Ezen felül a családok, de egyes emberek is eladósodnak - ugyanígy elmondható ez a honi vállalkozásokról, amelyek egymásnak való körbetartozásai már komoly krízishelyzetet eredményeztek egyes szektorokban. Így már nem is csak adósságcsapdáról, inkább többes adósságcsapdáról kell ma beszélnünk. Ezek szerint a rendszerváltás még ma sem érte el célját: hiszen nem orvosolta a felgyülemlett bajokat, sőt a problémák orvoslásával megbízottak, tehát a politikai elit megoldás helyett elódázta, és tovább tetézte a bajokat. Az ország nem élt meg rendszerváltást. Volt ugyan hatalmi őrségváltás, gazdasági-ideológiai váltás vagy szemléletváltás, de a problémáink állandósultak a gazdaság, pénzügyek, kultúra, nemzetpolitika vagy éppen az egészségügy területén.

A problémák, terhek és visszásságok sokasodtak 1990 óta is, folytatva a forradalmak, háborúk, diktatúrák sújtotta, megcsonkult ország szomorú hagyományú évszázadát. Amikor 1989. október 23-án kikiáltották a Magyar Köztársaságot, egy lehetőség kínálkozott az önálló artikulációval megalkotott szuverén állam felépítésére, amely talán idővel, kellő mértékben megerősödve felléphet az európai demokráciák közösségében a nemzeti igazságtétel érdekében is. Ehelyett az új magyar pluralizmus alapozói inkább saját magukhoz igazították az ország működését, nem annyira a társadalom fejlődését, mint inkább saját hatalmuk folytonosságát biztosítva. Ez az oka annak, hogy tizenöt éve ugyanazok az erők, és szereplők dominálnak, s ez az oka, hogy tizenöt éve ugyanazon problémák béklyóznak minket. Hiába zsúfolt a politikai tér, mégis kiüresedett és tartalmatlan: hiszen valójában a rendszerváltozást működtetők működtetik tovább a rendszerváltozás rendszerét - most már túl régóta.

A fentiekről kiváltképp maga a társadalom tanúskodik. Akár országgyűlési, akár önkormányzati vagy népszavazásról van szó, a részvételi arány soha nem látott mélységekbe zuhan, sokszor még érvénytelenséget eredményezve is! Az ilyen fokú felelőtlenség a közügyek iránt egyértelműen jelzi a politikába, a vezetőkbe vetett hit kiveszését, egyszersmind kiábrándultságot és közönyt is ébresztve e téren az emberekben. A nemzeti (állampolgári) közösség, mint értékformáló erő tehát nem funkcionál, a közösségi tudat amortizálódott. Erre mutat az az általános kép is, amelyet a társadalom egészének tendenciái vetítenek elénk: korunkban, amikor az értéksemlegesség jegyében világnézeti, ideológiai sokféleség kavalkádját éli meg a (nemcsak) magyar társadalom, kiveszőben van az eredeti gondolkodás, és az az autentikus magyar szabadságeszmény, amely Rákóczitól Pongrátz Gergelyig ível. Az egymással szemben érzett tisztelet és megbecsülés visszaszorult, együttérzés és szolidaritás helyett szaporodnak a gátlástalanságok, mindennapos a korrupció és a bűnözés. A ma élő emberek joggal bizalmatlanok. Mint azelőtt, ma is sokan félnek. Óvatosságból. Ez sem változott sokat a diktatúrához képest...

A szocialista "éra" bukása után keletkezett szellemi űr helyébe a materiális pénzközpontúság fészkelte be magát. A "pénzért bármit"-gondolkodás jobban terjed, mint valaha. De mit is várhatunk azoktól az emberektől, akik még saját gondolataikat sem hallhatják a hírek, reklámok és hirdetések színes és hangos - szinte elkerülhetetlen - stressz-sorozatától? Nem a saját választásunkból éljük meg a fogyasztó harsány mindennapjait, és a pénz világában valóban nagy a választék, de csak az óriásreklámok kínálatából választhatunk...

Egy ilyen társadalom óhatatlanul is olyan környezetet teremt a maga számára, amelyben semmilyen eredeti valós választói akarat nem tud érvényesülni, hiszen a média csatornái olyan jól működnek a társadalomban, hogy az emberek jó része már így is elsősorban a nekik kínált shoppingos-életforma kiteljesítésével van elfoglalva, semmint hogy felelős politikai döntéseket hozzon. A politika ezt kihasználva képes arra, hogy olyan társadalmi bázist alakítson a maga számára, amelynek gondolkodása formálható, rákényszeríthető az aktuális pártpolitika követésére és magáévá tételére. Ezért alakult át mára Magyarországon a politika röpke pár év alatt pontokba foglalt számháborúvá, amely nem társadalmi érdekeket jelenít meg, hanem gazdasági jellegűeket, egyfajta mutatókra épülő monetáris racionalista rendszert megjelenítve, amely százalékosan tartja számon az őt fenntartó embereket. Tegyük fel hát a kérdést: hoztak e javulást az új megoldások régi problémáinkra? Akkor pedig miért nem nyúlunk eleink igazságához, azokhoz az időkhöz, amikor még e régi problémák régi megoldásokkal orvoslódtak?

Régi igazság lehet a magyarok országában, hogy a magyarok bátrak és becsületesek. Nőkkel szemben lovagiasak, munkában tisztességesek, jó családapák. Régi igazság lehet, hogy ügyes, törekvő nép, tele újítással és kezdeményezéssel. Régi igazság lehet, hogy a magyarok országa vidám, vendégszerető hely, ahol bárki nyugalomra és vígaszra lel. Régi igazság lehet, hogy a magyarok egyszer újra elnyerik régi, méltó helyüket a régi Európa új világában.


Jónás Levente
Erzsébetvárosi Jobbik

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés