Sötét

Sötét éjszakában járok, még halovány fény sem dereng.

Célomat még nem látom, de sorsom meg van írva odafenn.

Néha feltűnik egy sötét alak, az arcát nem ismerem,

Utam máris felé halad, nem gátolhat semmi sem.

Ám egyszer csak megfordul -előttem már üres a tér-

A sötét csuklya aláhull, ereimben megfagy a vér.

Szeme helyén üres gödör, rút fogával vicsorog,

Engem meg a kétség gyötör, érzem, mindjárt sírni fogok.

Máris futok, rohanok, de félutamból visszanézek:

Ó, majdnem visszafordulok. Ez már nem az a ronda féreg:

Kék szemében szeretet és kedvesen mosolyog.

Nem ettem én meszet! Inkább továbbindulok.

De mindig ez történik. A sötét homályban imbolygok,

Szívemet vad szúk vésik, de én inkább mosolygok.

Egyszer ehhez közeledem, máskor meg ahhoz futok,

A homályos sötétségbe egyre csak beljebb jutok.

Mert a fekete alakok fénye csak közelről látható,

Megremeg bennem a lélek, torkomon akad a szó,

-Vajon ő most milyen lesz, rossz lesz-e vagy jó?

Közel kerül-e szívemhez, vagy csak olyan könnyen futó?

A sötétben könnyű elbotolni, Uram, arra kérlek,

Segíts tájékozódni, vezéreld a léptem.

Egyszer eljön majd az ideje -él bennem a remény-

Hogy életem megismerjem. Gyújts a sötétben fényt!