Én és a 8.a, vagyis E/1. és a 8.a

Negyedik rész

Cecília ebben a pillanatban éppen a bevilágított konyhában állt, és a nappaliban a barátaival beszélgető Ulrikot nézte a nyitott ajtón át.

Illetve, közben azért a sósperecből eszegetett, ami a konyhaasztalon lévő kis tálkában volt. És éppenséggel úgy tett, mintha csak úgy simán nézelődne, és nem pont Ulrikot célozta volna be magának. A terve pedig sikeres is volt, hiszen rajta kívül már senki nem volt a konyhában, így senki sem vette észre, hogy éppen kit figyel.

Egészen addig, amíg Iza be nem lépett a helyiségbe, az előszoba felőli ajtón keresztül.

Cili nem vette észre a lányt, így továbbra is nagy lelki nyugalommal rágcsálta a sósperecet, és bámult bele a nappali félhomályába. Iza kíváncsian vonta fel a szemöldökét a folyamatosan egy pontra néző lány láttán, és mivel érdekelte, hogy mi lehet ennyire érdekes Cili számára, halkan az osztálytársa mögé lopódzott, és vizslatni kezdte a nappali hangulatos sötétjét.

Hamar meg is találta magának azt, amit keresett.

Ugyanis Cili egyre csak Ulrikot nézte, egy furcsa mosollyal az arcán.

Iza is elmosolyodott, és mindentudó arcot vágva lépett oda az asztalhoz, hogy megtegye azt, amiért valóban jött: hogy megigyon egy pohár kólát. Amikor lecsavarta a kólásüveg kupakját, Cili összerezzent a zajra, és Iza felé fordult.

- Ööö, helló – mondta bizonytalanul, és kicsit megijedt, mert nem tudta, hogy Iza észrevette-e, hogy kit nézett az imént.

Osztálytársa mindent sejtető mosolya azonban nagyon árulkodó volt.

- Miért nézted Ulrikot az előbb? – kacsintott Iza rá, mintha a bizalmasa lenne, majd hozzátette: - Ne aggódj, nekem elmondhatod. Köztünk fog maradni.

Cili zavartan felnevetett, majd bólintott. Tudta, hogy Iza nem pletykás, és még Stellának sem mondaná el a dolgot, ha az olyan személyes. Így hát vett egy nagy levegőt, és így szólt:

- Igazából nem nagy dolog az egész. Csak azért néztem Ulrikot a barátai közében, mert annyira jó, hogy ilyen jól beilleszkedett a többiek közé, és hogy ilyen jól elvan velük. Hogy is mondjam… büszke vagyok rá, amiért ennyire meg tudott változni. És örülök is neki, amiért ilyen jól érzi magát – fejezte be a vallomását Cili, és elmosolyodott.

- Értem – mondta Iza, miközben a kóláját kortyolgatta. – Hát igen, valóban remek, hogy képes volt megváltozni, és hogy most már ilyen kedves.

- Igen – bólintott Cili, és örült, hogy Iza megérti őt.

Ekkor azonban a lány letette a konyhaasztalra a kiürült kóláspoharát, felsóhajtott, és Cilire nézett.

- Cili – kezdte a mondandóját. – Emlékszel még arra, amikor a múltkor a folyosón elmondtam neked, hogy tetszik nekem Márk?... Gondolom, nem mondtad el senkinek.

Cili tagadólag rázta a fejét.

- Rendben – folytatta Iza. – Nos, akkor beavattalak a bizalmamba, amit nem is bántam meg. De cserébe én is kérnék tőled valamit. Légy szíves, te is mondd el nekem az igazat Ulrikkal kapcsolatban… mármint, hogy mi van köztetek valójában. Nem fogom elmondani senkinek, és csak azért szeretném, hogy ezt elmondd, mert úgy látom, rád férne már egy beszélgetés… egy beszélgetés arról, ami téged igazán érdekel.

Cili döbbenten bámult a kedvesen mosolygó Izára.

- Én elmondanám neked, ha lenne valami, komolyan… - kezdte, értetlen arcot vágva. – De nem értem, mire gondolsz. Ulrik egy barátom. Ennyi, és semmi több.

Iza felsóhajtott, és már majdnem mondott valamit, mikor hirtelen Bogi és Lőrinc vágtak át a konyhán, az erkély felől érkezve, és mosolyogva, mintha egy álomvilágban járnának, távoztak onnan. Cili és Iza egy pillanatig utánuk néztek, majd visszafordultak egymáshoz, hogy folytassák érdekes beszélgetésüket.

- De Cili, olyan nincs, hogy nem érzel iránta semmit – mosolygott továbbra is Iza. – Ugyanis személyes véleményem szerint fiú és lány között nem lehet barátság. Olyan „mély” barátság, mint ami köztetek van, pláne nem.

- De igen. Igenis van! – ellenkezett Cili, de a hangja közel sem volt annyira magabiztos, mint amilyennek lennie kellett volna.

- Vagy csak egyszerűen még magadnak sem mered bevallani! – mutatott rá Iza a lényegre hangosan, és a két lány egy ideig csak nézett egymásra, mintha mindketten a tekintetükkel akarnák megvédeni a saját igazukat.

Végül Cili elfordult Izától, és zavartan, idegesen vonta meg a vállát.

- Én nem lehetek szerelmes Ulrikba – mondta halkan.

- Miért nem?...

- Mert… mert mi nem illünk össze! – vágta rá Cili, és hirtelen olyan izgatott lett, hogy még az ujjai is remegni kezdtek. Nem értette, mi van vele, de megpróbálta leplezni a zavarát Iza előtt.

- Ugyan már! – nevetett fel azonban a lány. – Hiszen olyan jól elvagytok egymással, tök jól elbeszélgettek, nevetgéltek meg minden… A vak is látja, hogy odáig vagytok egymásért!

- Mi?! Dehogyis! – döbbent meg Cili, és hevesen rázta meg a fejét. – Senki nem lát semmit! Ulrik nem szerelmes belém! És én se belé… hiszen nyilván nem is viszonozná…

- Tehát bevallod, hogy szereted! – vigyorodott el Iza.

- Nem… Nem vallom be! – kiáltotta Cili zaklatottan, és kezdte rémesen érezni magát. – Iza… miért csinálod ezt? Én nem akarok erről beszélni. Nekem ez az egész nagyon rosszul esik. Nem akarok még egyszer csalódni… Egyáltalán nem akarok.

Habár Izának fogalma sem volt arról, hogy Cilinek ez a nagy csalódása éppen vele és Márkkal kapcsolatos, azért együttérzően simogatta meg a lány vállát.

- Rendben, akkor ne beszéljünk erről – mondta. – Én csak segíteni szerettem volna, hogy boldog legyél Ulrik mellett. Mert szerintem meg van rá az esélyed… de te tudod.

Cili jókedve mostanra már teljesen elpárolgott, és komoran nézett maga elé.

- Én eddig be sem vallottam magamnak… - mondta ijedten. – Pedig lehet, hogy teljesen igazad van, Iza. Lehet, hogy tényleg szeretem Ulrikot… De ha így is van, akkor sem fogunk összejönni. Neki biztosan nem tetszek… Lehet, hogy nem is gondol még a csajozásra. De én sem tudom, hogy velem mi van… Hiszen az, hogy csókolózzak Ulrikkal, teljességgel lehetetlennek tűnik!...

- Pedig lehet, hogy mégiscsak lehetséges – kacsintott rá Iza. – Közel sem kizárt, hogy bejössz Ulriknak. Egy fiú sem beszélget ennyit egy lánnyal, mint ő veled, kivéve, ha nem tetszik neki… Úgyhogy én szurkolok nektek!...

Cili felsóhajtott, és arra gondolt, hogy Iza egy olyan dologra világított rá, amitől ez a buli, és az utána következő időszak is borzalmasan fog eltelni, hála annak a reménytelen vágyakozásnak, ami a hatalmába fogja őt keríteni… „Gratulálok, Cili” – mondta magában keserűen. – „Először Márk, aztán Ulrik… Hát nem tanulsz semmiből?...”

- Nem akarok boldogtalan lenni – csúszott ki a száján, mire Iza biztatóan nézett rá:

- Ha megragadod a lehetőségeket, és úgy intézed, hogy összejöjj Ulrikkal, akkor nem leszel az. Sőt, te leszel a legboldogabb ember a világon – mosolyodott el. – De ha hagyod őt elveszni, elmenni melletted, akkor… nos, akkor még nagyon sokáig bánni fogod, hogy elszalasztottad a lehetőséget, hogy azzal legyél, akik szeretsz.

Cili nagyot nyelt, de mielőtt válaszolhatott volna, hirtelen Márk a 8.c-ből lépett be a helyiségbe, és meglátván Izát, elmosolyodott.

- Sziasztok, lányok! – köszönt kedvesen, odasietett hozzájuk, és egy puszit nyomott a barátnője szájára. – Igazán nem akarom félbeszakítani a beszélgetéseteket, de most jönnek csak az igazán jó számok, és szeretném elkérni Izát egy táncra. Ugye nem gond, ööö… - nézett gondolkozva Cilire. – Ne haragudj, hogy is hívnak?...

- Cecíliának – felelte a lány csüggedten, de már nem a neve miatt. – És menjetek csak nyugodtan táncolni. Engem nem zavar.

- Á, köszi! – vigyorgott Márk. – Rendes tőled, Cecília.

- Igen – mosolyodott el Iza is, majd sokatmondóan nézett Cilire. – És ne aggódj, köztünk marad mindaz, amit beszéltünk. Senkinek sem fogom elmondani. De jegyezd meg jól azokat, amiket mondtam neked. Mert azon múlik minden.

- Oké – mondta Cili, és végignézte, amint Iza és Márk bemennek a nappaliba, és beállnak a táncolók közé

Akkor aztán lehuppant a konyhaasztal egyik székére, és szomorúan sóhajtva könyökölt rá az asztalra, mereven bámulva az üres konyha szemközti falát.

Miért, miért, miért… Miért pont Ulrik?... Miért esett most belé, mikor nem is olyan régen még szekálni és kritizálni imádta őt?... Ez olyan lehetetlen! Ő meg Ulrik… Ő meg Ulrik… Ő meg Ulrik!...

Cili hirtelen elmosolyodott azoknak az emlékeknek a gondolatára, amik most eszébe jutottak. Ott volt például a karácsonyi falu, a közös tánc, az iskolai hülyeségek, amin nevettek… És most már világosan látta, hogy mennyire élvezte ő ezeket, és hogy miért…

Most is annyira szerette volna, ha Ulrik itt lett volna mellette, és ismét megnevettette volna őt…

De tudta, hogy ő sosem merne kezdeményezni egy fiúval szemben. Ahhoz nem elég bátor. Meg hát közel sem biztos, hogy Ulrik is szeretne tőle valamit. És igazából ez az, ami mindent eldönt, nem?...

Cili ismét felsóhajtott. „Mi lesz így velem?” – gondolta keserűen. – „Még meg kell szoknom ezt az egész új helyzetet… De talán majd az idő mindent eldönt… és mindent megold.” Majd felállt a székről, és elindult vissza, a nappaliba, hogy újból elbeszélgessen Brigivel, Rinnel és a többiekkel, méghozzá jókedvet tettetve… habár valójában úgy érezte, a reménytelenség ismét rátelepszik a szívére, hogy megint ottmaradjon egy ideig.

-----

- Annyira örülök, hogy jól éreztétek magatokat! – örvendezett Stella, miközben az ajtóhoz kísérte a távozni készülő Szilvit és Tomit. – Remélem, a többi bulimra is eljöttök majd, ha jövőre rendezek párat.

- Hát persze – mosolygott kedvesen Szilvi. – Mindenképpen! Addig is majd hétfőn találkozunk.

- Igen – helyeselt Tomi, miközben kiléptek a hatodik emeleti folyosóra. – Majd a suliban beszélünk. Szia, és jó éjt!

- Sziasztok! – köszönt el tőlük Stella is, majd becsukta az ajtót a pár után, és visszasietett a nappaliba.

A bulija a vége felé közeledett; egyre többen távoztak, és így fél tizenegykor már az is várható volt, hogy a szülei hamarosan hazaérkeznek. A nappaliban már fel volt kapcsolva a villany, és a még itt lévő emberek éppen a szemetet segítettek összeszedni. Petiék már elkezdték összepakolni a CD-ket, amik a hi-fi torony körül, a földön hevertek szétszórva, és a srác barátai most éppen azzal nyüstölték Petit, hogy adjon nekik kölcsön párat a lemezek közül.

Stella elmosolyodott, vidáman felkapott egy üres üveget a padlóról, aminek az alján még lötyögött egy kis ásványvíz, majd a konyhába ment vele, hogy a többi szemét közé dobja.

A helyiségben rajta kívül csak Laci tartózkodott, aki épp egy halom chipseszacskót nyomott bele a kukába. Stella azonnal izgulni kezdett, de azért magabiztosan dobta bele az üveget a szemetesbe.

- Köszi, hogy segítesz – mondta Lacinak kedvesen.

- Á, nincs mit – vigyorodott el a srác, majd Stellára nézett. – Ez a minimum azok után, hogy ennyi mindent hagytunk szerteszét ebben a lakásban.

Felnevettek, majd Laci zavartan túrt bele a szőke hajába.

- Meg hát te is segítettél nekem bandát keresni. Azért ez sem kis dolog – tette hozzá.

- De hiszen nem is találtál magadnak bandát! – nevetett fel Stella. – Visszamentél Szilviékhez, vagy nem?...

- De – vonta meg a vállát Laci. – Viszont legalább megtudtam, hogy rajtuk kívül számomra nincs tökéletes banda. És ez volt a legjobb dolog, ami csak történhetett volna velem.

- Akkor jó – mosolygott Stella. – Biztosan klassz lesz a koncertetek a jövő pénteken.

- Hát, ahhoz még sokat kell gyakorolnunk – nevetett Laci. – De azért igyekezni fogunk.

Egy ideig csak álltak egymással szemben, mosolyogva, zavarban, majd Laci nagy levegőt vett, közelebb lépett a lányhoz, és bátran megkérdezte:

- Mit szólnál hozzá, ha most megcsókolnálak?

Stella magabiztosan, kihívóan válaszolt:

- Az lenne a legjobb születésnapi ajándék mind közül!

Laci elvigyorodott, egyik kezét gyengéden Stella vállára helyezte, majd behunyta a szemét, és megcsókolta a lányt.

Az első gondolata az volt, hogy Stella mennyire jól csókolózik. Ugyanis a lány a karjait lassan Laci köré fonta, miközben igyekezett a lehető legjobb élményben részesíteni magukat. A lány mozdulatai szenvedélyesek és határozottak voltak, amit Laci hihetetlenül élvezett. Nekidőltek a hűvös hűtőszekrénynek, és ott folytatták a csókolózást.

Laci egyáltalán nem akarta abbahagyni a dolgot, de hirtelen eszébe jutott egy gondolat, ami nem hagyta nyugodni. Hirtelen abbahagyta a csókot, és úgy nézett Stella nagy, barna szemeibe.

- Nem akarom, hogy ez az egész csak egy csók legyen – mondta. – Én szeretek egy lánnyal hosszabb időre tervezni, és nem csak… ennyire.

Stella elmosolyodott.

- Én sem csak ennyit akarok. Többet.

Persze azt nem vallhatta be Lacinak, hogy szereti. Az túl sok lett volna egyszerre.

És végül is már így is rettentően boldog volt.

- Szeretnék járni veled – mondta kedvesen. – Persze, csak ha te is akarod.

Laci egy pillanatig csak nézett a lányra, majd kapcsolt, és elvigyorodott.

- Én is – válaszolta boldogan. – Én is akarom.

- Akkor meg?... – vonta meg a vállát Stella kacéran, és olyan közel lépett Lacihoz, hogy magán érezte a fiú leheletét. – Örülök, hogy eljöttél – suttogta mosolyogva.

- Hát még én!... – vágta rá a szőke fiú boldogan, és Stella legnagyobb örömére ismét megcsókolta a lányt…

Így ért hát véget Stella bulija aznap este. Némelyek számára felhőtlen szórakozást, némelyek számára új tapasztalatokat jelentett. Tapasztalatokat a barátság, a szerelem terén, új, megdöbbentő, mindent megváltoztató felfedezéseket, egyesek számára pedig egyenesen a vágyaik beteljesedését, amely ugyan nem adathat meg mindenkinek, de akinek igen, az úgy érezheti, hogy olyan boldog, hogy már semmi, de egyáltalán semmi a világon nem tehetné őt ennél boldogabbá…