A sárkányok evolúciója

Így kezdődött…

Hirtelen vad rikoltozás támad, és néhánytucatnyi érdekes hüllő száll fel az egyik fáról. Még nem képesek hosszútávon repülni, de néhány méter siklásra képesek. Az allosaurus idegesen felmordul, mire az állatok még hangosabban visítanak. Csakhamar még több efféle lény száll fel a környező fákról.

***

A fenti „jelenetből” látható, hogy miközben a változatos és sikeres dinoszauruszuk elterjedtek az egész bolygó felületén, a sárkányok őse, egy eddig ismeretlen fajba tartozó kis hüllő, melynek már kezdetleges szárnyai is nőttek, már mindennapos jelenség volt.

A szárny kialakulása

Pontosan senki sem tudja, hogyan alakult ki pontosan a sárkányok ősének a szárnya, de tény, hogy az aprócska csökevénynek tűnő végtagból pármillió évvel később komoly testtáj lett, a mai sárkányfajok többségének szárnyfesztávolsága pedig kétszer nagyobb, mint a testhosszuk. A sárkánytudósok egy része úgy véli, hogy a szárny eredetileg az amúgy is fára mászó sárkányős harmadik pár lába lett volna, hogy segítsen az ágakra mászásban, mígnem ezek a hüllők ugrálni kezdtek fáról fára, és a kezdetleges lábakon bőrlebeny alakult ki. A másik elmélet szerint a szárnyak amúgy is repülésre lettek „tervezve”. Talán sohasem tudjuk meg ezzel kapcsolatban az igazságot.

A szaporodás kérdése

Nem tudni, pontosan mikor váltak el a sárkányok a kétéltűszerű hüllőktől, így azt sem tudjuk, hogy a titokzatos sárkányos tojással szaporodott-e. Tény, hogy rokona volt az archaeopteryx-nek, mely a tojásrakó dinoszauruszokból alakult ki, de azt nem tudjuk, a szaporodással kapcsolatban megegyeztek-e szokásaik.
A tojásrakás a szárazföldre lépő kétéltűekből hüllővé alakult állatok szaporodási módja, melyet a madarak is „meghagytak”, mikor továbbfejlődtek a dinoszauruszok közül. A kétéltűeknek ikráik és petéik voltak, melyek gömb-alakú, félig átlátszó, nagy sejtcsomók, amik átalakultak: héjat növesztettek és megnagyobbodtak.

Gyanítható, hogy a sárkányok nem olyan korán váltak el a hüllőktől, például lehetséges, hogy apró, fürge, triászkori dinoszauruszokból fejlődtek tovább. Ez esetben biztosan tojásokkal szaporodtak, és nem petékkel, ám néhány sárkánytudós másként gondolja mindezt. Itt áll Dr. Edward Golfen (1889-1944) 1937-ben írt regényének egy részlete: 

„A sárkányok már korán elváltak a hüllőktől, mikor azok még jobban hasonlítottak kétéltűekre. Az csupán a véletlennek köszönhető, hogy ugyanúgy pikkelyeik és tojással való szaporodásuk alakult ki, mint a hüllőknek, melyek később fejlődtek ki, mint ők. A sárkányok eredetileg tehát petékkel és ikrákkal szaporodtak, akárcsak a békák, ám pármillió év alatt már tojásokat raktak a fészekbe. ”

Az igazságra még várni kell, ám az biztos, hogy a sárkányős inkább hüllő- és madárszerű volt, mint kétéltű-szerű, tehát a fenti 150 millió évvel ezelőtti „jelenetben” felbukkanó „érdekes hüllők” mindenképpen tojással szaporodtak.

A dinoszauruszok kihalása után

50 millió éve, mikor a cickányszerű emlősök hirtelen fejlődésnek indultak, a sárkányős végleg eltűnt, és két faj alakult ki belőle: a gyíkszerű komodói sárkány (Varanus komodiensis) és a gyíksárkány (Draconis saurias). Ez előtti még ma is ugyanott, ugyanúgy, ugyanolyan külsővel tengeti mindennapjait, a gyíksárkány azonban négymillió éve kihalt.

Tény, hogy miután a dinoszauruszok kihaltak (körülbelül 65 millió éve), a sárkányok élettere megnőtt, és már ők voltak a Föld tulajdonképpeni urai. Büszkén lehet állítani, hogy ekkor kezdődött a sárkányok virágkora, mely az emberek felbukkanásáig tartott.

Az, hogy pontosan hogy volt képes ilyen sokáig fenn maradni egyetlenegy faj, még máig is rejtély, s a világ egyik legfontosabb kérdéseként tartják számon. Talán ekkor már kialakult a viszonylagos szárny, mellyel a gyíksárkány pár kilométer siklásra volt képes, de előfordulhat az is, hogy a tűzfújás képessége ekkor alakult ki.

A sárkányok virágkora
 

Nem kell kis képzelőerő hozzá, hogy elképzeljünk egy hatalmas, két lábon járó, tüskés hüllőt, amint ordítozva üldözi a kardfogú tigrist, mely egyébként igen sikeres ragadozó lett volna.

A tűzfújás kialakulása

Körülbelül harmincmillió éve alakulhatott ki a gyíksárkány torkában a csontüreg, melyben később salétromsav és petróleum kapott helyet. Valaminek történnie kellett, hiszen ha egy sikeres ragadozónak újabb fegyvere alakul ki, akkor valamiben nem volt sikeres – vagy a vadászatban, vagy pedig a megélhetésben.

Nemrég sikerült kideríteni, hogy az elmúlt hatvanmillió év során változó időközönként, de sokszor előfordultak különböző jégkorszakok. A gyíksárkány pedig, hüllő révén nem tudta elviselni a hideget, és ezért kifejlődött benne a tűzfújás képessége, hogy melegíthesse a környezetét. Ezt persze az állat vadászat során is bevetette, sikerrel.

Ekkor válhatott a gyíksárkány (vagy az őt követő, ismeretlen faj) melegvérűvé, és nem lett volna szüksége többé tüzére, ám a vadászatban már teljesen megszokta ezt a képességét, így a salétromsav és a petróleum végül nem szívódott fel.

A ma élő sárkányok őseinek kialakulása

Négymillió éve a gyíksárkány három fajjá alakult tovább, melyek a mai sárkány ősei. Ez a három faj a kígyósárkány (Draconis serpentes), a déli sárkány (Draconis suspectum), és a közönséges sárkány (Draconis varanus).

Ezek pármillió év után fejlődésnek indultak, és kialakultak belőlük a ma élő sárkányfajok. Tudjuk, hogy ahogy a kor előrehaladt, a sárkányok mérete is egyre nőtt, mígnem tizenhat méter hosszúságot elérő lényekké alakultak.

A kígyósárkány, melynek hosszú, tekergő teste volt, szárnyai pedig valami oknál fogva hiányoztak.  A déli sárkány közeli rokona volt a közönségesnek, ám sokkal nagyobb és erőteljesebb szárnyai voltak nála.

Mielőtt a mai ember (Homo sapiens sapiens) megjelent volna, ez a három faj békében élt. Könnyen elképzelhető, hogy őseinkre, például a Homo erectus-ra vadásztak, míg az megpróbált lándzsáival és kőbaltáival védekezni. Ekkor a sárkányok voltak fölényben, ám ez az elkövetkezendő időkben másként alakult.

A ma élő sárkányok kialakulása

Amint megjelent a mai ember, a három sárkányfaj fejlődésnek indult, mígnem létrejött belőlük a mai tizenkét sárkányfaj (és még néhány alfaj, melyeket azonban az ember már sikeresen kipusztított). Ez a folyamat még ma is tart, hisz tudjuk, hogy párezer éve jött létre a szárnyas földsárkány elfajzott változata, az európai kissárkány.

A kígyósárkányból két faj fejlődött tovább, a szintén kígyótestű, szárnyak nélküli ázsiai sárkány és a felhősárkány. Ezek csak Ázsiában találhatók, természetesen az ember miatt, hiszen a kígyósárkány őshazája Európa, ahonnan kiűzték őket az ősemberek.

A déli sárkányból kifejlődött a wyvern, ez az afrikai szörnyeteg, melynek hatalmas szárnyfesztávolsága egy kis repülőgépével egyezik meg. Az amerikai szárnyas sárkánynak szintén kialakult egy elfajzott változata, az azték gink, mely viszont szereti az emberek közelségét, még ha azok el is űzik otthonából. Kialakult még a nílusi sárkány és kaméleonsárkány, ezek közül az előbbi Afrikában él, a másik pedig Dél- és Közép-Amerikában.

A közönséges sárkányból alakultak ki a legismertebb fajok, a szárnyas földsárkány (és az európai kissárkány), az északi szárnyas jégsárkány, a hidra, és a spanyol kék sárkány (ez utóbbi is egy nagyon új faj).

Ez a "családfa" a legfontosabb sárkányfajok rokonsági kapcsolatait mutatja: