FŐOLDAL

    AZ ÉN

ŐRANGYALOM.

 

 

 

 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 
 

Őrangyalokról.  


 Ima az Őrangyalhoz

Istennek szent angyala, áldott legyen az óra,
amelyben Isten jósága téged védelmezőmmé rendelt!
Fordítsd szívemet Istenhez, taníts e világ forgatagában is
az Ő jelenlétében élnem!
Kérlek, mutass utat kísértés idején!
Isten engedelmével szólj mások angyalához is értem
bajos ügyeimben!
Ha megbotlik lábam, segíts felállnom,
hogy az égi boldogságban mint Isten gyermeke találkozhassak egykor veled!
Hála tenéked!
Ámen

  

" Szeretnék angyalként az
emberek lelkébe látni,
egy pillanatra megérinteni őket,
s mélyen a szívükbe ásni.
Megőrizni mosolyukat,
s cserébe az enyémet adni,
átélni minden élményüket,
s őket nem szenvedni hagyni.
Átölelni őket, ha éppen
egyedül vannak,
csókot adni nekik,
de csak aki megérdemli annak.
Velük zokogni, s
örülni, amikor csak lehet,
hiszen ez a legtöbb,
amit egy angyal megtehet. "

  

 Őrangyalom

Álmomból ha kelt a hajnal,
Mellettem van az őrangyal,
Két kezemet összeteszi,
Hálaimám égbe viszi.

 

Ha napközben veszedelem
Kerülgetné lelkem-testem,
Őrangyalom mellettem van,
S megvédelmez minden bajban.

 

Ha szememre jő az álom,
angyalomhoz száll fohászom...
S csöndes, nyugodt lesz éjszakám,
Mert ő híven vigyáz reám.

   Számord Ignác . 

Őrangyalunk megiidézése.

 

Idézzük meg õrangyalunkat Mindannyiunknak van saját, személyes õrangyala. Az õrangyal, születésünkkor rendeltetik mellénk, végig kíséri életutunkat, és segít a halálba való átmenetben is. Ezt a feltevést világszerte sok halál közeli élmény erõsíti meg.

Nagyon sok embernek volt már halál közeli élménye, és ezt az élményt általában egy bizonyos fénnyel kötik össze. Sokan Úgy utaltak erre a fényre, mint a saját õrangyalukra. Néhányan még rá is ismertek gyermekkori élményeikbõl, és sajnálták, hogy olyan hosszÚ idõre figyelmen kívül hagyták az õrangyaluk által kínált segítséget, és védelmet. A kisgyerekek általában tudatában vannak az õrangyalaiknak, és gyakran a nevükön is szólítják láthatatlan barátaikat.


Hihetetlen

Egyszer régen a szicíliai Taorminában egy kisfiÚ több napra beszorult egy földrengés után a romok alá. Senki nem értette, hogyan maradhatott életben olyan hosszÚ ideig étlen-szomjan.
A kisfiÚ azonban kijelentette, hogy egy „csodálatos, fényes, fehér ruhába öltözött hölgy" hozott neki ételt mindennap.
Ezeket, a képzeletbeli barátokat sajnos általában kinevelik belõlünk, néhányan azonban életünk során ismét rájuk találunk.




Nem lehetnek titkaink õrangyalaink elõtt

Õrangyalunk mindent tud rólunk, és minden lehetséges módon segítséget próbálnak nyÚjtani, hogy életünk a legboldogabb, és leggazdagabb legyen. Elõttük nem lehetnek titkaink! Ha például, irigyek vagyunk valakire, vagy valami tisztességtelenségre készülünk, õrangyalunk igen is tud róla. Még az is elõfordulhat, hogy egy halk, figyelmeztetõ hangot hallunk, amely azt mondja: ne tedd! Hívhatjuk ezt lelkiismeretnek is, de valójában õrangyalunk figyelmeztetésérõl van szó.

Az õrangyalok spontán felbukkanása

Az õrangyalok gyakran bukkannak fel olyankor, amikor már minden reménytelennek tûnik számunkra. Egy hölgy egyszer elmesélte, hogy õrangyala akkor jelent meg, amikor a fia öngyilkos lett. Valószínûleg õ is a gyermeke után ment volna, ha akkor nem siet segítségére az õrangyala. Így azonban visszatért a nyugodt életbe, és ma már nagyon boldogan él fia emlékével. Ez az eset az õrangyal spontán felbukkanása. Senki sem számít rá, és az elsõ alkalommal valószínûleg megrémülünk.


Arra azonban van lehetõség, hogy megkérjük az õrangyalokat: mutatkozzanak meg. Erre nagyon sok módszer létezik. Az õrangyal gyakran azonnal megjelenik, amint meghívjuk õt az életünkbe.


Az õrangyal megismerése

Általában arra számítunk, hogy õrangyalunk gyönyörû ruhába öltözve jelenik meg elõttünk, hatalmas fénnyel körülvéve. Ez megtörténhet, de igen kicsi a valószínûsége. Az alábbiakban azzal foglalkozunk, hogyan vagyunk képesek a legegyszerûbb módon kapcsolatba kerülni õrangyalunkkal.


Tudás

Ha odafigyelünk magunkra, akkor fokozatosan érezhetünk erõsödõ védelmet, megnyugvást afelõl, hogy õrangyalunk vigyáz ránk.


Álmokban

Õrangyalunkat álmunkban is megismerhetjük. Ez a legáltalánosabb jelenség, ugyanis az álmaink segítenek értékelni életünk történéseit. Ha azt tapasztaljuk tehát, hogy õrangyalunk ezen a módon jelenik meg, rendszeresítsünk egy füzetet és egy ceruzát az ágyunk mellé, hogy mindent azonnal le tudjunk írni, ha felébredtünk. Azért fontos, hogy rögtön, ébredés után jegyezzük papírra az álmunkat, mert amint elkezdjük a napi tevékenykedéseinket, elhalványulnak, és könnyen feledésbe is merülnek.


Gondolatok és érzések

A gondolatok és érzések további lehetõségei annak, hogy õrangyalunk beszéljen hozzánk, kapcsolatba léphessen velünk. Teljességgel nyilvánvaló, hogy nem minden gondolat származik az õrangyalunktól. Egy felbukkanó gondolatról azonban ösztönösen tudhatjuk, hogy más forrásból való, nem pedig a tudatalattinkból.

Intuíció

&Érzéseinkkel nagyon szoros kapcsolatban állnak az intuitív megérzések. Ezek vajon az õrangyalunk üzenetei? Nagy a valószínûsége, hogy igen. Néha Úgy fogjuk fel ezeket a megérzéseket, hogy nem is vagyunk annak tudatában.


Ima, vagy könyörgés

Az ima egy másik módja az õrangyallal való kapcsolatteremtésnek. Nem fontos konkrét imát mondanunk, egyszerûen csak kérjünk segítséget az õrangyalunkkal való kapcsolat felvételhez.


Levélírás

Ez az egyik leghatékonyabb módja az õrangyalokkal való kapcsolat megteremtésének. Fogjunk egy darab papírt, és egyszerûen írjunk le mindent, amit el szeretnénk mondani õrangyalunknak. A levél lehet annyira személyes, amennyire csak szeretnénk, hiszen rajtunk, és az angyalokon kívül senki más nem fogja elolvasni. Ha elkészültünk a levél megírásával, tegyük egy borítékba, és címzésként ennyit írjunk rá: „Õrangyalomnak". Ragasszuk le, majd égessük el. A hamut gyûjtsük össze, és az udvaron, vagy a lakásunk környékén szórjuk szét. Végezzük ezt Úgy, mint egy szertartást.


Lerajzolni az õrangyalunkat

Nem is gondolnánk, hogy kreativitásunkat arra is használhatjuk, hogy megtaláljuk személyes õrangyalunkat. Pedig megpróbálkozhatunk azzal, hogy egy angyalképet rajzolunk, és ki is színezzük. Amikor az angyal rajzolására koncentrálunk, oda is vonzzuk õrangyalunkat magunkhoz. Még azt is észrevehetjük, hogy fokozatosan hatni fog a ceruza mozgására, és láthatjuk, hogy gyönyörût alkottunk.


Legyünk nyitottak és tudatosak

Ez az egyik leghatékonyabb módja az õrangyallal való kapcsolatteremtésnek. Vegyük észre, hogy õrangyalunk folyamatosan velünk van, és segíteni akar nekünk. Beszéljünk hozzá, kérjünk tõle bármit, amire csak szükségünk van. Kérésünk azonban legyen annyira egyértelmû, amennyire csak lehetséges. Ha ugyanis nem vagyunk biztosak annak, hogy mit szeretnénk, kérni sem tudjuk pontosan. &És ha nem tudjuk, mit is akarunk, honnan fogjuk tudni, hogy megkaptuk-e azt?


Figyeljünk oda, hogy ne csak kérjünk az õrangyalunktól

Hasznos lehet, ha rendszeresen beszélgetünk az õrangyalunkkal. Meséljük el neki azt is, hogy mi történik velünk, hogyan telnek napjaink. Beszéljünk a sikereinkrõl, eredményeinkrõl, csalódásainkról, és szeretteinkrõl. Ha ugyanis rendszeres a kommunikáció, sokkal könnyebbé teszi számára, hogy életünk fontos részévé válhasson.

Jó, ha minden este - lefekvéskor - megköszönjük õrangyalunknak, hogy vigyázott ránk, és segített nekünk.

 
Õrangyalunk neve

Ha már kapcsolatba kerültünk az õrangyalunkkal, bátran kérdezzük meg a nevét. Ez ugyanis nagyon sok szempontból fontos lehet. Ha tudjuk valakinek a nevét, sokkal közelebb kerülünk az adott személyhez. Így van ez az õrangyalunk esetében is. Ha tudjuk a nevét, azonnali kapcsolatot tesz lehetõvé számunkra, mivel egyszerûen csak ki kell mondanunk ahhoz, hogy megjelenjen a tudatunkban.

A név általában spontán merül fel a tudatunkban, amikor elõször lépünk kapcsolatba az õrangyalunkkal. De aggodalomra akkor sincs semmi okunk, ha egy több idõt igényel majd. Egyszerûen lazuljunk el, kérdezzünk rá a nevére többször is, és a név fel fog bukkanni elménkben.

 

Visszavárlak.

 

 AD.2010.január2.Angyalka.(@)copirygt

 

 

 

 

 

 

 

Webdesign  Pillangowebdsign

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.