Az árva virág

Van egy árva virág, nincs is neki neve,

Mely csak akkor nyílik, ha nem látja senki se.

Nappal harcol, dacol hideg széllel,

Fehér szirmát csak ritkán nyitja, s éjjel.

Fenn él ő a zordon, fagyos szirteken,

Kelyhét még nem láthatta senki sem.

Hisz nem jár arra pillangó, sem madár,

Nem repülnek arra, hol ő reájuk vár.

Csábítja őket réti virágszőnyeg,

Mely a levegőt lágy illattal tölti meg.

Büszke liliom, rózsa emeli fejét az égnek,

Édes nektárjukkal sokakat megigéznek.

Könnyű a vásár, nagy a választék,

Szegény kis lepke csak forgatja a fejét.

Mégis továbbmegy, repül széllel szemben,

Szíve megvadul, ver egyre hevesebben.

Eltűnt már a tarka rét s a kevély virágok,

Megszűnt a zsibongás, mit ő úgy imádott.

Csak repül - Leszállt már az éj-,

Fenn van a hegyen, de nem tudja, miért.

Megpihen egy zöld levél árnyában,

A méla csönd megvetett ágyában.

Bódító illat tölti be a tájat,

Elindul, hogy forrását megtalálja.

Most nyílik az árva virág, fehér szirmát tárva,

A lepkének majd’ gyökeret ver a lába.

Ott áll a pillangó, de már nem magányos,

Igaz szeretet köti a virághoz.

by Rebeca