Így van ez köztünk rég,
játsszuk a kistestvért,
járunk, mint nővér és fivér.
Nem szólnék, hisz én,
ha te nem lennél,
elvesznék,
semmi nem lennék,
csak árnyék.

Ám van egy más titok még,
itt a szívem mélyén,
az a rég őrzött érzés.

Oly jó az ahogy
most is rád gondolok.

Oly jó az ahogy,
mindig rád gondolok.

Hát mért ne

játszhatnánk

szerelmes párt?!
Nem volna játék,
olyan mélyen átélnénk!
Hisz most sem játék,
örök harc ez – egymásért!
Csak tudd, hogy rád és rám,
az élet írt drámát,
íme a szín – kettőnké csupán…
És ez nem játék,
játék – így nem fáj…

De tudnod kell
hogy én
ha te nem lennél,
elvesznék,
semmi nem lennék,
csak árnyék…

Ám van egy más titok még,
itt a szívem mélyén,

Az a rég őrzött érzés.

Oly jó az ahogy,
most is rád gondolok…

Oly jó az ahogy,
mindig rád gondolok…

Hát mért nem

játszunk már

szerelmes párt?
Nem volna játék,
olyan mélyen átélnénk!
Hisz most sem játék,
belehalni – egymásért!
Csak egyszer érezz rá,
és többé nincs megállj!
Kettőnkről szól,
kettőnké csupán…
És ez már sokkal több
több ez mint játék
úgy nézz rá!