja. Magyarország EU tagságával és a román csatlakozási tárgyalások lezárásával ennek az esélye sajnos csökkent, Erdély esetében tehát elszalasztottunk egy különleges pillanatot. Három autonómia-koncepciót is felvázolt. Az első az ún. regionalista-transzetnikus koncepció, amelynek történeti előzménye az erdélyi magyar értelmiség Trianonra adott válasza, a transszilvanizmus gondolata, volt, s amely nem csak a két világháború között, hanem még a késői Ceaucescu-i érában is komoly visszhangra talált egyes másként gondolkodó román értelmiségiek körében. Ennek a gondolatnak azonban ma Erdélyben kevés támogatója akad.

A második a területi autonómia, amelyhez pl. a Székelyföld önállóságának követelése is tartozik, és amely a magyar többségű igazgatási térségek megteremtését szorgalmazza, ám - ahogy ez már Józsa László szájából is elhangzott -, nem ad megoldást a szórványban élők számára.

A harmadik a kulturális autonómia lehetősége, amelyben a kisebbségek kulturális életük gyakorlásában, továbbá az oktatásszervezésben kapnának önrendelkezési jogot. Ez az a koncepció, amely az RMDSZ kisebbségi törvényjavaslatának is az alapját képezi.

Végezetül hangot adott azon véleményének, hogy a határon túli magyar szervezetek nagyon megérzik a magyar állam politikai támogatásának hiányát, önerőből ma nem képesek céljaikat elérni.

Jeszenszky Géza felidézte, hogy a politikai rendszerváltozás után fokozatosan kellett rájönniük Magyarország vezetőinek arra, hogy a kommunizmust felváltó demokráciában a kisebbségi problémák nem oldódnak meg pusztán az új politikai vezetés jóindulatából. A rokonszenvező nyugati politikusok szolidaritása nem tart örökké, egy bizonyos határon túl az EU és az EBESZ sem segíti a magyar törekvéseket, a nagy súllyal rendelkező államok pedig rendre megtalálják a maguk kézenfekvő indokait arra, hogy aktuálisan nemet mondhassanak a kollektív jogok és az autonómia ügyének támogatására. Hangsúlyozta, hogy az Antall-kormány mindvégig segíteni igyekezett a határon túl élő magyarság területi, kulturális autonómia igényének megvalósítását, jóllehet ezt nem kívánta nagydobra verni. Azonban a magyarok jogainak kiterjesztése érdekében a jobbközép koalíciós kormány mind a nemzetközi szervezetekben, mind a kétoldalú tárgyalásokon a diplomáciai fegyvertár összes elemét eszközül bevetette. Ennek a magyar nemzeti stratégiai célok megvalósítása érdekében ma is így kellene történnie! Megoldásként tehát a nemzeti célok érdekében történő összefogás szükségességét hangsúlyozta, hiszen ha egy egységes koncepció mögé áll a határon inneni és a határon túli magyarság, és azt minden fórumon következetesen képviseli, akkor még a számztalan csalódás után is van rá esély, hogy a célok megvalósítását diplomáciai és közjogi úton megvalósuljanak.

A felkért előadók hozzászólásai után szép számmal hangzottak el a javaslatok is, közöttük hivatkozások baszkokra, írekre, radikális megoldások alkalmazására. Molnár Gusztáv egy ilyen fölvetésre reagálva megjegyezte, hogy az egyetlen követhető és követendő példa számunkra Dél-Tirol esete, ahol hosszas tárgyalások után született meg a megnyugtató megoldás, amelynek nyomán ma az osztrák kisebbség száma gyarapszik Olaszországban. Meg kell azonban mondani, hogy Dél-Tirolban nem igazi területi autonómia jött létre. Trentino provincián belül sikerült a kérdést rendezni, tehát nem egy önálló osztrák tartomány született meg Itália kebelében, hanem a tartományon belül egy kis régió. Ebben a kis régióban azonban a jogok olyan erősen érvényesülnek, hogy például a helyi közigazgatásban csak olyan személyek dolgozhatnak, akik tudnak németül. Megismételte, hogy fontos példa ez a magyarok számára is, hiszen például a magyar többségű romániai tartomány kialakításának ma kicsi a realitása. Ehelyett abban kellene gondolkodni, és azon kellene dolgozni, hogy egy relatíve független Erdélyben, vagy akár a román törekvések szerint kialakítandó több erdélyi régióban a magyar kisebbség önrendelkezése biztosítva legyen. Hasonló megoldások látszanak kézenfekvőnek a többi szomszédos országban élő magyarság számára is.

Felkért előadók voltak: Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, volt nagykövet, Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kántor Zoltán, kisebbségkutató, Teleki László intézet, Molnár Gusztáv, tudományos kutató, a Partiumi Keresztény Egyetem vendégtanára
Gondola

http://www.vajdasagma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=tukor&id=249

Vadjaság ma

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés