„Harry lassú, zajtalan léptekkel megindult a lányka felé, s mikor már csak karnyújtásnyira volt tőle, megszólította:

- Szia, te kis szépség!

Monstro felsikoltott, elhajította a mérleget, és úgy elrohant, mintha puskából lőtték volna ki.”

 "- Akkor miért áll a borító belső oldalán a "Roonil Wazlib" név?

Harrynek egy pillanatra a szívverése is elállt.

- Az a becenevem-felelte.

- A beceneved... - visszahangozta Piton.

- Igen... így szoktak szólítani a barátaim.

- Tisztában vagyok vele, mi az a becenév.- Piton hideg, fekete szeme ismét Harryre szegeződött."  

 "A folyosók szinte néptelenek voltak, bár Harry egy ízben jobbnak látta, hogy beugorjon egy szobor mögé, mert szembe jött vele Trelawney professzor. A jósnő menet közben elmélyülten motyogott magában, és egy csomag koszos francia kártyát lapozgatott.

- Pikk kettes: konfliktus - dünnyögte, mikor elhaladt a kuporgó Harry mellett - Pikk hetes: rossz ómen. Pikk tízes: erőszak. Pikk bubi: sötét hajú fiatalember, talán nyugtalan, nem kedveli a kérdezőt...

Trelawney megtorpant a Harry búvóhelyéül szolgáló szobor túloldalán.

- Ez biztosan nem stimmel - motyogta ingerülten, és Harry hallotta, hogy megkeveri a kártypaklit, majd újra elindul, olcsó sherry fanyar illatát hagyva maga után." 

- ... de rémes - motyogta Hagrid, majd bozontos fejét oldalvást a karjára hajtotta, és a következő pillanatban már hangosan hortyogott.

 Lumpsluck csuklott egy nagyot.

 - Bocsánat - szólt mentegetőzve. - Sose volt hallásom.

 - Hagrid nem az énekéről beszélt, professzor úr - jegyezte meg csendesen Harry. - Hanem a szüleim haláláról.

 - Oh... - Lumpsluck elfojtott egy böffentést. - Vagy úgy... Hát igen, az... az valóban rémes história. Rémes... rémes...

- Itt van! - zendült egy hang a háta mögött.  - Dumbledore professzor egy órája visszatért az iskolába.

 Félig Fej Nélküli Nick siklott felé, nyakfodrán billegő fejével.

 - A Véres Báró mesélte, hogy látta megérkezni Dumbledore-t - folytatta Nick. - Azt is mondta, hogy Dumbledore jókedvűnek, bár kissé fáradtnak tűnt.

 - És most hol van? - kérdezte mohón Harry.

 - A kedvenc hobbijának hódol: hörög és rázza a láncait a csillagvizsgáló toronyban...

 - Nem a Véres Báró érdekel, hanem Dumbledore!

„-Tökéletesen megbízok Perselus Pitonban." 

 „- Nekem nem kell, én Dumbledore-ral leszek - felelte Harry. – Titeket sokkal jobban féltelek… Ne nézz így rám, Hermione, visszajövök…

Azzal kiugrott a portrélyukon, és már szaladt is a bejárati csarnok felé.” 

"Harry a tóra pillantott. A víztükör ismét olyan sima volt, akár egy üveglap - a hullámok természetellenes gyorsasággal eltűntek róla. Harry szívverése annál nehezebben akart lelassulni.

- Ön tudta, hogy ez fog történni, uram?

- Csak azt tudtam, hogy valami történni fog, ha efféle próbálkozást teszünk. Kitűnő ötlet volt, Harry: így tudtuk a legegyszerűbben kideríteni, mivel állunk szemben.

- De hát nem tudjuk, mi az a valami - pillantott ismét a vészjóslóan mozdulatlan víztükörre Harry.

- Illetve hogy mik azok a valamik - pontosított Dumbledore. - Erősen kétlem, hogy csak egy ilyen lenne a tóban. Továbbmegyünk?

- Professzor úr...

- Tessék, Harry.

- Ön szerint bele kell majd mennünk a vízbe?

- A vízbe? Az elég nagy baj lenne.

- Nem lehet, hogy a horcrux a tó fenekén van?

- Nem, úgy vélem, inkább a közepén.

Azzal Dumbledore az elmosódott zöld fény felé mutatott.

- Akkor hát be kell mennünk oda, hogy megszerezhessük?

- Több mint valószínű.

Harry erre már nem mondott semmit. Egy szempillantás alatt óriási kígyók, démonok, kelpik, manók és egyéb víziszörnyek képei árasztották el képzeletét..."

„És akkor megpillantott valamit: márványfehér volt, és néhány centivel a felszín alatt lebegett.

- Professzor úr! - Riadt hangja zengve visszhangzott a néma víz fölött.

- Igen, Harry?

- Azt hiszem, egy kezet láttam a vízben - egy emberi kezet.

- Igen, bizonyára úgy volt - felelte nyugodtan Dumbledore.

Harry elszorult torokkal meredt a vízre, kereste az eltűnt kezet.

- Akkor hát az, ami kiugrott a vízből...?

Megkapta a választ, mielőtt Dumbledore felelhetett volna. A pálca tavon sikló fényköre egy halott férfit világított meg. A holttest arccal felfelé, közvetlenül a felszín alatt lebegett. Nyitott szeme homályos volt, mintha pókháló vonta volna be, haja és talárja füst módjára terjedt szét körülötte.

- Itt hullák vannak! - rémüldözött Harry. Szokatlanul vékonynak hallotta a saját hangját, mintha nem is az övé volna.

- Igen - hagyta rá higgadtan Dumbledore. - De pillanatnyilag nem kell tartanunk tőlük.

- Pillanatnyilag? - visszhangozta Harry, s levette tekintetét a vízről, hogy Dumbledore-ra meredjen.

- Amíg békésen lebeg alattunk - magyarázta a varázsló -, nincs miért félnünk egy holttesttől, ahogy nincs miért félnünk a sötétségtől sem! Voldemort ezt nem ismeri el, hiszen ő titkon mindkettőtől retteg. Ami megint csak a bölcsesség hiányáról tanúskodik. A halálra és a sötétségre pillantva az ismeretlentől félünk, semmi mástól."

- Igya meg professzor úr,igya meg...  Dumbledore engedelmesen ivott, de alighogylenyelte az utolsó kortyot, már üvöltött is:

- Ölj meg!

- Ez-ez... ettől vége lesz!  Dumbledore mohón kortyolva az utolsó cseppig kiitta a kehely tartalmát. Utána egyetlen mély, hörgő lélegzetet vett, és az oldalra fordulva elterült a sziklán.

-Nem! - Ordította Harry(...) - Nem! - ismételte Harry, és megrázta az ernyedt testet. - Nem, nem hallhat meg, azt mondta, nem méreg, ébredjen, ébredjen... Renervate! - kiabálta,pálcáját Dumbledore mellkasának szegezve. Pirosfény villant, de nem történt semmi. - Renervate!... uram ... könyörgök ... -   Dumbledore szempillája megrebbent. Harrynek hatalmasat dobbant a szíve.

- Uram.

- Vizet - hörögte Dumbledore.

- Vizet - zihálta Harry - Vizet... igen...

„-Minden rendben lesz uram.-ismételgette. -Mindjárt kiérünk...majd én mindkettőnket visszahopponálom..ne féljen…

-Nem félek Harry- felelte Dumbledore, a dermesztő víz ellenére talán egy árnyalattal erősebb hangon. -Itt vagy velem.” 

"Malfoy némán bámult Dumbledore-ra.

- De hát eljutottam idáig- szólalt meg végül. - Mindenki azt hitte, belehalok, ha megpróbálom, és mégis itt vagyok... pálcát szegezek magára... a kezemben van az élete....

- Tévedsz Draco - felelte csendesen Dumbledore. - A te életed van az én kezemben."

(565. oldal)

„Piton felemelte a pálcáját és Dumbledore-ra szegezte.

- Avada kedavra!

A pálca hegyéből kitörő zöld fénycsóva a mellkasa közepén találta el Dumbledore-t. Harry ordítani akart, de nem tudott - némán és mozdulatlanul kellett néznie, hogy az átok a magasba taszítja Dumbledore-t. Az ősz varázsló egy pillanatig mintha lebegett volna a zöld koponya alatt, majd lassan zuhanni kezdett, akár egy hatalmas rongybaba, és eltűnt a mellvéd mögött a mélyben." (568. oldal)

„-A saját varázslataimat mered használni ellenem,Potter? Én találtam fel ezeket - Én, a Félvér Herceg! És te rám szórnád őket ahogy a mocskos apád tette? Hát nem fogod...nem fogod!

Harry közben a pálcája felé kapott, de Piton egy ártással odébb röpítette azt. A pálca eltűnt a fekete fűben.”

"... rámeredt a bölcs öreg arcra, és megpróbálta felfogni a felfoghatatlant, valóságként elfogadni az elképzelhetetlent: hogy Dumbledore soha többet nem fog szólni hozzá, soha többé nem fog segíteni neki..."       

"Harry egyetlen dolgot fogott fel a levélből: hogy a medál nem az igazi horcrux. Dumbledore feleslegesen itta meg az iszonyú varázsitalt, feleslegesen gyengítette le magát. Harry ökölbe szoruló kezébe gyűrte a pergament, s miközben Agyar a háta mögött fájdalmas vonyításba kezdett, égő könnyek öntötték el a szemét."

"Dumbledore szerint az emberek könnyebben bocsátanak meg annak, aki téved, mint annak, akinek igaza van."

"A széksorok közti átjáróban Hagrid közeledett. Hang nélkül zokogott, arca fényes volt a könnyektől, s a karjában hozta, arany csillagokkal teleszórt, bíborszín bársonylepelbe burkolva, Dumbledore holttestét.”

„... A látványra éles fájdalom hasított Harry szívébe, a furcsa énektől és a halott Dumbledore közelségétől egy pillanatig úgy érezte, kihűl körülötte a világ. Ron kővé váltan, falfehér arccal nézte a jelenetet, Ginny és Hermione ölét záporozó könnycseppek áztatták...”

„Látta, hogy Ron a karjában tartja Hermionét: hosszú orra hegyérol könnyek potyogtak, s a lány haját simogatta, míg az zokogva a vállába fúrta arcát."

 "- Figyelj, Ginny... - szólalt meg csendesen, miközben körülöttük már mozgolódni és beszélgetni kezdtek a távozni készülő emberek. - Be kell fejeznünk. Nem  maradhatunk együtt. Nem járhatok veled többet.   

- ... Tudtam, hogy úgysem nyugszol, amíg nem vadászhatsz Voldemortra. Talán épp ezt szeretem benned.

"-Tiszteletre méltó a lojalitásod, Harry - mondta Scrimgeour, még mindig sikeresen fékezve ingerültségét -, de Dumbledore meghalt. Eltávozott közülünk.

- Az iskolából csak akkor fog eltávozni, ha már senki sem lesz hűséges hozzá - felelte Harry, és akarata ellenére elmosolyodott.

- Drága fiam... még Dumbledore se képes visszatérni a...

-Nem állítom, hogy képes. Félreértett. Csak azt mondtam, hogy nincs mit közölnöm önnel. Scrimgeour habozott, majd tapintatosnak szánt hangon így szólt: - Tudnod kell, Harry, hogy a Minisztérium számos eszközzel tudja biztosítani a védelmedet. Örömmel rendelkezésedre bocsátok két aurort... Harry felnevetett.

- Voldemort maga akar végezni velem, és két auror nem fogja mgállítani őt. Úgyhogy köszönöm, de lemondok róluk.

- Értem. - Scrimgeour hangja most már fagyos volt. - Ami a kérést illeti, amit karácsonykor intéztem hozzád...

- Milyen kérést? Ja persze... hogy zengjem a minisztérium dicséretét, csak hogy...

- Hogy lelket önts az emberekbe! - Csattant fel Scrimgeour. Harry elgondolkozott.

- Elengedte már Stan Shunpike-ot? Scrimgeour arca a vörösnek arra a csúnya árnyalatára színeződött, amit Harry Vernon bácsnál ismert meg.

 - Látom, még mindig...

-...ízig-vérig Dumbledore embere vagyok - fejezte be a mondatot Harry. - Pontosan."

(616-617.o)

„-Egyszer azt mondtad nekünk - szólt csendesen Hermione - , hogy ha akarunk, van még időnk visszafordulni. Már épp elég időnk volt, nem?

- Kitartunk melletted, ha törik, ha szakad - jelentette ki Ron."

„Ösztönösen megmarkolta zsebében a medált... Ám hiába emlékesztette rá magát, hogy sötét és veszélyes út áll előtte, aminek a  végén - egy hónap, egy év vagy egy évtized múlva - még egyszer, utoljára szembe kell néznie Voldemorttal, mégis felujjongott a szíve a gondolatra, hogy vár még rá egy nap, amit béke és boldogság jegyében tölthet el Ronnal és Hermionéval.”

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés