A lovarda

            Jaquline a kőépület előtt a legfelső lépcsőn ülve várja Ryant, hogy menjenek a lovardába. A srác fel is tűnik, de Isabella sétál mellette.

- Mehetünk? – Néz a göndör hajú lányra a srác.

Jaqueline pont tiltakozna, hogy ha a másik lány is megy, ő akkor nem tart velük, de Isabella látva ezt, előbb szólal meg. – Én jobb, ha maradok.

- Isa, szerettél volna jönni.

- De Jackie nem örülne neki.

Mind a ketten a lányt nézi. – Menjetek csak, majd én maradok.

- És mi lenne, lányok, ha mind a ketten jönnétek?

- Engem nem zavar. – Néz Jaquelinera Isabella, de látja rajta, hogy ő nincs oda az ötlettől. – De inkább maradok. – Visszasétál a házhoz. Ott egyenesen Joshuába botlik a verandán. Leül mellé, egy szót sem szól. Kezdetben jó is a csend, de aztán kezd kellemetlen lenni. – Van valami kötelező program mára?

- Nem tudok róla. Holnap este táborozunk. – Fordul a lány felé a fiú.

- Sajnálom, hogy este felébresztettelek, és hogy a fotelben aludtál.

- Én döntöttem úgy, hogy ott maradok, nem történt semmi, kivéve, hogy érzem minden izmom, mint egy edzés után.

- Ha bűntudatot akartál ébreszteni, sikerült.

Magához öleli. – Jaj, nehogy már! Ha akarod, ma is ott alszok, sőt holnap is. És talán még utána is.

- Miért? Úgy értem, miért tennéd ezt meg értem?

- Kedvellek. Egy nagyszerű lány vagy. – Feláll. – Gyere!

- Hová? – Kel fel, és indul a srác után gyors lépésekkel.

- Neked a lovardánál kellene lenned. – Megfogja a kezét, és tovább húzza a megálló lányt. – Majd én leszerelem Jackiet.

            Jaquline és Ryan épp az istállóban sétál, és a lovakat nézik. A lány magáról mesél, majd megáll egy fehér lónál. – Kezdek unalmas lenni.

- Egyáltalán nem. – Odasétál, és megsimogatja a lovat. – Jó téged hallgatni.

- Szakmai ártalom.

- Biztos. Na, még mindig szeretnél felpattanni egyre?

- Lehet?

A srác kivezeti a lovat a lány mellett sétálva. – De én nem tudok róla. – Felnyergelik.

- Oké. – Felpattan rá. – Te nem jössz?

A korlátnál álldogáló férfi felé néz. – Én addig megbeszélem az üzleti dolgokat.

- Hát akkor, jó tárgyalást. – Lassan elindul.

            Ryan a korláthoz sétál, és miközben tárgyal, a lányt figyeli. Nagyon tetszik neki, s igazán jól megértik egymást. Vajon mi ez az érzés, ami a hatalmába keríti hosszú lábát, vékony, kecses alakját, hosszú, szőkés göndör haját nézve, miközben szinte száll a lóval? Akármi is az, jobb lesz elfelejtenie, elnyomnia, úgy se lehet köztük semmi, semmi az ég világon.

            Kicsivel később Ryan az órájára nézve rádöbben, hogy elszállt az idő. Int a lánynak, hogy most már jöjjön, s megfordulva Joshuáékkal találja szembe magát. – Micsoda meglepetés!

- Gondoltuk, elnézünk a szomszédba. – Támaszkodik a korlátnak Joshua, s Jaqueline felé hunyorog, aki felé tart.

- Úgy érzem, nem kell megkérdeznem, kinek szóltatok az úti célról?!

- Oops, mondtam, hogy valamit elfelejtettünk. – Vigyorog Isabella a két srácra.

- Vagyis inkább eszünkbe sem jutott. – Javítja ki Joshua.

- Hát ti? – Száll le az állatról az odaérő lány.

- Nem örülsz nekünk túlzottan. – Állapítja meg Joshua.

- Visszaviszem a lovat.

- Én is jövök. – Követi Isabella. A lány ügyet sem vet rá. Lecsutakolja a lovat. Akkor pillant csak rá, mikor a lány segíteni kezd.

- Nem is tudtam, hogy értesz a lovakhoz.

- Sokmindent nem tudunk még egymásról.

- De az is lehet, hogy túl sokat is.

- Nem értem, mi bajod van velem?! Ryan itt van veled.

- Szóval mégiscsak érdekel.

- Nem! Jaqueline, látom, hogy tetszik neked. Engem nem érdekel.

- Miért is érdekelne, most épp Josh van soron?!

- Hát te hülye vagy! – Ledobja a kefét, s kiszalad. – Én megyek. – Húz el a fiúk mellett.

            Ryan Isabella után szalad, Joshua meg bemegy Jaqulinehoz.

- Mi van már veletek? Eddig ti voltatok a nagy barátnők, most meg állandóan egymásnak ugrotok?

- Közöd? – Ledobja a kefét, s elindul.

Joshua mellette vágtázik. – Megéri ez a Ryan, hogy elveszíts egy barátot?

- Jaj, hagyj már békén!

- Tudod, azt hittem, változtál. Tévedtem. Pont olyan önző és nyafogós vagy, mint voltál. – Hagyja ott a döbbent lányt.