Csak komolyan, fiam!
Miss Fenn viseltes, vaskos könyveivel a hóna alatt besietett az osztályterembe, lecsapta őket a tanári asztalra, megállt mögötte, kihúzta magát, két karját a törzse mellé csapta és így kiáltott:
- Csend legyen, lusta banda! Felállni! Köszönni!
Kistermetű, vékony nő volt, éles, többek szerint idegesítő hanggal. A tizenévesek kelletlen pillantásokat vetettek rá, bosszankodva morogtak, de kénytelenek voltak tudomásul venni, hogy az óra elkezdődött. Lassacskán feltápászkodtak, befejezték mondandójukat, majd unott tekintetüket a tanárra fordították.
Csend lett. Miss Fenn szigorú szemeivel végigpásztázta a termet.
- Na végre – szólalt meg. – Egyszer csak megtanuljátok a rendet, ostoba, neveletlen kölykök… Hogy nem sül le… - Elvörösödött az arca, nem folytatta. Helyette legyintett. – Leülni! Egy-két-há, gyorsabban!
Hangos széktologatás közepette a társaság helyet foglalt. Néhányan csak most kotorták elő a táskájukból a tankönyveket. Zipzár csikorgott, tépőzár reccsent, buborékok szaladtak fel egy ásványvizes üvegben. Valaki beleharapott egy pogácsába.
- Mi értelme felállni, ha utána úgyis le kell ülni? – tette fel a kérdést suttogva egy Ronald nevű fiú, mire a környezetében ülők vihogni kezdtek.
Miss Fenn észrevette őket.
- Szellemesnek érzed magad, fiam? – kérdezte homlokráncolva, majd: - Szeretnél felelni?
Úgy tűnt, mintha Ronald megijedt volna.
- Nem… dehogyis!
- Miért nem?
A srác elvigyorodott.
- Mert nem tudok semmit.
- Szemtelen! – csattant fel a nő. – Ne félj, egyszer…. – Komoran elhallgatott. – Sebaj. Úgysem téged akartalak kihívni. Tim, ma te felelsz – nézett egy szemüveges, nagyon rövidre vágott hajú fiúra. – Eggyel kevesebb jegyed van a többieknél. Nem írtad meg a dolgozatot a kísértetekről.
- Mert hü… Megyek – adta meg magát a srác Miss Fenn villámló pillantásának hatására. Felállt, és kisétált a tábla elé. Kétszer akkora volt, mint a tanárnő.
- Tanultál, Tim? – A nő hangja keményen, követelőzőn csengett.
- Átnéztem.
A teremben megnőtt a zsivaj. Miss Fenn felsipított.
- Csend! Mindenki figyel! Nem beszél!
A tanulók szemeiket forgatták, halk megjegyzéseket eresztettek el. Miss Fenn visszafordult Timhez, aki esetlenül lengette előre-hátra hosszú karjait. A tanárnő felsóhajtott.
- Miről is tanultunk az előző órán?
- A… a zombikról.
- Helyes. Nos, kezdjük talán a fogalmakkal. Mi a zombi definíciója?
- A zombi egy olyan ember, aki meghalt, de feltámadt – jelentette ki Tim, mert erre emlékezett.
- Tömörebben, Tim, tömörebben!
- Meghalt… feltámadt…
- Élőhalottak! – kiabálta be egy szőke copfos lány.
- Ez az! – mutatott rá Miss Fenn, és némi elégedettség tűnt fel az arcán. – Élőhalottak. Menjünk tovább…. Térjünk rá a zombulásra! Mit is jelent ez, Tim?
- A zombulás az a folyamat… igen… az a folyamat, melynek során az emberiség viszonylag rövid idő alatt átalakul egy hat és félmilliárd fős zombisereggé.
- Nagyon jó! Mi a helyzet a…
- És…
- Igen? Mit akartál mondani, Tim?
- Azt, hogy a zombulás az apokalipszis egyik fajtája. Ezt másképpen zombi-apokalipszisnek is nevezzük. Világvége, amit a zombi-járvány kitörése okoz.
- Stréber – súgta oda barátjának egy kopasz srác a hátsó padban. Társa gúnyosan bólintott.
- Kiváló. Mi lehet a zombulást előidéző ok?
- Ööö… - A felelő zavartan megvakarta a fejét.
- Emlékezz a vázlatra, Tim, amit a füzetbe írtunk! Volt egy a) és egy b) pont.
- Ja, igen. Ott van az előre nem látható eredményű biológiai kísérlet és ezek az izé, természetfeletti erők. Ez a kettő volt.
Miss Fenn bólintott. Már egészen lehiggadt; mindig megnyugtatta, ha a tananyagról beszélhetett.
- Hogyan terjed el egy zombi-járvány, Tim? – tette fel a következő kérdést.
- Harapással. A zombi megharapja az embert, mire az meghal, majd élőhalottként feltámad. És… - Tim habozott: nem volt benne biztos, hogy szükséges-e elmondania, de utána úgy vélte, jobb, ha minél többet beszél. – És utána ő is megharap valakit, és az az ember is meghal, és…
- Igen, igen, ez természetes – felelte a nő. – Sorold fel a zombik közös jellemzőit! – kérte azután.
- Hülyék….
- Na de Tim! – borult el egy pillanatra a tanárnő arca. – Ezt a szakirodalomban nem így mondják!
- Akkor… legyenek buták.
- Nem tökéletes.
- Alacsony az intelligenciaszintjük! – szólalt meg újból a világos hajú lány.
- Köszönöm, Lori – biccentett az irányába Miss Fenn. Tim ellenben dühösen nézett rá. Lori mosolyogva vállat vont. – Tovább, Tim. Mivel táplálkoznak?
- Az élők húsával – vágta rá a srác.
- Rendben, öhm, pontosíts egy kicsit. Melyik az a testrész, ami a legkívánatosabb számukra?
A fiú tanácstalanul bámulta a padlót.
- Na. Nem olyan nehéz ez.
Tim szemmel láthatóan nem így vélekedett erről.
- Hadd segítsek egy kicsit! – enyhült meg a nő. – Képzeld magad egy zombi helyébe! Ha meglátnál egy hús-vér, élő embert, melyik szerve lenne az, ami a leginkább vonzana?
Ronald és bandája fojtottan nevetett.
A felelő a fejét rázta.
- Nem tudom.
- Dehogynem! – erősködött Miss Fenn. – Képzeld el, hogy…
- Ennek semmi értelme. Sejtelmem sincs, hogy érezhet egy zombi. Nem szoktam ilyeneken gondolkodni.
- Na de fiam! – horkant fel a tanárnő. – Hogy mondhatsz ilyet! Biztos vagy benne, hogy…
- Igen. Fogalmam sincs.
Miss Fenn kifújta a levegőt.
- Az agyvelő az, Tim. Minden zombi az agyat szereti a legjobban.
- Az agyat…
- Eegen, az agyat. Jaj, fiacskám! – emelte az ég felé a szemeit a nő. – Mi lesz veled, ha felnősz, ha még ezt sem tudod?
Tim megrántotta a vállát.
- Rothadnak – mondta egykét másodperccel később. – A zombik rothadnak. Szétesnek, csonkák lesznek, véresek, bűzösek…
- Udo Menkitz megállapítása a folyamatról? – Miss Fenn félrebillentette apró fejét, és összehúzott szemekkel méregette a felelőt.
Tim értetlenül pislogott. Elképzelése sem volt arról, ki az az Udo Menkitz.
- Pedig még Nobel-díjat is kapott érte – jegyezte meg a tanárnő. Választ azonban továbbra sem kapott. – Semmi? – Csalódottnak látszott. – Hajaj, hajaj… mit csináljak én most veled… A zombik alfajait nem kérdezhetem, az emelt szintű anyag… Hmm… hogy is hívják a zombulással foglalkozó tudósokat, Tim?
- Zombilógusok.
- Iií… iií…
- Zombológusok!
- Azaz! Na látod, tudsz te, fiam. Hát a zombik által kiadott jellegzetes hangokat be tudnád-e mutatni nekünk?
- Nem nagyon gyakoroltam őket, tanárnő – vallotta be vonakodva a srác. – Egyáltalán nem mennek nekem.
- Mert meg sem próbálod! – okította őt Miss Fenn, majd az asztalhoz lépett, és kinyitotta a naplót. – Rendben, Tim. A feleletedre jelest adok. Akadtak ugyan hiányosságok, de nagyobbrészt tudtad az anyagot. Vedd ezt biztatásnak, jó?
- Jó. – És Tim már indult is vissza a helyére, fanyalgó, de megkönnyebbült pillantásokat váltva barátaival…
Aznap este Tim apja jókedvűen nézegette a fia ellenőrzőjében sorakozó jegyeket.
- Még egy jeles! Ráadásul Miss Fenn óráján! – állapította meg, és a feleségéhez fordult. – Na lám, úgy tűnik, a fiunk végre valami értelmes dolgot is tanul az iskolában!
Vége
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia, Kata!
Mókás történet, nagyon élveztem. Mit ne mondjak, a zombulásnál leesett az állam, hogy mégis mivől felel ez a kölyök?! :D De legjobban a tanárnő stílusa tetszett.
A végére viszont valami mást vártam. Nem tudom mit, valamit, ami nagyobbat szól. Mert abból, hogy a zombulásból felelt Tim, következik, hogy ez "valami értelmes". Szerintem a meglepetés az elejére csúszott, mikor elkezdi a lecke felmondását, s kiderül, mi a tananyag. (Bevallom, azt hittem, a végén kiderül mondjuk olyasmi, hogy ő is zombi, azért tanul róla, bár mondjuk az eléggé ellentmondana az alacsony intelligenciaszintnek, meg úgy egyáltalán a zombik nem egy tanulós fajta.)
Az ötlet nagyon jó, a stílusod is tetszik, csak a vége nekem kicsit lapos volt. Én négyest adnék rá, de a másik zombisra, az Utolsó ötre csillagos ötöst. :)
Éva Anna
Kedves Éva Anna!
Köszi a dicséretet! :) Amúgy gondolkoztam rajta, hogy a végén majd azt mondja Miss Fenn, hogy mehettek szünetre, gyerekek, de ne felejtsétek el magatokkal vinni a puskát meg a baseballütőt, mert nem túl biztonságos odakint... Mindegy, örülök, hogy tetszett! :) Majd még frissítek.
Kata