Michael J. Fox honlapja
MICHAEL J. FOX
 
GALÉRIA
 
Michael J. Fox: Szerencsés ember
 
LINKEK
 
Könyvajánló

Michael J. Fox: Szerencsés ember

Volt egy srác, aki berobbant a filmbizniszbe, olyan mozikban játszott mint a Vissza a jövőbe vagy a Doc Hollywood, majd rajongói s a világ megdöbbenésére kiderült, hogy a fiú Parkinson-kóros. 1988 szeptemberében jelentette be, de kiderült, hogy a betegséggel már hét év óta küszködik, titokban. Michael J. Fox elfogadta, majd a világgal is megosztotta a diagnózist, és amikor világszerte siratni kezdték, ő nem omlott össze. A könyvében ugyanazzal a szenvedéllyel, humorral és energiával írja meg életének, pályafutásának és a Parkinson-kór gyógyítása érdekében folytatott kampányának történetét, mint amilyennel tizennyolc éven át a szerepeit alakította.

"Ha most valaki berontana ebbe a szobába, és bejelentené, hogy alkut kötött - Istennel, Allahhal, Buddhával, Krisnával, Bill Gatesszel, akárkivel -, amelynek lényege, hogy a diagnózistól számított tíz évet valami csoda folytán elsinkófálják, és a következő tíz évben ugyanaz leszek, aki azelőtt voltam - egyetlen pillanatnyi habozás nélkül kirúgnám az illetőt. - nyilatkozta a sztár egyik interjújában.

Fox a szinte már védjegyének számító ironikus érzékenységét és az abszurd iránti hajlamát vegyítve számol be az életéről, Nyugat-Kanadában töltött gyermekkorától meteorsebességgel felívelő filmes és televíziós karrierjéig, amely az egész világon híressé tette. Ám sokkal fontosabb az, ahogyan az elmúlt tíz évéről ír, amelyben felesége, családja és barátai lankadatlan támogatásával együtt élt betegségével. A színész elmondja, hogy tulajdonképpen a szörnyű kór adott lehetőséget arra, hogy kellőképpen értékelje magát az életet és a karrierjét, ugyanakkor segítse a betegség leküzdésének, gyógymódjának kutatását, felhívja rá a nyilvánosság figyelmét, hogy valóban szerencsés embernek érzi magát.

Michael J. Fox pályafutása a Családi kötelékek című tévésorozat szeretetre méltó Alex P. Keatonjának alakításával kezdődött, később olyan filmekben játszott, mint a Vissza a jövőbe, a Sikereim titka, a Doc Hollywood, A pénz boldogít, a Szerelem a Fehér Házban. Nemrégiben történt visszavonulása előtti utolsó szerepét a Kerge város című televíziós sorozatban játszotta. Számos díjat nyert, köztük négy Arany Glóbuszt és négy Emmy-díjat, valamint az Év Embere-díjat és a Közönség díját. A szerző könyvének honoráriumát és profitját felajánlotta a Parkinson-kóros betegek részére létrehozott Michael J. Fox Alapítvány javára.

 
A Honlap
 
VÉLEMÉNYEK
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Szerencsés ember

"A diagnózisom óta eltelt tíz év életem legjobb tíz éve, és szerencsés fickónak tartom magam."

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre