Egy haverom ideadta nekem nemrégiben az összes 2005-ös újraegyesülős Cream bootleget, és épp azon méláztam, hogy a Cream emlékzenekart Pókával, Döme Dezsővel, és Závodyval utoljára 2002. október 18-án láttam a Radnótiban egy Radics emlékkoncerten. Erre felütöm a Pesti Estet és ott a meghírdetett koncert Závody és a Cream emlékzenekar néven. A Josefinát konrétan utálom, és kerülöm, mint koncerthelyet, mert egyrészt egy tákolt akol, másrészt a tulaj egy hihetetlen unszimpatikus csávó. Ahogy az alkalmazottaival bánik, úgy más a kutyájával se, és ugyanezt a hozzáállást tanúsítja a zenészekkel szemben is. Egy párszor voltam ott, de mindig sikerült fél füllel belehallgatnom, ahogy fölényesen beszól, utasítgat, annak jogán, hogy ő fizet. De talán még e felett is napirendre lehetne térni, kemény élet ez a zenészvilág, és bizonyos zenekarok csak itt játszanak. (Tunyó, a Boxer sokáig, és ez a Cream emlék is) De nekem még messze is van, és ami a legfőbb, beállt egy 1500 forintos jegyárszint, ami már elvből sok. Ezek a koncertek egy olyan 7-800 forintot érnének általában. Persze igazából (nem művészileg) minden pont annyit ér, amennyiért el lehet adni. Na jó, 4 éve nem láttam a Cream emléket, hát ezegyszer minden fenntartásom ellenére legyen, menjünk, úgy sincs más most szombaton, ami érdekelne. Kicsit gyanús volt a név, mert eddig csak „Cream emlékzenekar" néven futott a dolog. Nagyjából sejtettem, hogy az, hogy „Závody és a…"-ra változott a név az azt fogja jelenteni, hogy se Póka, se Döme. Bejött. Az előzetes balsejtelem ellenére úgy éreztem, átvágtak a palánkon. Ez végig nyomasztott a koncerten. Pókával, és Dömével olyan volt ez a formáció, mintha Radics Béla ma is Hendrixet játszana. Tehát régen a feldolgozott zenével abszolút kortársak nyomták öregesen. Póka énekelt egykor, egész középszerűen, de ő nem is énekesként világklasszis, hanem basszistaként. Csakhát a nagy példakép Jack Bruce (aki Egon basszgitárját alá is írta) énekes basszista. Meg felelevenedett volna az a HBB, ahol ez a ritmusszekció életre-halálra játszotta a Nem bűn a lustaságot, a Fehér szobát, és a Politikust. Hát erre a feelingre fizettem be, és ez nem volt. Závody két fiatalabb sráccal nyomta. Valószínűleg ez volt ennek a felállásnak a premierje. Majkai Ferenc dob, Tóth Csaba basszusgitár, ének, Závody Jábos gitár, vokál. Kb 30-an voltunk, az 1500 helyett nagyjából 400 forintot ért a dolog, nem volt rossz, de ebbe még nagyon sok munkát kell majd beletenni. Závody jó iparosként játszott, ahogy szokta, sokat szabadkozott, hogy még gyakorolni kell az éneket, de hangszeresen megfelelt, az ő éneke meg nem oszt, nem szoroz. A basszista srác viszont meglepően jól énekelt, az isteni Jack Bruce-t jól hozta magasban. A dobos is keményen játszott, de Baker egész máshogy csinálta, és végig az az érzésem volt, hogy a fiatal srácok miatt az egész összkép a rock felől közelíti az eredeti Creamet, ami eredendően egy bluesrock zenekar volt a progresszív számaiban, egyébként meg saját bevallásuk szerint egy popegyüttes. Szóval túl keményre vették a figurát. Ez volt jellemző például az Outside Womanre. Nem volt rossz, csak más. Az énektémák is ennek megfelelően át lettek alakítva, bizonyos dalokban elég markánsan. Egyes számokra – például a Badge – rá se lehetett ismerni. Nekem nem fáj egyébként, ha egy tribute zenekar átértelmez, de ez nem az egyéni formabontó kategória volt, hanem a kényszeredett. De ezzel együtt nem volt teljesen rossz, sőt bizonyos helyeken egész jó volt. Olyan szempontból is érdekes volt a koncert, hogy a Pókás felállás elég szűk repertoárral szerepelt, csak a legnagyobb klasszikusokat játszották. (Sunshine Of Your Love N.S.U. Toad stb.) Itt meg meglepetés volt az Outside Woman és a legnagyobb kedvencem a Desert Cities Of The Heart. Utóbbival nem sikerült lenyűgözniük, túlságosan saját képükre és tehetségük adta lehetőségeikre formálták. Ami nagyon zavart, hogy megpróbáltak 70 percet játszani egy olyan repertoárral, amiből egy 40 perces nagyon ütős koncert lehetett volna csinálni, de azt nagyon. Ehhez képest nyújtották, vonták, szólóztak a vakvilágba. Bár pont a Cream volt híres arról, hogy egy 2 perces számból lehet 30 percest faragni (pl. Spoonful), de Závodyéknak ez nem megy sajnos. Érezhető volt, hogy a fele kamu, és időhúzás. Például a Toad és a dobszólója, vagy az egyébként jól indult Rollin And Tumblin szétnyújtása eklatáns példák. Tóth Csaba szájharmonikázott is egyébiránt. Rajta nem múlott a buli. Volt egy-két csúcspont. Például az egész koncertet belengő, rock felől közelítő hozzáállás ellenére jó volt a Sleepy Time, Time, dögös bluest sikerült csinálni. És érdekes volt a White Room is, bár itt is 2-3 körrel több volt a szóló, mint kellett volna. A koncert második felében beesett Tunyogi is nézőként, gondolom a pár hét múlva esedékes saját koncertjét jött megbeszélni a tulajjal. Döme Dezsővel és Fischer Lacival csinál most új zenekart. És végignézte a koncertet, és benne régi TRB-s társát, Závodyt. Szerintem egyébként lesz ez még jobb, ha lesz lehetőségük játszani, fejlődni. De ez most még nem volt olyan jó.