Én és a 8.a, vagyis E/1. és a 8.a

Második rész

Fél hét volt már, mire Cecília, Stella ajándékával a kezében átsietett egy karácsonyi kirakodóvásáron, ami szépen ki volt világítva, és nyüzsgött a vásárolgató emberektől. Kicsit késésben volt, de mivel amúgy sem volt sok kedve a bulizáshoz, úgy gondolta, nem baj, ha egy kicsivel később állít be. Nem várta azt, hogy egy fiúval is táncolni fog, vagy hogy óriásokat fog nevetni a többi lánnyal. Igazából örült volna, ha valakivel jól el tud beszélgetni, és nem fog unatkozni a bulin.

Ezekbe a nem éppen biztató gondolatokba merülve sétált el a standok előtt, Stella lakása felé igyekezve, miközben a város felett már teljesen besötétedett.

És ekkor megpillantotta Ulrikot nem messze tőle, egy másik stand előtt elhaladni.

Már éppen megörült volna, hogy hurrá, lesz kivel mennie Stella bulijára, sőt mi több, még jól is fogja érezni magát az úton, mikor egészen furcsa dolgot vett észre.

Ugyanis Ulrik nem a jó irányba ment, hanem a Stella lakásával ellentétes irányba tartott. És egyre távolodott Cilitől.

A lány összeráncolta a homlokát, és megfordult, a fiú után nézve, aki már el is tűnt az emberek között. „Ezt nem hagyhatom! Hová megy?...” – futott át az agyán a gondolat, és gyorsan betuszkolta a kabátzsebébe Stella csomagját (ami igaz, félig kilógott onnan, de sebaj!). Majd nekiiramodott, és átfutott a karácsonyra vásárlók tömegén, a szemével Ulrikot keresve.

Meg is látta a fiú fekete haját és ismerős kabátját még pár méterre tőle, jobb oldalt, amint neki háttal állva nézegeti az egyik stand asztalát. Már túl késő volt lefékeznie és megállnia, így Cili ijedten kiáltott fel, és nyújtotta ki maga elé a karjait…

Aminek a következménye az lett, hogy amikor Ulrik a kiáltást hallva megfordult, Cili egyenesen nekiesett, és a karjai valahogyan Ulrik vállaira fonódtak.

Pár pillanatig döbbenten meredtek egymásra, miközben olyan közel voltak egymáshoz, hogy még a másik légzését is hallották. Aztán Ulrik elmosolyodott.

- Helló, Cili! – mondta magabiztosan. – Mi újság?...

A lány azonnal zavarba jött.

- Ööö… - hebegte. – Én csak azt akartam mondani, hogy… Hogy rossz irányba mész. Stella nem erre lakik.

Ulrik csodálkozva vonta fel a szemöldökét, Cili pedig úgy érezte, majd’ elsüllyed szégyenében. Gyorsan elengedte Ulrikot, és ujjaival idegesen babrálva állt ott vele szemben. „Ez iszonyú égő!” – gondolta zavarában. – „Jellemző, hogy éppen velem történik meg… Gyorsan mondanom kéne valamit… de mit?!”

- Ööö… - kezdte bizonytalanul, a megfelelő szavakat keresve. – Bocsi, amiért nekedmentem. Véletlen volt.

- Semmi gond – mosolygott Ulrik. – Velem is megesett már az ilyesmi. A legdurvább az volt, amikor az igazgatónak, Örs bácsinak mentem neki a folyosón, és egy csésze kávé volt a kezében. Szerencsére már kihűlt, de akkor sem fogom soha elfelejteni azokat a szavakat, amiket akkor utánam kiabált.

Cili és Ulrik összenevettek, és a lány megkönnyebbülten állapította meg, hogy a fiút egyáltalán nem zavarta, hogy az előbb úgy nekirohant. Ez igazán rendes tőle.

- Visszatérve arra, amit az előbb mondtál… - mondta ekkor Ulrik, és abbahagyta a nevetést. – Tudom, hogy merre lakik Stella. Szándékosan nem arra megyek. Sőt, egyáltalán nem is megyek a ma esti buliba.

Cili arcáról azonnal lehervadt a mosoly, és döbbenten meredt a fiúra.

- Hogyan?... De hát miért nem? Ezt nem értem! Miért nem jössz?... – kérdezte csodálkozva és csalódottan.

Ulrik zavartan vonta meg a vállát, és visszafordult a stand asztalához, ami tele volt pakolva mindenféle gyertyával, szobrocskával és egyéb karácsonyi díszítéssel.

- Én az anyukámnak veszek ajándékot. A születésnapjára – dörmögte, mire Cili kétkedve vonta fel a szemöldökét.

Ulriknak ez mondta régebben még egészen furcsa és megdöbbentő lett volna. Mármint, abban a korszakában, amelyben még azokkal a 8.b-és és 8.c-s srácokkal barátkozott, akiknek az alapkövetelménye volt a pofátlanság és a gorombaság másokkal. Akkor még senki sem tudta volna elképzelni Ulrikot, amint a romantikus, családias hangulatú karácsonyi falukat járja, hogy megtalálja a tökéletes születésnapi ajándékot az anyukájának.

Most viszont már a megváltozott Ulrik korában járunk, és a fiú már végleg szakított a régi életmódjával, és igazán kedves, udvarias és barátságos srác lett belőle. Így sokkal jobban beleillik a képbe az „anyukámnak vásárolok születésnapi ajándékot”- típusú Ulrik.

De azért valljuk be, hogy még mindig elég furcsa.

Na, majd megszokjuk.

Cili speciel elhitte ezt az egészet, mert ő már elég jól ismerte Ulrikot ahhoz, hogy tudja, hogy tényleg megváltozott. Na de az, hogy valaki csak azért ne menjen el egy buliba, mert éppen ajándékot vásárol?... Ez kissé sántít. Hiszen Ulrik nyilván máskor is meg tudná venni azt az ajándékot, nem pont most.

Cili játékosan lökte meg a srácot.

- Ez igazán kedves tőled – mondta. – De szerintem inkább ne most kezdj el nézelődni az ajándék után. Inkább gyere el velem a buliba!... Mindenki ott lesz. Remek esély a még jobb beilleszkedésre, nem igaz?

Ulrik felsóhajtott, és a lányra nézett.

- Hát pont ez az! – rázta a fejét csalódottan, és bevallotta a lánynak a bulitól való távolmaradása igazi okát. – Hogy Stella mindenkit meghívott, aki az osztályba jár. Kivéve engem. Nem emlékszel?... Még azt is mondtam a bulijára, hogy szánalmas lesz. És Stella azóta sem hívott meg újra, úgyhogy nyilvánvaló, hogy ma este távol kell tartanom magam a bulitól. Ez van – morogta rosszkedvűen.

Cili elgondolkozva nézett maga elé. Most már értette a problémát, és valahol mélyen érezte is, hogy Ulrik valójában tényleg el szeretne jönni a buliba. Majd felcsillant a szeme, és határozottan szólt a sráchoz:

- Nem, egyáltalán nem ez van! Igenis meg lehet oldani, hogy ma este eljöjj a buliba! És meg is fogjuk oldani.

Ulrik kíváncsian nézett a lányra.

- Igen? És mégis hogy?

Cili megvonta a vállát.

- Egyszerűen. Eljössz velem Stellához, becsöngetünk, és amikor ajtót nyit nekünk, megkérem, hogy hadd jöhess be te is. Figyelj, Stella nem rossz fej, és meg fogja engedni, hogy részt vehess a buliján. Nem fog kidobni!... Főleg, ha én, mint az osztály egyik tagja fogom megkérni erre. Ráadásul ő is tudja, hogy megváltoztál. Biztosan csak elfelejtett meghívni téged.

- Nyilván…

- Ulrik, én komolyan beszélek! Stella simán be fog téged engedni a többiekhez, majd meglátod. Nekem elhiheted.

A fiú felsóhajtott, majd a lány szemeibe nézett.

- Egészen biztos, hogy be fog engedni?

Cili elmosolyodott, és bólintott.

- Egészen. Semmi kétségem nincs efelől.

Ulrik erre felnevetett, és mosolyogva nézett abba az irányba, ahol Stella lakott.

- Hát jó – mondta megadóan. – Próbáljuk meg!... Nincs vele semmi veszítenivalóm. Legfeljebb nem mehetek be, és jöhetek vissza.

- Ez a beszéd! – örvendezett Cili, és lelkesen indult el máris a karácsonyi falu macskaköves talaján. – Majd máskor megveszed az anyukádnak az ajándékát. Most induljunk, mert már így is késésben vagyunk!...

- Rendben – nevetett Ulrik, és követni kezdte a lányt az emberek forgatagán keresztül.

Majd hirtelen döbbenten torpant meg.

- Cili! Várj!... – kiáltotta a lány után, mire a padtársa azonnal megfordult, és kérdőn nézett rá. – Az ajándék…

- Mi van az ajándékkal? – ráncolta a homlokát Cecília.

- Most jutott eszembe, hogy nem vettem semmilyen ajándékot Stellának, pedig ma van a születésnapja! Nem állíthatok be a bulijára üres kézzel, különben száz százalék, hogy nem enged be!...

Cili visszasétált Ulrikhoz, és közben körbenézett a karácsonyi standok tömkelegében.

- Igazad van – mondta a fiúnak. – Illetlenség lenne ajándék nélkül beállítanod, hiszen mindenki szokott vinni, és én is viszek ma – húzta elő a zsebéből a csomagot. – Látod?... Egy bögre és egy tábla csoki van benne. Nálad van pénz?...

- Nálam?... Persze. Eleve vásárolni jöttem.

- Akkor mire várunk?... – nevetett fel Cili, és körbetekintett a karácsonyi kirakodóvásárban. – Itt biztos találunk valami jó ajándékot Stellának!

- Akkor akció indul! – kiáltotta Ulrik lelkesen, és ezzel belevetették magukat a szaloncukrok, a csengettyűk és az adventi koszorúk ünnepies hangulatú, felhőtlen világába…

Tíz perccel később, egy plusz szatyorral megrakodva Ulrik és Cecília már a karácsonyi falutól pár száz méterre, egy forgalmas út járdáján sétáltak, egyenesen Stelláék lakása felé.

- Te, Cili – mondta Ulrik mosolyogva a lánynak. – Szerinted Stella nem lesz mérges amiatt, hogy én is ugyanazokat az ajándékokat vettem neki, mint te is?

- Ugyan már, ezek egyáltalán nem ugyanazok! – nézett bele Cili vidáman Ulrik szatyrába. – A bögre hóemberes, az enyém karácsonyfás. A te csokidban mogyoródarabkák is vannak, az enyém sima tejcsoki. Látod?... Semmi hasonlóság nincs köztük. Amúgy meg… mire Stella megnézi az ajándékainkat, mi már régen bent leszünk. Csak nem fog kidobni minket ezért!...

Erre aztán mindketten nevetésben törtek ki, és hasonló jókedvben folytatták az útjukat a buli helyszíne felé.

Mikor elértek ahhoz a tömbházhoz, amelyben Stella és a családja lakott, kikeresték a nevét a kis tájékoztatón, ami a bejárati ajtó melletti falon volt, majd a lifttel egyenesen a hatodik emeletre száguldottak. Amikor kiléptek a megvilágított folyosóra, azonnal meghallották az egyik lakás ajtaján át kiszűrődő, hangos zenét és a nevetés, illetve a beszélgetés moraját. Határozottan léptek oda ehhez az ajtóhoz, és Cili már épp becsengetett volna, mikor Ulrik hirtelen megragadta a lány karját, ezzel megállítva azt.

- Ne! Várj!...

- De miért? – csodálkozott a lány.

- Még nem beszéltük meg, hogy mit fogsz mondani Stellának – mondta Ulrik – Az se biztos, hogy egyáltalán beenged engem…

- Szerintem viszont biztos! – vágott közbe Cili, és lefejtve a karjáról Ulrik ujjait, benyomta a csengőt. – Meglátod, ma este remekül fogsz szórakozni!...

A srác felsóhajtott, és az ajtóra nézett.

- Remélem – morogta, mire Cili biztatóan kacsintott rá:

- Remélheted is. És ne aggódj, pontosan tudom, hogy mit fogok mondani. Stella nem fog elküldeni téged.

Mielőtt Ulrik válaszolhatott volna, hirtelen kinyílt az ajtó, és maga a házigazda, a ragyogó kinézetű, vidám Stella állt a küszöbön. A háttérben az előszoba falát láttak, és egy új, ritmusos sláger ütemeit hallották.

- Szia, Cili! – kiáltott fel lelkesen a szőke lány, aki láthatóan remek hangulatban volt, és nyilván már táncolt is egy kicsit többiekkel. Amikor azonban meglátta Ulrikot, döbbent és furcsa arcot kezdett el vágni. – És szia, Ulrik – tette hozzá csodálkozva.

- Szia, Stella – köszönt neki a srác, és feszengve váltott pillantást Cilivel. Ugyanis Stella arcáról most már semmit sem lehetett leolvasni azzal kapcsolatban, hogy mit gondol Ulrikról és a helyzetről.

- Stella… - kezdte Cili a mondandóját, és rámosolygott a lánya. – Lehet, hogy furcsállod, amiért Ulrik most itt van, hiszen nem hívtad meg őt a bulidra, ezt tudjuk. Figyelj, én egyáltalán nem akarom, hogy a bulid máshogy alakuljon, mint ahogy tervezted, de igazán rendes lenne tőled, ha megengednéd, hogy Ulrik is bejöjjön.

- Esküszöm, hogy nem csinálnék semmi rosszat – vette át a szót a fiú, és ártatlanul nézett Stellára. – Már a cigiről is leszoktam, tehát nem lesz füstös a lakás, ígérem. És tudod, hogy már nem vagyok olyan, mint régen. Megváltoztam. Tényleg – bizonygatta a lánynak Ulrik.

Stella először Cilire, majd Ulrikra nézett. Mindketten kérlelő tekintettel, izgulva néztek rá. Majd elmosolyodott, és bólintott.

- Nincs semmi gond – mondta kedvesen. – Tudom, hogy tényleg megváltoztál, Ulrik, és eszemben sincs távol tartani téged az osztálytól. Gyertek be, és érezzétek jól magatokat! – vigyorodott el, és félreállt az ajtóból, szabad utat engedve nekik.

Cecília és Ulrik boldogan néztek egymásra, majd azonnal besiettek a meleg levegőjű lakásba.

- Nagyon köszönjük!

- Ez nagyon rendes tőled!

- Szuper vagy!... – ezekkel a szavakkal köszönték meg Stellának azt, hogy Ulrik is részt vehet a születésnapi buliján.

- Ugyan! – nevetett Stella, miközben becsukta az ajtót mögöttük. – Te is az osztály tagja vagy, Ulrik, és most, hogy megváltoztál, egyáltalán nem bánom, hogy eljöttél. A fiúk biztos örülni fognak neked.

- Biztos – mondta a srác, majd Cilire nézett, rákacsintott, és egyszerre nyújtották át az ajándékaikat Stellának. – Sok boldog születésnapot, Stella!...

A lány vidáman vette át a szatyrot és a csomagot Ulriktól és Cilitől.

- Jaj, nem kellett volna még ajándékot is hoznotok! De azért nagyon köszönöm, igazán rendesek vagytok.

- Á, semmiség! – vágták rá egyszerre, és felnevettek.

Stella elindult vissza a nappaliba, ahol a többiek táncoltak, de előtte még intézett pár szót Ciliékhez:

- Ti vagytok az utolsó vendégek az osztály tagjai közül, a többiek már mind itt vannak. Hát, mit is mondhatnék… jó szórakozást! – kacsintott rájuk, majd eltűnt az elsötétített nappaliban a táncolók között, ahol csak egy bolti diszkógömb és pár lilás fényű lámpa sugárzott némi fényt szerte a helyiségben.

Ulrik és Cili levették a kabátjukat, majd ők is beléptek a nappaliba, készen arra, hogy ki-ki odasétáljon a saját társaságához, ami Cili esetében a most becélzott Brigit és Rint, Ulrik esetében pedig Edét és Ferit jelentette. Ekkor azonban Ulrik hálásan belesuttogott Cili fülébe:

- Köszi, hogy segítettél bejutni!

Legalábbis Cili csak sejtette, hogy ezt mondhatta, ugyanis a zene olyan hangos volt, hogy azon kívül alig hallott valamit. De azért boldogan mosolyodott el, és súgta vissza:

- Nagyon szívesen!...

Ugyan Ulrik csak tippelni tudta, hogy Cili ezt mondta, de azért rámosolygott. Majd hirtelen megragadta a lány karját, és behúzta őt a táncolók közé.

- Nem gyakran táncolok, de most valahogy kedvem van hozzá! – kiáltotta, de a hangja így is csak félig hallatszódott. – Nem kezdjük a mai estét inkább egy tánccal?...

Cili felnevetett.

- Dehogynem! Örömmel! – válaszolta mosolyogva.

Majd, a kívülálló számára talán furcsának ható, de számukra igen vidám és élvezetes táncba kezdtek bele…