2004. december 25-én, késő este érkeztem meg a Maldív szigetekre, a Négy Évszak nevű szállodába a feleségemmel és két lányommal. Jane akkor 4 éves volt, Jada pedig 1. Odakint már sötét volt, de még így is érezni lehetett a sziget békés gyönyörűségét.
Másnap reggel 7 óra 50 perckor megéreztem a földrengést. Nem ijedtem meg, átéltem már párat Kínában és San Franciscóban. A lányok már nagyon türelmetlenek voltak, ki akartak menni a partra., úgyhogy felszedelőzködtünk és 10 óra 10 perc körül elindultunk. Épp kiértünk a szállodából, már a medence és a part között jártunk, amikor megláttam a közeledő vizet.
Nem olyan volt, mint a filmekben: egy hatalmas hullám, ami feléd száguld, de a víz nagyon gyorsan emelkedett és elborította a homokon napozókat. Az emberek a hotel felé szaladtak, de még mindig nevettek. Felkaptam a 4 éves Jane-t, a nevelőnő pedig Jada-t és visszaindultunk a szálloda felé. Abban a pillanatban a víz már a térdemig ért. Tettem két lépést és elérte a derekamat. Még két lépés és már állig vízben voltam. Aztán már felért egészen az orromig. A vállamra ültettem Jane-t és megpróbáltam elkapni a nevelőnő kezét, mert őt már teljesen ellepte a víz. Hátranéztem és akkor már minden -a medence és a part is -víz alá került. Ott álltam az óceánban, a semmi közepén.
Megpróbáltam megtartani a nevelőnőt, de a víz túl erős volt és elsodorta tőlem, Jada-val együtt. Az egyetlen szerencsém, hogy híres vagyok és az emberek tudták, hogy ott vagyok, ezért keresni kezdtek. Teli torokból segítségért kiabáltam. Szerencsére meghallották és megmentették a nevelőnőt és Jada-t. Nekem nem lett semmi bajom, a víz nem ért feljebb a számnál.
Amikor a katasztrófa bekövetkezik, nincs időd gondolkodni. Csak az ösztöneidre hagyatkozhatsz.

Kapcsolódó cikk:
The One Foundation