15. rész. Nem akarom, hogy elmenj.

***

Felmentünk a lakásra és már megint elérte. Már megint szemrebbenés nélkül beszéltem magamról úgy, hogy én kezdtem el őt faggatni. Én vagyok kíváncsi az ő életére és múltjára, de végül én is mesélek magamról, én is beavatom őt és csak akkor jövök rá, mikor már belekezdtem. Egyszerűen annyira természetes, hogy vele megoszthatom ezeket a dolgokat.

Mikor megkérdeztem tőle, elrohanna-e újra, ha most megcsókolnám, ő azt felelte, próbáljuk ki. Vágytam arra a csókra, de nem akartam, hogy megint félbeszakadjon, megint eltűnjön a szemem elől, és megint le akarjon majd rázni.

Mikor megcsókoltam, tudtam, ez most nem fog bekövetkezni. Ahogy lehunyta a szemét, ahogy szuszogott közben és amilyen élvezettel csókolt… ezt ő talán még nálam is jobban akarta.

Nem mentem tovább. Ezúttal nem.

Hosszú csókolózás után egymás mellett feküdtünk azon a kanapén. Karomat a feje alá tettem és bámultuk a plafont.

-          Nem akarok elaludni. – szólt hozzám erőtlenül, szinte már félálomban.

-          Aludj csak.

-          De nem fair, hogy ennyi pénzért őrzöd az álmom.

-          Valóban nem hangzik túl jól, és dicsekedni sem fogok vele a haveroknak. – nevettem el magam belegondolva. – De tényleg aludj.

-          Na jó, de csak egy órácskát.

-          Rendben.

-          Tom.

-          Mi az?

-          Ígérd meg, hogy nem hagyod, hogy végigaludjam az éjszakát. – kérte annyira édesen, hogy szinte már ellenállhatatlan volt számomra.

-          Rendben. Ha már nagyon unatkozom, felkeltelek.

Már nem is válaszolt, elnyomta az álom. Szegény már elég rég nem aludta ki magát. Egy fél perc sem telt el, megcsörrent a telefonom.

-          Basszus. – nyúltam le a zsebembe. – Ne haragudj.

Végre kibányásztam onnan és azonnal felvettem.

-          Tessék?

-          Tessék? Tom, hol vagy?

-          Öcsi, helló. Ne haragudj, nem néztem meg, hogy ki az.

-          Hol vagy?

-          Vikinél.

-          Vikinél? És miért suttogsz?

-          Mert alszik.

-          Mikor jössz haza?

-          Reggel.

-          Beszélnünk kéne. Azt hittem hazajössz és megbeszéljük a dolgot.

-          Reggel haza is fogok menni és akkor majd megbeszéljük.

-          Ja értem. Hát akkor jó mulatást.

-          Bill ne csináld már.

-          Nem csinálok semmit. Reggel gyere. Szia. – tette is le.

Már megint besértődött. Unalmas már ez az állandó hiszti, folytonos ellenőrizgetés. Komolyan ott tartok, hogy keresek egy saját lakást és elköltözöm Billtől. Talán akkor a kapcsolatunk is javulna, ha nem lennénk mindig egymás nyakán.

Nem volt szívem Vikit felkelteni. Egy ideig figyeltem, ahogy alszik, aztán nekem is lecsukódtak a szemeim.

-          Hahó. – ébresztett fel egy édesen csengő hang. – Tom. – suttogta.

Kinyitottam a szemem és ő ott állt felettem két bögrével a kezében.

-          Azt ígérted, nem hagyod, hogy átaludjam az éjszakát. – jött a szemrehányás.

-          Ne haragudj. – ültem fel, hogy kinyújtóztassam elgémberedett jobb karomat. – Én sem aludtam sokat múlt éjjel.

-          Versenyezzünk, kinek volt szarabb éjszakája? – mosolygott, majd a kezembe nyomta az egyik bögrét. – Tejes kávé. Az mindig van itthon.

-          Köszönöm.

Leült mellém és lerakta az asztalra a saját bögréjét. Én is így tettem, mivel szinte égette a kezem.

-          A strici, akinek a házában élek, és aki eladott egy bizonyos srácnak idejött, hogy megalázzon és lekurvázzon. Aztán összecsomagoltam, készültem megszökni, de az utcánál tovább nem jutottam, mivel a testőröm ott ült a kocsijában és engem figyelt. Úgyhogy látott összeesve zokogni, majd felkísért ide, én pedig egész éjjel a dugi anyagomat szívtam és amerikai csatornákat néztem a tévében.

Annyira természetes és őszinte volt. Jobb kedvű volt, valahogy mintha megváltozott volna egy része. Nem volt keserű. Igen, ez a megfelelő szó.

-          Hát én hazavittem egy kétes nőszemélyt a házunkba, amitől az öcsém berágott rám. A fejemhez vágta, hogy egy semmirekellő drogos vagyok, aki tönkre tette az életét, én is a fejéhez vágtam pár dolgot, aztán kocsiba ültem és egy parkolóban aludtam. Miután arra keltem, hogy elfogyott a levegő, hazamentem anyucihoz és egy óra alvás után még a legjobb haveromnak is magyarázkodhattam, akinek beköpött az öcsém. Mindemellé egész nap arra a pillanatra vártam, hogy ezzel a kétes nőszeméllyel találkozhassak, hogy lássam, jól van, de ő azt mondta rólam, hogy egy újgazdag drogos faszfej vagyok, aki lealacsonyodik a kurvázáshoz.

-          Nyertél. – szégyellte el magát és már megint lehajtotta a fejét, amit nem bírok elviselni.

-          Hé. – guggoltam le elé és a szemébe néztem. – Nem haragszom. Már mondtam.

-          Nem akarom, hogy elmenj. – jelentette ki hirtelen, engem pedig szinte hanyatt döntött a meglepettség.

Megcsókolt. Egy rövid csókot adott a számra majd hátradőlt, mint aki rosszat csinált.

-          Most min mosolyogsz? – kérdezte, én pedig visszaültem mellé a kanapéra és felé fordultam.

-          Csak elgondolkodtam. – feleltem, ahelyett, hogy elmondtam volna, mi is járt a fejemben.

Nem mondtam el neki, hogy ő mosolyogtatott meg. Az, hogy vele valamiért minden jó a sok szar ellenére. Vele boldog vagyok…

Inkább cselekedtem. Visszacsókoltam. De most nem úgy, ahogy eddig. Most a bennem felgyűlt szenvedélyt akartam kiadni magamból.

Az ölembe húztam őt és a derekába kapaszkodva csókoltam tovább.

Ahogy rám nézett, az mindent elárult. Kiegyenesedett az ölemben és kibújt a topjából. Gyönyörű mellei olyan feszesen álltak előttem, hogy már látványuk és fél orgazmus volt számomra. Birtokomba vettem őket, míg ő hátrahajtott fejjel élvezte a kényeztetést. Annyira akartam őt… ezerszer jobban, mint mikor először együtt voltunk. Akkor csupán egy nőt akartam magamévá tenni, de most ezt a nőt már kívül belül a magaménak akarom tudni. Kell az egész úgy, ahogy van és ettől talán még élvezetesebb ez az egész.

Nem vagyok általában híve a hosszas előjátéknak, de most kényeztetni akartam. Most le akartam venni őt a lábáról. Most azt akartam, hogy tudja, nekem ez nem csak egy szex.

Kopogás zaja zökkentett ki minket, miközben hanyatt feküdt alattam, én pedig köldöke környékét ízlelgettem.

-          Ez Leó. – kerekedtek hatalmasra szemei. – Arthur már bejött volna.

-          Be tud jönni?

-          Nem.