Karakura városának egy kicsiny boltjában feszülten fénylő tekintetek sorakoztak egy kis asztal körül. Sok szó nem esett közöttük azóta, hogy megérkeztek, és türelmetlenül tekintettek az ajtó irányába.
- Miért is várunk rá? – kérdezte idegesen Ichigo.
- Na de Kurosaki-kun, az ő fia is belekeveredett, joga van tudni az itt elhangzottakról – felelte Urahara, miközben arcához emelte legyezőjét.
- Akkor is siethetne… - mérgelődött tovább, ám a következő pillanatban megjelent Ishida alakja a bejáratban.
- Mi történt? Siettem, ahogy tudtam – felelte a quincy zilálva, miközben tekintete fiára vetődött.
- Foglalj helyett közöttünk és mindent elmesélünk – válaszolta Urahara, majd mikor már mind együtt voltak átbeszélték az éjszaka történéseit. A késői órákba nyúlva hallgatták a shinigami beszámolóját, aki mindent elmondott Soul city helyzetéről és szándékáról.
- Nem látom, miben változna a helyzet, ha oda mennék – szólalt meg végül Ichigo.
- Ne légy ilyen makacs, ha azok újra megtámadják a lelkek városát, minden erős shinigamira szükség lesz – válaszolta Rukia.
- Nem hiszem, hogy olyan nagy segítségére lehetnék Soul citynek, mint ahogy azt az öreg képzeli.
- Ichigo… - kezdett a győzködésbe Rukia.
- Egyet kell, értsek Kurosakival – szólt közbe Ishida.
- Igen? – kérdezett vissza döbbenten Ichigo.
- Igen, bár nem szívesen mondom ezt… a lényeg, hogy az emberek világának szüksége lehet ránk, ha az espadák nem csak a lelkek városát támadnák meg.
- De, ha a shinigamik elbuknak, az emberek világának nem lesz esélye a túlélésre – mondta lehajtott fejjel Rukia.
- 13 kapitány áll rendelkezésre Soul city védelme érdekében. Eggyel, több már nem számít, különben is rég csináltam már ilyet – válaszolta Ichigo.
- Nagyot tévedsz Kurosaki… ha azt hiszed, hogy egy ember nem tud véget vetni a harcoknak, és megmenteni többek életét – szólt közbe Urahara, miközben sapkája alól kivillant éles tekintete. A szúrós pillantás Orime lelkéig hatolt. Olyan vágyat ébresztet fel benne melyet eddig mélyen elnyomtak, és amely erősebb volt minden másnál. Vágyat, hogy harcoljon és kitörjön az árnyékból, amiben eddig élt. Látni akarta azt az arcot, mely a hollow támadása óta élénken él benne, és akihez olyan szoros kapcsolat fűzte régen. Ki akart szabadulni a hazug homályból és meg tudni az igazat.
- Én megyek – állt fel hirtelen Orime, mire minden tekintett rászegeződött.
- Tessék? – nézett rá értetlenül Ichigo.
- Nem tudnék többet itthon ülni abban a hitben, hogy valahol máshol segítségére lehetek az embereknek. Nem akarok többet hazugságban élni.
- O-orime… - Ichigo nem tudta mit mondhatna, remélte, hogy sose jön el ez a pillanat.
- Húú, fogadjunk, hogy erre nem számítottál – jelent meg egy plüss oroszlán Rukia mellett.
- Kon? – nézett rá a shinigami lepődötten.
- Rukia-chan! Olyan rég láttuk egymást – áradozott Kon, miközben mancsait nyújtva próbált közelebb férkőzni a nőhöz, de még mielőtt elérhette volna a célját, Ichigo megragadta és a szoba másik végébe hajította.
- Senki nem hívott! – kiáltotta idegesen, majd visszaült a helyére.
- Úgy látszik mindenre emlékszik –tért vissza a témához Urahara, mint aki csak erre a pillanatra várt volna.
- Én is menni akarok – szólalt meg Reidon, miközben tekintete az asztalon pihent.
- Nem hiszem, hogy ez lehetséges lenne – válaszolta habozva Ishida.
- Már pedig itt minden lehetséges! – szólt közbe Urahara, majd összecsukta legyezőjét és az asztalra támaszkodott – a kérdés csak az, hogy hány főre készítsem elő az átjárót?
- Végig ez volt a terved! Igaz? – kérdezte indulatosan Ichigo, majd kezeivel az asztalra csapott.
- Ugyan Kurosaki, sosem alapoznék egy olyan terve, melyben maga szerepel. Túl nagy lenne a kockázat.
- Ebben teljesen igaza van…
- Ishida! Kinek az oldalán állsz?
- Senkinek az oldalán nem állok! – válaszolta indulatosan Uryuu – Ugyan akkor Urahara mindig is jól forgatta a lapokat. Anno biztosan számításba vette ezt a lehetőséget is.
- Kérem Ishida-san, még a végén elpirulok – szólt közbe Urahara, majd arcához emelte legyezőjét, hitelt adva szavainak.
- Nincs más választásunk, valakinek mennie kell Soul citybe – felelte Uryuu keresztbe font karokkal.
- És ezért miért nézel így rám? – kérdezte gyanúsan Ichigo.
- Lássuk be, te vagy az, akit a leginkább nélkülözni tudunk.
- Miket hordasz itt össze?
- Miért kell ennek mindent szájba rágni… - zsörtölődött Ishida.
- Ichigo – szólalt meg Rukia – te vagy az egyetlen shinigami közöttük, csak te használhatod kockázat nélkül a kaput.
- Ugyanakkor, Soul city téged szeretne – folytatta Inoue – majd mi vigyázunk Karakura városra.
- De… - kezdett bele Ichigo, ám nem akarta semmibe venni a többiek döntését – mikorra lesz kész a kapu?
- 3 nap, maximum 5 – mondta Urahara, majd arcára elégedett mosoly ült ki.
- Rendben, itt leszünk – felelte, majd tekintette a lányára vetődött.
- Várni fogunk – felelte Urahara, majd felállt az asztaltól – azt hiszem a legjobb lesz, ha innentől magatok tisztázzátok a dolgokat.
- Igen, lesz mit – válaszolta fejét vakarva Ichigo, majd lassan mindenki elhagyta a házat.
- És maga Kuchiki-san, visszatér Soul citybe? – kérdezte a shinigamitól, aki még az asztalnál ült.
- Meg kell keresnem még Sadot.
- Ha kérhetek ilyet, ezt bízza csak rám.
- Mit forgat a fejében?
- Ugyan, miért gondol mindenki ilyeneket rólam. Biztosíthatom, hogy minden rendben lesz, maga pedig közölheti Soul cityvel a hírt, miszerint a segítség úton van.
Ez alatt Soul city egy érdekes gyakorlatot tartott az osztagok között, mely legfőképp az együtt működési képességüket tette próbára. A kapitányok az utolsó részleteket tisztázták, melyet sokak furcsálltak.
- Szóval… mit is kell megszerezniük, és az a valami kiknél is lesz? – kérdezte zavarosan Kyoraku.
- Csupán két kapitányra lesz szükségem, akiknél egy-egy jelentéktelen jelentés lesz – válaszolta Yamamoto kapitány.
- Tehát 2 kapitánynak kell szembeszállnia az osztagokkal? – kérdezett vissza kissé hitetlenül Hitsugaya.
- Pontosan. Tudni szeretném, kik azok akik elvállalnák a gyakorlat e részét.
- Nincs az-az épeszű, aki ezt elvállalja – mosolygott Matsumoto.
- Én benne vagyok – vigyorodott el Kenpachi, mint aki végre kiélheti elfojtott vágyait.
- Vagy még is akad – fordult Rangikuhoz Hisagi.
- Épeszűről volt szó – válaszolta a shinigami, egy ártatlan mosolyt közben.
- Mennyi idő állna a rendelkezésükre? – kérdezte Soifon.
- Csupán 1 óra – felelte a főkapitány.
- Akkor én is elvállalom, csak legyünk túl ezen – válaszolta Soifon.
- Rendben, a többi kapitány kérem, kövesse figyelemmel az eseményeket. Hamarosan mindenki értesülni fog, arról, hogy melyik kapitány lesz az osztagának a célpontja.
A tisztek és hadnagyok kétkedve fogadták a hírt, hogy közös gyakorlat lesz, amin ráadásul a kapitányok ellen kell küzdeni.
- Eszem ágában sincs egy rakás másik shinigamival rohangászni valami tök felesleges papírért! – kelt ki magából Blair, miközben a kapitány próbálta el magyarázni a gyakorlat lényegét.
- Először is, a 9. osztagnak Soifon kapitánytól kell megszereznie a jelentést. Másodszor nem tűrök ellenvetést. Szeretném, ha nem hoznátok szégyent az osztag hírére – szögezte le Hisagi, majd látva Blair szenvedő arcát hozzá tette – csak egy óráról lenne szó.
- Na, jó… essünk túl rajta. Melyik osztagok kapták még Soifon kapitányt?
- Azt csak az adott osztagok tudják – mosolyodott el Hisagi.
- De akkor honnan tudjam, hogy kik vannak ellenem, vagyis ellenünk!?
- Ez lenne a gyakorlat lényege, azokkal kell együtt működnötök, akik azonos céllal mennek, vagyis Soifontól kell megszerezniük a papírt. Emellett pedig elkövetni mindent, hogy a másik tábort gyengítsétek. Bár senki nem lehet ebben jobb, mint Kenpachi…
- Szóval ez egy mindenki egyért feladat… - zsörtölődött Blair.
- Így is mondhatjuk.
- De utálom az ilyet – válaszolta végül Blair, majd elment felkészíteni az osztagot.
- MIII? Ez, hogy lehet – hitetlenkedett Taisuke – én Kenpachitól akartam megszerezni a jelentést!
- Higgadj már le, legalább hamar túl lesztek rajta – csitította egy fénylő kobakú shinigami a hadnagyot. Ugyan rangban eltértek, ám a legtöbben ezt nem vették figyelembe.
- Hogy érted azt, hogy túl leszünk rajta? Te talán mást tervezel Ikkaku?
- Ami azt illeti igen, nem kell, hozzá sok minden csak egy csendes zúg – ásította a shinigami, miközben szemügyre vette a kint várakozó osztagot – ha elfogadsz, egy tanácsot adj nekik valami távoli célpontot. Akkor nem lesznek láb alatt.
- Ezt inkább rád bízom, én elindultam – vigyorgott Tai, majd kilépett a 11. osztag területéről. ~ Csak tudnám, hogy merre lehet Soifon… ~ gondolkozott, miközben egyre távolabb került az osztagától. Gyorsan akart végezni, és ehhez sietnie kellett.
- Hová tartasz ilyen nagy tempóban? – állította meg egy hang a hadnagyot.
- He? – nézett körül Taisuke, majd szemei megtalálták a hang forrását– Nem hittem, hogy te is részt veszel ebben Ishiro-chan.
- Ne hívj így, egyidősek vagyunk – mondta egy szemforgatás közben Ishiro – ha jól gondolom Soifon kapitányt kell megtalálnod.
- Igen őt. Te pedig ezek szerint Kenpachit- vigyorodott el Tai – azért remélem, még egy darabban látlak viszont.
- Nem minden az erő.
- Heh, ezt csak azért mondod, mert… - kezdett bele Taisuke, ám ekkor fentről támadtak rá. Villámgyorsan rántotta elő a zanpaktouját, és a pengék éles csattanással értek össze.
- Lankadt a figyelmed 11. osztag hadnagya – vigyorgott Sarusha.
- Remélem nem az a feladatod, ami nekem, meg akarlak leckéztetni – viszonozta a baráti mosolyt Tai.
- Kenpachi a feladatunk, de erre nincs időnk – hangsúlyozta Seabee, mire a két fiú leeresztette a kardját.
- Azt hiszem ez esetben közösek a céljaink – szólt közbe Ishiro.
- Ebben és még sok másban ami Taisukeval kapcsolatos – mosolygott Seabee.
- A feladatunk része hátráltatni a másik csapatot – mondta Ishiro, miközben tekintete testvérére tévedt.
- Te csak ne gondolkodj ilyeneken – nézett vissza Tai szúrós szemekkel.
- Nekem tetszik az elgondolás. – vigyorgott Sarusha.
- Mielőtt bármit is tennétek, felhívnám a figyelmetek, hogy 3 az 1 ellen nem tisztességes, bár annál izgalmasabb – válaszolta Taisuke egy alantas mosoly közben, ám ekkor egy újabb támadás érkezett feléje.
- Ne csak állj ott, gyerünk, támadj! – kiáltotta a női hang a szőke tincs árnyékából.
- Blair, hagyjál már! – felelte Taisuke kissé nyűgös hangon – Soifonal van dolgom, nincs időm rátok.
- Pedig úgy reméltem, hogy te Kenpachit kapod… most együtt kell dolgoznunk…
- Nocsak, ez érdekes lesz, nem mehetnék inkább veletek – vigyorgott Sarusha.
- Nézelődni ráérsz máskor is, most inkább nyerjük meg ezt az ostoba gyakorlatot – szólt közbe Ishiro.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
