Kis falu volt a miénk,egészen eldugottan a hegyek között,egy kis völgyben.Sosem ütötte fel a fejét baj,vidáman éldegéltünk.A falu mindent megtermelt magának,de rengeteg dolgot mi biztosítottunk a városoknak.Mielőtt megszülettem volna,már apám-Abraham Blue-volt a polgármester.Imádta ezt a falut,minden utcájával,épületével,lakosával és minden porszemével együtt.Az emberek is szerették őt,hiszen mindig a legjobbat akarta Small Hill nevű otthonunknak.Igazából sosem értettem,honnan kapta a nevét,hiszen a közelben hegyek vannak,nem dombok.Legjobb barátom,Cameron Torres szerint azért,mert olyan régen alapították a falut,hogy a hegyek sokkal kissebbek voltak.Én csak nevettem az elméletén.

-Mióta lesznek a dombokból hegyek?-kuncogtam

-Nevess csak!-húzta el durcásan a száját Cameron,miközben a szél összeborzolta sötétbarna haját.Zöld szemével sértődötten nézett rám,mire én újra elnevettem magam.Ennek már négy éve,azóta tizennyolc éves lettem,de nem az „öregedésem” volt az egyetlen változás.A falunk békéje csak szép emlék maradt.Ugyanis 3-4 hónapja valami rettegésben tart minket.Senki sem tudja mi,aki látta,az már nem tudja elmondani,mi az,és hogy néz ki.Már 15 embert ölt meg.Azóta rettegésben élünk.Már elkezdtek építeni egy falat a falu köré,de sajnos a munkálatok lassan haladnak a sok vihar miatt.Éjjelre bezárkózunk,és a legtöbben nappal sem szívesen mozdulnak ki.Én pedig kaptam egy (felesleges) testőrt,Cameron személyében.Egyrészt azért nincs semmi szükség rá,hogy egésznap mindenhová kövessen,mert nappal nem bukkan fel…Az a dolog,ezért is nevezték el a falubeliek az Éjszaka Démonának.Másrészt pedig,Cameron,ha elkezdtem futni,nem is kevéssel maradt le utánam.Sosem volt az a hiperaktív típus,de ezzel nincs semmi baj.

Tipikus őszi reggel volt,a nap erőlködve próbált átsütni a felhőkön,csípős szél fújta az utcákban a port.Az utcák…Nem is olyan rég még tele voltak élettel,most pedig kihaltabbak a temetőnél.Furcsa,de Cameron ma nem várt az ajtóm előtt.

Biztosan elaludt.gondoltam,és miután felöltöztem,egyedül indultam el sétálni.Kivételesen nem esett az eső,de a felhők színe alapján úgy gondoltam,nemsokára fog.Távolról láttam,ahogy az a pár férfi a falat igyekszik az ég felé magasítani.Nem voltam építész,nem is vagyok,de láttam,hogy nagyon sok időbe fog telni,mire elkészül.Az öcsém,Ryan is ott volt,könnyen felismertem még messziről is,jóval alacsonyabb volt a nála idősebb férfiaknál,vörösesszőke haja fénylett a tompa napfényben.Anya nem örülne,ha ott látná.Habár annak sem,hogy egyedül indultam el sétálni.Mióta apa hivatalosan is kijelentette,hogy nem vagyunk biztonságban,anya a megszokottnál is jobban félt minket,ő kérte meg Cameron-t is,hogy vigyázzon rám,mert tudta,hogy nem lennék hajlandó egész nap a négy fal között ücsörögni.Felsóhajtottam.

Cameron már biztosan keres.gondoltam,és megálltam.De amikor felnéztem,nem házakat láttam,hanem fákat.Annyira elgondolkoztam volna,hogy el is hagytam a falut,és ki értem az erdőbe?Körbefordultam,de akármerre néztem,csak magas fatörzseket láttam.

Gondolkozz,Olivia!mondtam magamban.Annyit tudtam,hogy van egy ösvény,azon szoktunk sétálni anyával,és a húgommal,Natalie-val.Igen,egy ösvény,ami átvágja az erdőt,a faluból egy szép kis rétre vezet.Korábban minden nyáron elmentem oda a családommal,de ez persze idén elmaradt.De vajon hol lehet az az ösvény?Tanácstalanul felbámultam az égre,az arcomra nagy,kövér esőcsepp hullott.

Hát ez remek!Nem elég,hogy eltévedek,az eső is mindjárt elered…Hatalmas,sötétszürkeszürke felhők tornyosultak felém,puhán elterpeszkedve az egen.Mivel jobb ötletem nem volt,hátrafordultam,és elindultam egyenesen.Természetesen eleredt az eső,a szél is feltámadt,megtört az erdő eddigi békés csendje.

Ha szerencsém van,egyenesen jöttem,nem kacskaringózva…gondoltam reménykedve.Ó,ifjonti naívság!Az eső eleredt,és több órányi gyaloglás után sem láttam meg a falut.Csak fákat,és ahogy jobbra pillantottam,egy barlangot.A hajam,a ruhám csurom víz volt,teljesen átáztam,ezért elindultam a kis barlang felé.Sötét volt,de legalább száraz.Vacogva kuporodtam össze,a lehető legtávolabb a bejárattól.

Már biztosan keresnek…Vajon hogy jutok innen haza…?egy könnycsepp gördült végig az arcomon,de nem törődtem vele,fejemet a térdemre hajtva próbáltam mégjobban összehúzni magam.Vizes,fekete tincseim az arcomba tapadtak,az eső zúgásán kívül az egyetlen hang az volt,ahogy csöpögött a hajamról és a ruhámról a víz.