Az utolsó öt
2014. június 10. 14:52
Hullám loccsan. Madár rikolt.
Heidi: Sirály! Sirály!
Linda: Hol?
Peter: Ott, az orrod előtt…
Linda: Jól van már. Látom.
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Carolyn: Azt hiszem, ez jót jelent… Talán nincs messze a szárazföld.
Peter: Valószínű. Örülnék neki, ha egy-két nap múlva kiköthetnénk.
Sóhajtás.
Linda: Istenem… Egy-két nap…
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Heidi: Peter bácsi, sok van még hátra estéig?
Peter: Honnan tudjam?... Igen, sok. És ne szólíts Peter bácsinak, már megmondtam. Huszonkét éves vagyok, a fenébe is…
Linda: Ne beszélj így vele! Csak egy kislány.
Peter: Bocsánat. Ideges vagyok. Fáradt vagyok.
Hullám loccsan. Evező nagyot toccsan.
Linda: Ha akarod, átveszem.
Peter: Nem kell, kösz. Még bírom.
Hullám loccsan. Szipogás.
Carolyn: Mi a baj, Heidi?
Heidi: Semmi.
Hullám loccsan. Szipogás. Evező toccsan.
Carolyn: Gyere ide, Heidi.
Csónak nyikordul. Léptek koppannak.
Carolyn: Ülj ide az ölembe… Így. Na, ne sírj. Minden rendben lesz.
Hullám loccsan. Elfojtott sírás.
Carolyn: Cccs, ccs… Nyugalom. Kérdezhetek valamit tőled, Heidi?
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Heidi: Igen, Carol néni.
Carolyn: Miért várod annyira az estét?
Sirály rikolt.
Heidi: Nem várom.
2014. június 10. 22:34
Hullám loccsan. Evező toccsan. Suttogás.
Heidi: Carol néni…
Carolyn: Heidi! Te még nem alszol? Mars vissza a pokróc alá! Látod, Linda és Peter már régen elaludtak.
Heidi:Nem. Ők se alszanak.
Carolyn: Honnan tudod?
Heidi: Az előbb Linda néni elkezdett sóhajtozni, mire Peter bácsi megsimogatta a haját. Azóta is simogatja.
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Carolyn: Feküdj vissza, Heidi. Holnap fáradt leszel. Pedig tudod: lehet, hogy hazaérünk.
Heidi: Nem tudok aludni. Sötét van.
Carolyn: De hiszen tegnap is sötét volt. Meg azelőtt is.
Heidi: Igen, de akkor voltak csillagok. Most nincsenek. Még téged se látlak, Carol néni.
Hullám loccsan. Evező toccsan. Sóhajtás.
Carolyn: Ne félj, Heidi. Itt vagyok. És nem megyek sehová. Ugyan hová is mehetnék?
Halk gyerekkacaj.
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Heidi: Carol néni…
Carolyn: Igen?
Heidi: Hiányzik James bácsi.
Carolyn: Tudom. Nekem is.
Heidi: Mindig olyan szép nagy homokvárakat készített nekem. Gyakran játszottunk is. Emlékszel, Carol néni, arra, amelyiken hét torony volt?
Carolyn: Hát persze. Jim körülszórta fűvel, és úgy nézett ki, mint egy mesebeli palota.
Nevetés. Hullám loccsan. Evező toccsan.
Heidi: Az volt a legszebb mind közül.
Hullám loccsan.
Heidi: Carol néni, mikor láthatom újra James bácsit?
Carolyn: Nemsokára, megígérem. Ha megérkezünk a szárazföldre, azonnal szólunk egy pilótának. Azt mondjuk majd neki: „Kérem, kedves pilóta úr, szálljon repülőre, és menjen el erre a bizonyos lakatlan szigetre, mert egy barátunk, akit James-nek hívnak, nem jöhetett velünk, ugyanis már nem volt elég hely a pici csónakunkban. Már nagyon szeretne hazatérni, úgyhogy legyen szíves, siessen!” És akkor a pilóta elmegy Jimért, és hazahozza őt.
Heidi: De jó lesz!
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Heidi: Én a James bácsi helyében már nagyon türelmetlen lennék.
Carolyn: Hidd el, a szigeten töltött három év után már meg sem kottyan ez neki. Ő maga mondta nekem.
Heidi: Tényleg?
Carolyn: Tényleg. Láthattad, mennyire örült neki, amikor a csónak elkészült. Jim jó ember.
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Heidi: Nem unalmas evezni, Carol néni?
Carolyn: Egyáltalán nem. Gondolkodom közben.
Heidi: Miről?
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Carolyn: Menj aludni, kicsi Heidi.
2014. június 12. 09:02
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Peter: Tudjátok, miről gondolkodom?
Carolyn: Miről?
Peter: A repülőkről. Amikor a szigeten voltunk, eleinte gyakran láttuk őket elhúzni a magasban. Utána valahogy elmaradoztak, míg végül teljesen eltűntek az égről. Lehet, hogy mégsem szüntették meg a légicsatornákat, mint ahogy hittük.
Linda: Ez hülyeség. Mi más lenne az oka?
Hullám loccsan. Sirály rikolt. Evező toccsan.
Peter: Én nem tudom. Talán… történt valami.
Linda: Ugyan már.
Carolyn: Peter, ne mondj ilyet… kérlek.
Hullám loccsan. Evező toccsan. Lihegés.
Peter: Linda, add át az evezőt. Én jövök.
Linda: Nem… még csak két órája evezek. Vagy három. Nem tudom, mennyi az idő.
Peter: Nem baj. Add ide.
Csónak nyikordul. Léptek koppannak.
Linda: Menj innen, Peter. Minek nézel te engem? Elegem van… belőled…
Peter: Nem érdekel, mit gondolsz rólam. Csak az izgat, hogy minél előbb hazajussunk.
Linda: Tűnj innen, Peter…
Heidi: Ott egy delfin!
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Heidi: Elment.
Sirály rikolt.
Peter: Visszatérve arra, amit az előbb mondtam… Nem gondoljátok, hogy különös ez az egész? Egy hatvanöt fős magángép zuhant le velünk együtt a szigetre. Hatvanöt fős! És sose keresett minket senki, legalábbis három év után joggal jelenthetjük ezt ki. Mert ha kerestek volna, megtaláltak volna. Műholdakkal, helikopterekkel, felderítőgépekkel, hajókkal… bármivel. Mintha nem is foglalkoztak volna velünk. Mintha tudomást sem vettek volna a hiányunkról.
Hullám loccsan. Evező toccsan.
Heidi: Anya és apa sosem felejtene el engem.
Peter: Hát persze, hogy nem. De a többi ember… ők…
Linda: Peter, hagyd abba. Nincs elég bajunk enélkül is, őszintén?... Ha kikötünk, minden megoldódik.
Hullám loccsan. Sirály rikolt.
Peter: Túl lassan haladunk. Add át az evezőt.
Linda: Nem adom. Már megmondtam.
Peter: Add ide, most rögtön!
Csónak nyikordul. Evező többször toccsan. Dulakodás zaja.
Heidi: Carol néni, szólj rájuk, hogy ne verekedjenek!
Peter: Nincs rá szükség. Már eldöntöttük a vitát.
Hullám loccsan. Evező toccsan. Léptek koppannak. Csónak nyikordul.
Peter: Menj csak, minél messzebb tőlem…
Linda: Bárcsak téged hagytunk volna ott a szigeten Jim helyett!
Hullám loccsan. Evező toccsan. Szipogás.
Sirály rikolt.
Carolyn: Istenem, srácok, föld!
Tovább a második oldalra | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
