Rémes szerelem!

Először is a nevem Tatsuya Ai. Másrészt 17 éves vagyok és a Tatatsuki Kimigayo Omen középiskolába járok. Ez egy művészeti és zene iskola. Az iskolán belüli hangszer, amit minden diák képvisel és tanul rajta játszani az a hegedű. A művészet felöl meg a természetfölötti elképzelések megrajzolva. Általában a természetfölötti alkotásokat akaryou formában jelenítik meg (akaryou: démon (szellem), rém). Fura egy iskola ezt mindenki tudja, hiszen maga az iskola úgy néz ki mint egy kísértetház. Nemhiába hívjuk kísértetháznak. Belépsz az iskolaajtó küszöbén és előtted, vagy 100-150 méterre van egy démon szobor. Szóval mindenki tudja, hogy furcsa de szerintem a bizar külső alatt rejtőzik valami rémes dolog. Az is érdekes hogy magától az iskolától nem fél senki, vagyis úgy értem, hogy sosem gondolt senki olyat hogy „úristen de rémisztő én félek tőle”. Ez a gondolat törne fel minden normális emberben, mihelyst meglátná ezt a helyet, de, ehelyett inkább mindenki szereti a sulit. Az én célom, az hogy kiderítsem, ki van ez alatt. Mondjuk magában az is érdekes, hogy 22 éves az igazgató. Egy jóképű srác úgymond. A neve Kyuuketsuki Naoki. Aki egyben kiváló hegedű és művészeti tanár. Mindenki szereti és én is boldogan, hegedülök az óráin dee… mikor szoktak a tanárok ilyen higgadtak lenni?
- Sziasztok lányok! Mizu?- köszöntem a lányoknak suliba menet
- Ohh szia Ai! Semmi de ugye tudod, hogy hegedűből jegyre el kell játszani a Fájó szívet?- Karin
Nah tessék… fájó szív. Tisztára normális… egy boszorkány számára :S
- A Fájó szívet? Az nem nehéz.-mondtam
- Jah mivel te képviseled a kísértetházat hegedűből. Nemhiába vagy a legjobb- Mei
- ehh… ez van.- én
Beértünk a suliba. Semmi szokatlan, úgy ahogy van minden ugyanolyan, mint tegnap meg az előtt meg mint egy évvel ezelőtt… Hegedűvel kezdünk ami nagyon az erősségem. Bejön a tanár, aki nem más, mint Kyuuketsuki igazgató úr. Eddig nem történt ilyen de most láttam először, hogy egy kék toll van a zsebébe. Körül belül 20 centi lehet. Azért furcsállom, mert az iskola inkább piros, fekete és barna színben pompázik…olyan hogy kék szóba se jöhet, de a tanár úr aki egyben az igazgató is miért hord magával egy kék tolat. Megígértem magamnak, hogy bármi áron rá fogok jönni, mi folyik itt.
- Lányok! Várjatok!- kiáltottam a lányok után
- Ja, bocs Ai hogy nem vártunk meg. Ebéd után azt hittük elvesztél- Tami
- Nah persze elvesztem és ti, meg nem jönnétek a keresésemre mi?
- Boccs…- Tami
- Na mindegy nem az a lényeg. Észrevettétek hogy Kyuuketsuki tanár úrnál volt egy kék toll?
-Ömm nem, nem vettük észre de ez miért olyan fontos? Kék toll… na és!- Karin
- Hát szerintetek, ki vinne be a kísértetházba valamilyen kék cuccot?
- Jó, jó igazad van, de ennek mi köze van a sulihoz?- Mei
- Nem tudom hogy, hogy vagytok vele, de szerintem egy normális épeszű ember se tenné be oda a lábát. Az ilyen kísértetházakról ki se derül, hogy iskola, sőt egyből kerülnék a környékét, és azzal kezdenék, hogy „de rémisztő” nem?
- Csajok! Szerintem igaza van- Karin – és neked mi a célod?
- Az, hogy kiderítsem, mi van a külső alatt. Ki van velem?
- Kezd érdekelni szóval, benne vagyok!- Mei
- Na jó megadom magam- Tami
- Karin?
- Ez nem hagyhatom ki, dee… hogy fogunk hozzá?- Karin
- Háát… az első célpontunk az igazgató… nekem legalábbis ti meg kövessetek más tanárokat is, de sose hagyjátok szem elől az igazgatót. Ok?- jelentem ki
- Ok!- vágták rá a lányok
Este valahogy nem tudtam aludni annyira kíváncsi voltam, és mintha az idő sem telt volna mire eszembe jutott, hogy bent hagytam a hegedűmet. Be akartam menni érte magam se tudom miért de éreztem, hogy bemennem oda. Hívtam is karin-t.
- Haalóóó?!- Karin
- Karin! Azonnal be kell menni a suliba!
- Dehogy megyek, hagyjál már!
- De! Be kell menni! Gyere velem! Muszáj bemenni… érzem. Te magad mondtad, hogy segítesz.
- Jó megyek veled. Hívom Tami-t te meg hívd Mei-t.
- Kössz ,hogy Mei-t rám hagyod!
- Szivi! Én nem tudnék okot mondani, de te igen… na pusza.
Meg tudtam győzni Mei-t de csak egy nyomósokkal. Persze a telóba egyből úgy állított hogy „mi van?!” Mindenesetre el fog jönni és úgy érzem emlékezetes lesz ez az este.
- Ajánlom, hogy ne fölöslegesen jöjjek el!- Mei
- Most az egyszer egyetértek- Tami
- Mért te sose szoktál velem egyetérteni- Mei
- X3 hát…
- Fejezzétek be! Itt vagyunk- Karin
- Nem tudom ti hogy vagytok vele de én képtelen vagyok belépni ide- Mei
- És miért?- én
- Nem tudom! Sose éreztem, hogy nem akarnék belépni.
- Na akkor hisztek nekem?- én
- Meggyőztél! Ez egy kísértetház!- Tami
- És… ki megy be elsőnek?- Karin
- Majd én! Én hívtalak ide, én megyek be- én
És már rontottam is be a suli ajtón, mire fogtam és a szemben lévő ördög szemétől összeomlottam.
- Ai!- a lányok már rohantak is a segítségemre de ők se bírtak az ördög szemébe nézni
- Ne… ne né… NE NÉZZETEK A SZEMÉBE!- kiáltottam a lányoknak
- Meg se birok mozdulni! Lányok! Mi folyik itt?- Tami
- Nincs kedvem ezt kimondani, de most kimondom, hogy még én is félek!- Mei
- Gyertek a terembe a hegedűért! Csak ne nézzetek az ördög szemébe!- mondtam
- Várjatok! Az ajtó!- Tami
- Mi van vele?- kérdeztük
- Az ajtó zárva van!
- Mi?- Mei
- Ne törődjetek vele! Csak kövessetek!
Nagyon féltem nem tagadom. A szó szoros értelmében, egy kísértetházban voltuk. Nem tudtam, mihez kezdjek, de szerintem az igazgató szobájában van valami, ami kell nekünk. A kék toll! Biztos, hogy ott van!
- És mi van akkor, ha a hegedű nem lesz ott?- Mei
- Így is be vagyok tojva nem kéne ilyen témákat felhozni!- Tami
- Boccs, de mi van, ha tényleg nincs ott?
- Először nézzük meg hogy ott van-e! Ott hagytam, biztos ott kell lennie!- én
Már majdnem a teremnél voltunk. Nem bírtam belépni, de mivel muszáj volt nem hagyhattam annyiban.
- Ugye! Mondtam, hogy nincs itt!- Mei
- Gyertek!- adtam ki a parancsot a lányoknak
- Hova megyünk?- Karin
- Az igazgatói szobába!
Tudtam, hogy nagyot vállalok, ha oda beteszem a lábam. Az is épp elég szörnyűsé lesz, hogy fel kell majd menni a lépcsőn, de nem volt más választásunk. Ez nem természetes és én megfogadtam, hogy bármi áron kiderítem, mi folyik itt.
- És most?- Mei
- Rohanás fel a lépcsőn!- én
Rohantunk, ahogy csak bírtunk fel a lépcsőn mintha az ördöggel szemben ez egy ellentámadás lenne de abban pillanatban mikor az utolsó lépést tettem volna meg a nagylépcsőn, akkor valami megragadott és felvitt valahová a tetőn lévő helységbe ahová csak az igazgató teheti be a lábát.
- Ai!- kiáltottak értem a lányok
- Nem tudom elkapni!- Tami
- Segítség!- kiáltottam, ahogy csak tudtam, de semmi értelme mivel a végén a számat is befogták és ezt mondták nekem
- Kérlek, ne kiabálj! Nem bántalak- az elrablóm
Felértünk abba a szobába. Nagyon meglepődtem. Elegáns helyiség, de én akkor is féltem.
- Ki vagy te?- kérdeztem tőle
- Bocsáss meg Ai! Nem akartam így rád törni. Remélem nem haragszol. Ne haragudj de én… én szeretlek!
És akkor megtudtam ki is ő valójában. Nem más mint… Kyuuketsukitanár úr. Nem tudtam mit mondani. Valahogy mintha kettészakadt volna a szívem… olyan fura érzés. Nem egy vámpír de nem is ember. Megölelt és valahogy olyan hevesen vert a szívem. Talán féltem? Nem tudom de nem nagyon bírtam tovább
- Kérem engedjen el! Tanár úr, kérem!
- Csupán 5 évvel vagyok idősebb mint te szólíts Naoki-nak.
- Mi?
- Ai! Szeretlek!
- De én… én meg…
Mond ki! Mond ki! Nem bírtam kimondani! Valahogy nem… nem ment. De miért? Akkor is kimondom de.. ááh.
Az a szoros ölelés. Nem löktem el magamat. Nem is tudtam volna és a szavak a szájából. Mintha valami démon vagy ilyesmi megszállta volna. Úristen! Mit csináljak? Mintha egy vámpír kiválasztotta, lennék. Hirtelen megláttam valamit… a kék toll. Az asztalon! Az kell nekem!
- Kérlek.... kérlek, engedj el!- kértem tőle
- Szólíts a nevemen- mondta
- …Naoki… kérlek.
Elengedett és megfordult. Gyorsan a tollért futottam… elkaptam és máris szóltam a lányoknak.
- Csajok!- kiálltottam- kapjátok el
- Jól vagy Ai?- kérdezte Tami
- Semmi gond!
- Mi?- Naoki- Azt ne!
Gyorsan megfogtam a kezét, hogy ne tudjon utána repülni vagy mi.
- Naoki!!! Ne!! Kérlek!
Felém nézett. Azok a mélybe tekintő szemek. Leírhatatlanul érzelemmel teli gondolatokat lehetne kiolvasni a szeméből. Vajon mire gondol? Tudom hogy nem rossz ember… vagy… ő nem is ember? Tudom, hogy nincs minden rendben, és hogy erre a helyre vissza fogunk térni még és lesznek eléggé ijesztő emlékeink is de ezt nem hagyhatom annyiban. Megmondtam, hogy bármi áron kiderítem milyen aura, veszi körül ezt a helyet és hogy mi van az igazgatóval… vagyis Naoki-val. Nem tudom… most annyira érdekes… nem érzem magam biztonságban, de tudom h nem rossz ember.
- Megvan a toll!- kiáltották a lányok
- Menjetek! Értem ne aggódjatok!
- Biztos?
- Biztos!
- De zárva van az ajtó.
- Mi? Tényleg.
Annyit tudtam, hogy Naoki rejtegeti a kulcsot, és hogy ő zárta be de mit akar?
- Kérem a kulcsot!
- Nem
- Kérem a kulcsot! Add ide! Holnap úgyis jövök
Micsoda? Ideadja… vajon mit akar, mért adja meg állandóan magát. Talán, mert igaz, amit mondott bár ez számomra még mindig felfoghatatlan hiszem ő az igazgató.
- Itt a kulcs!
Ledobtam és a lányok elmentek a kulccsal és a tollal, de nekem fogalmam nem volt, hogy fogok erről a helyről lejutni.
- Leviszel?- kérdeztem tőle
- Ne aggódj! Reggelre otthon leszel!
- De nem akarok itt maradni! Félek tőled! Ijesztő vagy és nem merek itt maradni.
- Mondtam, hogy nem kell félni tőlem.
- Engem az nem érdekel! Aludni szeretnék. Holnap suli és nem tudom kialudni magam. Teljesen kivagyok, azt se tudom, mit csináljak, és ha így beszélek veled még… még valamit teszel velem… valami rosszat. És akkor elájultam.