Lucia

Egyszer volt,hol nem volt,egy Lucia Monteiro nevű lány,aki már rég nem hitt a szerelemben.Ez a lány én vagyok.17 éven keresztül megtanultam,hogy az élet nem habos torta,nem olyan,mint egy film.És persze a legfontosabbat:Semmi sem tart örökké.7 éves koromig felhőtlenül boldog lehettem.A szüleimmel,és három testvéremmel El Paso-ban éltünk,nyugodtan,békességben,minden gond nélkül.Aztán egy este a szüleim elmentek valahová,már nem emlékszem,hogy hová.Autóval mentek,előtte lefektettek minket aludni,és azt mondták,nemsokára hazajönnek.De másnap reggelre nem voltak otthon,és kiderült,hiába vártuk haza őket.Kicsi voltam még,fel sem fogtam,mint jelent az a pár szó,amit az egyik rendőr nagy nehezen kinyögött nekünk,hogy az anyukánk és az apukánk halottak.Az öcséim,Eduardo és Emilio,az akkor 5 éves ikrek is értetlenül álltak a hallottak előtt,Emilio meg is kérdezte az egyik rendőrt:

„Rendőrbácsi!Anyuék mikor jönnek haza?”

Nem tudtuk,miért könnyes mindenki szeme.De a nővérem,Elena már 11 éves volt,ő jól tudta,mit jelent az a párszó…

„A szüleitek meghaltak…”

Akkor esett csak le,hogy valami baj van,amikor ránéztem a nővéremre.Fojtogatta a sírás.De soha nem sírt előttünk.Azt hiszem,úgy érezte,neki kell vigyáznia ránk.Nem volt más élő rokonunk,csak apánk húga,Emilia,ezért ő lett a gyámunk.Még csak 22 éves volt,de már beindult a saját vállalkozása.Hazaköltözött a régi házába,és mi is átcuccoltunk hozzá.Nem tudtunk már aban a házban megmaradni,amikor végre felfogtuk,hogy anya és apa többé nem jön vissza hozzánk.A temetésre engem és az öcséimet Emilia nem vitt el,de Elena elment vele.Csak 1-2 óráig voltak távol,addig Emilia egyik barátnője vigyázott ránk.De amikor visszatértek,láttam,hogy Elena mégjobban magába zuhant.A viselkedése is megváltozott.Sokkal komolyabb lett,és ritkán nevetett.Ha nevetett is,az nem volt őszinte.Mindannyiunkat megviselt,engem évekig rémálmok gyötörtek.

Ám az életünk több év után sem akart rendbe jönni.Engem és az öcséimet elkönyveltek „problémás diák”nak az iskolában.Addig sem érdekelt túlzottan a tanulás,hát ezután már annyira sem,nem volt ritka,hogy beszóltam,és még ennél is több „balhém” volt egy Melissa Henderson nevű lánnyal,és az őt követő pincsikutyáival.Azzal a csajjal már az oviban is ki nem állhattuk egymást.De persze mindig ő volt a kis áldozat.A polgármester cuki kislányaként nem volt nehéz elérnie,hogy mindenki benyaljon neki.Kivéve persze engem,és a barátnőimet:Jenna Farley-t és Skye Fowler-t.Emilio és Eduardo gyakran verekedésbe keveredtek,eleinte megértettek minket,de aztán elfelejtették,mekkora tragédia ért minket,és ezután rendszeresek voltak a leszídások.

Viszont Elena teljesen megváltozott.Rengeteget tanult,hanyagolta a barátait,szinte ki sem mozdult otthonról.Mindannyian a végleteken álltunk.Aztán ahogy az évek enyhítették a fájdalmunkat,megtanultunk újra normálisan élni,vagy csak színlelni azt.Ahogy idősebbek lettünk,örök riválisommal,Melissa-val már nem rendeztünk hajtépős,visítozós jeleneteket,ezért a tanárok naívan úgy gondolták,már nem kell aggódniuk miattam.Rendszeresek lettek a szivatások,aztán később,ahogy még idősebbek lettünk,beléptek a képbe a fiúk.

„A szerelmi ügyei egyre kuszábbak!” jelentette ki Emilia-nak az osztályfőnököm.

Nos,igen.Hetedik osztályban kezdődött minden egy Dean Jackson nevű fiúval.Ő nyolcadikos volt,és szinte minden lány rá hajtott,beleértve Melissa-t és engem.Én voltam az,aki elsőnek szerezte meg,de az az álnok boszorkány tönkretette a boldogságomat.Már 5 hónapja voltunk együtt Dean-el,és én igazán megszerettem.Egy reggel viszont arra értem be a suliba,hogy Melissa a saját szekrényemnél smárol a fiúmmal.Mindenki körénk gyűlt.Azt hiszem,azt várták hogy kiabálni kezdek,Dean-t felpofozom,talán a lába közére mérek egy rúgást,és persze alaposan megtépázom Melissa hosszú,vörösesbarna loboncát.De nem így lett…

Seth

Az ember élete folyton változik,de sajnos nem mindig úgy,ahogyan szeretnénk.Van,hogy az,amiről azt hittük,kell nekünk,valójában semmit sem jelent.De erre az ember túl későn szokott rájönni.Akkor már tehet semmit.Engem évekig úgy ismertek,mint a kis lúzer Seth McCormick-ot.Szemüveges,kicsi,vézna,és azután már pattanásos is.Egy lány sem állt szóba velem,amíg nem szabadultam meg a bilifrizurámtól,a szemüvegtől,és nem kezdtem el gyúrni.Addigra már nőttem is,és a pattanásaimra is szereztem valami kencét.Na igen,mondanom sem kell,a gimi miatt történtek ezek a változások.Amikor beléptem,az osztálytársaim fel sem ismertek.Teljesen kifordultam önmagamból,már nem az voltam többé,aki régen.A jegyeim teljesen leromlottak,de ez az új barátaimat nem érdekelte,így hát engem sem izgatott.Az ebédlőben a legjobb asztalnál ültünk,a legdögösebb lányok keringtek körülöttünk.Azt hittem,ezt akartam.Hogy menő legyek.Aztán egy nap megtörtént a baj.A „barátaimmal” verekedésbe keveredtünk.Egy másik srác majdnem meghalt.Sokkot kaptam.Több bordája tört el,hónapokig feküdt a kórházban-miattam.Természetesen mind repültünk a suliból.Apám dühöngött,már a bátyám,Nate sem kelt a védelmemre.Amikor kicsit lenyugodtak a kedélyek,megkérdeztem apámat,mik a tervei.

„Most mi lesz,apa?”

„El Paso-ba költözünk.” válaszolta apám cigivel a szájában.Ledöbbentem.El Paso?Miami-ban éltünk,mióta az eszemet tudom,apa már évekkel az én születésem előtt jött ebbea városba.Akkor költözött oda,amikor megismerte anyámat…