Számítástechnika, vagyis számtech

Harmadik rész

Lőrinc vidáman mosolyogva állt az Ady Endre Általános Iskola előtt, délután három óra előtt öt perccel. Bogi még nem volt itt, de Lőrinc nem bánta, hogy várnia kell rá. Még csak nem is fázott, pedig kifejezetten hideg volt. De ő csak állt ott, nézte a rohanó, fázó embereket, és úgy érezte, fűti belülről valami, de hogy mi volt az, azt soha nem merte volna bevallani a lánynak.

Azt sem tudta, hogy hogyan fogják megszerezni a videót a klubból. Lehetséges lenne, hogy Bogi tényleg el akarja lopni, a jó cél érdekében? És ha elkapják őket?... Lőrinc erre gondolni sem mert, és egyelőre még élvezte, hogy Bogira várhat, nekidőlve az iskola falának.

Akkor még nem is sejtette, hogy körülbelül két óra múlva egy emelet magasan fog állni, Bogival az oldalán, egy épület ablakában, és nem lesz más választása, mint hogy levesse magát a semmibe…

Hirtelen Bogi tűnt fel a sarkon, és elindult Lőrinc felé. A fiú először fel sem ismerte a lányt, aztán pedig döbbenten bámult rá.

Ugyanis a lány teljesen másként nézett ki, mint ahogy azt megszokta. Bogi a suliban mindig kényelmes, általában valamilyen állat- vagy környezetvédős emblémával ellátott cuccot viselt, laza farmerrel és sportcipővel. Régebben egy „GYŰLÖLÖM A SZŐRMÉT!” feliratú, fekete pólót is gyakran felvett, de azt Petra néni a tanári testület egybehangzó döntésével együtt betiltotta neki.

Azóta Boglárka már csak a pulcsija alá vette fel azt a pólót.

Most azonban… Hűha! Lőrinc úgy bámulta Bogit, mintha még sosem látott volna nála csinosabb lányt. Számára lassított felvételnek tűnt, amint Bogi végiglépdelt a járdán.

Ugyanis a lány öltözete olyan vagány és divatos volt, hogy komolyan vetélkedett Stella cuccaival. Mi több, még le is hagyta azokat!... Alulról felfelé a következő darabok voltak rajta ugyanis: fekete, térd alá érő, szűk csizma, egy szintén szűk farmernadrág sötétkék színben, felette pedig egy fehér színű, divatos szabású kabát, amely kiemelte a lány vékony derekát. Bogi nyaka körül egy szürke sál díszelgett, dús, barna haja hosszan omlott a vállaira, szokásos szemüvege helyett pedig egy sötét üvegű, hatalmas lencséjű napszemüveget viselt.

Egyszóval úgy nézett ki, mint egy filmsztár.

- Lőrinc – mondta, mikor odaért a fiú mellé. – Megtennéd, hogy nem bámulsz ennyire?... A klubban ismernek engem páran, és semmiképpen sem szabad, hogy rájöjjenek, ki vagyok. Ezek voltak az egyetlen cuccok a nővérem ruhái közül, amik jók voltak rám, plusz a kabátnak volt akkor zsebe, hogy elférjen benne egy videókazetta. Szóval?... Úgy nézek ki, mint ez idegen?

A fiú csak tátogni tudott.

- Ez… ez…

- Felismerhető vagyok benne? – kérdezte csalódottan Bogi.

- Nem, nem, egyáltalán nem! – jutott végre szóhoz Lőrinc. – Tökéletes idegen vagy. Komolyan. És… nagyon, szóval, nagyon csin…

- Hú, akkor tényleg jó álca ez a ruha! A lényeg, hogy ne ismerjenek fel – könnyebbült meg Bogi, meg se hallva Lőrinc további dadogását. – Szerintem indulnunk kellene, mert a vetítés fél négykor kezdődik. Közben pedig elmondom a tervet, rendben?

- Rendben – bólintott Lőrinc, és elindultak a járdán, egymás mellett. Lőrinc élvezte, hogy Bogi mellett sétálhat, mert ettől olyannak tűntek, mint egy pár. Igaz, Lőrinc az egyszerű öltözékében olyannak hatott a lány ruhái mellett, mint valami testőr vagy autogram-kérő, de most ez sem érdekelte őt.

- Tehát, kezdjünk bele! – vágott bele Bogi a részletes terv ismertetésébe, csak hogy minden világos legyen. – Bemegyünk a klubba, szépen elslisszolunk a recepció mellett, nehogy még véletlenül is felismerjenek, majd felmegyünk a lépcsőn az emeletre. Ott balra lesz egy folyosó, aminek a jobb oldali, második ajtaja nyílik abba a szobába, ahol másokkal együtt meg fogjuk nézni a filmet.

Lőrinc bólintott. Eddig tiszta; nincs is benne semmi rossz.

- Na már most, a szoba a következőképpen néz ki: legelöl van a nagy tévé, alatta a videó- és DVD-lejátszóval. Ezeket a klubtagok és egyéb emberek adományaiból vette a klub. A terem nem túl nagy, de teli van székekkel. Mi bemegyünk az egyetlen bejáraton, vagyis a folyosó felőli ajtón…

- Öhm… Bogi, az a srác ott neked fütyült.

- Nem érdekel – mondta haragosan a lány. – A lényeg most a kazetta ellopása!

Ellopása… Ez az, ami kellemetlen volt ebben az egészben Lőrinc számára. Még soha nem lopott, és nem is gondolta volna, hogy valaha is fog.

- Ellopni?... Nem lehetne inkább valahogy elkérni? – próbálkozott Lőrinc. – Meglehet, hogy csak úgy ideadnák, kölcsönbe.

- Erre már én is gondoltam, de mivel a belépés pénzbe kerül, kizárt, hogy odaadják nekünk – rázta a fejét Boglárka. – Nincs más megoldás, el kell lopnunk. De ez igazából nem is igazi lopás, hanem csak… kölcsönvevés. Elvisszük, holnap délelőtt megnézetjük Petra nénivel, aztán már vissza is csempészem, lerakom egy asztalra az előcsarnokban, vagy valami ilyesmi. Ezzel senkinek sem ártunk, sőt!... Mindez a jó cél érdekében történik, Petra néni miatt. Ha egy embert meg tudunk győzni az állatok jogairól, már az is hatalmas eredmény.

- Igazad van – bólintotta Lőrinc, beletörődve abba, hogy nincs más megoldás. – Tehát, hogy fogjuk ellopni a videót?...

- A terv a következő: bemegyünk a terembe, és én berakom a pénzt a perselybe. Látod, még fizetünk is érte… Igen, Lőrinc, a tiedet is fizetem, ez semmiség, csak pár száz forint. Ne, ne is ellenkezz, majd legközelebb te fizetsz. Szóval, miután fizetünk, leülünk az első sorokba… Nem, inkább te dobod be a pénzt, mindjárt rájössz, miért. Szóval, leülünk, és megnézzük a filmet…

- Miért nézzük meg a filmet? – kérdezte Lőrinc, aki most kezdett csak maximálisan visszatérni a valóságba a „legközelebb” szó után. Ha legközelebb ő fizet, az azt jelenti, hogy lesz legközelebbi randi!... Ami nyilvánvalóvá teszi, hogy Boginak tetszik! Bejön neki, szeret vele lenni, beszélgetni, meg minden. Azt, hogy szerelmes is belé, Lőrinc nem merte volna biztosra mondani, de nagyon reménykedett benne.

- Igazából azért, hogy te is lásd – magyarázta Bogi, miközben átmentek egy zebrán. – Sosem árt tudni, mit mutatunk be holnap Petra néninek, nem?... Tehát, ott tartottunk, hogy megnézzük a filmet. A videót Valter fogja behozni, és elindítani a tévén. Valter már idősebb férfi, ő a klubban a gondnok, és sok más dolgot is csinál. Elég szigorú, és nem egy beszélgetős fajta. Ő fog a videóért jönni az irodájából, amint a filmnek vége van.

- Valter… Remek – mondta kissé idegesen Lőrinc. – Szóval tőle kell megszereznünk a videót.

- Neem, dehogyis – nevetett a lány. – Az nagyon nehéz és… kemény lenne. De azt nem tagadom, hogy meg kell szöknünk előle. Ugyanis amint vége a filmnek, én felállok, és kiveszem a videót a lejátszóból, mintha én is a klubban dolgoznék, pluszmunkaként vagy valami ilyesmi. Te addig kiállsz a folyosóra, és nézet a lépcsőt, hogy jön-e Valter, ugyanis az irodája a földszinten van. Ha felbukkan, azonnal szólsz nekem. De ez csak vészhelyzet; úgy számoltam, hogy még lesz időnk azelőtt, mielőtt jönne. Tehát, te ott kint állsz a lépcsőnél, én jövök a videóval, és mielőtt még Valter jönne, elbújunk a lépcsővel szembeni kis szertárba, ahová egyébként csak azok járnak, akik itt dolgoznak. Megfigyeltem, hogy nem szokták bezárni… és hát remélem, hogy senkit sem találunk majd benne. Szóval, elbújunk bent, és miután halljuk, hogy Valter feljött, és bement a tévézőterembe, mi gyorsan lesietünk a lépcsőn, át az előcsarnokon, ki a szabadba… onnastól kezdve pedig futás, mert ha Valter észreveszi, hogy eltűnt a videó, elkezdi majd keresni a tettest!...

- De hát úgyse tudja, hogy mi voltunk, nem? – kérdezte reménykedve Lőrinc, de Bogi sajnos a fejét rázta:

- Hát, ha még vannak a teremben vagy a folyosón olyanok, akik megnézték a filmet, akkor azok el fogják neki mondani, hogy én vettem ki a kazettát… mármint az öltözékemet fogják jellemezni. És azok alapján megtalálhat minket.

Lőrinc nyelt egyet. Majd megrázta a fejét. Ugyan már, ez SOSEM történhet meg!... Nem kaphatják el őket. Minden rendben lesz, majd meglátja – biztatta magát.

- De azért jó terv, nem? – mosolyodott el Boglárka. – Minimális a lebukásunk esélye, és csak egy kicsit kell szaladnunk. Simán meg tudjuk csinálni, nem?...

- Dehogynem! – vágta rá Lőrinc. – Sima ügy lesz.

Igazából kicsit izgult, mert nem akart a rémisztő Valter kezei közé kerülni. Hiszen, ha nem szeret beszélgetni, akkor nyilván rögtön a tárgyra tér… vagyis nekik annyi.

De ezen kívül a terv nem is volt annyira vészes. Sőt, volt egy elég kellemes része is: a szertárba bújós rész. Pár perc Bogival a sötétben, szorosan egymás mellett… Ne értsetek félre, Lőrinc nem volt egy rámenős típus, na de ugyan ki ne örült volna egy effajta közelségnek azzal a lánnyal vagy fiúval, aki tetszik neki?... Na ugye.

- Nagyon remélem, hogy semmi nem jön közbe – mondta magabiztosan Bogi, majd előremutatott az utcán, ahol mentek. – Ott van a klub!

A bal oldalon, ahol ők haladtak, valóban feltűnt a klub épülete, és már csak pár házra volt tőlük. Szürke, egyemeletes, kissé komor épület volt, és talán a lapos betonteteje tette azzá. Pár ablak volt található rajta, de csak a bejárat közelében lévőkön szűrődött ki fény.

Mielőtt Lőrincék elérték volna a klubot, hirtelen egy nagy, narancssárga szemetesautó kanyarodott be eléjük, és áthajtva a járdán, egyenesen a klub épülete melletti kicsi, sötét sikátorban parkolt le. Ott leborította a rárakodott szeméttömeget, egyenesen a klub falának oldalába.

- Micsoda bűz! – fintorgott Lőrinc, amint elérték a sikátort, és benéztek rajta. A hatalmas szeméthalom főként szanaszét szakadt, hordhatatlan ruhadarabokból állt, de bőven tartalmazott romlott élelmiszereket és orrfacsaró szagot árasztó, üres üdítősdobozokat is.

- Igen – ráncolta a homlokát Bogi is. – A klub egyfolytában harcol velük, hogy ne ide rakják le a szemetüket, de mindhiába, mondta a nővérem, aki törzsvendég itt. Mármint a klubban… - nevetett fel. – Sebaj, majd Valter elintézi őket!...

- Reméljük – motyogta Lőrinc, aki ugyan még nem látta ezt a Valtert, de el tudta képzelni, milyen lehet: nagyon kemény.

Közben a szemetesautó, elvégezve a dolgát, kitolatott a sikátorból, és rátérve az útra, már el is hajtott.

Bogiék továbbmentek, és pár pillanat múlva már ott is álltak a klub kétszárnyú, barna ajtaja előtt, amelynek a jobb oldalán, az épület falán a következő feliratot tartalmazó, kis fehér tábla lógott: Szénási és Hamar Állatvédő Szervezet és Klub.

- A tulajdonosok – fűzte hozzá röviden Bogi, mikor látta, hogy Lőrinc a táblát fürkészi. Majd fejével a bejárat felé intett: - Nos? Felkészültél? Mehetünk?

- Persze, én teljesen készen állok – vágta rá erre Lőrinc, mintegy azt sugallva, hogy ugyan már, a férfiak minden esetben magabiztosak és felkészültek. De hogy tényleg így van-e, az majd kiderül.

Bogi erre benyitott az ajtón, és belépett az épületbe. Lőrinc nagy levegőt vett, és követte őt.

Az előcsarnok sürgés-forgásából, kellemes melegéből, valamint a falakat borító, állatmenhelyeket és filmnézéseket reklámozó színes plakátokból Lőrinc alig tudott megfigyelni valamit, ugyanis Bogi hihetetlenül sietősen átvágott a helyiségen, és elindult az emeletre vezető lépcső felé. Lőrinc utánament, elsétált a felnőttek és a tinédzserek mellett, akik nyilván szintén a filmre jöttek, majd ő is elkezdett felfelé haladni a lépcsőn. Ahogy ment, előtte a falban feltűnt a szertár barna ajtaja, ahová bújni szándékoztak.

- A szertár? – kérdezte meg azért Bogitól, amikor felértek a lépcső tetejére.

- Pontosan – felelte a lány, majd balra fordult, és előremutatott. – Ez pedig itt a folyosó, de ez annyira nem lényeges.

Lőrinc is megfordult, és szintén meglátta a hosszú, fehér falú folyosót, aminek a vége kettéágazott, és nyilván onnan is szobák nyíltak, csakúgy, mint a hosszú folyosóból. Ablakot sehol sem látott.

- Mindjárt fél négy – mondta Bogi egy faliórára nézve, és valóban: a földszinten lévő emberek már elkezdtek elindulni felfelé. – Menjünk, és Lőrinc… ne feledd: én most egy személyzetist játszom.

- Rendben – bólintott a fiú, majd viccesre véve a figurát, hozzátette: - Akkor kérem, mutassa meg, hogy hol lesz a videózás!

- Csak jöjjön utánam, uram – mosolyodott el Bogi, és elindult a jobb oldali, második ajtó felé. Előtte pár lépéssel azonban megtorpant, belenyúlt a kabátja zsebébe, és átnyújtott Lőrincnek pár pénzérmét. – Ezeket itt maga fogja berakni a perselybe, ha kérhetem.

- Persze, de miért… Á, már értem! – vigyorodott el Lőrinc. – Egy személyzetisnek nyilván nem kell fizetnie a vetítésekért! Nem igaz?...

- Okos! – nevetett fel Bogi, majd lenyomta az ajtó kilincsét. – Ha így haladunk, sima dolgunk lesz!

Ugyan Lőrinc szerint eddig még nem sokat csináltak, azért visszamosolygott, és belépett a lány után az elsötétített terembe.

Bedobta a pénzt a kis perselybe az ajtó mellett, majd körülnézett. Már voltak páran a teremen, de szerencsére az első sornak csak a közepén ültek. Bogi gyorsan le is ült az ajtó melletti első székre, Lőrincet pedig lehúzta maga mellé.

- Vedd le a kabátod – mondta neki mosolyogva. – A film egy óráig tart.

- És te be akarsz sülni? – kérdezte Lőrinc, mikor látta, hogy a lánynak eszében sincs levetkőznie… mármint a kabátját magáról.

- Nem, de én itt dolgozom suli után – játszotta tovább Bogi a szerepét. – Érted: mintha csak beültem volna ide, hogy megnézzem, minden rendben megy-e. Lehet, hogy a film közben is kimegyek párszor, mintha valami dolgom lenne odakint.

Lőrinc ezt azért túlzásnak tartotta, de nem ellenkezett, hiszen a cél érdekében valóban mindent meg kell tenniük. Levette a kabátját, és hátradőlt a székén. Tőle pár méterre ott állt a hatalmas tévé a lejátszókkal együtt, az ajtón pedig egymás után jöttek be az emberek, és dobták be a pénzt a perselybe. Boglárka minden egyes fizetés után kedvesen biccentett vagy bólintott feléjük, így nem volt csoda, hogy láthatóan mindenki elhitte, hogy Bogi a klub alkalmazottja. Legalábbis egy kedves, idős bácsika meg is kérdezte:

- Meddig tart a film, ifjú hölgy?

- Egy óráig, bácsi – mosolygott vissza udvariasan Bogi. – Remélem, tanulságos lesz.

- Mindenképpen – értett egyet a bácsi, majd elindult helyet keresni.

- Bogi – fordult a lányhoz fél perc múlva Lőrinc. – Honnan tudod, hogy Valter fogja behozni a videót? Mi van, ha valaki más?...

- Valter fogja – biztosította őt Bogi a dologról. – Az elmúlt hetekben voltam itt párszor, hogy felmérjem a terepet, és sok dolgot megfigyeltem. Mindig, de mindig Valter hozta be és indította el a videót, és utána ő is vitte vissza az irodájába, a földszintre. De a film közben egyszer sem maradt bent a teremben.

Alighogy Bogi kimondta ezeket a szavakat, fél négy lett, és percre pontosan, precízen belépett az ajtón Valter, kezében a videókazettával.

Bogi jól mondta: Valter tényleg nem volt fiatal, úgy negyvennyolc éves lehetett. Szigorú, ráncos arca, fekete, de őszülő haja és láthatóan olyan erőteljes, izmos teste volt, ami az ő korában igencsak ritka. Ahogy belépett a helyiségbe, és körbenézett, egyből megszűnt a beszélgetés, és csend lett. Majd a napszemüveges Bogira vetett egy gyanakvó pillantást, végül pedig elindult a tévé felé, hogy berakja a videót.

- Bogi, ez nem jó! – suttogta ijedten Lőrinc. – Láttad, hogy nézett rád? Gyanús vagy neki!...

- Nyugalom, minden rendben van – mondta nyugodtan a lány, és magabiztosan húzta ki magát a székén.

Közben Valter egy rövid és tömör beszédet intézett az összegyűltekhez:

- Először is, a klub nevében köszönöm a nagyszámú érdeklődést a film iránt – mondta komolyan, mély hangon. – Bízom benne, hogy mindenki javára fog válni, különösképp a fiataloknak, a jövő nemzedékének. Köszönjük az adományokat, nemes célokra fogjuk felhasználni őket, az állatok életének javítása érdekében. Jó filmnézést kívánok mindenkinek.

Azzal benyomta a lejátszás, vagyis a PLAY gombot, és a videó elindult. Mialatt Valter távozott, csak pár címet mutattak a film elején, aztán pedig ténylegesen elkezdődött a film nézése.

Lőrinc először igazából nem is figyelt arra, hogy mit mutatnak benne. Csak arra tudott gondolni, hogy milyen szerencsés, hogy itt ülhet Bogi mellett, és hogy a lány ennyire megbízik benne, hogy beavatta a tervébe, mi több, még szerepet is adott neki benne: a film vége utáni őrködést. Boldogan, és persze izgatottan ült a székén, és először észre sem vette, hogy mi történik a filmben. Csak aztán tűntek fel neki azok a borzalmak, amiket a videóban látni lehetett.

Állatokon végzett kozmetikai kísérletek… a lábuknál fogva, széthúzva kifeszített macskák, akiknek a szőrén tesztelték a különféle termékeket… állatok változatos, kegyetlen kivégzése, hogy aztán lenyúzhassák róluk a prémjüket… állatok, akik még nem haltak meg teljesen, mielőtt megnyúzták volna őket… Lőrinc meredten bámulta a tévét a többi nézővel együtt, és észre sem vette, hogy a film közben Bogi kétszer is kiment pár percre, csak hogy megtartsa a szabadidejében a klubban dolgozó, fiatal diáklány látszatát.

Öt perccel fél öt előtt Bogi megbökte Lőrincet:

- Lőrinc, kérlek, menj őrködni, mert a filmnek mindjárt vége.

A fiú elborzadva nézett a sötétben alig látszó lány arcára.

- Bogi, ez valami… iszonyatos volt! Borzalmas! Komolyan nem értem, hogy lehetnek az emberek ilyenek, hogy...

- Azt én se értem, de menned kéne… - vágott közbe a lány, de Lőrinc folytatta:

- Bogi, ha megmutatjuk ezt a videót Petra néninek, tuti, hogy eldobja azt a hermelinszőrös kabátját! Hú, nem is gondoltam volna, hogy ennyire rossz dolgok történhetnek az állatokkal! – Lőrinc alig jutott szóhoz, de azért megpróbálta kifejezni a haragját és a megdöbbenését. – Ez a videó valami… á, nem is tudom...

- Lőrinc, tudom, hogy milyen ez a videó, de most már menned kell! – mondta határozottan Bogi, majd suttogva hozzátette: - A film mindjárt befejeződik, és Petra néni soha, de soha nem tudja meg, hogy mi volt benne, ha nem szerezzük meg a videót! Úgyhogy menj ki, állj meg a lépcső mellett, és hogyha esetleg Valter jönne, szólj nekem! De erre szerintem nem fog sor kerülni.

- Rendben – bólintott Lőrinc, a kabátjáért nyúlt, és halkan felállt. – Megyek.

Csendesen az ajtó felé lopódzott, és amikor kiment rajta, a képernyőn már elkezdtek megjelenni a stáb nevei.

A folyosón csend honolt. Mivel nem volt ablaka, és az összes villanya égett a helyiségnek, nem lehetett tudni, milyen sötét van kint, de fél öt lévén nyilván már éjszakai sötétség honolhatott a városban, ilyenkor decemberben. Lőrinc felvette a kabátját, és magában mélyen megrendülve a lépcsőhöz indult. A szélénél megállt, és óvatosan kidugta a fejét a fal mögül.

Ekkor érte a következő megrendülés.

Ugyanis éppen ebben a pillanatban, idő előtt megjelent a lépcső aljánál Valter, és elindult felfelé rajta.

Lőrinc gyorsan visszahúzta a fejét, és ijedten kapkodott levegő után. Nem, nem, ez nem lehet!... Mi a fene… Remegő lábakkal odaszaladt a tévésterem ajtajához, és egyenesen beleütközött az onnan kilépő Bogiba, akinek a kabátzsebében már ott dudorodott a videókazetta. A lány mögött pár másik, induló vendég is megjelent, és elindult a lépcső felé.

- Lőrinc, mi van? – kérdezte értetlenül Bogi, Lőrinc rémült arcát látva.

- Valter! – tátogta a fiú. – Jön!...

A lány is megijedt, bár igyekezett ennek nem jelét adni. Egy másodperc alatt tudatosult benne, hogy most már nem bújhatnak a szertárba, mivel Valter meglátná őket. Egyetlen lehetőségük maradt csak.

Bogi a folyosó másik vége felé nézett, amelyik a végén kettéágazott.

- Erre! – mondta, és rohanni kezdett felé. Lőrinc szaladni kezdett utána.

Pont akkor sikerült beugraniuk az elágazás bal felébe, a fal mögé, mikor Valter felért a lépcső tetejére, és nyugodtan elindult a tévésszoba felé, hogy visszavigye a videót az irodájába.

- Most mi legyen? – kérdezte Lőrinc ijedten Bogitól.

A lány lekapta a napszemüvegét, a zsebébe tömte, majd körülnézett. A folyosó mindkét vége falban végződött, egy-egy aprócska ablakkal rajta, ami bizonyította a kinti sötétség elméletét. A falakból további ajtók nyíltak, de mindegyik csukva volt.

Bogi hihetetlen sebességgel, magában motyogva kezdett el gondolkodni:

- Valter bemegy… észreveszi a videó eltűnését… megkérdezi a vendégektől, ki vette ki… elmondják, hogy nézünk ki, és mivel láttak minket elfutni, azt is, merre mentünk… a fenébe…

- Nincs itt valahol egy másik lépcső? – kérdezte idegesen Lőrinc.

- Az egész épületben csak az az egy van – rázta a fejét Bogi csalódottan, majd odaugrott az egyik ajtóhoz a szemközti falban, és odadugva a fülét hallgatózni kezdett. Semmi zaj. – Gyere! – szólt oda Lőrincnek, és besurrant az ajtón.

A fiú gyorsan követte őt, és behúzta maga mögött az ajtót. A helyiségben sötét volt, csak az átellenes falban lévő, nagy ablakon szűrődött be némi világosság, láthatóvá téve a szórólapokkal teli szoba bútorainak körvonalát: az asztalokét és a számítógépét.

- Most itt maradunk, amíg Valter be nem fejezi a keresésünket? – kérdezte suttogva, hevesen dobogó szívvel Lőrinc.

- Nem tehetjük – felelte Bogi, és elindult az ablak felé. – Valter minden szobát át fog kutatni, és akkor megtalál minket.

Lőrinc ijedten dőlt neki a falnak, és ebben a pillanatban azt kívánta, bárcsak ne ilyen randira jött volna Bogival… Inkább pizzáztak volna abban az új pizzériában a plázában, vagy csak simán sétáltak volna valahol… Akkor legalább nem kapták volna el őket.

- Valter meg fog minket találni, és akkor bevisznek a rendőrségre lopásért – mondta csüggedten, lehajtott fejjel. Miközben beszélt, érezte az ablakon át beáramló, jéghideg levegőt. – Ráadásul nekem otthon annyi…

- Nem! – mondta határozottan Bogi, aki közben kinyitotta az ablakot, és széthajtotta a szárnyait. Odalépett Lőrinchez, megragadta a karját, és az ablakhoz húzta, egyenesen bele a hideg fuvallatba. De ezt most a fiú meg sem érezte. – Nem fognak minket megtalálni, és nem kell a rendőrségre sem mennünk. Nézz le! – kérte.

Lőrinc lenézett. De csak az áthatolhatatlan sötétséget látta odalent.

- Nem látok semmit – mondta.

- Az lehet – felelte Bogi, majd elmosolyodott. – De ez az a sikátor, ahová a szemetesautó leborította azt a hatalmas mennyiségű hulladékot, amit mi is láttunk. A szemétdomb itt lehet valahol alattunk…

Lőrincnek ekkor leesett, mit is akar Bogi. Elkerekedett szemekkel, rémülten meredt a lányra:

- NEM!...

- De! – torkollta le a lány csillogó szemekkel. – Ha itt leugrunk, nem eshetünk nagyot, mert a szemétdomb itt van alattunk. Lentről pedig simán meglóghatunk. Csak el kell futnunk az utcán.

- De… ezt akkor sem lehet!

- Ugyan miért nem? – kérdezte kihívóan Boglárka. Vakmerő egy virág volt.

- Mert nem ugorhatunk csak úgy le a sötétségbe! Ez őrültség! – mondta idegesen Lőrinc, miközben a kezeivel hadonászott. – Nem is biztos, hogy itt van alattunk a szemétdomb!...

- Te most félsz?... – nézett rá gyanakodva Boglárka.

- Dehogyis!

- Akkor ugorjunk le! Különben elkapnak minket…

- De…

- …a rendőrségre visznek minket lopásért…

- De…

- …és neked otthon annyi!...

- De…

- Psszt! Ezt hallgasd! – intette le Bogi hirtelen, és elhallgatott.

Lőrinc is fülelni kezdett. Ajtócsapódásokat hallottak, és egy dühös hangot:

- Itt sincsenek! Hol lehetnek ezek a büdös tolvajok?!...

Valter volt az, és a közelben nyitogatta az ajtókat.

Erre aztán Lőrinc és Bogi egyből felálltak az ablakpárkányra, és lenéztek a sötétségbe. Lőrinc szíve olyan hangosan dobogott, mint még soha, és még a veríték is kiverte.

- Háromra… - suttogta Bogi. – Egy… kettő…

A lány megkereste Lőrinc kezét, és megfogta.

- Kettő és fél… Három!...

Azzal levetették magukat a mélybe.

Csak egy pillanatig tartott, mégis egy örökkévalóságnak tűnt számukra, amíg zuhantak a sötétségben. Aztán körülbelül két méter múlva Lőrinc valami puhára esett, ami sok kis egyéb, zörgő dologból állt. Ruhacafatok voltak. És sok, sok-sok szemét…

Lőrinc elkezdett legurulni a szeméthalomról, ezért a szabad kezével belemarkolt a szemétbe, hátha meg tudja tartani magát. A terv bevált: megállt a gurulásban. Még mindig érezte Bogi meleg kezét a másik ujjain, ezért megszorította azt. Hallotta, hogy a lánynak is sikerült megállítania magát a dombon.

Lassan felemelte a fejét. Csak a saját és a Bogi zihálását hallotta, és a sötétben alig látott valamit. Aztán hirtelen elmosolyodott, és öröm öntötte el. Valószínűleg Bogi is így lehetett ezzel, mert egyszerre szólaltak meg:

- Sikerült!...

Aztán nevetni kezdtek, és bizonytalanul mászva a hulladékon, de határozottan mentek oda egymáshoz, és boldogan, piszkosan, úgy, ahogy voltak, szorosan ölelték meg egymást.

Lőrinc határtalan örömmel szorította magához a lány meleg kis testét, és végigsimított Bogi haján is. „Istenem, de jó, hogy nem pizzázni mentünk!” – gondolta, és azt kívánta, bárcsak soha, de soha ne érne véget ez a pillanat!...

De minden jónak vége szakad egyszer. Bogi hirtelen eltolta magától Lőrincet, és a sötétbe csillogó szemébe nézett.

- Te jó ég, Lőrinc, el kell tűnnünk innen! – mondta ijedten, mint aki most döbbent rá valamire.

A lány felugrott, és leegyensúlyozott a szeméthalomról a betonra. Lőrinc még mindig az ölelés hatása alatt állt, és üressé vált kezeivel csalódottan markolt bele a szemétbe. Ő is felállt, és nagy nehezen lejutott a dombról a földre.

- De ugye már nem kaphatnak el minket? – kérdezte reménykedve, miközben kocsonyává vált lábaival a sikátor kijárata felé botorkált.

Bogi már ott állt, és óvatosan lesekedett kifelé a sikátor falánál, ki az utcára, a klub felé.

- Az a helyzet – mondta még mindig kifelé kémlelve. -, hogy ha Valter nem talál minket odafent, lehet, hogy a földszinten, vagy itt, az utcán folytatja a keresést. Sőt, ha meglátja a nyitott ablakot a szobában, akkor tuti, hogy lejön. Úgyhogy futnunk kéne.

- Rendben – mondta Lőrinc elszorult gyomorral.

- Most tiszta a levegő – nézett vissza Bogi. – Futás!...

Azzal kirontott a sikátorból, és futni kezdett a klubbal ellentétes irányba, a járdán. Lőrinc utánaszaladt, és elhúzva az épületek mellett, be is érte Bogit. Lihegve rohantak el az utcai lámpák gyér fénye mellett, pár ember között. Lőrincnek hirtelen rossz érzése lett, és futva hátrafordult, a klub felé nézve.

Valter éppen most lépett ki az intézmény barna ajtaján, és fürkészve nézett szét, utánuk, vagyis a tolvajok után kutatva.

Lőrinc megragadta Bogi karját, és azonnal berántotta őt egy mellettük lévő kapualjba.

- Lőrinc, mi az?... – lihegte a lány értetlenül.

- Valter! – mondta a srác. – Épp most lépett ki a klub ajtaján!...

Bogi is kilesett, és Valter tényleg töprengve állt ott a klub épülete előtt.

- Még jó, hogy elbújtunk – mondta visszalapulva az árnyékba. – Ha Valter meglátja, hogy futunk, rögtön rájött volna, hogy mi loptuk el a videót, és egyből elkapott volna minket! Iszonyat gyors!...

Lőrinc ijedten lapult ott a sötétben. Örült, hogy volt ennyi lélekjelenléte, másrészt viszont ismét retteghetett Valtertől és a lebukástól. „Istenem, ez az este…” – gondolta aggódva.

- És most mi lesz? – kérdezte gyorsan Bogitól.

- Csak semmi pánik. Nem biztos, hogy Valter elindul megkeresni minket. Lehet, hogy feladja, és visszamegy a klubba – hadarta a lány, majd megbökte Lőrincet. – Most pedig nézzünk ki!

Mind a ketten kilestek. Majd ijedten fordultak vissza, és néztek egymás szemébe:

- Erre jön!...

Mit is mondhatnék… Kedves Lőrinc, életed legizgalmasabb estéjének a java... még csak most jön!