Verselő - Szerelmes vers. Születésnapi, névnapi vers. Idézetek, sms szövegek, aforizmák, mp3, könyv kiadó.
Friss
 
Vers-témakörök
 
Vers-korszakok
 
Kötetek
 
Költők
 
Látogatások
Indulás: 2005-01-05
 
2013 nyár
2013 nyár : volt hogy

volt hogy

  2013.07.16. 16:00


volt hogy
 
 
volt hogy nem tudtam mi a szerelem
volt hogy azt hittem együtt élsz velem
volt hogy elhittem minden szavadat
volt hogy ebből már semmi nem maradt
új lapot kellett nyitni
új verset kellett írni
 
új szavakat kell mondani már
új szavakat
új dalokat kell dúdolni már
új dalokat
 
volt hogy úgy gondoltam rendben van ez így
volt hogy örültem, hogy legalább lehet így
volt hogy úgy gondoltam máshogy nem lehet
volt hogy elhittem csak ennyi a szerelem
új lapot kellett nyitni
új verset kellett írni
 
új szavakat kell mondani már
új szavakat
új dalokat kell dúdolni már
új dalokat
 
 
aztán villant az éjjel és dördült az ég
megértettem, hogy abból elég
véget ért akkor az az út
úgy döntöttem
nem kezdek újabb háborút
 
az utolsó harcoknak eljött a vége
az utolsó álmoknak szétfröccsent a vére
olyan kell amilyen még soha nem volt
a pokol helyett
nyíljon meg végre a mennybolt
 

 
Prózák és egyebek
 
Napi gondolatok, idézetek
 
Hallgasd meg!
 
Rendezvények
 
Csak egy szót!
A regisztrált látogatók, miután beléptek az oldalra, itt cseveghetnek egymással.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.