|
sánta sámánok
2017.06.18. 05:26
Komáromi János: sánta sámánok
sánta sámánok dalától hangos az Éter
de a zokszó az Istenekhez már nem ér fel
vagy tán nincs is akikhez felérhetne
üres lett az ember szíve és üres az Űr is felette
csend felel csupán minden könyörgésre
csend a válasz minden kétségbeesett kérdésre
és csend van és csend van és nagy-nagy csend
pusztulás előtti halotti némaság lett idelent
sánta sámánok botladoznak és ágálnak egyre
fejük felett háncsból szőtt koronák lángolnak lebegve
kezükben tüskés ágak és egykori tüzek korma
szemeikben a lelki szegények nyomora
reménytelen útjaikról letérni nem akarnak
lépteik nyomát adják át pornak és avarnak
mennek míg lábukat emelni tudják
reménytelen a könyörgés, de abba nem hagyják
sánta sámánok hitüket még el nem veszítették
valamikor folyton a múltat dicsőítették
ma már csak a jelenről szőnek valóság-regéket
kik a jövőre is gondolnának már nem élnek
a legtöbb mit kérhetnek: a napról-napra létezés
az álomtalan álmok és a meggyötört ébredés
valahol mélyen mégis őrzik azt a régi tüzet
ami egykor az Istenekről üzent
sánta sámánok szemében még meglátni néha
ahogy fellobban a Láng és a béna
testben feléled a Lélek
megborzong ilyenkor aki a szemükbe néz
és egy pillanatra úgy érzi:
talán nem is félek...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
