1990. szeptember 5-én született, Dél-Korea legsikeresebb és legismertebb műkorcsolyázónője. 2010-ben olimpiai bajnok lett, 2009-ben pedig világbajnok, hogy csak 2-t említsünk győzelmei közül. Fiatalabb korában Junior kategóriában is rengeteg szép eredménnyel büszkélkedhet és Dél-Korea nemzeti bajnoki címe is az övé volt (2002-2005).
7 évesen kezdett korcsolyázni. Az edzője, Jong Hyeon Ryu meglátta a tehetségét és javasolta, hogy folytassa az edzést, mert sokra viheti még. Yuna ezt egy későbbi interjú során meg is köszönte edzőjének.
Az első versenyén 2002-ben vett részt, amely a Triglav Trophy szlovén verseny volt. Itt első helyen végzett. Egy évvel később senior minősítést nyert a Dél-Korea Bajnokságon és mivel ekkor még csak 12 éves volt, ő a legfiatalabb műkorcsolyázó, aki kiérdemelte ezt a címet. A 2004-2005-ös szezonban Junior kategóriában versenyzett és az összese versenyt megnyerte.
Eddigi legnagyobb sikere a 2010-es győzelem a vancouver-i téli olimpián.
(c)rainism.gp
|