Halloween-i Blues

Kopp, kopp

- Kyle, kifelé! – Ordítottam. Bosszantó 9 éves kisöcsém, Kyle kitartóan kopogott az ajtómon, miközben én a házi dolgozatomat készítettem Angolra. Hülye angol tanárom, Mrs. Hamilton előállt azzal az ötlettel, hogy ad nekünk egy egész oldalas esszé feladatot Halloween hétvégéjére. Komolyan….normális?

- Nem! Anyu azt mondta, hogy gyere le a földszintre! – kiáltott vissza.

Huh. Ökölébe szorítottam a kezem és így csaptam az asztalra egy hatalmasat, majd felálltam, és lerohantam a lépcsőn. Kinyitottam az ajtót, hogy meglássam a kisöcsémet egy Pókember jelmezben. Nem! Nem vagyok hajlandó „csokit vagy csalunk”-ot játszani vele.

- Nem! – mondtam majd megragadtam az ajtót, és megpróbáltam becsapni, de még mielőtt megtehettem volna, Kyle beékelte a lábát a küszöb és az ajtó közé.

Kyle elvigyorodott. – Uh hum. – búgta bólogatva.

- Nem! – ismételtem el minden egyes betűt határozottan kimondva. Oké, lehet, hogy már túl öreg vagyok a duzzogáshoz, de hé, már így is fáj a fejem az átkozott esszé miatt. Nem kell nekem egy másik ok, ami miatt felhúzhatom magam.

Egy kis ideig Kyle csendben maradt, majd eltoltam az útból, és a konyha felé vettem az irányt. Anyu épp egy adag cukorkát töltött ki a sárga tálkába. Onnan elvettem egy darabot, és leültem a konyhaasztal mellé egy székre. Próbáltam nyugodtnak tűnni, amennyire az csak lehetséges volt.

- Látni szerettél volna? – kérdeztem egy hatalmas vigyorral az arcomon. Közben betettem a cukorkát a számba.

- Hé, drágám… - mondta anyu, miután felfigyelt rám. Hah, tipikus anya. Nem veszi észre, hogy élek, de úgy tesz, mintha törődne velem. – Megkérhetnélek egy óriási szívességre? Elkísérnéd Kylet és a barátait a ma esti „csokit vagy csalunk”-ra?

- Anya! – nyöszörögtem. Esküszöm, mindent megtesz, amire Kyle megkéri, és mindent megad neki, amire a kis seggdugónak szüksége van. – Még meg kell írnom az esszét hétfőre és…

- Még csak péntek este van. Később is megcsinálhatod, még van rá egy egész hétvégéd! – csattant fel anyu, amire én összerezzentem. Tudtam, hogy nem kellene még pluszba fát pakolnom a már égő tűzre.

Bólintottam, majd szégyenkezve a szobám felé vettem az irányt, miközben Kyle az ajtónál várakozott.

- Siess! Azt akarom, hogy ez az este mindenki számára emlékezetesen félelmetes legyen! – kiáltotta.

Megforgattam a szemem. – Jobb lesz, ha hozok magammal egy marék cukorkát. – motyogtam, majd egy kapucnis fölsőt csúsztattam át a fejemen, és felvettem egy farmert. Belebújtam egy pár csizmába, tudván, hogy az majd folyamatosan melegen tartja majd a lábamat. Kinyitottam az ajtót, és láttam, hogy kisöcsém egy párnahuzattal a kezében ácsorog.

- Nos? – kérdezte. Láthatóan nagyon felbosszantotta, hogy ennyi ideig kellett várnia rám. Mindnet. Ezt is érte teszem. Sokkal boldogabbak kellene lennie.

Tehát itt vagyok. Huszonöt perccel később, a fagyos Jonas Street-en, és figyelem Kylet és a barátait, ahogy épp egy házhoz tartanak és megnyomják a kapucsengőt.

- Hello, ifjú hölgyem.

Felugrottam a hang hallatára, és automatikusan megfordultam. Nick állt mögöttem egy vámpír jelmezben, arcán egy hatalmas mosollyal.

- Nick! – kiáltottam fel, miközben rá is csaptam a kezére – A szívrohamot hozod rám!

Nick kezdett felengedni – Ó, Istenem Mace, látnod kellett volna az arcodat!

Vele együtt nevettem. A fene egye meg. Miért nevetem el mindig magam, ha velem van, még akkor is, ha mérges vagyok rá? Ja, és most ne lepődjetek meg. Nick és én nem járunk (de higgyétek el, nem rajtam múlik). Csak barátok vagyunk. Mondhatni a legjobb barátok. Stella mellett. Azt hiszem, bizton állíthatom, hogy Nick az én legjobb fiú barátom. Várj, úgy értem, hogy a fiú, aki a barátom. Végül is hívhatjuk őt barát fiúnak is. És Stella a legjobb barát lányom. Ja … és mindez amit most mondtam teljesen értelmetlen. Rendben.

- Ez nem volt vicces Nick! – mondtam, és próbáltam az arcvonásaimat komolyba tartani. Vettem néhány mély lélegzetet, próbáltam megnyugodni.

- Ok…. – vett egy mély lélegzetet – Ok, én jó vagyok. – mondta.

Rávigyorogtam, majd visszafordultam a házhoz, ahol az előbb Kyle állt. Nos, az az igazság, hogy azóta nem láttam sehol.

- Macy, Macy!

Odafordítottam a fejemet, ahonnan Kyle hangját hallottam. Felém rohant kis barátaival együtt.

- Kyle, mi a fenéért csinálod ezt velem? Azt akarod, hogy szívinfarktust kapjak? – odrítottam.

- Ha mindig megtörtént volna, amikor mondtad, nem kellene már halottnak lenned? – kérdezte Nick. Azt hiszem, az utóbbi időben túl sokszor használtam ezt a kifejezést.

- Vigyázz! – mondtam Nicknek, miután rámeredtem. Kijelentésemre felemelte mind a két kezét,mind aki megadja magát. Megforgattam a szemem, majd Kyle felé néztem. – Végeztetek? – kérdeztem. Utálom, hogy ilyen sokáig kell rá várni minden egyes ház után.

- Macy, menjünk el oda is! – mondta, miközben ujjával egy másik utca felé mutatott.

Ujjaimmal megigazítottam a hajam, mivel a szél ismét megerősödött.

- Kyle, még meg kell csinálnom az esszémet hétfőre – az órámra pillantottam – és már majdnem 9 óra van.

- Kérlek Macy! Még azt az egy utcát! – könyörgött. Ránéztem a nagy boci szemeire, amik olyanom voltak, mint az enyémek, csak egy Pókember maszk mögé bújtatva. – Adok neked a KitKat-eimből. – mondta, majd mind a két kezével a térdeire csapott.

- Utálod a KitKat-et. – mondtam.

- Ja, de te szereted őket. – tette hozzá.

Úgy döntöttem, hogy beadom a derekam. – Rendben. Még egy utca, de utána vége. – morogtam.

- Igen! – kiáltotta Kyle, miközben öklével a levegőbe csapott örömében.

Újra megforgattam a szemem és figyeltem, ahogy Kyle az új utca felé fut.

- Szóval, mit csinál itt Mr. Lucas? – kérdeztem Nicket és az az út felé vettem az irányt, amerre Kyle az előbb elrohant. Mellém lépett, és velem együtt sétált.

- Nos, Stella akarta, hogy menjek el egy kicsit otthonról, és számoljam meg, hogy hány ember ijed meg tőlem. Valami projecten dolgozik az osztálytársaival, vagy valami ilyesmi… - Nick elhalkult.

- Ááá – mondtam – Nos, akkor engem is felírhatsz erre a listára. – tettem hozzá mosolyogva.

- Hah, igen. Szóval, hogyhogy te kíséred Kylet? – kérdezte.

- Anyu – válaszoltam – Nem akartam, hogy még jobban feldühítse magát ma este, amióta kiderült, hogy Kyle elhívta a barátait. Szóval, én csak beadtam a derekam. – mondtam. És igen, Nick tudott anyu helyzetéről. Csak annyit mondok, hogy az anyám…. „különleges”.

Nick bólintott egyet – Te tényleg egy jó nagytestvér vagy. – mondta.

Ráhunyorogtam. Utálom, amikor ezt csinálja.

- Utállak. – mondtam neki.

- Tudom. De tényleg, neked és Kylenak nem kellene végigcsinálnotok ezt a dolgot anyátokkal. – mondta. Felnéztem rá, és mosolygott.

- Ja. – mondtam, ő megért. – Azt akarom, hogy Kylenak sokkal boldogabb gyerekkora legyen, mint amilyen nekem volt.

Ismét bólintott. – Kyle jó gyerek.

Erre nekem is bólintanom kellett. Ő megért.

- Ahhh! – sikítás hallatszott, majd hallottuk, ahogy egy kocsi kerekei őrült fékezésbe kezdenek. Nick és az én fejem a zaj felé fordult. Láttam, ahogy az autó fényszórói erősen világítanak és egyhelyben állnak az út közepén. És egy alak feküdt előtte. Kancsal szemeimmel megpróbáltam az alakra fókuszálni, hogy kideríthessem, hogy mi fekszik az úton. Egy Pókember jelmez….

Csak nézek a tetthely irányába,  ahol most már rengeteg ember guggol a jelmez mellett. Futásnak eredek, és megpróbálom áttörni magam a tömegen.

- Macy! – Nick kiált utánam. Nem tudtam válaszolni. Épp próbáltam utat vágni magamnak a fiú irányába, miközben abban reménykedem, hogy ő nem az, akire én gondolok.

Végre átvergődtem a tömegen, és láttam, hogy ott áll az autó mellett Kyle összes barátja. Rápillantottam a Pókember jelmezre. Jobban megnéztem, és ekkor már biztosra tudtam, hogy a földön fekvő fiú nem már, mint….Kyle.

- Kyle! – ordítottam, miközben térdre ereszkedtem. Úgy néz ki, nincs magánál. Csak fekszik a földön, mellette mindenütt cukorkák vannak szétszóródva. És csak ekkor veszem észre azt a sok vért, ami a tarkójából folyik ki. – Ó, Istenem, Kyle. – suttogtam, majd hisztérikus sírásban törtem ki. Éreztem, hogy valaki hátulról közelít felém. A hátam mögött lévő személy átölelt. Olyan érzésem volt, hogy az engem átölelő kezek tulajdonosa Nick.

Odatettem a kezem öcsém tarkójára, és megpróbáltam elállítani a vérzést. Gyorsan levettem a pulcsimat, és Kyle feje mögé tettem. Ez legalább elkezdte felszívni Kyle vérét.

- A mentők már úton vannak. – mondta a mellettem guggoló ember. Bólintottam. Nem tudtam semmit se mondani.

De hogyan is tudnék? Az öcsém előttem fekszik a földön, tarkójából csak úgy ömlik a vér, és valószínűlég halálra gázolta egy autó.

Remélem nem lesz semmi baja.

Story by: xoTINAx3xo
Sajt fordítás!