76. rész. Ne merd végig mondani!

Lina egyfolytában hívott, de nem akartam beszélni senkivel. Egyszerűen csak nem akartam semmit. Kétségbe voltam esve és próbáltam rájönni, hogy tehetném semmivé a történteket. Hogy pörgethetném vissza az időt. Hogy mehetnék vissza a múltba, ahol nem esek bele Georgba, nem kívánom meg őt, és határozott nemet mondok arra, hogy együtt dolgozzunk.

És mindemellett tudtam, ha Georgot veszítettem volna el, a szívem másik fele törik darabokra.

-          Egy órája hívogatlak. – rontott be nővérem az irodámba.

-          Nem hallottam.

-          Lina hívott. Mondta, mi történt.

-          Akkor már gondolom mindenki tudja.

-          Most ez nem számít.

-          Fogalmam sincs mit kéne tennem.

-          Hugi figyelj ide. – ült le mellém. – Tudtad, hogy nem csinálhatjátok ezt az örökkévalóságig.

-          Már nincs köztünk semmi. Mikor Tom eljegyzett, vége lett.

-          Ez nem mentség, te is tudod.

-          Nem akarom elveszíteni.

-          Habár ezt nem értem, és szerintem ezerszer inkább Georg, mint Tom, de te a húgom vagy és megmagyarázhatatlan módon őt akarod. Adj neki időt. Hagyd, hogy feldolgozza. Kicsit lenyugszik és leültök beszélni róla.

-          Nem fog megbocsátani. Tudom.

-          Te hányszor bocsátottál meg neki?

-          Az nem számít. A legjobb barátjával tettem meg. – sírtam újra el magam, habár könnyem már aligha volt.

-          Jaj gyere ide. – ölelt magához. – Hazajössz velem, és nálunk alszol ma. Holnap majd hazamész és beszélsz vele. Szeret téged, hisz eljegyzett.

Próbáltam reménykedni abban, hogy igaza lesz, pedig tudtam, esélytelen. Ha akkora gyűlöletet ki tudtam váltani belőle, hogy megüssön, akkor nem fog holnapra megenyhülni és nem fog szemet hunyni a történtek felett.

Nagyon rosszul aludtam. Az órát bámultam és vártam a reggelt. Néztem a telefonom, hátha felhív, hátha ír egy üzenetet. De semmi.

-          Na nem. – hagyta abba bőröndje telepakolását Tom.

-          Mi van?

-          Nem én fogok költözni. Álljon meg a menet. Ő költözködjön, ő cipekedjen, ő takarodjon el innen. Ő dugott félre.

-          Nem beszélsz vele?

-          Öcsi. Miről tudnánk még beszélni szerinted?

-          Te is megcsaltad őt nem egyszer.

-          Neki viszonya volt. Nem csak egyszer dugtak, az tuti. És én barom még rádumáltam Vikit, hogy dolgozzanak együtt.

-          Akkor Viki volt az a lány.

-          Milyen lány?

-          Mikor Georg ki volt.

-          És én meg azt mondtam, szarja le a pasit, vegye el a nőt. – nevetett fel kínjában.

Tom már tovább nem gondolkodott, inkább cselekedett dühből és legjobb belátása alapján.

Végre felkelt a nap, végre reggel 9 óra volt. Ittam egy kávét és már indultam is haza. Reméltem, hogy Tom otthon lesz. Reméltem, hogy tudok beszélni vele és reméltem, hogy esetleg pozitív kimenetelű lesz ez a beszélgetés.

Nagyon nagyon izgultam. Nehéz volt vezetni, dekoncentrált voltam és izzadt a tenyerem. Lassan, de végül odaértem a házunk elé, ahol megláttam Tom autóját a feljárón. A szívem egyre hevesebben kezdett verni. Vettem pár mély levegőt mielőtt kiszálltam.

A látvány, ami elém tárult, görcsbe rántotta a gyomrom. A távcsövem, a méregdrága de annál nagyobb eszmei értékkel bíró távcsövem, amit tavaly születésnapomra kaptam tőle, több darabra törve hevert a betonon. Kidobta az ablakon? Féltem belépni. Elfordítottam a kulcsot és kinyitottam az ajtót. A sejtésem beigazolódott. A ruháim, táskáim, cipőim és mindenem, amim csak van, egy kupacba dobálva terítette be az előszobát.

-          Mit keresel itt? – jött ki a hálóból Tom.

-          Itt lakom. – feleltem halkan.

-          Gondolod? Vidd az összes cuccod innen, mert nem fogom tárolni. Délután utalom neked a ház értékének felét.

-          Tom hallgass meg, kérlek.

-          Mégis mit mondhatnál? Hogy sajnálod? Hát bazd meg a sajnálatodat.

-          Kérlek. Szeretlek.

-          Fogd be! – förmedt rám, amint kimondtam. – Hogy van pofád azt mondani, hogy szeretsz?! Tűnj el a szemem elől és eszedbe se jusson visszajönni!

-          De igenis szeretlek! – kiabáltam. – Szeretlek és sajnálom, hibáztam. De te is hibáztál már nem egyszer. Te miért nem tudsz megbocsátani? Miért nem tudsz végig hallgatni?

-          Mert te csak egy hülye kurva vagy, aki megdugatta magát a legjobb barátommal. Hát legyetek boldogok. Nem fogok sírni utánad, remélem ez nyilvánvaló.

-          Tom ne csináld ezt légy szíves. Igen lefeküdtem vele és igen viszonyunk volt. Úgy éreztem, szeretem őt, mert te elhanyagoltál, és sosem törődtél úgy velem.

-          Jaj szegénykém. - biggyesztette le alsó ajkát, hogy kigúnyoljon. – El voltál hanyagolva? Csak ez a baj? Akkor minden oké.

-          Ne gúnyolódj.

-          Oké. Te meg tűnj el innen. – fordult meg és visszaindult a hálóba.

-          Szere…

-          Komolyan mondom, hogy ne merd végig mondani. – fordult vissza idegesen. – Szedd össze a cuccaid, minden itt van egy helyen és takarodj a házamból.

Egész végig próbáltam tartani magam, hogy ne bőgjek előtte, és ne adjak ezzel támadási felületet, de nem ment tovább. Kitört belőlem. Becsapta maga után a háló ajtaját, én pedig lerogytam a ruhakupacomra és zokogni kezdtem. Pár perc múlva nyílt az ajtó, az én szívem pedig megdobbant újra. Talán…

-          Kérem a gyűrűt. Majd a következő balek vesz neked úgyis egy másikat. – tartotta felém a kezét.

-          Nem akarom. – néztem fel rá nehézkesen ejtve a szavakat. – Én téged akarlak Tom.

-          Hát sajnos ezt buktad. Hagyd itt azt a rohadt gyűrűt, ha elmész. És lehetőleg ez minél előbb történjen meg.

-          Komolyan esélyt sem adsz?

-          Mégis hogy gondolod? Na nem. Komolyan mondom. Bemegyek oda, és mikor kijövök, már nem akarlak itt látni. Egy életre felejts el.

-          Hogy tehetném?

-          Nekem sikerült.

-          Tudom, hogy szeretsz.

-          Hát sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak. Undorodom tőled, a szememben már csak egy senki vagy.

Újra bement a szobába és már nem jött ki, míg ott voltam. Belegyűrtem a holmikat a bőröndjeimbe, ami nem fért be, azt zacskókba dobáltam. Levettem a kulcscsomómról a lakás kulcsom és leraktam a kisasztalra. Belül darabokban hevertem és csodáltam, hogy tudok létezni ekkora fájdalommal. Lehúztam az ujjamról a gyűrűt és letettem a kulcsom mellé.

Megfogtam a két nagyobb bőröndöt és kivittem a kocsihoz. Visszamentem a kisebbekért és azokat is kicipeltem. Mikor a zacskókért mentem volna, Tom megelőzött. Ott állt az ajtóban és kirakta a zacskókat a küszöbre. Még utoljára rám nézett, majd becsukta az ajtót.

Soha nem látott gyűlölet tükröződött a szemében…