64. rész. Optimista hozzáállás.

Egész délután éreztem Tomon, hogy valami baja van. Velem töltötte az egész napot, nem mozdult mellőlem, még a telefonját is kikapcsolta. Simone és Bill hamar leléptek, mi pedig a tévé előtt fetrengtünk. Tom bevetette velem a gyógyszereimet, tudta, hogy magamtól biztos nem lennék hajlandó. És ma először kérdezett az esküvőről. Eddig egyáltalán nem érdekelte, ma pedig hagyta, hogy elmondjam neki, hogy fog zajlani az egész. Azt mondta, kiöltözni nem hajlandó, de azt megteszi, hogy színben az én ruhámhoz passzoló öltözékben fog megjelenni.

Georg nem írt, nem hívott, nem keresett. Én sem tudtam őt, de igazából csak este lefekvés előtt jutott eszembe. Egész nap el voltam foglalva Tommal és semmi más nem is érdekelt.

Csütörtök reggel már lázam nem volt, de erősen hasznát vettem az orrcseppnek, amit felírt nekem a dokim. Tomnak mennie kellett dolgozni, mert egy rakás teendő felhalmozódott a három nap alatt, amit itthon töltött. Sajnáltam, de reméltem, hogy ha Billel lesz egész nap, akkor ki tudja beszélni a gondját és estére már nem lesz olyan fura. Olyan rossz kedvű és lehangolt. Olyan anyátlan és bújós.

Lina munkatársa közölte, hogy holnap este egy elég kétes nevű bárba megyünk bulizni, ahol feltehetőleg falatnyi bőrtangában fognak minket kiszolgálni kidolgozott testű férfiak.

Tetszett az ötlet és kíváncsi voltam Lina arcára, amikor meglátja az első ilyen egyedet felénk közeledni. Tuti lesz ott egy srác, aki majd csak neki táncol a nemes alkalomból, de ha nem én azonnal lefizetek egyet, akármennyibe kerül.

Most gondoltam először bele. Esküvő. Lina férjhez megy. Fiatalabb nálam és nem sokkal régebb óta vannak együtt Gustavval, mint mi Tommal. Jó persze mindkettejük életfelfogása más mint a miénk. Talán mi sosem fogunk összeházasodni. Talán nekünk nem is közös az egész jövőnk, csak egy szakasza. Meddig lehet ezt még húzni ennyi idősen? Tényleg számít az a papír? Nem hinném. Viszont az, hogy egy nap csak rólunk szól, egy egész nap csak a mi szerelmünket élteti, az biztos pótolhatatlan érzés. Egyszer talán részem lesz ebben. Most mindenesetre ez Lina nagy napja és én büszkén leszek a tanúja, mert tudom, hogy őket az Úr is egymásnak teremtette.

Egész nap kúráltam magam, hogy végig bírjam majd bulizni a holnap estét. Tom sokszor hívott, hogy érdeklődjön, mit művelek, és hogy vagyok. Aludtam, teáztam, fürdőztem, levest ettem, rendeltem egy milánóit, majd ebéd után visszafeküdtem az ágyba.

Matt hívása keltett. Érdeklődött, hogy vagyok, és mikor lát, plusz közölte, hogy konzultálni kéne a beszállítóval. Mondtam neki, hogy ezt Georgal is elintézheti, de erre azt a választ kaptam, hogy Georg sincs ott, ezért hívott engem. Megígértem neki, hogy holnap bemegyek és összeírjuk, mit kell rendelni, és miután elköszöntünk felhívtam Georgot.

-          Igen? – szólt bele egy női hang.

-          Szia, Viki vagyok. Georg?

-          Viki! Szia! – most már megismertem, a nővére volt az. – Adom, egy perc, csak kirángatom az ágyból.

-          Köszi.

Hallottam, hogy sétál, matat, benyit egy ajtón majd Georgot keltegeti.

-          Viki az.

-          Alszom. – dünnyögte.

-          Beszélj vele.

-          Szia. – szólt bele pár másodperc múlva Georg.

-          Szia. Nem akartál beszélni velem?

-          De csak még kómás vagyok. Hogy vagy?

-          Jobban már. Igazából azért hívtalak, mert Matt hívott. Rendelni kell pár dolgot és nem vagy ott, hogy elintézzétek.

-          Nem tudtam, hogy nekem mindig ott kéne lennem.

-          Nem is kell. De gondoltam, ha arra jársz, te is látod, hogy fogyatkozik az árukészlet.

-          Nem jártam arra pár napja.

-          Most komolyan mi bajod van?

-          Semmi. Összeszedem magam és bemegyek.

-          Hagyd. Már megbeszéltem vele, reggel bemegyek.

-          Akkor ezt most nem értem.

-          Én nem értelek.

-          Nincs kedvem most beszélni.

-          Megsértődtél?

-          Nem. Csak kellett egy pár nap, míg elintéztem magamban a dolgokat.

-          És mire jutottál?

-          Semmi változás. – nevetett fájdalmasan. – Szeretlek, ha lehet még jobban. Hiányzol, de nem láthatlak és te csak azért hívsz fel, hogy számon kérj, miért nem vagyok a boltban.

-          Szerinted komolyan ezért hívtalak? Végre találtam egy indokot, hogy felhívjalak. Hisz rámraktad a telefont múltkor és még nem is válaszoltál az üzenetemre.

-          Nem tudtam, most melyikőtök telefonja kinél van. Te is Toméról írtál.

-          Basszus.

-          Mi az?

-          Nem töröltem.

-          Most erre mit mondjak? Gratulálok.

-          Sosem nézi úgy sem.

-          Azt vettem észre.

-          Hogy érted?

-          A minap számon kért, hogy miért nem tud Gus legénybúcsújáról, holott már napokkal azelőtt írtam neki tájékoztatásként egy üzenetet.

-          Na mindegy. Ha hazajön, kitörlöm. Addig csak nem veszi észre. Minek kutatna a kimenőkben?

-          Optimista hozzáállás. Többek közt ezt szeretem benned.

-          Mennem kell. Most állt be feljáróra.

-          Mikor látlak?

-          Az esküvőn.

-          Az nekem nagyon sok.

-          Már csak alig két nap.

-          Megpróbálom átvészelni.

-          Remélem menni fog.

-          Vigyázz magadra kicsim.

-          Igyekszem.

-          Na szia.

-          Szia. – tettük le.

Alig hogy leraktam a telefont az ágy melletti kis szekrényre, már be is lépett Tom a szobába.

-          Szia baba. Sokkal jobban nézel ki.

-          Jobban is érzem magam. De baromi unalmas napom volt.

-          Gondoltam korábban jövök és feldobom kicsit. – bújt be mellém az ágyba.

-          Nem akarom, hogy elkapd.

-          Szerinted eddig nem kaptam volna már el?

-          Van benne valami.

-          Az a tervem, hogy elkényeztetem a barátnőmet, és reggelig ki sem kelünk az ágyból.

-          Hmm. A barátnőd megfontolja az ajánlatot.

-          A barátnőmnek nem igazán van más választása.

-          Hiányoztál. – bújtam hozzá.

-          Nem csodálom. – vigyorgott beképzelten.

Péntek reggel már annyira össze tudtam szedni magam, hogy be tudtam menni a boltba, összeírni a rendelést. Egész nap rohangáltam, intéztem az ügyeimet, sőt a dokihoz is visszamentem, mivel behívott hogy megnézze, mennyit javult az állapotom. Kicsit túl aggódós. Persze, hisz anyuékat nagyon jól ismeri. Ha valami bajom lenne, apu kitekerné a nyakát, az biztos.

Miután mindent elintéztem, mentem Linához, aki már totál kész volt. Kattogott az agya, mindent ezerszer újra gondolt, visszaellenőrzött. Kiderült számomra az is, hogy tegnap reggel óta nem beszélt Gustavval sem. Ennyire nem lehet babonás valaki…