Számítástechnika, vagyis számtech

Ötödik rész

Na, mielőtt még Boglárka-Irma nevű jótékonysági szeretetszolgálatot alapítunk, térjünk vissza Bogihoz és Lőrinchez, akik még mindig a klubtól úgy nyolcháznyira, egy kapualjban bujkálnak, miközben Valter már indul is, egyenesen abba az irányba, ahol ők vannak.

- Végünk! – nyöszörögte Lőrinc ijedten. – El fog minket kapni, és akkor tényleg a rendőrségre kerülünk!...

- Az nem olyan biztos! – vágta rá Bogi, és gondolkodni kezdett. – Ha Valter tényleg meglátta a nyitott ablakot, akkor lehet, hogy egyenesen a sikátorba megy, és amíg ő ott kutat, mi el tudunk szökni. Esetleg…

- Gondolod? – kérdezte reménykedve Lőrinc.

- Könnyen meglehet – vonta meg a vállát Bogi. – Hiszen simán gondolhatja azt, hogy még mindig ott vagyunk, a szemétdomb közelében. Viszont…

- Viszont mi? – kérdezte idegesen a srác.

- Viszont, ha Valter eléggé okos, rájöhet, hogy nem vagyunk olyan bolondok, hogy ottmaradunk a sikátorban. És ez esetben… erre fog jönni – aggódott Bogi.

Lőrinc nem bírta tovább, óvatosan kinézett az utcára. Valter már csak két lépésre volt a sikátortól. „Menj be, kérlek!” – könyörgött gondolatban. – „Menj be, menj be, menj be!...” Bogi is kidugta a fejét, és ő is figyelni kezdett.

Valter odaért a sikátorhoz, előkapott a kabátja zsebéből egy nyilván még bent elrakott zseblámpát, és gyors mozdulattal bevilágított a szűk kis utcába. Miután senkit sem látott, bólintott egyet, és már indult is tovább a járdán.

- Fenébe! – kiáltotta Bogi és Lőrinc ijedten, és visszahúzódtak a sötét kapualjba.

Boglárka megragadta a kétségbeesett fiú vállát, és a szemébe nézett.

- Lőrinc, most olyan gyorsan kell futnunk, mint még soha! – mondta hangosan és érthetően, mire a fiú ijedten bólintott, mint aki alig hiszi el, hogy tényleg ez történik vele. – Rendben. Akkor gyerünk!... – ezzel a lány kiugrott a kapualjból, és őrült rohanásba kezdett. Lőrinc azonnal követte őt, és nem kellett neki kétszer mondani, hogy gyorsan fusson.

Elszaladtak vagy két épület előtt, mikor Lőrincnek eszébe jutott visszanéznie. Rohanás közben gyorsan hátrapillantott, és mintha az utóbbi órákban keletkezett legnagyobb félelmét látta volna életre kelni: ugyanis Valter hihetetlen gyorsan, nagyokat lépve futott utánuk, és egyre csökkent a távolság közte és őköztük.

- Álljatok meg, mocskos tolvajok! – ordította utánuk, mikor észrevette, hogy visszanéztek rá. – Úgyis elkaplak titeket! Fogják meg őket!...

Lőrinc nem tudta, ezt kinek mondhatta, ugyanis a járdán rajtuk kívül csak egy szatyrokkal felpakolt, vásárlásból hazafelé tipegő öregasszony volt, aki megszeppenve húzódott félre az útjukból.

Bogi ekkor hirtelen megragadta Lőrinc karját, ezzel hívva fel magára a figyelmet.

- Lőrinc, ne hátrafelé nézz, hanem FUSS! – kiáltotta indulatosan. – FUSS!...

A fiú így belehúzott, de alig bírta megállni, hogy ne pillantson vissza-vissza az őket üldöző Valterre. A távolság most megnövekedett köztük, hála a gyors rohanásuknak.

Félő volt azonban, hogy hamar elvesztik a megszerzett előnyt, ugyanis a hideg levegőben való futás minden volt, csak kellemes nem. Bogiék kezdtek fáradni, és egyre jobban ziháltak.

Bogi futás közben azon agyalt, hogy valahogy le kéne rázniuk Valtert, mert különben valószínű, hogy elkapja őket. Sőt mi több, biztos, ugyanis Lőrinc is úgy lihegett mellette, mint aki lefutotta a maratoni távot.

De hogyan lehetne lekoptatni Valtert? Mit lehetne tenni… talán… igen, ez beválhat.

A lány elméjében egy őrült ötlet bukkant fel, és gyorsan átvette a hatalmat az egész agya felett, elhihetve Bogival, hogy ez az egyetlen esélyük arra, hogy megmeneküljenek.

Ugyanis az út, ami mellett futottak, kiszélesedett, és igencsak forgalmas útszakasszá vált. Tőlük nem messze egy felüljáró szelte át az úttestet, ami gyalogosoknak készült a könnyebb átkelés érdekében, és betonból készült lépcsősor vezetett fel rá. Nem volt túl magas; épp, hogy a teherautók átfértek alatta. Bogi még az ötlet megalkotása előtt észrevett a hátuk mögött egy, a felüljárótól még messze járó, teheneket szállító teherautót. Csak a vezetőfülke volt fedett, a tehenek egy barna fakerítéssel körbevett platón álltak összezsúfolódva, és bánatosan „múúúz”-tak.

Bogi azonban most nem kezdhette el szidni a teherautó vezetőjét, amiért nyilván a vágóhídra viszi az állatokat, hogy aztán hamburgerbe való hús legyen belőlük. „Valter ezt nem meri megtenni” – gondolta ugyanis gyorsan, és ez a gondolat végleg eldöntötte az eszement ötlet sorsát.

Megcsinálják.

Legalábbis megpróbálják. És mivel ez az egyetlen esélyük, muszáj, hogy sikerüljön!...

Bogi nagy levegőt vett, és mivel már majdnem ott voltak a felüljárónál, izgatottan odakiáltotta Lőrincnek:

- Lőrinc, erre!...

Azzal nekiszaladt a lépcsőnek, és nagy lendülettel kezdett felugrálni a fokokon.

A fiú ugyan már eléggé fáradt volt, és semmi kedve nem volt megmászni ezt a lépcsősort, mégis Bogi után eredt, ugyanis Valter vészesen közeledett, továbbra is mérgesen ordítozva:

- Álljatok meg, tolvajok! Azonnal álljatok meg!...

Bogi és Lőrinc azonban sietve szaladtak fel a lépcsőn; elöl a lány, szorosan a nyomában a fiú. Kis idő múlva Bogi már fent is volt a felüljáró tetején, és szétnézett, a tehenes teherautót keresve. Már nem volt sok idejük; az autók gyorsan közeledett.

Lőrinc is felért a lépcsőn, és miközben követte Bogit a felüljáró közepéig, arcába csapott a hideg szél. Szétnézve akár ki is gyönyörködhette volna magát a szépen kivilágított, forgalmas budai utcában (bár a világítás miatt csillagokat aligha látott volna az égen), de most olyan ideges volt és annyira félt az elkapástól, hogy szó nélkül odalépett Bogi mellé, a korláthoz, ami egy derékig érő betonfal volt.

Attól pedig szó szerint remegni kezdett, amit a lány hadart el neki ezután, mélyen Lőrinc szemébe nézve:

- Látod azt a teherautót, ami ott jön, a tehenekkel rajta? Amikor beér ide, a felüljáró alá, mi azonnal leugrunk itt, ezen az oldalon, és körülbelül egy méter esés után a tehenek között landolunk. Így megmenekülhetünk. Oké?...

Lőrinc döbbenten meredt a lányra.

- Ez… ez őrültség – hebegte végül ijedten. – Hiszen nem is… nem is biztos, hogy pont a kocsira esünk…

- Ez az a sáv – toppantott egyet Bogi, és kérlelve nézett a fiúra. – Lőrinc… Valter nem fog utánunk jönni… megmenekülhetünk!

A fiú bénultan rázta a fejét. Nem, nem… ez képtelenség! Egy puha szeméthalomra igen, de egy mozgó kocsira, ráadásul tehenek közé már nem fog leugrani! Nem, nem, ezt nem lehet… Egyszerűen nem meri…

- Maradjatok továbbra is ott, mocskos tolvajok! – hallatszott ekkor Valter kiáltása. Lőrinc a lépcső felé nézett, és látta, ahogy a férfi vad iramban csörtet felfelé rajta.

A tehénszállító autó pedig vészesen közeledett a felüljáróhoz…

- Lőrinc, MOST! – kiáltotta elszántan Bogi, és felmászott a korlátra.

- Nem! – kiáltotta kétségbeesetten a fiú.

- Lőrinc!...

Valter felért a lépcső tetejére, és elindult feléjük.

A teherautó beért a felüljáró alá.

- Legyen – suttogta Lőrinc, felugrott a korlátra, és Bogival együtt, félve levetette magát onnan.

Elszámították magukat.

A teherautó már átment a felüljáró alatt, és a tehenek közé semmiképpen sem eshettek már be. A kocsi hátulja azonban még alattuk volt…

Lőrinc és Bogi kinyújtották a karjukat, ahogy zuhantak, és éppen, hogy elkapták a teherautó hátsó, barna faléceinek a tetejét. Lőrinc ijedten kapaszkodott a fába, és csak a sebességet érzékelte, ahogy az autó haladt az úton. Körülötte Bogi kivételével minden elmosódott, és a fiú úgy érezte, a gyors menet miatt mindjárt lerepül az autóról. Kapálózó lábaival sikerült megkapaszkodnia a kerítés egy alsó lécében. Teljesen erejéből fogódzkodott, és még arra sem volt ideje, hogy örüljön, hogy él, és nem véres cafatokban hever az aszfalton.

- Lőrinc! – csendült fel mellette Bogi vidám, tiszta hangja. – Sikerült! Megcsináltuk!...

A fiú odanézett, és látta a lányt stabilan, kézzel-lábbal kapaszkodni mellette. „Istenem, de szép!” – gondolta Lőrinc, belefeledkezve a lány arcába, akinek mindig selymes, barna haja mögötte lebegett a szélben. – „Ha meghaltam volna, az ő arcát láttam volna utoljára…”

Elmosolyodott, és hamarosan már teljes szívéből vigyorgott a lányra. Bogi viszonozta a mosolyt.

- Odanézz! – intett a lány a fejével hátrafelé.

Lőrinc óvatosan visszanézett, és meglátta a messzi felüljáró tetején álló sötét alakot, aki az öklét rázta feléjük. Valter volt az.

- Leráztuk!... – kiáltotta boldogan Lőrinc, mire Bogi kuncogva lepisszegte:

- Halkabban! Még meghallanak minket ott elöl – nézett a vezetőfülke felé.

Erre szerencsére elég kicsi esély volt, ugyanis a tehenek elég hangosan bőgtek, főleg most, hogy hátulról valakik „megtámadták” a karámukat.

- Hogy jutunk le innen? – kérdezte Lőrinc, ugyanis egyre jobban zsibbadt a keze. De ezzel nyilván Bogi is így volt, hiszen neki meg szemmel láthatóan remegtek az ujjai a hideg fán.

- Amikor legközelebb lelassít az autó, leugrunk – mondta a lány, ami nem is volt lehetetlen, hiszen alig egy méterre voltak a talajtól.

Lőrinc bólintott, és továbbra is erősen kapaszkodott a teherautó hátuljába.

Igazából nem is volt rossz itt, Bogi mellett utazni. Az egyetlen kellemetlen dolog a furcsálló pillantások voltak, amelyeket a többi autó vezetőitől kaptak. Szerencsére mögöttük nem jött autó (furcsa is lett volna a sofőrnek az ő hátukat és feneküket bámulnia), de a mellettük lévő sávokban közlekedő autók vezetői felvont szemöldökkel, fintorogva haladtak el mellettük.

Lőrinc legtöbbször csak biccenteni tudott nekik, Bogi viszont oda is kiabált a sofőröknek, például így:

- Szép az autója, uram, csak iszonyúan szennyezi a környezetet!...

Vagy:

- Egyedül ebben a hatalmas autóban?! Legközelebb használja a tömegközlekedést, hölgyem!

Lőrinc jót nevetett ezeken a beszólásokon.

Úgy tíz perc múlva a tehenekkel teli teherautó megérkezett egy piros lámpa előtti, álló kocsisorba. Az autó lelassult, majd megállt, és így tett a többi jármű is a többi sávban. Bogi és Lőrinc egymásra néztek.

- Mehetünk! – mondták egyszerre, majd elmosolyodtak, és könnyedén leugrottak a földre.

Gondolatban elköszöntek a még mindig a hangjukat hallató, szegény tehenektől, és gyorsan átvágva a kocsisoron, végre elérték a járdát.

Lőrinc megkönnyebbülten sóhajtva dőlt neki az egyik épület falának. Végre biztonságban… Valter most már nem találhat rájuk. Nehezen, de sikerült lerázniuk, és közben olyan dolgokat tettek, amiket legmerészebb álmukban sem gondoltak volna.

És sikerült. Megvan a videó, és csak ez számít!...

Boglárka előtte állt, és mosolyogva szólalt meg:

- Menjünk.

Lőrinc boldogan bólintott, és a lánnyal együtt automatikusan elindult abba az irányba, amerre laktak. Miután betértek egy csendes utcába, nem bírta tovább szó nélkül.

- Bogi, ez valami… ez egyszerűen… - tört ki belőle lelkesen, de nem talált szavakat az élmény jellemzésére.

- Hihetetlen? Izgalmas? Fantasztikus? Zseniális? Ijesztő? – segített Boglárka mosolyogva.

- Igen… nem is tudom, valahogy mindegyik. Még soha nem csináltam ilyesmit – vallotta be a fiú. – De az is igaz, hogy így utólag visszagondolva nem is volt annyira rossz.

- Dehogy volt rossz! – kiáltotta vidáman Bogi. – Nagyszerű élmény volt, és mindezt csak tetézi, hogy kazetta is megvan. – Ezzel belenyúlt a kabátzsebébe, és kivette a videót belőle. – Holnap úgyis lesz óránk Petra nénivel, akkor majd megmutatjuk neki a filmet.

- Igen, a negyedik óra töri, a média után. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog! Ez a videó olyan dolgokat mutatott be, amiket nem is gondoltam volna.

- Igen, a hatás garantált. Suli után pedig visszacsempészem a kazettát a klub előcsarnokába, és minden rendben lesz.

Lőrinc egy ideig elégedetten mosolyogva sétált ott Bogival a kis utcákon, és bár mindketten fáradtak és elcsigázottak voltak, úgy érezték, szívesen lépkednének még hosszú, hosszú ideig egymás mellett.

Azonban Lőrincnek hirtelen eszébe jutott egy olyan dolog, amitől ijedtében a zsebeibe markolt a kezeivel.

- Bogi… - kezdte tétován, mire a lány ránézett. – Mi van, ha… ha Valter feljelent minket, és a rendőrség köröztetni kezd bennünket? Mert… végül is elloptunk egy videót, és…

- Jaj, Lőrinc, ne aggódj! – szólt közbe kérlelő hangon Bogi, megállt, szembefordult a fiúval, és megfogta a kezeit. – Figyelj, nem lesz semmi gond. Egy videóért nem hiszem, hogy bárki is feljelentene minket. És ha mégis, felesleges lenne, hiszen senki sem ismert fel minket, hiszen sötét volt. Ha pedig valaki esetleg megjegyezte volna, hogy nézünk ki, a rendőrségnek akkor sincs semmi esélye, és bele sem kezdene a keresésünkbe. Ez az ország legnagyobb városa! Szerinted hány barna szemű és hajú fiú és lány van Budapesten? Rengeteg!... Holnap pedig amúgy is visszaviszem a kazettát, úgyhogy nem lesz semmi gond. Minden oké lesz – mosolyodott el.

Lőrinc megkönnyebbülten viszonozta a mosolyt.

- Igazad van – mondta halkan. – Nem kell aggódnunk.

Egy ideig szótlanul álltak ott a sötétben, egymással szemben, egy épület tövében.

Aztán Bogi lassan közelebb hajolt Lőrinc arcához, és egy puszit nyomott rá. A fiú azonnal elvörösödött (bár ez a sötétben szerencsére nem látszott), és hevesebben kezdett verni a szíve.

- Tudod, hogy miért volt olyan jó a mai alkalom? – kérdezte suttogva Bogi, mire Lőrinc zavartan rázta a fejét. – Azért, mert te voltál mellettem… végig.

Majd még egyszer megpuszilta a fiút, elmosolyodott, és vidáman odasietett az utcasarokhoz, ami csak pár méterre volt tőlük.

- Úgy látom, itt elválnak útjaink – mondta a lány, majd kedvesen visszanézett Lőrincre. – De sebaj! Holnap az iskolában majd találkozunk, és megmutatjuk Petra néninek a videót.

- Igen – mondta Lőrinc, amikor végre szóhoz jutott, és odalépett Bogi mellé. – Akkor majd holnap…

- Igen. Majd holnap.

- Rendben.

Egy ideig csendben álltak ott, egymás mellett. Majd Bogi a fiúra nézett, és mosolyogva elköszönt:

- Akkor szia!...

- Szia – mosolyodott el Lőrinc is, majd egyszerre elindultak; Bogi balra, a fiú jobbra.

Lőrinc izgatottan lépdelt a járdán, majd pár lépés után nem bírta tovább: visszanézett.

Boglárka is pont ebben a pillanatban fordulsz vissza, így a tekintetük találkozott. A lány intett neki, majd odakiáltott a fiúnak:

- Jössz szombaton Stella bulijára?...

- Szerintem igen! – kiáltotta vissza Lőrinc.

- Oké! – mosolygott a lány. – Akkor majd ott is találkozunk!... – majd intett még egyet, és végleg befordult az egyik utcasarkon.

Lőrinc zsebre dugta kezeit, boldogan elmosolyodott, és tovább sétált a hidegben.

Mit is mondhatnék… Szinte még sosem érezte ilyen jól magát. Boldog volt. Rettentően örült.

És ebben a pillanatban hihetetlenül imádta az életét.

- Ez az!... – mondta hangosan, úgysem volt senki a közelében, és hangosan felnevetett.

Igaz, ellopott egy videót, szembesült az állatkínzás borzalmaival, beleugrott egy szeméthalomba, menekült Valter elől, levetette magát egy felüljáróról, és egy tehénszállító autó hátuljába kapaszkodva utazott vagy tíz percig… de mindezt Bogival, és ez az egészet hihetetlenül élvezetessé tette! Ráadásul Bogi az előbb megpuszilta őt… Igaz, egy csók sokkal jobb lett volna, de ez a két puszi is egyszerűen fantasztikus volt.

Tetszik Boginak!... Most már egészen biztos, hogy tetszik neki!

Lőrinc mosolyogva sétált hazafelé, és közben arra gondolt, hogy ezt az estét egyszerűen soha, de soha nem fogja elfelejteni!...

Soha!...