1.) Amit Slota Dél-Szlovákiának nevez, az a terület nem más, mint Magyarországnak több mint ezer éven keresztül integráns része, amit még ma is 80-90 %-ban magyar töbség jellemez – mindenféle szlovák magyarellenes gyakorlat dacára. Tehát ezt a részt nem kell elmagyarosítani, az mindig is magyar többségű, vagy éppen színmagyar volt. A 10-20 %-nyi szlovák lakosság oda Trianont követően érkezett, a kitelepített magyarok helyébe, beülve a készbe.
2.) Ami pedig az elmagyarosítás vádját illeti, a helyzet éppen fordított. 1920-ban a területen kb. 1 millió magyar élt, ma elig több, mint ennek a fele.
3.) De nézhetjük ezt a kérdést történelmi távlatban is. A források szerint az egykori Nagy-Morva Birodalom (amelynek a folytatójaként tekintik magukat Slotáék – noha Morvaország ma Csehországon belül van), a mai Szlovákián belül néhány megyére (Trencsén, Turóc, Árva, Liptó) terjedt ki. Az ezer éves magyar „elnyomás” alatt a szlovákok elterjedtek az egész Felvidéken, sőt még a mai csonka Magyarországon belül is jelentős területeken.
Tehát a szlovákok a magyar fennhatóság alatt számbelileg és területileg is megtöbbszörözték magukat, míg a magyarok az ő fennhatóságuk alatt megfeleződtek.
4.) És ha már történelmileg is tekintjük a folyamatot, ne feledkezzünk meg arról, hogy a magyarok áldozatvállalása mentette meg a szlovákok lakta területeket a tatárdúlástól, és a török hódítástól. Cserébe a magyarok kitelepítést, Benes dekrétumokat, halált kaptak.
Mindezek fényében jó lenne, ha a magyar külügy nemzetközi szinten tényekkel cáfolná Slota őrültségeit, nem pedig semmitmondó levelezéssel intézné el a dolgot. Ehhez persze karakán, magyar érzelmű, és a magyar érdekeket markánsan képviselő kormány (és ezen belül külügy) kellene a mostani gumigerincűek helyett. A gazdasági okokon túl ez is egy újabb ok a kormány alkalmatlanságának igazolására.

Dr. Fenyvessy Zoltán
a MIÉP alelnöke

Mégsem oldja meg a nemzetiségi problémákat az Európai Unió?
(Avagy egy újabb hazugság lelepleződése)

Amikor az Európai Uniós csatlakozást valamennyi jelenlegi parlamenti párt megszavazta – az állampolgárok megkérdezése nélkül – az egyik fő érv az volt, hogy a Trianon ütötte sebet, ez a határok nélküli Európa fogja megoldani. Az Európa Parlamenti választás során pedig Kovács László (akkor az MSZP elnöke és egyben külügyminiszter) többször magabiztosan kinyilatkoztatta, hogy mindegy lesz, hogy valaki a határ melyik oldalán él.
A legújabb felvidéki fejlemények tükrében vártam, hogy Kovács László (most már, mint az Európai Parlament tagja) legalább olyan hangerővel és olyan nyilvánosság előtt, mint ahogyan a fenti nyilatkozatokat tette, beismeri tévedését. Hogy azt is beismerje, hogy egyenesen félrevezette a választókat (magyarán hazudott), nem vártam, mert ők ilyet soha nem tesznek – legfeljebb azt mondják, hogy nem nyitották ki az igazság valamennyi csomagját. Azt is vártam volna viszont, hogy az Európai Parlamentben kezdeményez valamit, fellép a határon túli magyarok védelmében. Persze ez naivitás, hiszen ha nem tette meg külügyminiszter korában (amikor hivatalból kötelessége lett volna), akkor miért tenné meg most?
Szívesen látnám továbbá, ha mindazok, akik szerint az Unióhoz való csatlakozás után mindegy lesz, hogy valaki az Unión belül melyik országban lakik, azok most szednék a cókmókjukat, és a Dunától északra költöznének. Nekünk is jó lenne, mert megtisztulna kissé a levegő, ők pedig szerezhetnének egy kis tapasztalatot az internacionalista testvériségből.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzetiségi problémák csak ott oldódnak meg, ahol az érintettek vagy kiküzdik maguknak (mint pl. a katalánok, baszkok), vagy egy demokratikus kormány megértő döntéseket hoz (mint pl. a finnországi svédek vagy a dániai, belgiumi németek esetén), vagy egy csonkolt ország kormánya vállal védőhatalmi státust elcsatolt testvérei ügyében (pl. Ausztria Dél-Tirol esetében).
Sajnos a határainkon kívülre rekesztett magyarságnak nincsenek olyan vezetői, akik sarkukra állnának ez ügyben (ha mégis akad ilyen – pl. Tőkés László-, akkor saját közösségének megalkuvó vezetői szorítják margón kívülre), a szomszédos országok vezetésétől sem a múltban, sem a jelenben, sem a jövőben nem várható belátó magatartás, a hazai kormányok pedig hallani sem akarnak a védőhatalmi státus felvetéséről. A határon túli magyarok így reménytelenül magukra maradnak.
Az Európai Unió pedig kimutatta teljes érdektelenségét az ügy iránt, amikor tavasszal az erdélyi magyarok Brüsszelben jártak az autonómiájuk ügyében. Tanulság, hogy e téren (sem) várhatunk semmi jót az EU-tól. Kötöttségeinket növeli, a problémáink iránt pedig közömbös. A jelek szerint az Európai Unió nem a magyarságnak kellett, hanem sokkal inkább Kovács Lászlónak és társainak.
A szavazók csak a balek szerepét játszották el – immár sokadszor.

Dr. Fenyvessy Zoltán
a MIÉP alelnöke