Az irodalmi tanulmányai és újságírói működése mellett popsztár-ambíciókat is dédelgető Jake Shears (polgári nevén: Jason Sellards) és egy Babydaddy művésznevű mackós, szakállas multiinstrumentalista (polgári nevén: Scot Hoffman) New York-i találkozásából született Scissor Sisters először duóként lépett fel 2001-ben egy Lower East Side-i kabaréban, majd az ottani főnökasszonnyal, Ana Matronic (polgári nevén: Ana Lynch) vokalistanővel trióra, végül pedig a gitáros Del Marquis (Derek Gruen) és a dobos Paddy Boom (Patrick Seacor) bevonásával kvintettre bővült. A kezdetben az electroclash szcénához kapcsolt zenekarról hamar kiderült, hogy jóval több van benne egy divatblöffnél: Babydaddy brooklyni lakásában barkácsolt bemutatkozó anyaguk, mely némi változtatással a most megjelent hivatalos album alapját is képezi, elképesztő stílusbravúrral keveri a hetvenes évek elejétől a nyolcvanas évek közepéig terjedő időszak kommersz popzenéjét. A Comfortably Numb már említett „Pink Gees”-fattya mellett kapunk például tökéletes Elton John-számokat (Mary, Take Your Mama), a Music Is The Victimet nyilvánvalóan a Ike & Tina Turner-féle Nutbush City Limits ihlette, a „come on”-ból Michael Jackson módra „chamon” lesz, felsejlik David Bowie több periódusa is, majd egy diszkóblokkal eljutunk egészen a Pet Shop Boysig (It Can’t Come Quickly Enough), s végül a Pink Floyd és Bowie közé belőtt Return To Oz zárja kerekre a lemezt, de a hallgató – zenei műveltségének függvényében – többek közt a Roxy Music, Lou Reed, a New York Dolls, a Dr. Hook & The Medicine Show, a 10cc, a Sparks, Billy Joel, Hall & Oates, a Chicago, a Chic, Sylvester, Jimmy Sommerville és a Duran Duran hatását is kimazsolázhatja a koktélból. Mindezt az eklektikát egységes – sejthetően önéletrajzi ihletésű – szövegvilág rántja össze: a hősök kisszerű, korlátolt környezetükből a vad oldalra, a szabad és bűnös New Yorkba, kívánkoznak („ez lesz az utolsó alkalom, hogy megcsinálom a frizurád, elegem van ebből a szar melóból, esküszöm, felmondok” – mondja a fodrászfiú a nyitódalban, de a címlapon látható tündérke zöld erdőből nagyvárosi utcára nyíló csillagkapuja sem véletlen utalás), édesanyjukat egy nagy buli forgatagában szembesítik homoszexualitásukkal (Take Your Mama), de a szex-drogok-diszkó szentháromság végül nem viszi őket a mennyországba, a Rudy Giuliani polgármester tisztogató politikája (Tits On The Radio) és a meleg közösségben elterjedt drog, a crystal meth letarolja a hajdani Csodaországot (Return To Oz). Ahogy az angol Darkness visítva újrahasznosította a hard rockot, a Scissor Sisters körülbelül ugyanezt műveli ugyanannak a kornak a popzenéjével – de sokkal több kifinomultsággal és intelligenciával. Ahogy a Strokes megidézte a hetvenes évtized második felének New York-i art-punkját, a Scissor Sisters ugyanezt teszi ugyanazoknak az éveknek a diszkójával – de sokkal tágabb spektrumot átfogva és jótékony humorral. Ahogy a Fischerspooner összehozta az nyolcvanas évekbeli szintipopot a mai elektronikával, a camp esztétikával és a performance-arttal, azt a Scissor Sisters is tudja – sokkal nagyobb zenei tehetséggel és maradandóbb dalokkal. A homoszexuális tematika a Scissor Sistersnél alap (elég nevük leszbikus jelentésére gondolni), s bár az albumuk eredeti demóváltozatához képest a több dalban eltérő hivatalos kiadványon ez egy fokkal tompítottabb, a sorok között olvasva mindig rábukkanhatunk Jack Shears szövegeiben. A korai Elton John honky tonk zongorás slágereit ügyesen és szellemesen megidéző Take Your Mama is jó példa erre: egy vidéki srácról van szó, nagyon jóképű, próbál illedelmesen viselkedni, de a helybéliek nem értik, miért nem nősül már meg, a mamája meg sírdogál valami miatt. A haverok azonban segítenek: elhatározzák, hogy a következő hétvégi nagyvárosi kiruccanásukra elviszik magukkal a mamát is, együtt pezsgőznek és énekelnek vele, hadd lássa saját szemével, hadd értse meg és fogadja el, hogy bekölnizett barátai és a mulató táncosai körében fiacskája mennyire jól szórakozik, mennyire boldog, mennyire vidám, mennyire gay. A maxira a dal négy és fél perces albumverziója és vicces vidéki videoklipje mellé két további szám került: a fejhangon énekelt szintipopos Get It Get It az album nagy-britanniai kiadásának egyik remek bónuszdala volt, míg a bulizást folytató The Backwoods Discoteque, Pt.II csak címében és témájában hasonlít a már említett demón hallható Backwoods Part II-ra (míg az utóbbi egy elektrósított easy tinglitangli volt egy kabarébetéttel, a mostani egy stramm funkos darab – néhol kifejezetten George Michaelt idéző énekkel).