asztalomnál

itt ülök asztalomnál
esti fény rajzol homlokomra
éj-sötét ábrákat
motozás hallik
mintha lelkek járnának

bent fakó árnyékok
odakint markolható a sötét
egy béka szaggatott dalba kezd
az ablakomban ülő Holdnak
láthatóan tetszik ez

kezemben ceruzám
írnám a sorokat megint
de elakad a betű
elszökik a gondolat
elfogni nem egyszerű

nézem a sík lapot
gondolat nélküli semmi csupán
mégis mennyi mindet rejteget
nekem kell feltárnom
a végtelen lehetőségeket

most mesterműveket írhatnék
tollamban ott az erő
szőhetnék okos sorokat
mennydörgő intelmeket
vagy őszinte vallomásokat

de csak egyszerű
közhely-szavakat formál
az alkotónak indult pillant
mert Nélküled
a teleírt lap is üres marad

asztalomnál ülök
a sötét teljesen elborít
elrejti esti versemet
néhány sutára sikerült sor
szerelem-üzenet