Média, vagyis médi

Ötödik rész

Öt vagy hat hasonló korú, hangosan beszélő és hahotázó tinédzser, sötét ruhákban és extrém hajzattal. Úgy tűnt, ők is a Fortune Hotel felé igyekeznek, és amikor közelebb kerültek a járdán, látszott, hogy mindannyian lányok.

Tomi és Szilvi nézték, amint a csapat egyre közeledik. Aztán Tomi megbökte a barátnőjét, és a fülébe súgva megkérdezte:

- Kik ezek?

- Szerintem MCR-rajongók, és a koncertről jönnek. Sőt, biztos – felelte Szilvi, és vetett egy irigykedő pillantást a lányokra, akik láthatóan remek hangulatban voltak.

- Ismered őket?

- Dehogyis! Magamon kívül egy fanatikus rajongót sem ismerek személyesen.

A rajongócsapat végre megérkezett a hotel elé, és Szilviéktől pár méterre megállva beszélgetni kezdtek. Olyan hangosan beszéltek, hogy Szilvi szinte mindent hallott, amit mondtak. Többek között ezeket:

- Hogy lehetett valami ennyire oltári, mint ez?!

- Hihetetlen, csúcsszuper, nagyon-nagyon jó volt!...

- El sem hiszem, hogy tudtak ekkora show-t csinálni a fiúk a színpadon!

- A Teenagers valami iszonyat jó volt!

- Nekem a The Sharpest Lives tetszett a legjobban!...

- De az azért durva volt, amikor Frank elkezdte vízzel spriccelni az első sorban állókat!

- És amikor az a csaj bedobta a színpadra a zokniját?... Gerard meg felvette, és megszagolta! Azt hittem, bepisilek a röhögéstől!

- Ha ezt elmeséljük a suliban, mindenki minket fog irigyelni!...

Szilvi mereven, mindenféle érzelem nélkül az arcán nézte a rajongókat. Tomi el tudta képzelni, mi minden járhat most a barátnője fejében, ezért gyorsan megszorította a kezét.

- Ne felejtsd el, hogy ma este találkozni fogsz Gerarddal, és csak ez a lényeg! – suttogta a lány fülébe.

- Tudom – mondta Szilvi, és nyelt egyet. – És próbálok is erre koncentrálni, de…

- Hé! – szólt oda nekik ekkor egy lány a csapatból, aki elég szimpatikusnak tűnt a számukra. – Ti is Gerardékra vártok?

- Még szép! – kiáltott vissza Szilvi.

- Szuper – mosolygott a lány. – És tetszett a koncert?...

Egyikük sem válaszolt. Legalábbis is egy ideig, ugyanis fél perccel később Szilvi magára erőltetett egy mosolyt, és így felelt:

- Hát persze! Baromi jól éreztük magunkat!

- Azért – kacsintott a lány. – Már azt hittem, nem jött be a banda! Pedig az lehetetlen… - majd ismét rájuk mosolygott, és visszafordult a többiekhez.

Szilvi mérgesen fújt egyet.

- Persze, baromi jól éreztük magunkat ebben az idióta esőben, a hidegben és minden egyes csapásban, ami ránk hárult… Mondhatom, remek volt!

- Szilvi, kérlek fejezd ezt be! – szólt rá határozottan Tomi.

Közben még több rajongó érkezett a csarnok felől, ahol az MCR fellépett. Kis csapatokban jöttek, vidáman értekezve a koncert nagyszerűségéről, a fiúkról és minden egyéb klassz dologról, amit ma átéltek.

És amiről Szilvi lemaradt.

- Nem, nem fejezem be! – vágott vissza Szilvi dühösen Tominak. – Hát nem érted?!... Elszalasztottam életem nagy lehetőségét a szüleim miatt, miközben mindenki más ott lehetett a koncerten, és élvezhette azt! Ezt nem olyan könnyű csak úgy elviselni, sem elfelejteni!...

- És én mit szóljak akkor? – emelte fel a hangját most már kicsit idegesen Tomi. – Emlékszel, amikor a hét elején úgy volt, hogy a bandánknak annyi, mert nem találtunk egy jó énekest sem? Azt hiszed, nem voltam magam alatt?! Hát de, nagyon is! Ez a banda a mindenem, és utáltam volna magam, amiért abba kellett volna hagynom a zenélést! És mégsem panaszkodtam annyit, mint most te!

- De hozzánk visszajött Laci! – sziszegte Szilvi.

- Neked pedig itt lenne az autogramkérés, de te ennek sem tudsz örülni! – nézett Tomi sötéten a lányra. – Most pedig fordulj meg!

- Nem akarsz látni? – húzta össze a szemeit mérgesen Szilvi. Egy kicsit rosszul esett neki ez, mert azt hitte, nem olyan komoly ez az összeveszésük. De úgy látszik, tévedett.

- De igenis akarlak látni, de most azonnal fordulj meg!

- Hát jó – mondta sértődötten Szilvi, és elfordult Tomitól. – Nekem így is jo-o-o-ó… - akadt el a szava, ugyanis olyat látott, amire később mindig úgy emlékezett, mint élete egyik legjobb jelenetének kezdetére.

Ugyanis a sarkon, a SYMA csarnok felől éppen bekanyarodott a My Chemical Romance turnébusza.

Szilvi levegő után kapkodott, és csak bámulni tudta, hevesen dobogó szívvel. Hirtelen már nem is érezte az eddig az arcát csapkodó hideg esőt, csak nézett előre, egyenesen arra a fekete, csodálatos turnébuszra…

- Ezt nem hiszem el, ezt nem hiszem el!... – suttogta izgatottan, majd visszanézett Tomira.

A fiú mosolyogva pillantott a lányra.

- Menj! Én itt foglak várni.

Szilvi sután bólintott, és visszanézett a buszra, amely időközben már elkezdett lassítani a hotel előtt. A többi rajongó kiabálva gyűlt oda a járda szélére, ahol a jármű megállását várták. Szilvi remegő lábakkal és kezekkel kezdett el odasétálni a tömeg felé, és már félúton járt, amikor a turnébusz leparkolt a sokaság mellett.

Szilvi megtorpant, és szemét a busz ajtajára szegezte, nehogy még véletlenül is elszalassza a pillanatot, amikor Gerardék kilépnek onnan. A többi rajongó is izgatottan meredt a buszra. Tomi a Fortune Hotel mellől szemlélte az eseményeket.

Ugyanis a következő pillanatban elhúzódott a turnébusz ajtaja, és egy csapat ember kezdett el lefelé lépdelni a busz lépcsőjén.

Szilvi a szája elé kapta a kezét, mert úgy érezte, egyből felkiált, ami kissé égő lett volna Tomi előtt. Csak meredt előre, az emberekre, és el sem hitte, hogy tényleg látja őket élőben.

Pedig tényleg ott voltak, teljes életnagyságban, hús-vér valójában. De hogy kik is?...

Legelöl lépett ki Gerard Way, egy fekete farmerben és kabátban, napszemüvegben. Kedves mosollyal nézett körül, majd mondott valamit gyorsan, angolul, amit Szilvi nem értett, és azonnal lelépett a rajongói közé, hogy autogramot osszon nekik. Mögötte ott jött a testvére, Mikey Way, a gitáros Frank Iero és Ray Toro, a dobos Bob Bryar és a csapat menedzsere, Brian Schechter. Mindannyian vigyorogva beszélgettek egymással, majd ők is leszálltak a rajongók közé, hogy elbeszélgessenek velük, na meg hogy a kézírásukat adják annak, aki kéri.

A hat ember hamarosan már teljesen elvegyült a tinédzserek között. Szilvi észbe kapott, és remegő ujjaival gyorsan előkaparta a kabátzsebéből a tollat és a lapot, amit az aláírásnak szánt. Elindult be a tömegbe, hogy megkeresse Gerardot, miközben olyan hangosan dobogott a szíve, hogy azt tisztán hallotta.

Gerard azért kicsivel magasabb volt a fiataloknál, így Szilvi hamar meg tudta találni a tömegben. Gerard éppen egy srácnak adott autogramot, amikor Szilvi odaért elé. Most már nagyon izgult, és le sem tudta venni a szemét Gerardról, aki a fekete, kócos hajával és a magabiztos mosolyával most még ezerszer édesebben nézett ki, mint a fotókon és a posztereken. Szilvi úgy érezte magát, mint egy álomban. Egy csodaszép, nagyszerű álomban…

Ebben a pillanatban Gerard befejezte beszélgetését az autogramkérő sráccal, aki megköszönte azt, elköszönt, és odébbállt. Gerard pedig egyenesen Szilvire nézett, aki a srác után a legközelebb állt hozzá.

A lány összeszedte minden bátorságát, nagy levegőt vett, és minden angoltudását összeszedve, amit az MCR dalszövegeiből és az utóbbi angolórákon Apollónia néni szókártyáiból tanult, odalépett Gerard elé, hogy váltson vele pár szót.

- Hello – biccentett neki Gerard, és átvette Szilvitől a papírt és a tollat, amit a lány nyújtott neki. – What’s your name?

Vagyis: mi a neved? Legalábbis Szilvi csaj sejtette, hogy Gerard ezt kérdezte, ugyanis hihetetlenül gyorsan beszélt. Legalábbis gyorsnak tűnt.

- Szilvi – felelte a lány izgatottan.

- OK, Sylvi – mormogta Gerard, miközben egy aláírást firkantott a papírra, Szilvi részére.

Mint később Szilvi azt megnézte, Gerard a nevét valahogy így írta le: Sylvia. De a lány ezt egyáltalán nem bánta. Ugyan honnan tudhatná egy amerikai, hogy a bonyolult magyar nyelvben milyen betűkkel jelölik az „sz” hangot? Na ugye.

- Was the concert good? – kérdezte Gerard egy kedves mosollyal az arcán, és visszaadta Szilvinek a lapot és a tollat.

Magyarra fordítva: jó volt a koncert? Szilvinek görcsbe rándult a gyomra. Bárcsak ne kérdezte volna ezt Gerard!... De neki nem akart hazudni. Szomorúan megrázta a fejét, és csak remélni tudta, hogy nyelvtanilag helyesen hangzik a következő mondata:

- I wasn’t at your concert. (Nem voltam a koncerteteken.)

Gerard döbbenten vonta fel a szemöldökét.

- No? Why? (Nem? Miért) – kérdezte.

- Because… because… - hebegte Szilvi, a megfelelő szavak után kutatva. – Because my parent didn’t let me go to the concert. (Mert a szüleim nem engedtek elmenni a koncertre.)

- Oh, poor you! (Ó, te szegény!) – mosolyodott el barátságosan Gerard, majd odakiáltott a banda menedzserének, Briannak, aki éppen pár lánnyal beszélgetett a turnéról. – Brian! Give a new DVD to this girl, please! (Brian! Adj egy új koncert DVD-t ennek a lánynak, légy szíves!)

A magas barna hajú fickó azonnal Gerardra nézett, de a sok beszédtől a kérdést már nem értette.

- What? – kiáltotta vissza, azaz: Tessék? Mi?

- Give this girl a new concert DVD! – ismételte meg a kérését Gerard, majd odalépett a menedzsere mellé, és gyorsan, hadarva kezdett el magyarázni neki valamit, olyan halkan, hogy Szilvi semmit sem értett belőle.

Izgatottan felsóhajtott, és feszengve ált ott, a tollal és a papírral a kezében. Mivel nem akarta, hogy az eső eláztassa az aláírást, gondosan összehajtotta és a zsebébe dugta a becses értékű lapot, a tollal együtt. Majd otthon talál neki egy biztonságos és előkelő helyet. Talán bekeretezteti és kirakja a falra, a poszterei közé, hogy mindenki, aki belép, lássa: ő bizony találkozott Gerard Way-jel, a híres frontemberrel, és autogramot is kért tőle!...

Ismét visszanézett Gerard és Brian felé, és elmosolyodott. Olyan hihetetlen, hogy itt áll alig egy kis távolságra tőle, hogy hallja, hogy látja őt… Ezekre a pillanatokra örökké emlékezni fog.

Egy perc múlva Brian megveregette Gerard hátát, bólintott, és nevetve mondott valamit. Erre aztán mindketten nevetni kezdtek, és Brian gyorsan visszament a turnébuszba. Pár másodperc múlva egy fényes borítójú DVD-tokkal tért vissza, amit átadott Gerardnak, és már ment is vissza a lányokhoz beszélgetni.

Gerard ezután azonnal visszasietett Szilvihez, egy kedves mosollyal az arcán.

- Here you are (Itt van.) – mondta, és Szilvi kezébe nyomta a DVD-t. – Merry Christmas, Sylvi! This is your Christmas present from the My Chemical Romance. (Boldog karácsonyt, Szilvi! Ez a karácsonyi ajándékod a My Chemical Romance-tól.)

Szilvinek még a lélegzete is elakadt, amint a kezében tartott DVD-re pillantott. Az a koncert DVD volt az, ami még csak pár hete jelent meg, és ami a turné korábbi szakaszán adott, a fergetegesre sikerült detroiti és a londoni koncertet tartalmazta. Szilvi már látott pár felvételt az interneten ezekről a koncertekről, és még otthonról nézve is egyszerűen hihetetlenek voltak. Nagyon szerette volna már ezt a DVD-t, és most hirtelen itt tartotta a kezében, méghozzá úgy, hogy magától Gerardtól kapta!...

Boldogan és hálás tekintettel nézett fel rá, és mondta:

- This is great! Thank you very much!... And Merry Christmas! (Ez nagyszerű! Nagyon köszönöm! És boldog karácsony!) – tette még hozzá vidáman, mire Gerard mosolyogva biccentett neki egyet, és már fordult is egy másik rajongója felé.

Szilvi pedig elégedetten, fülig érő szájjal fordult meg és indult ki a tömegből, a hotel mellett álló Tomi felé. Miközben járt, úgy érezte, valósággal lebeg a boldogságtól, és örömmel szorította magához a koncert DVD-t. Észre sem vette, amint megérkezett a barátja elé, hanem továbbra is elvarázsolva nézett maga elé, hatalmas mosollyal az arcán.

- Szilvi?... Hahó! – húzta el jókedvűen Tomi a kezét Szilvi arca előtt. – Milyen volt? És mi az a kezedben? – bökött a tokra.

- A legújabb koncert DVD-jük. Gerardtól kaptam – kapott észbe végre a lány, és mosolyogva mutatta meg Tominak a DVD-t. Ekkor vette észre, hogy a fiú a mobiltelefonját tartja a kezében. – Miért vetted elő a telcsidet?

Tomi mosolyogva vonta meg a vállát.

- Az előbb kissé szétnyílt a tömeg, és láttalak téged meg Gerardot, amint éppen beszélgettetek. Gondoltam, készítek pár fotót, hogy megörökítsem neked ezeket a pillanatokat. És habár a mobilom nem készít valami jó fotókat, és elég sötét is volt, azért remélem, hogy örülni fogsz nekik.

- Óh, Tomi… - sóhajtotta boldogan Szilvi. – Ez fantasztikus!...

Ezzel átölelte a fiút, ami egyértelmű jele volt annak, hogy az előbbi veszekedésük ismét eltűnt a rossz emlékek süllyesztőjében, és újból visszatért hozzájuk a békesség és a szeretet.

És minden, ami ezzel jár.

Miközben ott álltak egymáshoz bújva a hotel előtt, Szilvinek eszébe jutott, hogy vissza kéne menni a tömegbe a turnébusz elé, hogy a többi tagtól is autogramot kérjen. Mielőtt azonban ezt megtehette volna, Tomi megköszörülte a torkát, és pontosan a busz felé mutatott.

- Úgy tűnik, vége az autogramosztásnak – mondta, mire Szilvi is megfordult.

Gerard, Mikey, Brian, Frank, Bob és Ray a bőröndjeikkel felszerelkezve éppen elbúcsúztak a rajongóktól, és fáradtan indultak el a Fortune Hotel bejárata felé. Miközben haladtak, még egyszer visszaintettek a rajongóknak, és egy-egy „Good night!”-ot, vagyis „Jó éjszakát!”-ot kiáltottak oda nekik. Szilvi elmosolyodott, és a többi lánnyal és fiúval együtt visszaintegetett nekik.

A Fortune Hotel üvegajtaja mellett álló, idegesítő tekintetű őrök most kedvesen bólintottak Gerardéknak, majd elvették tőlük a bőröndöket, hogy ne nekik kelljen cipekedniük.

Vagy csak mert ezért fizették őket.

Ezután Gerard és a banda többi tagja még utoljára visszanézett a rajongókra, és biccentett nekik. Majd beléptek az ajtón, és a Fortune Hotel kétszárnyú, vakító fényű üvegajtaja Szilvi legnagyobb sajnálatára végleg becsukódott mögöttük…

Majdnem tizenegy óra volt, mire Szilvi és Tomi az éjszakai buszjáratokkal, a zuhogó esőben hazakeveredett valahogy. Tominak ráadásul még Szilvit is haza kellett kísérnie, a lány szüleinek akarata szerint, így ő még később jutott csak haza az otthonába.

Amikor Tomi és Szilvi halkan fellopództak az emeletes házban a lány lakásának ajtaja elé, lihegve álltak meg egymással szemben. A folyosón sötét volt, csak egy kis ablakon szűrődött be némi fény az utcáról.

- Tomi… Én nem is tudom, mit mondjak – suttogta Szilvi izgatottan, mivel nem akarta felkelteni a ház többi lakóját. – Ez egyszerűen… hihetetlenül jó volt! Gerard, a banda, az aláírás, a DVD…

„Amit mellesleg én akartam neked megvenni karácsonyra, de most találhatok ki valami mást” – fűzte hozzá gondolatban Tomi, de továbbra is mosolyogva nézett a lányra.

- Minden annyira fantasztikus volt!... Tomi, igazad volt! – nézett Szilvi hálásan a fiúra. – Ez volt életem legnagyszerűbb estéje, és soha, de soha nem fogom elfelejteni! Találkoztam Gerarddal, te jó ég, el sem hiszem, hogy ilyen jó történhetett velem! Koncert pedig ide vagy oda, majd a legközelebbire elmegyek. Te, Tomi… Tudod, hogy mi tette ennyire jóvá ezt az estét Gerardon kívül?

- Nem, mi?

- Az, hogy te is ott voltál velem – mosolyodott el a lány. – Hogy te is velem vártál ott az esőben, a hidegben… és hogy próbáltál engem biztatni és jobbkedvűbbé tenni. Köszönöm, Tomi. Köszönöm, hogy eljöttél velem ma este.

- Szilvi – mosolyodott el még jobban a fiú. – Nincs mit köszönnöd. Mindig segítek, és segíteni is fogok, ha kéred. És tudod, miért?... Mert a barátod vagyok. És mert szeretlek.

Szilvi boldogan nézett Tomira.

- Én is szeretlek – mondta. – Kérj bármit, én megteszem neked a mai estéért!...

- Csak egyet kérhetek: hogy a jövő heti koncerten gitározz nagyon jól! – nevetett fel a fiú, majd közelebb lépett a szintén nevető lányhoz, és gyengéden lehúzta a lány fejéről a sapkát, hogy Szilvi egész arca szabad legyen.

- Megígé… - kezdte Szilvi, de hirtelen elakadt a szava Tomi közelségétől. Remegő kézzel húzta le Tomi fejéről is a sapkát, majd végigsimított a fiú vörös haján.

Tomi pedig a kezébe fogta Szilvi, számára tökéletes arcát, majd gyengéden csókolta meg a lány száját. Szilvi visszacsókolt, majd átölelve egymást, eddigi kapcsolatuk legjobb, legromantikusabb csókolózását követték el…

Egy biztos: mikor Tomi pár perc múlva kilépett az épületből a csapkodó esőbe, egy boldog vigyor volt az arcán, amiért neki van a legjobb barátnője az egész világon.