1.      A kezdetek

1.1.   Mióta írsz?
Pontosan nem tudom megmondani, úgy általános iskola 3.-4. osztálya óta. (Önálló történeteket 5.-től.)

1.2.     Miért kezdtél el írni? Mi vitt rá erre?
Hát, az elég vicces sztori. Barátnőimmel nagyon szerettük a Varázslatos álmok (közismertebb nevén Sailor Moon) animét (csak akkor még azt sem tudtuk, mi az az anime), de azt akkor már nem adták. Hát úgy döntöttünk, majd mi leírjuk, emlékezetből. Ez pár részig működött is, de aztán rájöttünk, hogy nem emlékszünk mindenre pontosan. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy majd mi kitaláljuk a folytatást. Tulajdonképp ugye fanfictiont írtunk, holott nem tudtunk róla.

1.3.     Miről szólt a legelső sztorid? Mi volt a címe?
Nagy kreatívan: Varázslatos álmok volt a címe, és ahogy írtam, arról a meséről szólt. De legelső önálló sztorim – 5.-ben írtam - címe A varázspálca volt, és Szandráról, egy 10 éves, intézeti kislányról szólt. Talált egy verebet, egész télen vele játszott, és tavasszal az ő segítségével barátja lett egy manó fiú, Lóránt. Majd együtt találtak egy titkos barlangot, amit különböző rejtvények, és akadályok védtek. Nagyon-nagyon érződik rajta, hogy akkor olvastam a Harry Potter első részét.

1.4.   Kinek mutattad meg először az írásaidat?
A barátnőimnek.

1.5.   Ki szerettette meg veled az írást?
Konkrétan senki. Én szerettem meg magamtól.

2.      Az írásról

2.1.   Hány befejezett történeted van eddig? Mi a címük? Mi a rövid tartalmuk?
A hosszabb sztorik közül egy van még csak befejezve, de terjedelme miatt az is inkább hajaz egy novellára. Címe: Vörösre fessük a hidat? Egy tüskés, 17 éves lányról szól, akit az édesanyja nem enged el az iskolai rajzoktatásra. De a helyzet úgy alakul, hogy megismerkedik egy nagyon tehetséges fiúval, aki tanítgatja, és érdekli, mitől olyan arrogáns a lány. Amik végig megvannak, azok inkább a novelláim. Címük pedig: A szeszélyes víz; Emlékeim könyvéből; Csirkék a buszon; Magányos Hold;  A játéknyúl; Tiszta, mint a hó; A négy testvér; Kedves Olvasó!; Az éneklő lift; Az ember, aki elveszítette önmagát.

2.2.   Ki volt a kedvenc karaktered, akiről írtál (még ha nem is fejezted be az adott történetet)?
Hú, hát egy konkrét karaktert nem tudnék mondani. A Szövetség Liáját nagyon-nagyon szerettem, mert olyan tulajdonságokat adtam neki, amik bennem nincsenek meg, de nagyon szeretném. Meg a hidas sztorim két szereplője, Péter és Tamara is nagyon a szívemhez nőtt.

2.3.   Milyen fajtájú történeteket írtál eddig?
A hosszabbak szinte mind kitalált világban játszódnak, eléggé meseszerűek. Kivéve a Vörösre fessük a hidat?, mert ott tulajdonképp egy meg nem nevezett Magyarországi város a helyszín. Az teljesen a való életre épül.

2.4.   Melyik az a fajta, amely hozzád a legközelebb áll, és a legkönnyebben megy neked?
Inkább a mese típusú. Bár nem kisgyerekeknek írom, de a fantáziavilág miatt a mese illik rájuk a legjobban. Ez megy a legkönnyebben, de ezt valahol kicsit talán szégyellem is, mert ez amolyan mentőöv számomra. Ha a valós életben játszódik egy történet, akkor minduntalan beleütközök valami olyanba, amiről nincs kellő tapasztalatom, vagy ismeretem, és ez eltántorít. Mert hát akkor csak igazat írhatok. De egy kitalált világban minden úgy működik, ahogy azt én elgondolom. És úgy érzem, az, hogy kitaláljak ilyesmiket, egyáltalán nem esik nehezemre. De nem csak emiatt. Szeretem a kitalált világokat. Más könyvekben is, de ha a saját történeteimre gondolok, azokra elmondhatom, hogy ott „otthon vagyok”. Az igazán az „én világom”. Kell az a biztonságérzet, amit a világaim nyújtanak.

2.5.   Hogyan kapsz ihletet a történeteidhez?
Az nagyon változó. Van, hogy velem történik valami, és azt beleszövöm, vagy látok egy jó filmet, aminek megfog a hangulata, vagy hallok egy zenét, aminek érdekes a mondanivalója…

2.6.   Mit teszel, ha nem jön az ihlet?
Novellát eleve csak akkor írok, ha van konkrét ötletem. Regénynél viszont alapból éjjel-nappal azon jár az agyam, hogy hogyan folytassam, és valami mindig beugrik.

2.7.   Hogyan kezdesz neki egy új sztorinak? Mit teszel először? Azután?
Régebben csak úgy nekiálltam, egy főszereplővel, és néha még azt sem tudtam, miről fog szólni a történet. Ma már kitalálom előre legalább az alapját, meg a fontosabb szereplőket, de igazából hagyom, hadd írja magát a sztori. Csak a fő irány, amit kijelöltem, maradjon meg. Novellánál szinte az egész vázlat megvan a fejemben, és mikor neki kezdek, már csak le kell írnom.

2.8.   Mi történik, ha megunsz egy sztorit?
Hát, olyankor szépen lassan abbahagyom. Igazából nem konkrét elhatározásból, hogy na, akkor holnaptól ezt nem veszem elő többet, hanem csak egyre ritkábban van hozzá kedvem, végül azt veszem észre, hogy jé, már egy éve csak porosodik.

2.9.   Mire törekedsz, amikor írsz?
Arra, hogy amit én szinte filmszerűen magam előtt látok, azt másoknak is meg tudjam mutatni. Ez nem csak a látható dolgokra – táj, öltözet… - vonatkozik, hanem hangnemre, érzésekre,… Azt hiszem, ezért is indulnak olyan lassan a történeteim. Mert előbb szeretném átadni a kitalált világom hangulatát. Meg még az is a célom, hogy bár szinte mind egy mesebeli helyen játszódik, az olvasó mégis úgy érezze, hogy az a valóság. Hogy az ottani szereplők nem műanyag babák, hanem igazi érző lények. És persze, hogy én magam szeressem a történetet.

2.10. Mi az eddigi legkedvencebb történeted, amit írtál, és ami teljesen a szívedhez nőtt?
Ez ugyanolyan nehéz kérdés, mint hogy ki a kedvenc szereplőm. Igazából egyrészt mindig az éppen aktuális, mert azt hiszem, éppen akkor „arra van szükségem”. Meg ez függ attól is, hogy mit, mennyi ideig írok/írtam. Hiszen annál inkább megismerem magam is a karaktereimet. A Szövetség az, amit nagyjából 4 évig írtam, és mindenképp szeretném befejezni. Akkoriban azok a kis hősök valósággal a barátaim voltak. Tőlük sosem tudnék megválni. A hidas történetet pedig nagyon-nagyon szerettem írni, és sajnáltam, hogy végeztem vele.

2.11. Mások szerint mi az eddigi legjobban sikerült műved?
Mivel általános iskola óta azért nagyrészt más lett a baráti köröm (új suli, költözés), így mindenki csak azt ismeri, amit épp akkor írtam, amikor neki mutattam meg őket. De a  novelláim közül sokan dicsérik a Kedves Olvasó!-t.

2.12. Készítesz vázlatot, vagy jegyzéket, amikor történetet írsz? Miért nem/igen?
Eddig egyetlen egyszer tettem (Az Élet Tüzénél), de azt is csak nagy vonalakban. Egyrészt, mert a fő irányát tudom, hogy miről akarok írni, másrészt akkor nem korlátoz semmi. Nyugodtan változtathatok menet közben is, ha nincsen minden annyira megtervezve. És sokszor van úgy, hogy már jó előre megvan egy kulcsjelenet, egy fontos szereplő, esetleg már fejezetekkel előbb tudom, hogy majd lesz egy ilyen, de azt ki kell találnom, hogy hogyan is vezessem el odáig a történet fonalát. Szerintem nehéz úgy vázlatot írni, hogy egyes jelenetekhez szívem szerint komplett, kész párbeszédet, leírást adnék, közte meg szinte űr van. Tudom, hogy nem bírnám megállni, hogy akkor le ne írjam az egész már meglévő részt, de félek, hogy akkor szétesne. Éppen, mert közte is alakul a történet, és ha egy kis apróság is változik, írhatnám újra az egészet.

2.13. Honnan jön az ötlet, hogy megírj egy új sztorit?
Valami jó gondolat, szituáció, vagy épp – legtöbbször – mondanivaló bekerül a fejembe valahonnan, és no, akkor ezt valahogy szavakba, történetbe kellene önteni.

2.14. A gépen írsz vagy füzetbe?
Füzetbe, és utána gépelem be, amit érdemesnek tartok rá. A füzetet mindenhová magammal vihetem, és akkor veszem elő, amikor akarom. A gép előtt olyan érzésem volna, hogy na, most muszáj írnom, és garantáltan nem jutna eszembe semmi. Ha meg valami klassz mégis beugrik, szinte biztos, hogy nem vagyok gépközelben, hogy egyből leírhassam.

2.15. Milyen forrásokat használsz?
Ha valamire konkrétan szükségem van, utánanézek egy könyvben, vagy újabban a neten. (Vagy anyut kérdezgetem, mit tud az adott dologról.) Pl. Az Élet Tüzénél átlapoztam egy képeskönyvet, amiben a különböző korok divatja van benne, és kiválasztottam a nekem legjobban tetszőt. Így öltöztettem a bál résztvevőit az 1800-as évek empire ruháiba.

2.16. Milyen gyakran írsz, és mennyit?
Ez igazán hangulattól és időtől függ. Amikor olyanom van, szinte folyton, de van, hogy fél évig nem is veszek tollat ilyen célból a kezembe.

2.17. Mennyire törekedsz a valósághűségre a történetek megírásánál?
Ez érdekes kérdés nálam, hiszen, ahogy mondtam, a hosszabb történeteim nagy része a fantázia szüleménye. Mégis igyekszem azt úgy leírni, hogy valóságnak hasson. De például érzelmekben, emberi reakciókban teljes mértékben. A novelláknál kicsit más a helyzet. Azok a valódi életről szólnak, de valami kis különlegességet mégis csempészek bele. (A buszon emberek helyett csirkék utaznak, a Hold látja az emberek lelkét, és vizsgálgatja is, egy család életét egy játék szemszögéből írom le…) De alapvetően a célom, ha burkoltan is, a valóság megjelenítése.

2.18. Mit szólnak a barátaid, családtagjaid, rokonaid ahhoz, hogy írsz?
A barátaim biztatnak, és gyakran kíváncsiak az új novellákra, fejezetekre. Én meg biztatom őket, hogy ha már elolvasták, mondjanak véleményt, és kritikát. Mert annyira kíváncsi vagyok, hogy mit gondolnak róla, mi tetszik nekik, és mi nem. Családtagjaim már megszokták, de különösebben nem foglalkoznak vele. Nagyritkán egyet-egyet megmutatok anyunak, de igazából ha ők nem kérik, én nem dugom senki orra alá, hogy ezt most el kell olvasni. (Kivéve, amikor egy történetet, a már sokszor említett hidasat, kimondottan anyunak írtam anyák napjára, és rajzoltam hozzá borítót, meg kinyomtattam, és magam könyvvé kötöttem.) Rokonok szerintem tudnak róla, de ennyiben ki is merül a dolog.

2.19. Mi inspirál téged a legjobban írásra? (zene, film…)
Talán a könyvek. Igyekszem mindből megtanulni, amit nagyon jónak tartok benne. Van, amelyikben nagyon jó a szálak bonyolítása, van, ahol a leírások szépek, vagy épp a szereplők nagyon élethűek,… És kicsit félek is, hogy meglátszik az írásomon, hogy éppen akkor mit olvastam. Holott nem az utánzás a célom, hanem a tanulás. De ahhoz meg ugyebár próbálkozni kell.

2.20. Rövid fejezetek vagy hosszúak?
Hosszúak. Talán túlságosan is. Nem szeretem, ha a túl rövid részek miatt agyontagoltnak hat a sztori. És szerintem az sem jó, ha olyan gyorsan pörögnek az események, hogy szinte nincs ideje az embernek élvezni az olvasást, és beleélni magát a helyzetbe. No meg én részemről igyekszem úgy írni, hogy persze, egy adott fejezet is szól valamiről, ami alapján ugye a címét kapja, de sokszor előreutalok a következő cselekményekre, és akkor a történet igazán összefüggő lesz. Most talán az egyik leghosszabb fejezetem épp a 3. Az Élet Tüzéből, mert A/4-es füzeten már a 13. oldalnál vagyok.

2.21. Szerinted, mi tesz egy sztorit jóvá?
Ha átélhető, és az olvasó úgy érzi, megtörténhet. Minél inkább át tudja adni az író, amit ő elképzelt, és egészében jól bemutatja, amiről ír, ügyel a részletekre is. (Korhűség pl.) Fontosnak tartom, hogy legalább a főszereplők alaposan kidolgozott jellemek legyenek, valamint, hogy az egész műben változatos emberek legyenek. És hogy a beszédük ne okvetlen az író stílusát tükrözze, mert egyhangú, ha minden karakter ugyanúgy beszél, és gondolkozik. Figyeljen a korukra, társadalmi helyzetükre… Ne legyen hatásvadász, túlerőszakolt, mert ellenkező célt ér el. Legyen egyéni. Vagy a téma, vagy a nézőpont, vagy a megfogalmazás. Olvasás közben ne azt érezze az ember, hogy ilyen könyv tucat számra van. Nem okvetlenül azt tartom jónak, ha valami az első betűtől az utolsóig csupa izgalom, „jaj most mi lesz?”. Nem baj, ha vannak lassabb részek, és a szerző hagy helyet a szereplők gondolatainak, vagy a leírásoknak. (Persze, ha ez nem szófecsérlés, hanem valóban a jobb megismerést szolgálja) Az a jó, ha az esetleges unalmasabb részek ellenére is azt mondom, hogy ez a könyv igényes, és érdemes folytatni.

2.22. Mi volt az eddigi legőrültebb sztoriötleted?
Hú, hát az úgy volt… írnunk kellett az iskolában egy horrort, már megadott, tipikus horror-elemek felhasználásával. (Én képregényként kezdtem elkészíteni, de csak két oldalig jutottam, de a sztori azóta is megvan a fejemben.) Egy kis városban sorra betegszenek meg a gyerekek, és a szülők, mivel más már nem tud segíteni, a közelben lévő, újonnan épült szanatóriumba viszik gyerekeiket. Mikor onnan visszajönnek, nagyon megváltoznak: nem játszanak, nem mosolyognak, csak azt a játékot szorongatják, amit ott kaptak. A hírekben pedig sorra jelennek meg olyan esetek, ahol a családokat brutálisan lemészárolták, és csak a kisgyerek maradt életben. Ezt látja a tévében a történet főszereplője, egy bájos kislány is, és mikor az ő babája zenélni kezd, eszét veszti, és végez a családjával. Mikor a zene megszűnik, már csak egy ijedt kisgyerek marad. Kimennek a rendőrök, a kutya szétszedi a játékot, és megtalálják benne a hanglejátszót. Kis kutatás után rájönnek, hogy minden áldozat családban volt a gyerekeknek, akik mind jártak a szanatóriumban, ilyen zenélő játékuk. Persze kiderül, hogy az ottani orvos tette, de nem tudják megfogni. Úgy akartam befejezni, hogy tulajdonképp érződjön belőle, hogy azóta az orvos még több játékot gyártott, akár bármelyik lehet ilyen, nem kell hozzá szanatóriumba küldeni a gyereket, boltban is árulnak ilyet – persze gyanútlanul. Akármelyik játék lehet ilyen szörnyű, akár a Te gyerekedé is!

3.      A könyvekről

3.1.   Szoktál könyveket olvasni? Ha igen, milyen gyakran?
Persze! Általában mindig olvasok valamit, néha egyszerre többet is, kérdés a tempó. Ami kedv és idő függvénye.

3.2.   Mi a kedvenc könyved és miért?
Egyrészt általában az, amit épp olvasok. Másrészt nehéz lenne választani,de megpróbálok: Tolsztojtól a Feltámadás, mert tetszett a főhős gondolkozásának megváltozását végigkísérte. Nagy kedvencem Victor Hugotól A nyomorultak, a csodaszép lelki ábárzolások és az értékes gondolatok miatt. Ebből rengeteg idézetet gyűjtöttem ki. De rengeteg könyv van, amit nagyon szeretek, de talán ezek a legek…

3.3.   Kik a kedvenc íróid? Kik azok, akik megihletnek?
Ahogy már előbb írtam, mindenkinél mást tartok jónak. A J. K. Rowling Harry Potterjében nagyon tetszik a szálak szövése, izgalmas és kalandos. Minden mozzanat előbbre viszi a történetet, és van, hogy valaminek a csírája már az első kötetben benne van, de csak az utolsóban bontakozik ki. Victor Hugónál A nyomorultakban nagyon szépek a lélekábrázolások, értékes gondolatok vannak a szereplők vívódásai mögött, és nagyon változatosan a karakterek. Talán őket tudnám kiemelni, de inkább a stílusuk ihletett meg, mint maga a történet. Ha az utóbbi volna, annak olyasmi lenne az eredménye, mint az első sztorim, a Varászpálca. Le sem tudnám tagadni a Harry Pottert. Kedvenc írónak a más sokat emlegetett Victor Hugot mondanám. De Michael Ende is nagy kedvenc.

4.      Egyéb kérdések

4.1.   Mit tartasz az erősségednek?
Saját világ kitalálását. És szeretném azt gondolni, hogy a változatos jellemek is, de ezt inkább döntse el más, én dolgozom az ügyön!

4.2.   Mit tartasz a gyengédnek?
Az előre tervezést. Pedig haj, de jó volna…

4.3.   Mi a címük, tartalmuk a be nem fejezett sztorijaidnak?
Varázspálca: (5.-ben) ezt már egyszer leírtam.
A kis lázadó: (7.-ben) A 200 évvel ezelőtti atomháborút csak egy kis közösség élte túl, de mára egy szép várost hoztak létre. Az embereket a vezetők tudatlanságban tartják. Az új nemzedék mit sem tud az atombomba korábbi pusztításáról, sem a korábbi életről, amikor még voltak fák, állatok... Hogy megóvják a megmaradt kevés embert, elleneznek minden erőszakot, minden veszekedést, és a fertőzéseket is igyekeznek kiküszöbölni. Ha valaki mégis megbetegszik, azt kiutasítják egy időre a közösségből.
Szövetség: (7.-től 10.-ig) Három jóbarátról szól, akiknek mind megvan a saját problémájuk. Egyikük árva, a másik beteg, a harmadik pedig szegény. Egy nap találnak egy üvegcsét, amit eltörnek, így kiszabadul a gonosz Szellem. Majd három különleges embertől megtudják, hogy ők a Szövetség tagjai, ami nemzedékről nemzedékre ismétlődik. Szellem különböző módon próbál keresztbetenni nekik, és csak egy módon lehet legyőzni: ha újra összeillesztik a ripityára tört üvegpalackot, és visszazárják. Ám ez nem megy olyan egyszerűen. Szükségük van tanárokra, vezetőkre is a feladathoz, akiket előbb meg kell találniuk.
A riport: (hú, hát olyan 6. táján) Egy fiatal lány benevez a városi riportíró versenyre. De ahhoz meg kell találnia a lehető legérdekesebb tárgyat. Miközben azon gondolkozik, hogy mi is legyen az, összebarátkozik egy apró, rosszcsont manólánykával, és együtt indulnak el a kalandos útra, hogy megtalálják a megfelelő tárgyat a riporttárgyat.
Leila: (8.-ban) Egy vakmerő kamasz lány, Leila, leskelődik egy varázsló után, aki kellően bátornak találja, és a tanítványának fogadja. Majd kap tőle egy gulu-gulut, aki igazi társa lesz, bármilyen állat alakját fel tudja venni, és amit az egyik érez, azt a másik is. Mindeközben nem csak varázsolnia kell megtanulnia, hanem fel is kell nőnie. Ráadásul Péter, az öreg varázsló valami rejtélyes oknál fogva folyton úton van…
Az Élet Tüze: Ez még folyamatban van. J