Kinnt egyre jobban esett,dörgött az ég és villámlott.Látszott a lehelletem,nagyon hideg volt.
Bárcsak elállna már az eső...gondoltam,de nem fűztem ehhez sok reményt,amikor kinéztem a barlang bejáratán a mindent elhomályosító esőfüggönyön keresztül.Kezdtem hozzászokni a lassan csillapodó eső kopogó hangjához,a villámok és a dörgés lassan abbamaradtak.De még mindig esett és hideg volt.A fogaim szinte minden másodpercben összekoccantak,a karom csupa libabőr volt,egész testemben reszkettem.
Hírtelen egy fájdalmas nyöszörgés törte meg a már megszokott,halk zajt.Összerezzentem.A hang valahonnan a hátam mögül jött.Nem tudtam,mi vagy ki adhat ki ilyen hangot.Csak egyre tudtam gondolni...
Az...Éjszaka Démona...?!nagyot nyelve próbáltam mégjobban összehúzni magam,a szívem olyan őrült tempóban kalapált,mintha ki akart volna törni a bordáim közül.
Bárcsak itt lenne Cameron!Ő nem félne...gondoltam,majd elhatároztam magam,hogy én sem fogok félni,és bátor leszek,mint Cameron.Megláttam egy keménynek látszó,hosszú botot,kinyújtottam érte a kezem és jó erősen megmarkoltam.Felegyenesedtem,és nagy levegőt véve fordultam meg.Mivel a szemem nagyjából hozzászokott már a sötéthez,ki tudtam venni,hogy a barlang homályában nem állat vagy valamilyen szörny,csak egy ember fekszik.Újra felnyögött,majd rám villant a tekintete,mikor egy lépést tettem felé.Nem gonoszan,nem is gyanakvóan,inkább a reményt láttam felcsillanni a szemében,ami kék volt és nyugodt,akár az óceán.Észre sem vettem,hogy megindultam felé,mintha valami mágikus erő késztetett volna a haladásra.Ahogy egyre közelebb és közelebb értem hozzá,láttam milyen kedves és nyugodt az arcifejezése.Az orromat vérszag csapta meg,és ahogy jobban szemügyre vettem a szőke,kékszemű fiatal fiút,láttam,hogy erősen vérzik az oldala.Elképzelni sem tudtam,mekkora fájdalmai lehetnek,mégis rám mosolygott.Mintha tudta volna,hogy megtalálom,mintha rám várt volna...
-Mi történt veled?-térdeltem le mellé a nyirkos talajra
-Valami megtámadott hajnalban,amikor még nem is világosodott.-válaszolta
Honnan jöhetett?A legközelebbi falu vagy 600 kilóméterre van Small Hill-től...gondoltam,de nem kérdeztem,nem akartam felzaklatni,inkább a sebét néztem meg.A vérzést sikerült elállítanom,de láttam,hogy sok vért vesztett.
Odakint már kitisztult az ég,a Nap aranysugarai bevilágították az erdőt.És akkor megpillantottam azt a furcsa formájú,hatalmas fát amire kiskoromban felszoktam mászni az öcsémmel.Az a fa a ösvény mellett van,ami a faluba vezet,ami attól a fától nincs is messze.
-Én Olivia vagyok.-mutatkoztam be,miután rájöttem,hogy nem is tudom a szőke srác nevét-És téged hogy hívnak?-kérdeztem
-Knight.-válaszolta,és elfogadta felé nyújtott kezemet.Lassan,óvatosan talpraállítottam.Az arca összerándult egy pillanatra,az oldalára pillanva láttam,hogy az eddig hófehér fásli kicsit véres lett.Pár másodpercet vártam,amíg Knight összeszedi magát,aztán megindultam vele a nagy fa felé.A sűrű aljnövényzetben lépkedve párszor majdnem megbotlottunk,de mivel egymásra támaszkodtunk,nem estünk el,közben nevettünk egymáson.
Furcsa...Nem szoktam ennyire közel engedni magamhoz ismeretleneket...De Knight...Más.Ő valahogy egészen más...
Magam sem tudtam volna megmondani,miért,de tényleg más volt mint bárki akit ismertem.Valamiért bíztam benne,pedig 2 órája sincs,hogy megismertem.Méghogy megismertem!A nevén kívül csak annyit tudtam meg róla,hogy 19 éves és hogy hogyan került a barlangba.És mégis teljesen felszabadult voltam mellette.Talán abban a gyönyörű kék szemében van valami,ami ezt váltotta ki belőlem?
-Szóval,honnan is jöttél?-törtem meg a pillanatnyi csendet miközben ráléptünk gondosan kitaposott kis ösvényre.
-Egy messzi faluból.-válaszolta
-És hová tartottál?-kíváncsiskodtam
-Hát...Azt magam sem tudom.-vallotta be,és előre kapta a tekintetét-Csak elindultam úgy négy hete,és mentem,amerre láttam...
-Miért?-kérdeztem-Biztos aggódnak érted odahaza...
-Meglehet,sőt biztos de...-mondta elmélyedő tekintettel-Nem bírtam már maradni.El kellett jönnöm onnan...Sőt,szinte elmenekültem...
-Menekültél?-lepődtem meg-De ki elől?
-Problémák elől...-válaszolta,és a hangsúlyából éreztem,hogy jobb ha témát váltunk.De mielőtt megtehettem volna,Knight kérdezősködni kezdett a családomról és Small Hill-ről.Elmeséltem neki,hogy az apám a polgármester,hogy van egy öcsém és egy húgom.Meséltem neki Cameron-ról,és végül a falut rettegésben tartó valamiről is.
-Nem lehet,hogy téged is az Éjszaka Démona támadott meg?-jutott eszembe hirtelen,majd azonnal ki is bukott belőlem a kérdés.Ha igen,talán el tud mondani róla valamit...
-Sajnos nem tudom...-mondta-A helyzet az,hogy útközben találtam néhány üveg bort,amiket az évjáratk miatt nem tudtam otthagyni...De túl nehezek voltak úgy egyszerre a táskámban,így...Könnyíteni akartam a súlyon a tartalom csökkentéséve,de...A vége az lett,hogy mindet megittam és alaposan becsiccsentettem.-vallotta be-Így szinte semmire sem emlékszek,csak arra,hogy rettenetesen fáj mindenem,felállni nem tudtam így bekúsztam az eső elől a barlangba.
-Értem.-mondtam lemondóan.
Kár,de talán jobb is így...Ha tudnám,milyen az Éjszaka Démona,talán csak mégjobban rettegnék tőle...
A faluba érve Knight szakszerű orvosi ellátást kapott,én pedig meg lettem dícsérve,amiért sikerült elállítanom egy ilyen komoly vérzést és nagyjából ellátnom egy ilyen nagy sebet.De elkerülhetetlen volt a leszídás...Apa,Anya,Cameron...még az öcsém és a húgom is alaposan megszidott,amiért egyedül mentem el nem csak otthonról,az erdőbe.
-Soha többé ne csinálj ilyet!-ismételte Cameron vagy ezredszerre.Hazakísért a kórházból,bent maradtam Knight-al amíg elaludt.
-Rendben.
-De tényleg,Olivia!-nézett a szemembe-El sem tudod képzelni,mennyire aggódtunk érted.
-Tudom,és sajnálom.Többé em teszek ilyet.-ígértem.Lelkiismeretfurdalásom volt,mert tudtam,mennyire aggódtak és féltettek.Csendben baktattunk egymás mellett Cameron-al.Ilyen még sosem fordult elő.Nem tudtam,mit mondhatnék...Már ezerszer bocsánatot kértem,mire lenne jó egy újabb sajnálom?!És úgy tűnt,Cam sem akar megszólalni.
Ennyire haragudna rám?
Az ajtónál mindketten megálltunk.Cameron átölelt.Szorosan és hosszan,mintha nem is akarna elengedni többé.Énis átöleltem,és gépszerűen mondogatni kezdtem,hogy sajnálom.Most éreztem csak át igazán,mennyire aggódott értem és mennyire szenvedhetett a rossz gondolatoktól(például,hogy elraboltak,vagy megtámadott valami az erdőben...)a legjobb barátom.
-Sajnálom...-mondtam utóljára,miközben lassan elengedtük egymást.
-Holnap időben itt leszek.-ígérte komoly hangon,és még egyszer megölelt egy pillanatra.-Jóéjt,Olivia.-mondta halkan
-Jóéjt,Cameron.-motyogtam,és leengedtem a kezeimet,amikor már nem éreztem magam körül az övéit.Egyszerre fordultunk meg,én bementem,Cam pedig elindult haza.Őszintén szólva,ilyenkor én aggódtam őérte.Egyedül sétált haza minden este,igaz csak 3 házzal lakott arrébb,és nagyon is erős volt...De akkor is...Belegondolni se mertem a legjobb barátom elvesztésébe.Összetörnék,az biztos.Rettenetesen hiányozna.A gondolatba is belsajdult a szívem.A tudat,hogy ma Cameron ezt élhette át miattam,mégjobban felerősítette bennem a bűntudatot.
Felnéztem az órára,már majdnem éjfél volt.Levettem a cipőmet,és próbáltam minnél halkabban felsétálni az emeletre.A hetedik lépcsőfok halkan felnyikorgott,ezzel egy időben kacarászás ütötte meg a fülem.Egy lány hang?Az kizárt,hogy a húgom legyen.Natalie ilyenkor már rég aludni szokott,és a hang egyáltalán nem volt kislányos.Úgy döntöttem,utána járok a dolognak.Amennyire lehetett,felsiettem,persze még mindig vigyázva,hogy fel ne keljenek rám.Újra felkacagott a hang,mostmár tisztán ki tudtam venni,hogy az öcsém szobájából jön.
-Elég!Hagyd abba,Ryan!-nevetgélt valaki,de hallani lehetett a hangján,hogy éppen az ellenkezőjét akarja,mint amit mond.Ki lehet ez a lány?A hangját nem ismertem meg,és nem tudtam róla,hogy az öcsémnek barátnője lenne.Talán nem is barátnője.Talán valami kis könnyűvérű lány.A hangszíne alapján,biztos nem sakkoznak odabent az öcsém szobájában.
-Abbahagyjam...?-hallottam meg az öcsém hangját,amikor az ajtójához hajoltam hogy hallgatózzak-Hm...?Ezt akarod?
Az öcsém szinte dorombolt annak a lánynak.Egyáltalán nem úgy hangzott,mint egy 16 éves fiú.Inkább mint egy nagykorú nőcsábász.
-Ne...-sóhajtotta végül a lány,had ne részletezzem,milyen kéjjel mondta ezt az egy szót.Kezdtem kínosan érezni magam,de nem tudtam,mit tegyek.Rontsak be Ryan szobájába,hogy mégis mit művelnek?Vagy csináljak úgy,mintha nem hallottam volna semmit,és menjek aludni?
Az utóbbit választottam.Ha bemennék,Ryan iszonyúan kiakadna,és nem akarok mára egy újabb drámát.Inkább az alvást mellett döntöttem.Végülis,holnap rá is kérdezhetek Ryan-nél,hogy ki ez a lány.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT![MY [DREAM]WORLD #____#](/portal/konen-online/image/logo_1354304175.jpg "MY [DREAM]WORLD #____#"){kind=logo}
