„-Azt kérded hol voltam, amikor a Sötét Nagyúr elbukott. Nos, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában voltam, mert a Sötét Nagyúr odaküldött, hogy kémkedjek Albus Dumbledore után. Azt, felteszem, tudtad, hogy urunk parancsára vállaltam állást az iskolában.” (31. o.)

 

"- Hosszú idő telt el a legutóbbi látogatásom óta. - Dumbledore horgas orra mentén lepillantott Vernon bácsira. - Szépen megnőtt a kékliliomuk."

 

 

„- Döbbent arckifejezéséből ítélve Harry nem szólt, hogy jövök - folytatta barátságosan Dumbledore. - Mindazonáltal vegyük úgy, hogy szívélyesen beinvitált a házába. Ezekben a zavaros időkben nem tanácsos huzamosabb ideig a küszöbön álldogálni.” 

 

 

"-Nem akarok gorombáskodni... - szólalt meg a legdurvább gorombaságot jósló hangon.

-...de fájdalom, az akaratlan gorombaság is riasztóan gyakori - fejete be a mondatot szigorúan Dumbledore."

 

 

- Megértem, hogy fel vagy háborodva, hisz a te örökségedet lopkodja...

Harry félrenyelte a vajsört - az eddig eszébe sem jutott, hogy a Grimmauld téri ház teljes

berendezésével együtt az övé.

 

 

"...engedjék meg, hogy Harry jövőre még egyszer visszatérhessen a házukba, s a varázslat védelmét élvezhesse a tizenhetedik születésnapjáig.

 Egy Dursley se válaszolt. Dudley kissé összehúzta a szemöldökét - talán még mindig azon töprengett, vajon mivel tették tönkre őt a szülei. Vernon bácsi olyan arcot vágott, mintha lenyelt nyelvét próbálná felöklendeni; Petunia néni pedig tőle szokatlan módon zavartan elpirult" (59.o)

 

 

"- Miből találtad ki? - dörmögte az öreg, továbbra is az alhasát maszírozva. A jelek szerint a legkevésbé sem érezte kínosnak, hogy rajtakapták, amint fotelnek álcázta magát" (67.o,Lumpsluck)

 

 

„Dumbledore belépett az ajtón, s Lumpsluck úgy összerezzent ,mintha időközben elfelejtette volna ,hogy az igazgató is a házban van.

- Á, Albus... nocsak - hebegte - Hosszú ideig voltál távol. Emésztési problémák?

- Nem, csak elmerültem a mugli magazinokban - felelte Dumbledore - Rajongok a kötésmintákért...”

 

"Horatius szereti a kényelmet. Emellett kedveli, a híres, siekeres és nagy hatalmú emberek társaságát."

 

„... - No gyere, szerezzük meg Mollynak azt az örömöt, hogy elszörnyülködhessen rajta, milyen sovány vagy..."

 

 

"- Viszlát a Roxfortban, Harry! - búcsúzott Dumbledore. - Addig is vigyázz magadra! Alázatos szolgája, Molly.

A varázsló meghajolt az asszony előtt, aztán kilépett a kertbe, és szertefoszlott"

 

 

„-...persze ha halálfaló lennék, előbb alaposan tájékozódnék a dzsemfogyasztási szokásaimról..." 

 

 

- Én tudok olyat, aki rosszabb, mint Umbridge! - csendült egy dühös hang az ajtóban. Ron húga csoszogott be a szobába. - Szia, Harry!

- Neked meg mi bajod? - kérdezte Ron.

- Ő a bajom! - sopánkodott Ginny, és lezuttyant Harry ágyára. - Megőrülök tőle!

- Mit művelt már megint? - érdeklődött együtt érzőn Hermione.

- Semmit, csak úgy beszél velem, mint egy három évessel!

- Néha én is falra mászok attól a némbertől - Hermione halkabbra fogta a hangját. - Iszonyúan el van telve magától.

(...)

- Nem tudnátok egy fél percre leszállni róla?

- Persze, védjed csak! - vágott vissza Ginny. -Tudjuk, hogy be vagy indulva rá!

(...)

- Kiről besz...

Mielőtt végigmondhatta volna a kérdést, megkapta rá a választ. Az ajtó ismét kitárult; Harry önkéntelenül magára rántotta a takarót, de olyan heves mozdulattal, hogy Hermione és Ginny lecsúsztak az ágy széléről és a padlóra huppantak.

 

 

"- Bill édesem, 'ogy te milyen figyelmes vagy! - duruzsolta Fleur, és megcirógatta Bill orrát. A háta mögött Ginny úgy tett, mintha belehányna a tányérjába. Harry erre köhögési rohamot kapott, mire Ron lendületesen hátba vágta" (108.o.)

 

 

"-Fleur nem buta lány - jegyezte meg Harry. - Bizonyította a Trimágus Tusán.

-Ne kezd még te is! - fortyant fel Hermione. 

-Ennyire bejön neked,ahogy azt mondja "'Arry"? - kérdezte csípősen Ginny.

-Nem. - Harry most már bánta,hogy beleszólt a vitába. - Csak azt mondtam, hogy Franci.... mármint Fleur...

-Én akkor is jobban örülnék Tonksnak - jelentette ki Ginny - Rajta legalább lehet nevetni.

-Azt nem mondanám - vetett ellen Ron. - Az utóbbi időben kábé olyan vidám látvány, mint Hisztis Miyrtle."

 

 

"- Igazad van, Draco! - felelte Narcissa, megvető pillantást küldve Hermione felé. - Most már látom, miféle aljanép jár ide... Átmegyünk inkább a Shanda és Sheymeshbe." (113.o)

 

 

" Harry elhallgatott, és tátva maradt szájjal bámult a Hermione mögötti ablakra. Megdöbbentő gondolat hasított az agyába.

 Hermione riadtan nézett rá.

- Valami baj van, Harry?

- Megint fáj a sebhelyed? - kérdezte Ron.

- Malfoy halálfaló... - jelentette ki drámai hangon Harry. - Átvette az apja helyét a halálfalók között!" (128.o.)

 

 

"- Jól vagy Harry? - kérdezte Neville. - Olyan furcsán nézel.

 Harry összerezzent.

- Bocsánat, csak...

- Furmász bújt beléd? - kérdezte együttérzően Luna, és hatalmas, színes szemüvegén át rápislogott Harryre.

- Hogy... micsoda?

- Hát furmász... Láthatatlan lény, a füleden át beszáll a fejedbe, és beszövi az agyadat. Úgy érzem, mintha röpködne itt egy.

 Luna hevesen csapkodni kezdett maga körül, mint aki nagy, láthatatlan molylepkéket hesseget." (137.o.)

 

 

„– Au revoir, ‘Arry – búcsúzott elérzékenyülten Fleur, és csókot lehelt Harry arcára. Ron hasonló jóban reménykedve megindult a lány felé, de Ginny elgáncsolta, s ő elterült Fleur lába előtt a porban. Tetőtől talpig koszosan, dühtől és szégyentől lángoló arccal tápászkodott fel, és köszönés nélkül beszállt a kocsiba." 

 

 

"Legfőbb ideje, hogy a nagyanyja arra az unkájára legyen büszke, aki van neki, és ne arra, akit elképzel magának." (McGalagony Neville-nek)

 

 

 „- Öhm...hát - szólalt meg tétován - a kísértetek átlátszóak...

- Zseniális! - vágott közbe Piton. - Nem hiába jársz immár hatodik éve varázslóképző iskolába, Potter. A kísértetek átlátszóak...

Pansy Parkinson fejhangon felvihogott, és mások is kuncogtak. Harry nyelt egyet, és higgadtan folytatta:

- Igen, a kísértetek átlátszóak, az inferusok viszont, ha jól tudom, hullák. Vagyis tömör a testük...

- Ennyit egy öt éves is tud - mondta megvetően Piton. - Az inferus egy olyan holttest, amit egy sötét varázsló bűbája mozgat. Az inferus nem él, csupán bábfigura módjára végrehajtja irányítója parancsát. A kísértet ellenben - s ezzel remélem nem mondok újat - az eltávozott lélek evilágon hátrahagyott lenyomata... és természetesen, mint azt Potter igen bölcsen közölte velünk, át-lát-szó...

- Amit Harry mondott igenis hasznos, ha meg akarjuk különbözteni őket! - kelt barátja védelmére Ron. - Ha összefutok valamelyikkel egy sötét sikátorban, előbb jut eszembe megnézni, tömör-e vagy átlátszó, mint megkérdezni tőle, hogy: Bocs, maga egy eltávozott lélek evilági lenyomata?

A teremben felharsant a nevetés, de Piton pillantására egykettőre csend lett.

- Újabb tíz pont a Griffendéltől. Nem is vártam különb okfejtést egy Ronald Weasleytől, akinek olyan tömör a teste, hogy egy centimétert se képes hoppanálni." 

 

 

 „Harry rámeredt Pitonra. Az normális, ha az ember tiszteli az ellenséget, de az talán nem, ha ilyen szerető gyengédséggel beszél róla."  

 

 

„-Most azonban elhagyjuk a tények szilárd talaját, és nekivágunk az emlékezet ködös ingoványának, hogy aztán behatolhassunk a találgatás dzsungelébe." 

 

 

- De úgy gondolja, hogy igaza van?

- Természetesen igen, csakhogy, amint már demonstráltam neked, én is szoktam hibázni. Sőt, mivel - már megbocsáss - okosabb vagyok, mint a legtöbb ember, általában a hibáim is súlyosabbak.

 

 

"Semmi, amit a világban láttam, nem támasztja alá az ön híres elméletét, hogy a szeretet erősebb volna, mint az én mágiám.

-Talán rossz helyen keresgéltél - jegyezte meg Dumbledore."

 

 

"De jól tudjuk, hogy Voldemort csak önmagában bízik. Képtelen lett volna elfogadni, hogy sorsa egy rajta kívül álló dologtól, egy elixírtől, vagy bármi mástól függjön."

 

 

„- Vihetünk magunkkal vendéget - felelte Hermione, akinek valami okból égővörösre gyúlt az arca - és én téged akartalak elhívni, de ha hülyeségnek tartod az egészet, akkor felejtsd el!

Harry most már azt kívánta, bár jóval messzebbre repült volna a morgácstermés, hogy e percen ne kelljen ott ülnie Ronnal és Hermionéval. Azok ketten tudomást se vettek róla;  fogta hát a tálat a hüvellyel, és igyekezett a lehető legzajosabb módon felnyitni a termést. Sajnos azonban így is hallotta barátai beszélgetését.

 - Engem akartál elhívni? - kérdezte hirtelen megjuhászodva Ron.

 - Igen - vágta rá mérgesen Hermione. - De te nyilván jobban szeretnéd, ha McLaggennel mennék...

A beálló csöndben Harry elszántan püfölte a makacs termést egy ültetőkanállal.

 - Nem, nem szeretném - mondta szinte suttogva Ron.” (272. oldal)

 

 

"Dehogynem úgy értette! – torkolta le dühösen a lány. – Csak azért, mert ő még nem smárolt soha senkivel, csak mert élete legjobb csókját Muriel nénikénktől kapta...

– Fogd be a szád! – bömbölte Ron, s arca a piros fázist átugorva rögtön mélyvörösre sötétült.

– Nem fogom be! – ordította magán kívül Ginny. – Nyáron is folyton ott sündörögtél Francica körül, hátha kapsz tőle egy puszit a pofikádra! Röhejes volt! Ha fognád magad, és végre te is csókolóznál valakivel, akkor rögtön nem zavarna, hogy mindenki más is csinálja!

Most már Ron is előrántotta a pálcáját. Harry gyorsan beugrott kettejük közé.

– Hülyeségeket beszélsz! – harsogta Ron, s közben próbálta megcélozni Ginnyt, ami nem volt egyszerű feladat, mert Harry kitárt karokkal állt a lány előtt. – Csak mert én nem nyilvánosan csinálom...!

Ginny visítva felkacagott, és megpróbálta félretolni Harryt.

– Kivel szoktál csókolózni, Pulipinttyel? Vagy van egy fényképed Muriel néniről a párnád alatt?"

 

"A hátuk mögött kicsapódott az ajtó. Harry nem kis rémületére a nevető Ron lépett be rajta, kéz a kézben Lavenderrel.

- Oh...- Harryék láttán Ron megtorpant és elkomorodott.

- Hoppá!- Lavander vihogva kihátrált a teremből, és gyorsan becsukta az ajtót.

Rettenetes mélytengeri csend zuhant a helyiségre. Hermione rámeredt Ronra, aki viszont konokul kerülte a tekintetét, s a virtuskodás és az esetlenség sajátos keverékével így szólt:

- Helló, Harry! Nem tudtam, hova tűntél!

Hermione lekászálódott az asztalról. A csipogó sárga madárkák tovább keringtek a feje körül, s ettől úgy festett, mint a Naprendszer bizarr, tollas- hajas makettje.

- Ne várakoztasd Lavandert!- szólt halkan- Aggódni fog, hogy mi van veled.

Azzal kihúzta magát, és lassan elindult az ajtó felé. Harry rápillantott Ronra; barátja szemlátomást megkönnyebült, hogy ennyivel megúszta a dolgot.

- Oppungo!- harsant egy visítás az ajtónál.

Harry megperdült, és látta, hogy Hermione eszelős tekintettel Ronra szegezi a pálcáját.A madárraj aranysárga puskagolyók záporaként a fiú felé röppent.

 

 

„- Te meg, Ginny, ne nevezd tuskónak Ront! Nem te vagy a csapatkapitány.

- Úgy láttam, te nem érsz rá tuskónak nevezni őt, hát gondoltam, kisegítelek...”

 

 

"Hallottad, hogy állítólag  egy vámpír is eljön a partira?

-Rufus Scrimgeour? - kérdezet gondolkodás nélkül Luna.

- Nem tu... Micsoda? A mágiaügyi miniszter?"

 

 

"És Harry rémületére Lumpsluck kinyújtotta a karját, s mintha a semmiből rántaná elő, odahúzta Pitont.

-Ne settenkedj, Perselus, köztünk a helyed! - csukladozta vidáman. -Épp Harry kivételes bájital főző képességeiről áradoztam! Persze a te érdemeidet se lehet elvitatni, hiszen öt évig tanítottad őt!

A Lumpsluck karjának csapdájába zárt Piton összeszűkült szemmel nézett le Harryre görbe orra mentén.

-Különös, én sosem éreztem úgy, hogy bármit is sikerült megtanítanom Potternek."

 

 

"Szerintem nem kellene aurornak menned - szólt közbe váratlanul Luna. Minden szem a lányra szegeződött. - Az aurorok benne vannak a Rotfang-összeesküvésben. Azt hittem, ezt mindenki tudja. Belülről bomlasztják a Mágiaügyi Minisztériumot fekete mágiával és a fogínysorvadás terjesztésével. "

 

 

„- Letette a Megszeghetetlen Esküt? - hüldezett Ron. - Nehogy már, biztos ezt mondta?

- Igen, biztos. Miért az micsoda?

- A Megszeghetetlen Eskü, olyan eskü, amit nem lehet megszegni......

- Képzeld, errre magamtól is rájöttem. Miért, mi történik azzal, aki megszegi?

- Meghal - felelte lakonikusan Ron. - Egyszer, még ötéves koromba Fred és George megpróbált rávenni, hogy tegyek le egy ilyen esküt. Csak egy hajszálon múlott. Már fogtuk egymás kezát Freddel meg minden, amikor apa ránk talált. Iszonyúan kiakadt... - Ron szemében nosztalgikus fény csillant. - Akkor láttam apát először és utoljára olyan dühösnek, amilyen anya szokott lenni. Fred azt állítja, a bal feneke azóta is zsibbad, amit akkor kapott.

- Nem érdekel Fred bal feneke...

-Miről van szó? - kérdezte a balfenék tulajdonosa az ajtóbol, majd ikertestvérével együtt besétált a konyhába. - Oda süss George, milyen aranyosa! Késsel pucolják, a kelbimbót!”

     

„-Na várj csak ha 17 éves leszek...

Fred ásítva legyintett.

- Akkor majd elkápráztatsz minket eddig jól titkolt varázslótehetségeddel, mi?

- Apropó jól titkolt tehetség... - szólt homlokráncolva George. - Ronald öcsém, mi igaz abból, amit Ginny mesél rólad meg egy Lavander Brown nevű hölgyikéről?”

....

- Mi közötök hozzá?

- Ezt ám az ütős válasz! - gúnyolódott Fred. - Nem is tudom, hogy tutsz ilyen jókat kitalálni. Nos, öcsikém, igazából arra lennénk kiváncsiak... hogy miként került sor a dologra.

- Miről beszélsz?

- Balesetet szenvedett szegény lány?

- Micsoda?

- Mitől lett ilyen súlyos agykárosodása? Hékás!

…

„Ron! - csattant fel dühösen Mrs Weasley. - Meg ne lássam mégegyszer, hogy késsel dobálózol!

- Nem fordul elő többet... - felelte gyorsan Ron, majd, miután újra a kelbimbók felé fordult, motyogva hozzátette: -... hogy meglátod.”

 

 

- Mi az? - kérdezte Harry.

- Lavendertől kaptam - felete viszolygó arccal Ron. - De nem gondolhatja komolyan, hogy hordani fogom...

(...)

A láncra nagy, arany betűkből álló szavak voltak fűzve:

AZ ÉN SZERELMEM

- Nagyon vagány... Jól fog állni neked. Főleg akkor hordd, ha Fred meg George is látja.

- Ha egy szót is mersz szólni nekik erről - hadarta Ron, és gyorsan a párnája alá rejtette a nyakláncot -, én-én-én-én...

- Csúnyán rám dadogsz? - vigyorgott Harry.” (325.o.)

 

 

„- Nos, úgy tűnik, hogy Rufusnak végülis sikerült megkörnyékeznie téged.

– Azzal vádolt, hogy 'Ízig-vérig Dumbledore embere vagyok.

– Milyen tapintatlan tőle.

– Azt mondtam, hogy így van.

Dumbledore szólásra nyitotta száját, majd becsukta. Harry mögött Fawkes, a főnix mély, lágy, dallamos hangot hallatott. Harry feszengve vette észre, hogy Dumbledore világoskék szemei nedvesen csillogtak, és gyorsan a térdére pillantott. Azonban mikor Dumbledore megszólalt, hangja határozott maradt.

– Igazán meghatottál, Harry.”

 

 

"– Harry!

– Mi van?

– Nem bírom ki!

– Mit nem bírsz ki? – Harry most már komolyan nyugtalankodni kezdett. Ron elsápadt és

úgy festett, mint akit a hányinger kerülget.

– Folyton csak rá gondolok! – nyögte rekedten.

Harrynek elkerekedett a szeme. Erre aztán végképp nem számított, és őszintén szólva

nem is vágyott effélét hallani. Barátság ide vagy oda, ha Ron elkezdi „Lav-Lav”-ozni Lavendert, akkor lesz néhány keresetlen szava hozzá.

– És attól miért nem tudsz reggelizni? – kérdezte azzal a nem titkolt céllal, hogy némi

józan észt csempész a beszélgetésbe.

– Mert ő talán azt se tudja, hogy létezem! – tárta szét a karját Ron.

Harry, ha lehet, még jobban elcsodálkozott.

– Már hogyne tudná, hogy létezel, hisz megállás nélkül csókolóztok!

Most Ronon volt a csodálkozás sora.

– Kiről beszélsz?

– Te kiről beszélsz? – kérdezett vissza Harry, mert kezdte úgy érezni, hogy a beszélgetés

végképp abszurddá válik.

– Romilda Vane-ről – susogta Ron

– Honnan van az a Csokikondér?

– A születésnapomra kaptam! – kiabálta Ron, miközben a vad hadonászástól lassan

forogni kezdett a tengelye körül. – Meg is kínáltalak belőle!

– A földről vetted fel a dobozt, igaz?

– Igen, mert leesett az ágyamról! Eressz le!

– Nem esett le az ágyadról, te féleszű! Hát nem érted? A csoki az enyém volt, én

hajítottam ki a ládámból, mikor a térképet kerestem! Ez az, amit Romildától kaptam karácsony

előtt! Tele van nyomva szerelmi bájitallal!

Azonban az egész magyarázatból csak egyetlen szó jutott el Ron tudatáig.

– Romildától!? – visszhangozta. – Azt mondtad, Romildától? Harry, te ismered őt?

Könyörgök, mutass be neki!"

 

 

„- Ron!

A fiú elejtette a poharat; félig felemelkedett a székből, de aztán visszazuhant, és végtagjai görcsös rángatózásba kezdtek. Habzott a szája, s szemei úgy kidülledtek, mintha ki akar-

nának esni üregükből.

- Professzor úr! - kiáltott fel kétségbeesetten Harry. - Segítsen rajta!

Lumpsluck azonban csak állt, a döbbenettől földbe gyökerezett lábbal. Ron vonaglott, fuldoklott, és lassan elkékült az arca.

- Mi... de... - hebegte Lumpsluck.

Harry átszökkent egy alacsony asztalon, s miközben a szobát betöltötte Ron borzalmas hörgése, odarohant az öreg varázsló nyitva maradt bájitalkellékes táskájához. Sorban ki-

kapkodta belőle az üvegeket és zsákocskákat, és nemsokára meg is találta, amit keresett: az aszott kis követ, amit a bájitaltan óra végén Lumsluck átvett tőle. Visszaszaladt Ronhoz, felfeszítette a száját, és beledugta a bezoárt. Ron megremegett, mély, hörgő lélegzetet vett, azután elernyedt, és nem mozdult többé.”

 

 

"Harry Potter az őrzővel vitatkozik. Így nem sok esélye van megtalálni a cikeszt, de lehet hogy ez csak agyafúr csel..."