jóslatok

sima volt az este, szétszórva hevertek a zajok
rám ragadtak évek elhervadt csendjei
nehezen virágoztak ki a távoli illatok

a nappalról itt felejtett fény még arcodon megült
mielőtt a végtelen-sötétbe zuhantam volna
lelkem fáradtan hozzád menekült

talán meghallottad hervadó vágyam utolsó jaj szavát
sápadt bőröd mint tűnő látomás fénylett fel
és színezni kezdte az éjszakát

mennydörögve hasadtak fel az égbolt fátylai
rémisztőn fortyogott a Világ
mindent átjárt az érzés: most más lett valami

a lesben álló csendben már nem volt szükség a szavakra
mégis versek születtek szüntelen
mintha a sorokból bármi is maradna

egységgé forrt össze ami rész volt eddig csupán
tiszta és egyszerű lett a lét...


lassú égés lángjai csaptak fel
körül ölelt kavargó jóslat-óceán
erről beszéltek hát a régi versek:
...ha egyszer majd rám talál...