Könyvbarátok
Dósa László úgy döntött, hogy színt visz a mindennapjaiba, és kivesz néhány könyvet a városi közkönyvtárból.
Miután végzett az autószerelő műhelyben, leparkolt hát a málló vakolatú épület előtt, és ahogy a bejárat felé indult, a szülei régi könyvszekrénye jutott eszébe, amit ha kinyitott, mindig jellegzetes illat szökött a szobába.
Az előcsarnokban nem volt senki, csak egy fekete pólós srác, aki meglepő kényelmességgel ült a pult tetején, és a telefonján játszott, még akkor is, amikor László odasétált elé.
- Jó napot – köszönt.
A fiatalember felpillantott rá, és morgott valamit. Kikapcsolta a zenét, és lekászálódott a földre.
- Tudom, miért jött – mondta. – Ja. A könyvek miatt.
László nem felelt. Ez az udvariatlanság kissé zavarba hozta.
- Szóval akkor mi lesz? Milyet akar?
- Azt még nem tudom – szólalt meg végre.
- Na de mégis. Szakkönyvet? Sci-fit? Történelmi regényt? – A fiú szipogott, és farmergatyája zsebébe nyúlt.
- Még nem tudom – ismételte meg erősebben László. – Először körül szeretnék nézni.
- Jól van. Oké. – A srác előhúzott egy zörgő papírcsomót a zsebéből. – Jöjjön akkor. Körbevezetem. – Azzal beletörölte az orrát egy nyomtatott, oldalszámmal ellátott lapba.
László szótlanul követte a könyvtárterembe nyíló ajtón át, és gondolatokkal próbálta lecsillapítani magát. Elvégre könyvekért jött, nem azért, hogy ezzel a suhanccal beszélgessen.
- Itt volnánk – mondta a srác.
Körülöttük mennyezetig érő könyvespolcok tornyosultak. A fakó vörös padlószőnyeg elnyelte a nézelődő emberek lépteit, a szürke tapétás falak tövében meleg fűtőtestek álltak. Lászlónak tetszett az idebenti hangulat, azonban amikor levegőt vett, a régi könyvek illata helyett égett szag csapta meg. Nem igaz, gondolta. Mégis mi lehet ez?
A fiú azonban már elindult a könyvtár hátulja felé.
- Kicsit sietősebben, ha lehet – szólt hátra.
Disznó, gondolta László, és követte.
Néhány másodperc múlva a kísérője körbemutatott.
- Ezt a részleget szinte csak az egyetemisták használják – mondta. - Minden van itt, látja? A legutáltabb tantárgyak. Fizika, statisztika. Irodalomtörténet. Ezek meg a szótárak: latin-magyar, angol-magyar… Botanika, csillagászat…
De László ekkor már nem is a könyveket figyelte, hanem a közülük válogató olvasókat. Egyiknek-másiknak sikerült megpillantania a pulóverét vagy a blúzát. Egy fiatal nő piros felsője farkasokat ábrázolt, amint cafatokra tépnek egy könyvet, egy szemüveges férfi pólóján pedig olyan hamburger állt, amiben könyvszelet volt hús helyett. Egy másikon könyv kucorgott reszkető lapokkal egy sötét sarokban, és hosszú emberárnyékok vetültek rá.
Az emberek márpedig fogták a kiválasztott könyveket, és cipelték őket hátra, ahová ők is tartottak.
László mondani akart valamit, de ekkor a fiatalember megtorpant, és egy polcra mutatott, amin koponyák sorakoztak.
- Ezek íróké – mondta a srác, és mosolygott.
- Íróké? – László elvörösödött az elfojtott szavak miatt. – Tehát ereklyéik is vannak?
- Hogy mik? Ja. Igen. Nézze ezt itt. Nem, a feliratot. Ő például romantikus regényeket írt. Ő meg krimiket. Látja?
- Látom.
Kényelmetlenül érezte magát. Legális ez egyáltalán?
Annak kell lennie. Hiszen ez egy közkönyvtár.
A fiú újból elindult. László tétova léptekkel sétált utána. Pár polc és néhány különböző részleg után megérkeztek a könyvtár hátsó részét elfoglaló jókora terembe.
László elhűlten állt a boltozatos kapuban.
Plafont rekesztő könyvhalmokat, lángokat és nevető látogatókat látott, akik a poros padlón üldögéltek, sört ittak, és olykor-olykor ráhajítottak még egy kötetet a máglyára. A levegőben forró füst remegett. Fekete pólós srácok, ránézésre modorra is olyanok, mint a kísérője, járkáltak fel-alá, és irányították a könyvégetést.
- Nézze, nekem dolgom van – mondta a fiú mellette. – Most már tudja, mit kell tennie.
- De én nem azért jöttem, hogy könyveket égessek! – szakadt ki Lászlóból.
A srác visszafordult. Szemei gyanakodva összehúzódtak a szürke ködön túl.
- Mit mond? – kérdezte.
- Azt hittem, ez egy könyvtár!
- Mert maga szerint mik ezek a vaskos izék a polcon, okoskám? – Azzal vigyorogva, de sietősen ellépdelt. Lehet, félt, hogy László megüti.
Ő meg csak állt, nézte a vidám kavalkádot, és arra gondolt, hogy mennyire nem érti ezt az egészet.
Aztán rövid nyitódallam után megszólalt valaki a hangosbemondóban.
- Itt az igazgató beszél. – Ujjongás, üvegkoccanások. – Örömmel jelentem be, hogy a „Minőségi gyerekkönyvekért” című pályázatunk több mint kettőszázezer forint támogatást nyert egy magánszemélytől. Ezzel lehetőségem nyílt megrendelni a már ígért elektromos könyvdarálót, amely a jövő hét folyamán érkezik meg könyvtárunkba! – Záróakkord, éljenzés. Üvegkoccanások.
László zsibbadt lábbal indult a messzi kijárat felé. Minden hang és kép erőszakoson zúdult rá a környezetéből.
A sarokban kialakított gyerekrészlegben néhány kislány ollóval vagdosta a könyveket.
Ijedt sikoltás ért el hozzá a zsivajon át. Menekülni akart, de aztán valami, talán a kíváncsiság vagy a burkolt segítő szándék visszafordította a tömeg irányába.
A fekete pólósok akkor kötöztek oda egy frufrus kamaszlányt az egyik könyvdomb tetején meredező póznához. A halom még nem égett. A lány sikított, élesen, ahogy bírt, aztán felkiáltott:
- Csak egyet olvastam! Egyet, még alsóban! Én nem szeretek olvasni! – Megbicsaklott a hangja a sírástól, és sápadtan nézte a könyvégetőket. – Utálom a könyveket! Utálom a könyve…
Valaki arcon dobta egy lexikonnal, mire elhallgatott.
Egy oldalajtón további embereket hurcoltak be.
A fekete pólósok arról vitatkoztak, mennyi gyufa kell.
Nyitódallam, rikoltozás.
- Itt ismét az igazgató. Nagy elégedettségemre szolgál, hogy közölhetem: Arató Tibor szépíró éppen az imént fogadta el meghívásunkat egy író-olvasó találkozóra! Elvárom, hogy mindenki készüljön a rendezvényre! – Záróakkord, mély nevetés.
László megdermedt. A koponyák! Nem lehet! Ilyet nem engedhetnek!
Aztán felindultan, vörös fejjel visszatolakodott a terembe.
- Maguknak elment az eszük? Mit művelnek itt?
Szemek villantak rá a füstgomolyból. Többen közeledtek. Ki ez, hallotta suttogni.
Egy srác megállt előtte. Talán az előcsarnokos figura volt, talán nem, Lászlót ez nem érdekelte. Goromba, beképzelt alakok mindannyian.
- Maga meg ki? Csak nem egy újabb olvasó? – kérdezte tőle.
- Olvasó? Nem… én nem szeretek olvasni…
- Akkor miért zavarja?
- Mi… miért zavar… - Most már átlátta. Lehetetlen volt az egész, egy rossz álom, de kezdett igazából félni.
Megfordult, fellökött két embert, és rohant.
Elkapták a lábát, valaki hátulról rávetődött, mint egy súlyos szikla. A padlóra zuhant, körülötte por, füst meg a könyvégetők. Rugdosott.
- Nézz ide! – ordította a hátán ülő, és egy könyvet himbált előtte. – Mi ez?
De László nem nézett oda.
- Válaszolj! Mi ez?
A kamaszlány sikoltott, és a tömeg hurrogott.
László felemelte a fejét, a könyvre nézett, és tudta, mi az.
- Fogalmam sincs! – kiáltotta, és tovább rugdalózott.
- Mi ez? Válaszolj, te… te könyvmoly!
Mindenki nevetett.
- Nem tudom… Utálok olvasni! Utálok olvasni!
- Mi ez? – A srác már üvöltött. A könyv ott lógott előtte. – Mi ez?
- A telefonkönyv! – bukott ki belőle. Megszökni úgysem tudott volna. – De hagyjanak békén… engedjenek, el akarok menni!
A fekete pólós felállt.
- Vigyétek – mondta. – Felismerte.
Újabb nevetés. És Lászlót már húzták is a lábánál fogva, keményen a padlót csikarva a füst, a lángok és a máglyarakás felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Köszönöm, hogy elolvastátok! :) Kitti, azt én is nagyon remélem, elvégre már elég rég volt, hogy utoljára találkoztunk! Puszilom a családot! :)