Karma
Közöttünk föld felett és ég alja;
ezüstfürtjén zsong a szellő,
nyöszörgő sebeimet falja.
Nagy fájdalmam néma árok,
mélyébe hull tévelygő szívem,
s mint vadvirágok fészkén puha selyem,
lelked partján meg-megállok.
Arcod fényén hold sugara
rejti belém szép zöld szemed,
s mint szivárványban kéklő eged,
ragyog nekem szűz bogara.
Közöttünk föld felett és ég alja;
szelíd érintésben dong a felhő,
könnyű kezem hozzád simul
- sóhajodnak kínzó karma.
|