Új bejegyzés Frissítés

2012.10.27. 13:56 Drina

*Hangosan nyög egyet az elfolytott dühtől, amikor Altair visszarántja az irodába. Remélte, hogy meg tud erre a napra legalább szabadulni az érzéseitől, de Altair nem hagyja szabadulni. Mikor nekicsapódik erős, izmos mellkasának, szintén felnyög, kicsit mélyebb hangján, mindezzel tiltakozását kifejezve. Az ölelést hagyja, mert felesleges lenne bármilyen erőt kifejteni ahhoz, hogy megpróbálja ellöki a férfit - úgy sem menne. Viszont nem ölel viszont, csak hagyja, hogy Altair szavai elérjék tudatát. Csak még inkább növeli benne a feszültséget. Mikor ellép tőle egy kicsit hátrébb a férfi, majd érzi, hogy bizsereg a tenyere és az i-re a következő néhány szó teszi fel a pontot. Drina keze szélsebesen lendül és a kislányhoz szokatlan, meglepő erővel kever le egy hatalmas pofont a férfinek. A szobára hatalmas, kínos és idegtépő csend telepszik, csak annyit hallani, hogy Drina idegesen, az orrán keresztül, hangosan veszi a levegőt. Torkában hatalmas gombóc, egész nyaka görcsben áll, úgy akar üvöltözni Altairral, mint még soha életében senkivel. Tenyerén csípős érzés uralkodik a nagyot csattanó pofon miatt, szemei könnybe lábadnak, de nem a szomorúságtól, hanem az idegtépő haragtól, ami most úrrá lesz rajta. Tesz egy hirtelen lépést előre, majd lendületből ugrik fel a férfi derekára úgy, hogy az kénytelen két lépést hátrálni és mikor beleütköznek Altair iróasztalába, kénytelen leülni rá a nagy lendületben. Ajkai elletmondást nem tűrően tapadnak a férfi ajkaira, miközben kér oldalt rövidre nyírt hajába szántja kezeit és testét az előtte ülő férfihoz nyomja. Döntését csak apja lenne képes megváltoztatni, így ezzel már nem veszít semmit. Nincs miért a kastélyban maradjon, de még utoljára elveheti azt, amire vágyik és ami rendes körülmények között járhatna is neki. Ajkait hirtelen húzza el belemarkolva és kicsit meg is húzva a férfi haját. Arcára rá egyáltalán nem jellemző, gonosz mosoly ül ki.* Nem tudom miről beszélsz. Ez biztosan tetszene az északiak királyának, nem? *Súgja szándákos gonoszsággal a férfi ajkaira a szavakat, majd ismét durván birtokba veszi ajkait és nem ereszti. Egyik kezével még mindig hajába túr, másikkal azonban erősen végigkarmol a férfi mellkasán.*

2012.10.27. 13:45 Altair

*Szívébe tőrként vágódik bele Drina szavai miszerint maitta akar a lány elmenni.* - Nem menekülhetsz bele miattam egy olyan házasságba amiben csak szenvednél és még akár bele is halhatnál. Azt meg nem bírnám elviselni. *Vallja be halkan de nem is igazán a lánynak hanem csak kicsúszott a száján. Titkolt és be nem ismert érzelmei csapódnak ki így. Az ahogy a lány ellöki magától és nyitja ki az ajtót és menne ki hagyja. Háta mögött hallja Drina lépteit ahogy lépdel ki az irodából és záródik nyikorodva az ajtó. Az utolsó pillanatban azonban az ajtóhoz lép és megkapja a lány kezét a kilincsen ezzel berátnva vissza őt a szobába. A hirtelen lendülettől a lány neki csapódik izmos mellkasának amire ő testével úgy válaszol hogy reflexből át is öleli.* - Tudom hogy gyűlölsz de én nem gyűlöllek. Nekem is rossz ez az egész mert nem tudok hogy viszonyulni hozzád. De egyet tudok azt hogy szükségem van rád. És nem akarom hogy olyan messzire menj tőlem egy olyan családhoz. **Vallja be ismét ezzel érzelmeit a lánynak sejtetve majd folytatja ahogy elengedi a kicsi lányt hogy a szemébe tudjon nézni. Vállainál fogva hajol le kissé a nála alacsonyabb Drinához.* - Mi lenne ha várnál még a házassággal és keresnénk neked vki más férjjelöltet aki kicsit közelebb van és jobb családból való és jobbanhozzád illő nem egy vén impotens hormonzavaros? *Kérdezi egy erőltetett mosolyt magára varázsolva hogy oldja a feszültséget köztük és próbált a végéfre kicsit viccesen is fogalmazni.*

2012.10.27. 13:38 Ezio

Szeretem Kryshnát. *Jelenti ki határozottan.* Szívemből. *Mondja ismét határozott, férfias hangon, ám hangja kezd átcsapni lassan suttogásba. Mert amit az előbb mondott, mindenki tudhatja, de amit most fog, szinte titokként osztja meg feleségével. Megragadja gyengéd erőszakkal felesége tenyerét és sajátjába fogva teszi nagy, izmos mellkasára. Szíve zakatol.* Most is rá gondolok. *Közli, hogy tudja, miért ver így a szíve. Lábával szétnyitja hirtelen a nő lábait és intim helyzetbe kerülve erekcióját a nő ágyékának nyomja. Szája szétnyílik egy pillanatra az élvezettől, az érzéstől, majd közelebb hajol a nőhöz, szinte ráfeküdve, de tartja magát, hogy ne nehezedjen az több mint száz kiló izommal rá a nőre, hisz nem akarja, hogy fájjon neki bármi is.* Ez viszont most csak a tied. *Súgja a szavakat a nő ajkára. Nem magyaráz meg semmit, hisz királyként erre egyáltalán nincsen szükség.* Bólints és most csak a tiéd lesz, minden más gondolatomat elűzve ezzel. *Hangja komoly, egyáltalán nem viccel, mélybarna szemeit a nő tekintetébe vájja és nem engedi el, egyik kezével még mindig a nő tenyerét szórítja, de éppen csak, másikkal mellette támaszkodik. Összezavarhatja a nőt, hogy miért csinálja ezt és ezt egyedül apja értené meg. Hogy vannak egy házasságban kötelezettségei amit csak akkor tagadhat meg, ha Enayla úgy viselkedik vele, ahogyan eddig tette. Viszont ha szeretet kap tőle, jutalmaznia kell a nőt. Ez mindig így volt, most is így van és mindig így lesz. El fogja mondani Kryshnának őszintén, bármi is történik, ha a nő igent mond és felkészül bármilyen szélviharra, amit ezt majd kavarni fog a nőben.*

2012.10.27. 13:26 Enayla

*Mikor Eziohoz közelít és lágyan csókolja meg szinte érzi férje zavarodottságát minden egyes megfeszült izmában. Még mindig mulattatja a dolog legbelül. Ilyen még talán sosem volt hogy ennyire összetudta volna szavaival és cselekedeteivel zavarni Eziot. Volt rá példa nem egyszer ugyan hogy direkt próbált férjével kikezdeni elcsábítani és flörtölni vele,de ezt mind a volt hogy a játék hevében tette, hogy szórakoztassa saját magát, hol pedig férjét büntesse úgymond azzal hogy mégsem engedi magához közel a férfit és nem adja oda neki magát. Itt viszont most már nem erről van szó és ezt Ezio is nagyon jól érezheti. Nincs szó sem büntetésről sem haragról sem bosszúról sem pedig játékról. * - Tudom hogy kié a szíved és kibe vagy szerelmes s azt is tudom hogy ezen már változtatni nem tudok. Én voltam ennek az egésznek az elindítója és sajnos visszafordítani vagy megjavítani a kettőnk kapcsolatát nem tudom. *Mondja férjének végig farkasszemet nézve vele, de amint férje ellép tőle hagyja hogy az hátat fordítson neki. Ő nem mozdul s egyenesen továbbra is Eziot fürkészi tekintetével.* - Már ahogy az imént is említettem őszinte leszek innentől kezdve veled Ezio és nyílt lapokkal fogok játszani. Egyenesen és őszintén mondok el neked és teszek mindent. *Folytatja férje hátának beszélve. Arra hogy Ezio kijelenti hogy magáévá kell hogy tegye azért amiket mondott először esélye sincs válaszolni vagy reagálni rá. A férfi eltűnik a sötétségben majd a következő pillanatban már a saját ágyán fekszik fölötte magasodva Ezioval. Hideg csuklóin érzi ahogy Ezio nagy és meleg tenyerei nem túl erősen és fájón de határozottan szorítják az ágyhoz. * - Nem, nem kell Ezio. Úgy gondolom köztünk ez is volt a baj kezdetektől fogva. Rám kezdetektől fogva nem tekintettél méshogy csak az elenséges család áldozatára akit elkell venned feleségül ha tetszik ha nem és minthogy te vagy a király úgy kell cselekedned és úgy kell viselkedned velem.  Nem úgy viselkedtünk soha mint a frissházasok az esküvő után, vagy mint a férfi és a nő a egy meghitt  és szenvedélyes házasságban. Te végig királyként viselkedtél betartva a törvényt és az illemet amit a kívülállók és a család megkövetel én pedig úgy viselkedtem mint egy bosszúszomjas áldozat aki mindenki ellen van. *Miközben beszélt nem nézett Ezio szemébe hanem az ablak felé tekintett folyamatosan a vízesés felé. Egy idő után azonban mélyen felette magasodó férjére nézett.* - Úgy cselekedj és azt tedd amit akarsz és érzel, ne úgy ahogy a törvény vagy az illem és a szabályok megkövetelik. Nincs körülötünk senki más csak mi ketten. Mi döntünk mit akarunk. Ha kettesben vagyunk nem kell azt nézni ki mit követel meg tőlünk.

2012.10.27. 12:41 Bogi

Ezio *Az, hogy teljesen össze van zavarodva, igen enyhe kifejezés arra, amit most érez. Izmai karjában megfeszülnek és ahogy a nő közelít arca felé, nyakán is kidudorodnak az izmok, ahogy teste próbál ellen állni a nő csábításának. Vannak szokások, törvények, melyeknek most vagy ellent most, vagy átadja magát nekik. Hisz még mindig ő a felesége és ha az asszony felkínálja magát, nem tehet mást, mint kielégíti annak vágyait. Apja mindig ezt verte - szó szerint -  a fiatal fiú fejébe. A királynődet mindennél jobban tiszteld, ha az alázatos és készséget mutat irányodba. Hirtelen, mintha a romantikus pillanatot egy ablaktörés hangja szakítaná félbe lép egyet hátra, semmit sem mondva először. Mély levegőt vesz.* Szándékosan csinálod? *Kérdezi, őszinte választ várva a feltett kérdésre.* Tudod, hogy kié a szívem. De a király kötelességeit is tudod. *Hangja nem megrovó, egyáltalán nem erős, emelkedett, de nyugodt sem. Kiérződik belőle a kíváncsiság, valamiféle vágy arra, hogy végre megzabolázza a királynőt, hisz még sosem voltak együtt. Ez pedig nem teszi mássá Eziot, mint szánalmas férjjé és valahol királlyá is. Hisz még mindig királynak érzi magát és képes lenne bármit megtenni, hogy visszaszerezze a trónt. Büszkeség a végletekig hajtja ebben az ügyben. Háttal állt eddig a nőnek és az ő emlékére égetett gyertyák fényébe bámult, most viszont megfordul, arcát félig megvilágítja a gyertyafény, ám másik fele annak sötétségbe borul az amúgy korom sötét szobában. A vízesés hangja, mivel Enayla lakosztálya éppen felette terül el a kastályban kissé megtöri az idillikus, vagy inkább feszélyezett csendet, de Ezio már olyan régen lakik itt, hogy meg sem tudná mondani, hogy van-e hangja a vízesésnek. Mint aki megsüketült.* Tudod, hogy mennyire zavart vagyok. És hogy hogyan érzek irántad. *Mondja sejtetően. A szerelem nagyon erős túlzás lenne, de voltak kalandjai a nővel amik erősen beleégtek tudatába.* Miért zavarsz hát még jobban össze egy ilyen vallomással? Magamévá kell, hogy tegyelek érte Enayla. Te is nagyon jól tudod. Mit akarsz hát ezzel elérni? *Hangja kezd még annak mélységénél is mélyebben visszhangozni a szobában, ahogy kezdi azt kicsit felemelni. A düh árad szét vénáiban perceken belül átjárva az egészet. Hirtelen tűnik el hangosan felkiálltva és mikor feltűnik újra már mindketten az ágyon fekszenek. Enayla a gyönyörű, fekete, gyász ruhájában Ezio erős, oltalmazó teste alatt. A férfi sötétbarna szemei szinte szikrákat szórnak. Nem erősen, inkább szenvedélyesen szorítja a nő kezeit az ágyhoz. Kapucnija eddig a fejét volt, ám a lendülettől most látszik teljes arca és feje.* Drina *Gyönyörű, fiatal, hamvas árcáról hirtelen tűnik el minden érzelem.* Miért? *Teszi fel a költői kérdést, melyről mindketten tudják, hogy meg fogja válaszolni.* Hogy minél messzebb kerüljek el tőled. *Mondja halkan, ám minden szót jól megnyomva, hogy nyomatékosítsa azokat. Hogy Altair jól megértse, hogyan érez.* Gyűlöllek. És meg akarom ragadni az alkalmat, hogy ne kelljen többet a közeledben lennem. *Eddig úgy volt vele, hogy elengedi a férfit, ám most ez a veszekedés kihozta belőle minden érzelmét: ha nem lehet Altairral, akkor nem akar ebben a kastélyban maradni. Erővel löki arrébb a férfit, hogy hagyja végre kilépni az ajtón és mikor az kibillen kicsit az egyensúlyából, ellép mellette és kitárja az iroda ajtaját, hogy végre kiléphessen rajta.*

2012.10.27. 01:15 Presyish | Nwalca

- Még mi máson gondolkodjak? Csak úgy elvakítod a nőket. Na meg, még mindig nem tudom, hogy mi vagy nekem, de majd egyszer megmondom, talán. - Határozottan kellemetlen, kissé talán fájó is, ahogy Cal rá esik és még tehénkedik is rajta, viszont nem mutatja ki, hogy fájó lenne neki, mert ennyit még kibír.   - Callie. Callie. Callie. Szerintem igen találó - leheli a szenvedélyes csók után. - Illik rád, Callie. - Még mindig ízlelgeti a nevet, de határozottan elnyerte tetszését, így megeshet, hogy mostantól így is fogja hívni. Aztán folytatja;  - Na és? Ha nem kedveled, akkor mit lesz? Megbüntetsz, vagy mi? - hangjából tisztán kihallatszik a gúny és az incselkedés. Egy percre megszorítja a fiú kezeit, aztán pedig egyszerűen elszakítja egymástól, mert át akarja karolni a mások nyakát, meg persze beletúrni a másik hajzuhatagába. Miközben újabb vágytól fűtött csókot kezdeményez, mindezt meg is teszi, amit eltervezett már fejben. Nyelvének hegyét kidugva érinti meg a másik alsó ajkát, miután a mostani rövidebb csókot megszakította.   - Nem akarom, hogy mással feküdj így - suttogja halkan, komolyan, de mégis határozatlanul. Kimondta. Végül mégiscsak kibökte, ami nyomta szívét, ami miatt rosszul érezte magát. amitől nem tudott szabadulni. Gyerekesnek érezte magát, aki fél, hogy elveszik a kedvenc plüssét, akit visz mindenhova, akivel aludni szokott.   Újfent ajkaira mar, most még hevesebben, hogy elterelje a gondolatait, azonban más eszébe jut, mégpedig a testük. Határozottan nyomja a medencecsontja Cal alhasát, meglehet, hogy kényelmetlenül. Ujjait a hátára vezeti és az ingbe markol. Igazából leráncigálná, csakhogy a testi ereje nagyon a nullát verdesi, ezért nem is tesz semmit - nem akarja, hogy Cal beszóljon neki.

2012.10.26. 22:30 Calixte

- Vasvilla? Ennyire azért nem vagyok vidéki, hé.... * Hangjában van egy kis dac és makacsság, de elgondolva a jelenetet, ahogy őket kergetnék vasvillával egykori falujának emberi népei... alig bírja visszafogni a heves nevetőgörcsöt, mely kerülgeti. Borzasztóan abszurd. Egy másik világ. *  - Egyébként, a hajszíned beolvadna a környezetbe. * Morzsolja ujjai közt ismét Nwalca egyik tincsét. * - Ott minden zöld. Mezők, erdők, puszták... ameddig a szem ellát. Nincsenek hatalmas mélységek és magasságok, vagy rideg,kék óriáshegyek. * Elrévedező tekintetében ott rejlik még az előbbi fájdalom. Szerette az otthonát... a mezőn feküdni.... és most, itt, ahol minden idegen.. legalábbis, majdnem minden. Ahogy Nwalca megsimítja felkarját, elkapja annak kezét, és mélyen a szemébe néz egy percre. Tekintete kissé zavaros, pár másodpercig szótlanul csak néz a mélységbe, majd elengedi a fiú karját, s félrenéz saját mélykék szemeivel. Pár pillanat volt csak, de sokszor ezek hordozzák a legtöbb jelentést Calixte esetében. *  -Ne...nekem? De ez.... * Hebegi-habogja. Nwalca kezére pillant,az azonos karkötőre, s tekintete zavart köde tisztulni kezd, míg végül egészen megnyugszik, ajkaira békés, nyugodt mosoly telepedett. Félig lehunyja szemeit, s az újdonsült karkötős kezének ujjait Nwalcáéiba fonja, majd maguk elé emeli azokat, és kedvtelve szemléli az ajándékot. Mikor megszólal, lassan beszél. * - A testvéred igazán okos lány volt...  de te olyan buta vagy. *Mondja hirtelen,s Nwalca homlokának dönti sajátját, úgy veszi fel a szemkontaktust. * - Alig ismersz, és mégis... mással feküdnék? Már ilyesmire gondolsz? * Hangja halk, duruzsolja a szavakat. * - Persze, hogy nem úgy beszélek veled, ahogy velük.. * Utal Nwalca előbbi mondataira* - hiszen te te vagy. * Mondja ki úgy, mintha legalábbis  a világ létezésének értelmét mondta volna ki. *- Miért adtad ezt nekem? Vagy kérdezzem meg megint; ki vagyok én neked? Úgy látszik, ezen nem tudok átlépni... igen.. * az utolsó mondatot már mintha magának mondaná, önmagát elemezné, szemei is elrévednek újból, majd csillan bennük valami. Közben úgy lépkedtek hátra Nwalca ágyához, hogy Calixte-nak fel sem tűnt, mit csinál, ösztönösen tette. * - És.... jól értettem? Callie? * Testi erejét felhasználva, az ágyra löki a fiút, de úgy, hogy önmaga is vele zuhanjon, Calixte ezzel Nwalcára esik. Ezt a zöldhajú biztos megérzi, de az ágy puha, nagyon fájni nem fog. Majd a többi... Karkötőtlen kezével megtalálja Nwalca másik, szabad kezét is közben, így közben már az összes ujjukat egybefonta. Amint az ágyhoz ér testük, ajkai vadul rátapadnak a másikéra, felhevülten, durván, nyelvével csókolja őt hevesen. Elhúzódva tőle, Calixte lehellete forró pára inkább. * - ...szóval nem igazán kedvelem ezt a nevet... * suttogja. *

2012.09.25. 23:33 Presy | Nwalca

Némi komorság fedezhető fel arcán, amikor Cal szóba hozza a lenti eseményeket, mik nem is olyan rég történtek. Ez a kérdés fel is nyomja benne a pumpát, de mielőtt kiadná útját a srácnak - ami inkább a szobáján kívül lett volna -, amaz nem is várja meg válaszát, folytatja szövegelését.   - Engem? Ó, szóval engem elvinnél oda, ez igazán kedves, de arra nem tartok igényt, hogy vasvillával üldözzenek. Amúgy is kitűnnék a hajammal, nem? Te vidéki. - vigyorogja el a végét. Inkább nem figyel a boldogtalan nevetésre, a fájdalomra, de a gondoskodás ott rejlik mozdulataiban, mivel gyengéden simítja meg Cal felkarját tudatva vele, hogy nincs egyedül, most ő is itt van vele, ne legyen szomorú.   - Szóval sosem érem meg, hogy úgy dicsérj meg, mint ahogy Meredithet, vagy ahogy a többi örömlányt... ez elszomorító, Callie. - mormog halkan, de a mondat végén a becenevet megnyomja kissé gúnyolódva. Egy percre elhallgat, azonban most már kecmereg ki a fiú mellől, az ágyból. Elsétál ahhoz a bizonyos cápás sarokhoz, és az egyik ládikóból elő halász egy összegabalyodott karkötőt, habár annyira kusza, hogy jelenleg felismerhetetlen. Pár pillanatig pepecsel még, viszont miután sikerült szétgubóznia, máris visszamászik a meleg, puha ágyba, Cal ölelő karjaiba.  - Ezt én csináltam... - mutatja fel büszkén a karkötőt, amin egy kisebb cápafog lóg, de erősen odavan rögzítve a vékony bőrhöz, ami viszont kékre le van festve.   - Nem a legszebb, de még kicsi voltam, az első próbálkozásom. Lexié volt, de most a tiéd, kölyök. - emeli fel a hozzá közelebb eső kezet és ügyeskedi rá a karkötőt. - Majd ha mással feküdsz így, akkor jussak eszedbe, mint a zöld hajú. És legyél boldog most, hogy ilyen kedves vagyok, de ha elmered veszteni, akkor engem soha többet nem látsz, megértetted? - szigorodik meg hangja a végére, de tekintete ugyanolyan lágy marad. Felmutatja jobb kezét, amin ugyanolyan karkötő van, mint amilyet feltett a fiúnak.  - Lexie mindig azt mondta, hogy nem létezik rossz, ugyanis mindenhol lappang a jó is, mert van mikor a sötétségben a fény csak haloványan pislákol, de ott van, és a szívünk odafog vezetni előbb utóbb. - Felemeli a fejét, egyenesen Cal szemeibe néz mélyen, mintha a saját pislákoló fényét keresné tekintetében. Cal mellett nem akarta erősnek hitetni magát, merthogy a mellette fekvő már rájött, hogy belül a háborgó és a nyugodt tenger váltakozik. Éppen olyan, mint egy kisgyerek, aki minden rossz történést magába vés, s végül elzárkózik a családjától, barátaitól, a világtól.

2012.09.25. 20:16 Calixte

* Nem akarta azt elérni a kérdésével, hogy Nwalca elhúzódjon tőle, de egy ideje már feltűnt neki a cápa, cápa mindenhol... de azért durcásan felmordul, ahogy a fiú  ellökte őt. Egyszer tűz, egyszer jég - fut át Calixte fején. Teljességében megfigyelhette, ahogy Nwalca változik. Az események hűen tükröződnek arcán, és ahogy Calixte megítélte, ez ritka pillanat lehet. Nem túl reális, ha az ő "kapcsolatuk" szempontjából nézi Nwalca viselkedését, sejtette, hogy máskor, mással a viselkedése... nos, teljesen más. Apja jelenlétére is teljes merevséggel és elzárkózással reagált, de most.... mint valami önfeledt gyerek. És Calixteot ez lenyűgözte.  * - Talán tényleg különleges vagy. * Mosolyodik el finoman, mégis ott bujkál mondatában a sunyiság. * - A cápák csúcsragadozók... és inkább hallassz véres mészárlásokról, elveszített végtagokról.... mint barátkozó szellemükről történeteket.   De az is lehet, hogy felismertek benned valamit. Te is veszélyt hordozol.... mi volt az ott, lent, a konyhában...?* Ajkairól eltűnik a mosoly ahogy ő is közelebb hajol a zöldhajúhoz, kicsit fölé.Meg sem várja a választ, más témára vált.  Tekintete mélyen elveszik annak tekintetében. * - Hát ezért ilyen a szemed.... * Suttogja halkan, odahúzva egyik karjával magához Nwalca arcát. Kezét a fiú tarkójára fonja, egészen bele annak zöld tincseibe. Csak akkor kapja el tekintetét, amikor Nwalca az ő egykori otthonáról beszél. Mélykék szemeit lesüti, ajkain keserédes mosoly ül. * - Az igazság az, hogy nem vagyok valami szívesen látott vendég... * Felkacag, de minden örömöt nélkülözve, majd felnéz rá, tekintetében ott van egy újfajta, mélyről jövő fájdalom. * - De ha szeretnéd, téged elviszlek oda. * Sóhajt egy nagyot,aztán odavonja Nwalca fejét saját mellkasára. Érzi azt is, ahogy annak ajkai az ő bőrét súrolták, erre libabőrös is lesz teste. Hallva Nwalca utolsó mondatát, önfeledten nevet fel. * -  Igazából, * Kezdi, hangjában a sunyiság sejteti a folytatást* -..  a zöld hajad miatt van csak....  a magamfajta vidéki ritkán lát ilyesmit... * Elvigyorodik, és kezével összekócolja Nwalca haját, annyira, hogy az ki se lásson tőle, majd ismét nevetni kezd. *

2012.09.24. 17:18 Hana

* Az istállóban hatalmas volt a mozgolódás. Mindenki a sorozatos csatázásokból kifolyólag serénykedett. Nem akart útban lenni, így kívűlről megkerülve az épületet jutott át a másik végébe. A nyergesben csak egy lovász tartózkodott, akitől az üres boxok létszámáról tudott tájékozódni. Jelenleg Balance mellett lévő a legsterilebb, a többin még dolgoznak. Az alkalmat megragadva le is foglalta magának. Végül a helyszínt egy keskeny, jól bélelt kötőfékkel és egy vezetőszárral hagyta el. Talpa alatt csak úgy ropogott a friss, fehér hó, amely az egész tájat fehér cukormázként vont be. Az égbolt kissé szürkés színbe volt burkolózva azt sugalva, hogy még esni fog. Sőt, már el is kezdtek szállingózni az aprócska, különböző kristályszerkezetű pelyhek.  A kastély területének elhagyásakor felkapta kapucniját, így csak orrának hegyét, száját és állát lehetett látni, amelybe egy-két kósza hajszál lógott. A fekete színű szöveten fehér pöttyök kezdtek felhalmozódni. A derekához rögzített kulacs kellemesen melegen tartotta testét, így a hűvös idő ellenére is jól érezte magát. Kezében lévő szárakat vállaköré tekerte, így zsebre tudta dugni azokat. Lassan az örök éj erdelyéhez ért. Tekintetével a "talajt" fürkészte, melyben friss nyomokra lelt, amik befele vezettek. Immár megújult erővel haladt a jelek után, abban reménykedve, hogy még időben érkezett meg. Azonban rövid időre meg is kellett állnia, mert még nem szokott hozzá a sötétséghez. Téli időszakban nagyon ritkán jár idekint és már el is felejtette, hogy ilyenkor mennyire hátborzongató is tud lenni ez a hely. A hó lepel szerűen takart el minden fényforrást, így a korom sötétben csak körvonalakat lehet látni, miután a szem hozzászokott. Elindulását követően muszáj volt különleges képességére hagyatkoznia, így figyelt mindenegyes apró rezzenésre. Az idő egyre jobban telt, az innivaló forrósága is jóval aláb hagyott. Az erdő legmélyebb és legsötétebb pontjához érve állt meg. Telitalppal gugolva nézett körbe, karjával átfonta mindkét térdét, amire fejét hajtotta. Szemei lassan csukódtak lefele, úgy tűnt, mintha elaludt volna. Mozdulatlanná vált és csak hallgatott. A szellő susogását, kisebb vadak neszeit vette ki. A végtelen hosszúnak tűnő időt egy erősebb fujtatás törte meg. Arcán mosoly húzódott végig, hiába nem látta azon nemes állatot, amiért jött, de legalább tudta, hogy életben van. Maga mögött hallott egy reccsenést és a körülötte lévő mozgás felgyorsulását érzékelte, így azonnal felugrott, a sűrűbben lévő bokrok közzé rohanva állt. Egy hatalmas fa dőlt volna rá, ha nem húzta volna el időben a csíkot. A horkantást most már erőteljesebben hallotta, méghozzá bal oldala felől. Egy lépést sem tett, egyszerűen szeme sarkából vette észre, hogy ott van mellette. Igen, mellette állt az, amit keresett. A ló nem tudta mire vélni őt, egyszer ott aztán hírtelen elé került? Figyelmeztetése ellenére lehet ő is akarja bántani? Hátracsapott fülekkel erőteljesen harapott vállába, amitől kissé össze is húzta magát a lány. Alsó ajkába erőteljesen harapott, amelytől a régi seb kifakadt, egy kis vér ki is buggyant a hóra cseppenve. A kanca felkapta a fejét és néhány lépést hátrált, majd ijeszgetni próbálta a démont. Meredith csak mosolygott, sajnálkozva nézett rá. * - Psszt... - * Fújta ki ezen csitítás jeléül. Kezével óvatosan kabátja alá nyúlt, kivéve magának a kulacsot. A kupak lecsavarását követően nagyokat kortyolt az italból, amely teljesen felforrósította. Kezébe is öntött egy keveset, amit óvatosan kinyújtott. Kisebb vacilálást követően a jószág odahajolt, megszagolgatva kezét, majd megitta belőle a gyömbérrel fűszerezett vizet. Az italt, visszarögzítette a derekához, majd lassacskán elindult kifele az erdőből. A tyúklépésekkel haladó Meredith arcán szélesen ragyogó mosoly jelent meg, amikor a fényre érkezve egyszerűen elé vágtatott az állat. * - Te aztán érdekes szerzemény vagy.... - * Mondta kisebb felszisszenés keretében, majd tovább haladva a hazafele vezető úton, szeme sarkából felmérte őt. Hosszú hófehéren ragyogó szőrén vöröses színeket is látott, mellyek össze is voltak csomósodva. Dús sörényébe és farkába sok eltérő hosszúságú rész is volt. A kanca külseje alapján sok mindent megtudott róla, ami számára előny, de egyuttal a tulajdonosa számára hatalmas hátrány....*

2012.09.19. 00:15 Presy | Nwalca

Kérdezné a fiút, csakhogy a másik nem így gondolhatja, tekintve, hogy ajkai hamarosan megtalálják a zöld hajúét és át is ragasztja rá az érzékiséget, vadságot. Belemosolyog ebbe a csókba, de nem szakítja meg, még bele is sóhajt, hogy kifejezze mennyire is tetszik neki ez.   - Most komolyan képes vagy...? Ah... - löki le magáról a férfit, hogy ne rajta, hanem mellette legyen.  Körbepillant a saját szobájában, majd szemei megállapodnak azon a sarkon, ahol minden cápa. A falon egy cápa, a festményeken cápa, cápa rajzok, kis cápa szobrok, nyaklánc, karkötő... minden cápa, és erre Nwalca is elmosolyodik, szemeiben gyerekes vidámság csillan fel.  - Lexievel kicsik voltunk még. A parton játszottunk, a sziklásabbik részen, mert a sziklák között a vízben nagyon szép halak és kagylók voltak, és gyűjtöttük őket... anyának és apának. Megakartuk neki mutatni a gyűjteményünket. És.. hát szóval, ott nagy volt a sodrás, és én megcsúsztam és beleestem a vízbe és a sodrás el is vitt a partról. Hallottam, hogy a húgom kiabál, hogy Nwalca és segítség... aztán elnyelt a víz, és én nem tudtam úszni akkor még. Összezártam a szemeimet, mert csípte a sós víz, aztán fuldokolni kezdtem, mert elfogyott a levegőm. Nem tudom miért, de kinyitottam a szemeimet, mert... nem tudom megindokolni, csak azt éreztem, hogy muszáj látnom, hogy mi van körülöttem. Pár méterre egy cápa volt, és közeledett felém. Hatalmas, nagy cápa. Először megijedtem, mert egyenesen felém tartott, de aztán csak elsiklott mellettem, majd alám úszott és... annyit éreztem, hogy felfelé kezd nyomni. Épp időben kaptam meg a szükséges oxigént, azután elájultam. A következő kép, hogy az ágyamban fekszem, Lexie mellettem alszik, apám egy széken ücsörög, míg anyám a fotelben. azt mondták, hogy a parton találtak meg, a homokos részén. Lexie talált rám és állítása szerint egy cápa hozott ki a a sekély vízbe, de épp csak annyira, hogy utána visszatudjon úszni. Ezek után a szüleim megtiltották, hogy a tenger közelébe menjek, csakhogy ezt én nem tartottam be és bemerészkedtem oda, most már tudatosan. Nem is foglalkoztam vele, hogy még mindig nem tudok úszni. Azt csináltam, hogy a víz alatt úsztam, de közel a felszínhez, hogy egy levegő erejéig feltudjak menni. Tudod nem féltem, pedig annyira béna lehettem, mint valami kis állatka, aki csak vergődik a tengerben és épp a halálán van. Azonban megpillantottam ugyanazt a cápát, amit akkor láttam, és azt hiszem ő is megismert engem, mert odajött hozzám és megbökött a fejének az elejével, én meg örültem, mert lettek barátaim. Megismertem a cápa családját, más cápákat. Megtanítottak úszni, és sokkal több ideig képes vagyok a vízben maradni, mármint a felszín alatt, mint egy normális ember. Ha történt valami a családban, akkor folyton oda menekültem, mert ők jó barátok, tényleg. És... ha gondolod bemutatlak majd nekik, biztosan szívesen megismernének. - Mosolygása a végéig nem hagy alább, szemei is csillognak és az egész történet, mintha gyerekszájból hallanná a mellette fekvő, annyira gyermekien fogalmazott, aranyosan, zavarodottan, lelkesen. Amikor a barátairól beszél, akkor a legboldogabb, mert Nwalca tényleg úgy gondolja, hogy neki a családját már ezek a vízi ragadozók képezik, nem pedig azok, akik itt vannak a kastélyban. Szeretettel gondol rájuk, őszinte szeretettel és mély barátsággal. Amikor kitér arra a részre, hogy szívesen bemutatná Calnak az állatokat, igencsak fellelkesedik.   - Te meg... megmutathatnád a városodat, kíváncsi vagyok az ottani életre, még sosem jártam ember földön, mert... ugye tilos, de nem bántanék senkit, szóval nyugi - mentegetőzik azonnal. Nwalca felszabadultabb, mint bármikor, talán boldognak is lehetne mondani, de jókedvű az már biztos és ezt csakis Cal váltotta ki belőle. A hátára fordul, mert eddig hason feküdt és alkarjain támasztotta meg magát, mondhatni könyökölt. Calixte felé fordul, hozzábújik és szinte követeli, hogy ölelje át, mivel a fiú kezeit teste köré rakja. A zöld hajú ajkai Cal kulcscsontját súrolják.  - Ja, egyébként meg szép vagyok neked, nem? Vagy gyönyörű inkább, gyönyörködsz bennem? - kuncog fel. - mert nem hiába vagy pont velem, és érintesz pont engem, nem... kölyök? - szokásos vigyora már ajkain virít.

2012.09.18. 22:20 Calixte

- Szebbnek? * Nevet fel. Furcsa ezt egy másik férfira mondania. Mosolya gyengéddé válik.* - Így természetesebb... és még sosem láttam ilyen színű tincseket.. * Simít végig páron. A vad mezőkre emlékezteti, ahol oly sok időt töltött régebben. A fűszálakra, amiket ringat a szél, békében, nyugalomban.... Arcán nem tükröződik semmi, miközben Nwalca feszegeti, hogy valami köze lenne hozzá az egésznek - hogy is lehetne persze ezt titkolni? A fiú ösztönei biztos súgnak azért egy-két dolgot. Egyetlen árulkodó jel van , Calixte nyel egy nagyot, de ha valaki erre nem figyel külön, nem annyira feltűnő. Arca fokozatosan komorul el, válik egyre szomorúbbá, ahogy a történet a végkifejlet felé igyekszik... de Calixte érzi, hogy Nwalca még nem nyílt meg teljesen - bár így is többet hallott most, mint valaha gondolta volna  - de valamit, a legvégét, elhallgatja még előle. Egyre inkább megerősödik benne közben az érzet, hogy semmiképpen sem mondhatja el a dolgot - először gondolkozott azon, hogy Nwalcát rávezeti szépen, finoman, lassan.... de látja arcán a gyűlöletet, és ha megtudná, hogy ő Leo fia.... nem kell több dráma. Calixte nem akarta bántani ezt az esetlen, a felszín alatt olyan törékeny fiatal férfit.  * - A legtökéletesebb pillanatok után mindig valami szörnyű következik.... olyan ez, mintha meglenne írva. Mintha nem lehetnénk igazán boldogok sokáig, soha... * Elhúzza a száját. * - Nekem sosem volt családom.... azt hittem, otthonom a falu, de.... nagyon más itt.  * Mondja csak röviden. Nem esne nehezére elmondani élete történetét, de most másra vágyik. A rövid szájrapuszi után nem hagyja, hogy Nwalca elhúzza a fejét - a fiú tarkójára simítja jobb kezét, úgy vonja oda magához arcát, és kezd bele egy hosszú, vad és érzéki csókba, meg-megharapva Nwalca alsó ajkát. Majd elhúzza egy percre az övéit, forró párát lehelnek mindketten a hideg levegőbe. Calixte félkézzel magukra rántja az egyik vastag takarót. Kék szeme élénken csillog. * - Miért pont a cápa? * Teszi fel halkan, suttogva a spontán kérdést. Gyerekességéből adódik ez a folytonos kérdezősködés, aminek látszólag semmi értelme, de a mélybe nézve nagyon is lényegesek. Ahogy várja a választ, új csókot ad, új simogatásokat. *

2012.09.18. 21:52 Presy | Nwalca

Belesimít Cal hajába, majd csak simogatja annak arcát, miközben hallgatja a mondanivalót. Keze csak akkor áll le, amikor Calixte feljebb emelkedik, hogy fogával szedje ki a ráfot, amit ő két perccel előbb még nagy gonddal rakott fejére. Rosszallóan pillant a huncutul mosolygó kölyökre.   - Tudod, bármily hihetetlen, de nem azért raktam azt fel a fejemre, hogy fél perc múlva már ne legyen benne - forgatja meg szemeit. Kiveszi Cal szájából a ráfot és kicsit távolabbra dobja.  - Vagy... talán így szebbnek tartasz? - kérdi törhetetlen vigyorral arcán, és folytatja; - Nem tudom, hogy mi az a hatalmas titkod, de bizton állíthatlak, hogyha engem érint, akkor el se mond, mert nem vagyok kíváncsi rá... Ha első kérdezésre nem mondtad el, és ennyire feszülté válsz, akkor nem akarom, hogy a tudatával éljek annak a rossznak, ami érintene. Többet nem viselek már el, így is elég, hogy ebben a nyomorult családban élek. - hangja halk suttogásává válik, miközben vékony ujjaival Cal egyik tincsével játszadozik. Még most sem tud elszakadni a múltjától, ami ma már megrágta és kiköpte párszor. Emészti magát a történtek miatt.   - Tudod, eleinte könnyű volt... gyerekként mindent megtehettem és elnézték nekem. Ott volt Rai és Lexie is és a család is... Minden rendben volt, apám és anyám is boldogok voltak. Aztán... nemis felborult minden, hanem összeomlott. Anyám lefeküdt azzal a... Leoval, apám pedig megbocsájtotta. Aztán a húgom is, a kényszerházasság... minden csak úgy jött és jött és nem bírom már elviselni, tényleg. - Megtört. Cal előtt beszélt úgy, mint még unokatestvérének, Rainak sem, pedig vele már bőven sokszor volt őszinte.   - Szóval... remélem te nem fogsz... semmi olyat előidézni, ami kiborít... - néz fel végre Cal szemeibe, mert eddig lesütötte őket, lényegében egyszer sem pillantott fel a másikra.  - ... mert nyugodt vagyok most, és vághatsz önelégült képet, megengedem, mert tényleg tettél valamit, amitől nem háborgok már... - Elmosolyodik és egy könnyed kis puszicsókot lop tőle. Úgy gondolja, hogy nem követ el hibát, ha megosztja vele a problémáit, mert bár nem tudja, hogy milyen kapcsolatban van a másikkal, de kétség kívül vonzódik hozzá és megbízik benne.

2012.09.18. 20:58 Calixte

* Ahogy Nwalcának igaza is volt, tényleg élvezte ő, de lelkét megint mardosta a bűntudat. Nem oszt meg valamit, amit pedig kötelessége lenne.  Mégis megkönnyebbül, hagyja magát érzelmi síkra átvezetni a gondolati helyet. Hagyja, hogy érzékei felkeljenek a nyugalomból, és felpezsdüljön a vére. Isteni érzés, bele is borzong. Aztán egyszerre, folytatás helyett - vagy folytatásként? - a zöld hajú fiú hirtelen lelkesedéssel rántja maga után. Calixte ösztönösen követi még így is, hogy a másik nem húzza őt. Látja, hogy Nwalcának nehezére esik a lépcsőzés megviselt állapotában, már pont ajánlaná fel gúnyolódva kicsit a segítségét, mikor Nwalca megtorpan, és egy ajtó előtt áll. Calixte felvonja egyik szemöldökét, de nem szól semmit.  A szobában félhomály van, de démoni látásának köszönhetően könnyen kiveszi az alakokat. Ajka azonnal vigyorra húzódik. Pontosan illik Nwalcához. A kaotikus rendetlenség, a törött tárgyak... bár egy sebzett lélek tükörképe ez is, gondolja Calixte. Egészen meglepi, hogy ő az első kívülálló, akit a fiú beenged szobájába, de melegség önti el. *  - Engem nem zavar. Legalább nem olyan kietlen, mint itt a legtöbb szoba... olyan, mintha szabályok szerint laktak volna le minden gyertyatartót, követ... * Itt elfintodik egy percre, majd elmosolyodik. * - Ez otthonos... és kicsit bizarr. * Teszi hozzá nevetve. Testét az ágyban találja, onnan szemléli tovább a helyet. Egy cápás festmény. Egy...plüssmackó? De lehet, hogy csak a szemei kápráznak. A mellé telepedő Nwalca kacérkodására újra vigyorba húzódik arca. Lassan, elhúzva csókolja vissza, de a kimondott kérdésre megmerevedik teste, arca. Lehunyja szemeit, sóhajt egyet, majd fejét Nwalca mellkasába fúrja. * - Tegyük fel, hogy... van egy titkod. Egy súlyos titkod. * Felemeli fejét, és komoly tekintettel pillant a zöldhajú szemeibe. * - Szeretnéd megosztani, meg nem is, bár tudod, hogy kellene.. * Elég zavarosan hangzik, és maga Calixte is zavarodottan süti le szemeit ebben a pillanatban, majd újra felveszi a szemkontaktust. * - De a hiba, hogy a titok nem csak a tiéd. * Itt sóhajt egy újabbat, aztán sunyi mosollyal Nwalca feje felé emeli sajátját, fogaival ügyesen kikapja a hajából a ráfot, hogy a fiú tincsei szabadon hulljanak arcába újra. * - Persze... mindez csak feltevés. * Vigyorog rá, a műanyaggal fogai közt huncutul, testét testéhez szorítva, jobb kezét Nwalca derekára csúsztatva. *

2012.09.18. 20:12 Presy | Nwalca

Ahogy Cal teste a testének nyomódik, bőre felforrósodik, már ettől a kis cselekedettől is. És az a csók! Nwalca lábai megremegnek, hangja fulladt nyögésekbe torkollik, ahogy az elején próbál beszélni. A vad tempót nem bírja felvenni, Cal még csók közben is irányít, amit egy pillanatra se bán. Elégedetlenül morran fel, amikor a fiú elhúzza fejét így édes csókjuk is megszakad - vöröses ajkai vágyakozva lüktetnek fel. A bocsánatkérésen azonban elvigyorodik.  - Ugyan, kölyök... Nem azt mondtad, hogy őszinte vagy? Ne kérj bocsánatot, ha nem bánod. Mert nem bánod, sőt, élvezed, hogy ennyire kiszolgáltatott vagyok, hogy uralkodhatsz rajtam. - Hangja kacérkodó, amiből Cal leszűrheti, hogy igazából neki sincs ellenére semmi. Szelíd erőszakkal tolja el magától a fiút, de utána bele is karol, hogy a folyosón tovább menjenek.   - Most bevezetlek egy olyan helyre, ahová egyébként tilos lenne belépned, szóval készülj fel! - hangja jókedvű, és dallamos, így próbálja oldani a másik feszültségét. Léptei sietősek, így Cal is szinte rohan mellette, mivel igen fürgén szedi a lábait. Annyira sokat nem mennek, de a sok lépcsőzés kimeríti a zöld hajút, főleg ezzel a sajgó testtel, így jócskán kapkodja a levegőt, mikor eléri célját. Egy olyan kis folyosóra érkeznek, ahol csak egy ajtó van, az egyik toronyszoba ajtaja. Nwalca elővesz egy kulcsot, de, hogy honnan az rejtély marad. Kinyitja az ajtót és belöki a fiút, majd magukra zár.  - Ez lenne az én szobám... - pillant körbe a rumlis, sötét szobában. Az ágy összetúrva, a ruhák szanaszét - valamelyik piszkos is -, és a festmények gondosan összetörve, vagy szétmaszatolva hevernek itt-ott.  - Nem vártam senkit igazából, meg régen voltak nálam. Legutóbb Rai látogatott meg mikor eszméletlen voltam, pár hónappal ezelőtt. Akkor volt utoljára rend, mert a lány, aki ápolt, mindig... rendezgetett itt. - vakarja meg tarkóját. A kíváncsi tekintetű fiút az ágyra taszítja, hogy ne legyen útba, míg feltúrja a fiókokat, hogy egy gumit találjon, amivel felfoghatja a haját. Öt perc néma kotorászás után talál is egyet, amivel hátul összefogja tincseit, de mivel nem mindegyik egyenlő hosszúságú, így a maradékot egy ráffal tünteti el a szeméből. Mindezek után ül csak le Cal mellé az ágyra.   - Jó itt, vagy esetleg üljek az öledbe, drágám? - kérdi némi gúnnyal a hangjában, de arca megkomolyodik. - Apám ide nem tud bejönni, ahogy senki más sem, és nem is hallnak... szóval mi.. ketten vagyunk... - súgja ezt immár Cal ajkai közé, combjaira támaszkodva. Ki akarja deríteni, hogy mi történt a fiúval, hogy a kérdésekkel mire célzott és miért lett hirtelen ennyire kétségbeesett az eddig igencsak magabiztos férfiú. Hirtelen dől el, magára húzva Calt, hogy testük ismét kapcsolatba kerüljön, és még közelebb érezhesse magához. Megcsókolja, nyelvét is belevonja a játékba. Sokáig merül bele a némiképp finomabb csókba, mint az előző, de ennek ellenére igencsak élvezetes a zöld hajú számára. Csakhogy a megszakított csók után Nwalca rögtön neki szegezi a kérdést:  - Mit kerestél a családfánál? -

2012.09.17. 21:45 Calixte

* Hiába őrlődik magában - ezt Nwalca nagyon jól látja- ,fájdalmas kis mosolyra húzza ajkait. Ahogy első válaszát megkapta, finoman bólint. Valahol már megszületett lelkében a válasz, de nem érzi még magát elég erősnek, hogy tisztán átláthassa, leginkább az utóbb átéltek és ráeszmélések miatt. Gondolataiból érzékei rántják vissza a valóságba, mely most nem rideg, sőt... érzékien csókol vissza, inkább hevesen, mint gyengéden, bár finoman érezhetően az is benne van, rejtettebben. Kezeit Nwalca köré fonja már ő is, jobbját tarkójára csúsztatja. Mind-mind ösztönös mozdulatok, minden mesterkéltséget, megjátszást nélkülözve. Mint Calixte egész lénye. * - Tudjad, mert én nem tudom... !* Tör fel belőle hirtelen és keserűen, hangja maró, és önmagára irányuló vád süt belőle, elég erősen. Kétségbe van esve, annyira, hogy késve fogja fel Nwalca további szavait. Ahogy érzi fülén a forró párát, az ajkak súrlódó érintését,felnyög, s elkapja Nwalca egyik kezét. Egy fordulással a falhoz szorítja azt, testével a fiú testét is nyomja, és forrón, vadul csókolja, amíg bírja szusszal. Új levegőt vesz, és folytatja.. aztán hirtelen húzza el ajkait, melyek parázslanak a vágytól. Lesüti szemeit, elengedi a fiú kezét, de nem húzódik el tőle, csak jobbját a szemei elé helyezi. * - Bocsáss meg, én.... * Mondja halkan, hangjából süt a zavar. *

2012.09.17. 21:32 Presy | Nwalca

Cal megfordul ölelésében, Nwalca ujjai pedig finoman marnak bele annak felsőjébe. Nem tudja miért tér ki a kérdés elől és kérdezéssel válaszol, de úgy gondolja, hogy a fiú kérdése most sokkal fontosabb, mint az övé. Cal szemmel láthatóan vívódik magában, szemei elárulják, nincs tisztában önmagával és az érzésekkel. S bár Nwalca nem tudja, hogy mi váltotta ki ezt belőle, nem hagyhatja magára a másikat.   - Kölyök... - a megszólítás közben haloványan elmosolyodik. A szemmagasságban lévő kulcscsontra réved pillantása, majd újra felemeli a fejét.   - Mi szeretnél lenni? - teszi fel kérdését. - Csak rajtad áll, hogy végül eldöntsd, ki szeretnél lenni nekem, mert én nem szabhatom meg neked - mélyen belenéz a másik szemeibe. Karjait felvezeti és átöleli Cal nyakát, beletúr a puha tincsekbe. A következő kérdés nagyon meglepi és egy percig habozik. Mégis mit felelhetne egy ilyen kérdésre? Maga se tudja. Helyette inkább megemelkedik és ajkait Calixte ajkaira tapasztja forrón, érzésekkel teli. Belesóhajt a csókba, orrlyukán kapkodja a levegőt.   - Nem tudom, Cal. Mi van köztünk? Honnan tudjam? De megszédítesz, nem vagyok ura önmagamnak. Akarom az érintéseidet, és most utánad jöttem, pedig apám nem szereti, ha faképnél hagyom... Mond meg te Cal! - hangja kétségbeesett, zavart, frusztrált. Ez a lehetetlen helyzet felzaklatja. Sose gondolta, hogy kötődni fog valakihez húga halála után, de most tessék... Nem mondaná, hogy szerelmes a másikba, mert nem az, de mégse viselné el, ha a fiú valaki mással ölelkezne így. Saját érzéseiben sem biztos, mégis, hogy mondhatná meg ő maga, hogy mi ez az egész? Nem akar itt lenni, messze akar lovagolni a kastélytól, apjától és az összes családtagtól, de nem egyedül akarna mindezt, hanem Callal.   - Cal... - sóhajtja a férfi nevét fülébe, ajkai érintik a cimpát.

2012.09.17. 20:59 Calixte

* Az ürességtől kongó folyosó kövén koppanásnak hangzanak a kimondott szavak visszhangjai. Calixte némán megrázza a fejét. Meglepte, hogy Nwalca követte őt. Úgy gondolta, még tartani fog a vita, és most összezavarodott.  Régen, mikor még a faluban élt... viszonylag gondtalan élete volt. A kiközösítés után nem nagyon törődtek vele - ez fájt, de megtanult élni vele egy szintig. Nem érdekelte, honnan származott, mi az oka erejének... csak élt bele a világba. De hirtelen kapta meg a lehetőséget. Lehet, hogy élete legnagyobb hibáját követte el azzal, hogy idejött? Nem érzett még magán ekkora lelki terhet, és ez feszítette, nyomta belülről. Szó sem lehet arról, hogy elmondja Nwalcának azt, amire rájött. Kétszeres indoka is volt erre: az egyik, hogy ígéretet tett kilétének titkolására, a másik, hogy magától sem nagyon vinné rá a lélek. Méginkább elhatalmasodna rajta az így is jelentős bűntudat. De eltolni is képtelen magától. Így is, hogy tudja azt, amit. Sóhajt egy mélyet, majd kezét Nwalca karjaira teszi, s lazít annak szorításán. Annyira, hogy szembe tudjon fordulni vele. * - Mondd, ki vagyok én neked? * Tekintete mély, és szomorkás. Szavai visszhangzanak a hosszú folyosón, hiába mondta azokat halkan. Szándékosan nem válaszol annak kérdésére. Csendesen fürkészi Nwalca szemeit. *  - Mi van köztünk...? * Nagyon sok minden függ most Nwalca válaszától, Calixte önmagában türelmetlenül várja, bár, kívül ez nem látszik rajta. Nem távolódik el a fiútól, elég közel vannak egymáshoz. *

2012.09.17. 20:35 Presy | Nwalca

Apja reagálásán kiakadt, elakarta lökni magától, undorodott a másik jelenlététől. De bármit is léphetett volna, Cal kiszaladt a konyhából. Értetlenül nézett utána, némán pislogott, míg apja nyugodtan, félelmetesen békés arccal állt mellette és szemlélte fiát. Tétovázott, hogy mit tegyen - utána eredjen? Kötve hiszi, hogy a fiatal férfi megtántorodott volna, vagy elmenekült volna innen. Apjára vetett egy pillantást, mielőtt erőszakosan el nem lökte volna útjából. Szeme sarkából látta, hogy Cain utána kapna, de mielőtt megfoghatná az ing ujját, Nwalca elhúzza kezét és kirohan a helyiségből. Minden tagja fáj, a porcikái sajognak, de ami leginkább megnehezíti a dolgát, hogy nem tudja merre futott a másik, mert nem érzi, képessége még mindig nem tette lehetővé, hogy mások hollétét betudja határolni. Ám ahogy lábai megerednek, tudatlanul éri el a célját, a családfát, ahol Cal is ott van, remegő testtel. Halkan felsóhajt. Lassú léptekkel közelíti meg a fiút.   - Miért futottál el? - kérdezi halk hangon. A magabiztossága, mint nem is lett volna. Cal megtört és ez a bizonytalan remegés megfertőzte Nwalcát is. Ujjbegyeivel gyöngéden érinti meg a másik széles hátának közepét, mire a fiú jól láthatóan összerezzen.   - Hé, kölyök... - A semmiből termett ötletével fonja karjait a másik derekára és nyomja arcát Cal hátának. Nem tudja miért teszi azt, amit... ösztönösen jönnek a cselekedetek, mozdulatok, lágy érintések. Apja sem érdekli már, csak a magas fiú, kit ölelésébe zár.   - Mond el, hallod? - súgja a a folyosó csendességébe.

2012.09.17. 20:12 Calixte

* Ahogy megérzi a számára ismeretlen energiát, az üvegpohár kezéből a pultra esik - törni nem törik, de a folyadék lassan csorog ki belőle, vöröses-narancsos színt húzva a falra, szép, művészi csíkokban... Calixte pedig megkapaszkodik a pultban egyik kezével, a másikkal szívéhez kap... az először őrülten felpörögve dobog, mintha mellkasából kitörni készülne, majd vészjóslóan gyorsan lelassul, lassul tovább.... Calixteot elkapja a halálfélelem. Hogy megáll a szíve, és holtan roskad össze, arca egészen elsápad, ahogy kifut belőle a vér.  De amilyen gyorsan jött, úgy el is múlik. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el a fiú ajkait, de azonnal össze is vonta szemöldökét. Akár belezavar a sajátos apa-fiú pillanatba, tudni akarta, mi volt ez. Sosem érzett még ilyen nyomasztó, fullasztó.... vagy....vagy mégis? Nwalca és Cain irányába lépett, de most megtorpant. Arcán az előbbi halálfélelemnél is dermesztőbb riadtság jelenik meg. Kétes, hogy a másik két alak látja ezt, el vannak foglalva saját hatalmi harcukkal.  Calixtenak nagyon is ismerős volt az érzés.... és jeges félelemmel tört rá a felismerés. Jobb kezét szájára szorítja, és a két férfi mellett elsuhanva lép ki a folyosóra. Volt valahol egy családfa, nem....? Sietős léptekkel vág át a folyosókon, de jó érzékei lévén hamar megtalálja az óriási családfa-képet. Nwalca energiája, a belőle kicsapó, túlvilági aura pontosan olyan volt, mint az övé. Ami azon a bizonyos, évekkel ezelőtti éjen átjárta. Kísérteties egyezés, hiába jelenik meg más formában. Ujjait a festményekhez érintve húzza végig, megkeresi Joulut,édesanyját....mellette Cain, és igen.... ujja megremeg, ahogy lejjebb viszi. Nwalca Avernoir. Ugyanaz az anyjuk, vagyis féltestvérek....  Már nem csak ujjai, hanem egész teste remeg; görnyedten áll, kezei már lecsúsztak a képekről, és a falnak támasztódik tenyere .Hányinger kerülgeti az undortól, amit önmaga iránt érzett.... Képtelenség... de hogy tagadhatná, ha itt van előtte a bizonyíték? Hogy tehetett ilyet? És hogy lesz képes ő, aki soha egy titkot nem tartott senki előtt, most egyszerre kettőt is magába fojtani? Csak állt ott, egymagában az előtérben, magas alakja reszketett a sápatag fényben . *

[962-943] [942-923] [922-903] [902-883] [882-863] [862-843] [842-823] [822-803] [802-783] [782-763] [762-743] [742-723] [722-703] [702-683] [682-663] [662-643] [642-623] [622-603] [602-583] [582-563] [562-543] [542-523] [522-503] [502-483] [482-463] [462-443] [442-423] [422-403] [402-383] [382-363] [362-343] [342-323] [322-303] [302-283] [282-263] [262-243] [242-223] [222-203] [202-183] [182-163] [162-143] [142-123] [122-103] [102-83] [82-63] [62-43] [42-23] [22-3] [Korábbi]