Elveszve
Mikor felébredtem, éreztem, hogy nem a megszokott puha ágyamban fekszem. Kemény volt a talaj, és valahogy nem az otthon illata lebegett körül. Hűvös, csípős fa-, és növényillat volt. Kinyitottam a szemem. És hát tényleg nem otthon voltam. De nem is valamelyik barátomnál. Egy erdő kellős közepén ébredtem, és még csak nem is volt ismerős a hely. Hol vagyok? Azt sem tudom, merre induljak. Láttam, ahogyan a nap első sugarai a fák lomjain keresztül haloványan beszűrődnek, és kezdik melengetni fáradt testemet. Nem volt valami meleg, és mivel a nap most kelt, úgy tippeltem hajnali 6 körül lehetett. Tegnap, amikor lefeküdtem, március 24.-e volt, és úgy tűnt minden rendben. És most, tessék, itt állok egymagam egy tök ismeretlen erdő közepén. Elkezdtem reszketni, ahogyan megéreztem milyen hideg a nedves föld alattam, még mindig csak ültem kábultan. Rövid szőke hajamat a fülem mögé túrtam, felálltam, és elkezdtem gondolkodni, merre menjek, mit is tegyek most. A nap már egyre feljebb kúszott az égen, a friss tavaszi hajtások elkezdtek lengedezni a szellő hatására. Kissé ijedten, de azért elindultam a legbiztosabbnak látszó irányba, arra, amerről a nap fénye áradt, kelet felé.
Órákig bandukoltam céltalanul, már egész meleg volt, a nap lassan fölém ért. Akadályhoz érkeztem. Egy csendes kis patak csörgedezett el előttem, kövekkel tarkítottan, és elég szélesen. Kicsit megijedtem, attól, hogy valószínűleg össze kell vizeznem vékony pizsamámat. Mégis nekiveselkedtem, és pár perc múlva már átázott pizsamában ácsorogtam a túloldalon. Mivel már jócskán kifáradtam, úgy döntöttem lehuppanok pár percre pihenni a kövekre. Némán, gondolataimba révedtem, próbáltam rájönni, miért és hogyan kerültem oda? De semmi válasz nem ötlött fel bennem. Így hát ez annyiban maradt. Úgy döntöttem fel kell, hogy álljak, és tovább kel hogy menjek, mert már kezdtem éhes lenni. Mivel úgy gondoltam, hogy a patak egy tóba fut, és a tavakhoz közel általában van egy város is, elindultam a folyásirány mentén, szóval déli irányban. Nem is kellet sokat mennem, hamarosan egy hatalmas tóhoz érkeztem. A tó mellett takaros kis faházikók álltak, olyanok, amiket a turisták szoktak bérelni. A házikók mögött hatalmas fenyves állt, amely egy hegyre futott fel, majd a hegy magasságához igazodva kezdtek ritkulni a fenyők. Észrevettem, hogy a hegy lábánál, még a fenyőerdő kezdete előtt egy kis földutacska kanyarodik el. Így hát nekiindultam, és végigmentem a tó melletti ösvényen. Ahogyan elhaladtam a házikók mellett, olyan furának tűntek, mintha már nagyon régen nem látogatta volna őket egy ember sem. Mintha nem járnának erre turisták. Bár ahogyan elnéztem a tavat, gyönyörű volt, ahogyan a víz felszínén játszadozva meg-megcsillantak a nap sugarai. Szinte csalogató, egy kis úszásra. De mivel csak március van, ez nyilván egy tüdőgyulladással járt volna. Nehéz volt elképzelni, hogy ide ne járjanak emberek.
Elérkeztem az utacska kezdetéhez. Ahogyan visszafordultam, hirtelen olyan érzésem támadt, mintha az egész hely hívogatna, azt akarná, hogy maradjak. De erőt vettem magamon, és tovább indultam. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
