56. rész. Ráállok Gustavra.

Mindketten nagyon vártuk már a hétvégét. Újra úgy lehetünk együtt, hogy nem kell tartanunk a lebukástól.

-          Jó reggelt. – puszilgatta a hátamat reggel Tom.

-          Neked is. – dünnyögtem.

-          Mikor indultok?

-          Délben indul a gép.

-          Muszáj menned? – csókolgatott egyre lejjebb haladva.

-          Igen. – húztam magamra a takarót, ezzel őt eltaszítva magamtól.

-          Nem akarok még egy hétvégét nélküled.

-          Holnap jövök is. De most hagyj aludni.

-          Mi lenne, ha veletek mennék?

-          Mi van? – fordultam felé egyből felébredve a gondolattól.

-          Azt kérdeztem…

-          Tudom. – vágtam közbe. – De minek jönnél?

-          Mert mostanában alig vagy velem. Többet vagy Georgal és Linával. Tom pedig magányos. – bökdöste nyelvével a piercingjét.

-          Csak alig két nap. – bújtam hozzá kis enyhülést várva. – Bulizz egyet este.

-          Bulizzak?

-          Tudom, hogy legutóbb nem mentél el, mert berágtam.

-          Aha, szóval most engedélyt kapok?

-          Olyasmit.

-          Na jó. Megyek, mert dolgoznom kell. Hívj, ha odaértek.

-          Mindenképp. – adtam egy csókot a szájára és visszahelyezkedtem alvó pozíciómba.

Nem szekált már, összekapta magát, hallottam, hogy zuhanyzik, aztán hogy csukódik mögötte a bejárati ajtó. Még volt egy röpke másfél órám aludni indulás előtt.

-          Na jó reggelt. – várta öccse Tomot az irodájukban egy kávéval.

-          Az.

-          Mi van?

-          Á semmi.

-          Na ki vele, ne kéresd magad.

-          Viki megváltozott.

-          Hogy érted ezt?

-          Nem tudom. Nem lóg a nyakamon, alig van velem, mindig Georgal vagy Linával van inkább. Most is elutazik és lerázott, hogy ne menjek vele. Régen úgy könyörgött mindig, hogy utazzak vele. Napközben nem hívogat és a legjobbat még nem is mondtam.

-          Mi az?

-          De ha elmered mondani valakinek, nagyon megverlek.

-          Mindig is nagyon rettegtem ettől.

-          Na csak röhögjél.

-          Jól van, bocs. Mi a legjobb?

-          Gustavék bulija után elég kapatos voltam és gondoltam lezavarunk egy esti levezető szexet alvás előtt. Megjátszotta az orgazmust. Biztos vagyok benne.

-          Ugyan, csak bedumálod.

-          Bill. Hidd el, értek hozzá.

-          Biztos van valami magyarázat.

-          Ja, biztos.

-          Mire gondolsz?

-          Szerintem van valakije. Vagyis még mindig az, aki akkor volt, mikor elhagyott pár napra.

-          Gondolod, hogy megcsal?

-          Nem tudom. Egyelőre nem találok más magyarázatot.

-          Viki nem olyan. Ha lenne valaki más, szakítana veled.

-          Én is azt hittem eddig. De mi van, ha épp csak nem tud dönteni.

-          És a látszat szerint nem a te javadra állnak a dolgok.

-          De én ebben nem is akarok részt venni. Vagy az enyém, vagy senkié.

-          Vagyis másé.

-          Nem. Senkié. Bill, szeretem. És megmutatom neki, hogy mennyire.

-          Hogy gondolod?

-          Fogalmam sincs. Kicsit megerőltetem magam és visszaveszek az arcomból.

-          Ezt én már hányszor mondtam.

-          Baromi okos tudsz lenni.

-          Na figyelj. Te csaltad meg, de vagy flegma és te nem voltál hajlandó vigyázni az unokaöccsére. Nem igazán tepertél.

-          Mert nem rezgett a léc ennyire. De ha egy nő megjátssza az orgazmust Tom Kaulitzal, akkor ott már nagy probléma van.

-          Én a helyedben ráállnék Gustavra.

-          Miért?

-          Mert azt mondtad Viki, ha nem Georgal van, akkor Linával. Nos Georg nem falazna neki, ha tudná, hogy van valakije. Így marad Lina. Ha valakivel találkozgat, azt akkor teheti, mikor azt mondja, Linával van.

-          Igaz. Ha Lina tud valamit, azt Gustav is tudja.

-          Bizony.

-          Akkor ráállok Gustavra. Ő mindig elszólja magát.

Délben pontosan indult a repülőnk, és ahogy a levegőben kicsatolhattuk a biztonsági öveinket már egy hosszú gyengéd csókban forrtak össze ajkaink.

-          Hiányoztál. – búgta a fülembe.

-          Te is nekem. – csókoltam újra.

-          Bezárkózunk, és nem megyünk sehova. – tette homlokát az enyémhez.

-          Jó terv.

És így is tettünk. Persze nem szexeltük át az egész rendelkezésre álló időt. Nem erről szólt a mi kis románcunk. Beszélgettünk szorosan egymáshoz bújva, kényeztettük egymást és élveztük a kettesben létet. Kikapcsoltuk az otthoni életünket, mindent, ami nem kettőnkről szól. Nem is számított más.

Szombat délelőtt már azt terveztük, mikor és hogyan lopunk újabb időt. Nem akartunk minden hétvégén lelépni. Főleg nem a következő héten, mivel akkor lesz Lináék esküvője. Inkább tartjuk magunkat a három hét alatt oly megszokott ütemhez, miszerint amikor csak feltűnés nélkül lehetséges, lelépünk napközben és Georg házába zárkózunk be hosszú romantikus órákra.

Már összecsomagoltam a holmimat, mikor Tomtól kaptam egy sms-t.

„Mikor jössz? Várlak baba nagyon. Mert szeretsz, és mert hiányzom…”

Lelkifurdalásom lett. Nem most először történt ez velem az eltelt három hétben, de most valahogy belegondoltam mit teszek vele. Velem akart jönni és most ilyen üzenetet küld. Most először érzem azt, hogy ő jobban ragaszkodik hozzám, mint én őhozzá.

De mindig azt érzem, hogy nem haladunk semerre. Csak stagnál a kapcsolatunk céltalanul. Pedig szeretem. Csupán most van valaki, akivel megélhetem azt, amit Tomtól nem kapok meg. Az igazi törődést. Szeretem Georgot, de nem úgy. Nem vagyok szerelmes. Mármint érzem a gyomromban a pillangókat, mikor vele vagyok, de mikor Tomhoz megyek haza egyből tudom, hogy ő az én emberem. Tudom, hogy rossz, amit teszek, de úgy érzem, megérdemlem. És Tom is megérdemli. És talán rádöbben, mennyit jelentek számára.

Viszont így kihasználom Georgot? Kihasználom, hogy ő a kezdetektől szerelmes belém?

Ha választanom kéne, még mindig nem tudnék száz százalékos biztossággal dönteni. Nem tudnék elszakadni egyiküktől sem. Egy vad álmomban, mi hárman élünk és ők ketten egyben a nagy ők számomra. Kiegészítik egymást, és közös erővel tesznek boldoggá.

De ez csak egy vad álom… Egyszer majd döntenem kell. Csak azt remélem, hogy van még időm. Mert nem szeretnék rosszul dönteni.