Véleményed

Féktelen düh

1. fejezet

Csak egy holttest

Stanley őrnagyot ma is korán keltette a telefonja. Ezen a héten már harmadszor – és még csak csütörtök van. Bár mondjuk ebből kettőször az édes kis Emily hangja szólalt meg a telefonban, egyszer pedig Pete, a pizzás volt az, de mégis csak kérem, az nem lehet, hogy egy ilyen fontos ember, mint Stanley őrnagy ki ne aludja magát.

-          Igen? –szólt bele Stanley álomittasan.

-          Maga az, főnök? – szólt bele izgatottan a kis minden lében kanál ifjonc seriffhelyettes, Danny.

-          Mégis mit képzel, ki más lennék? – kérdezett vissza ingerülten Stanley. Nem nagyon bírta ezt a fickót. Túl mitugrász volt. Amolyan kis nyámnyila. A polgármester pici fiacskája, aki csak épp most töltötte be a 18at. Piszkosul helyes, piszkosul gazdag, piszkosul fiatal, és ráadásul az ő állására pályázik- Stanley valami oknál fogva piszkosul utálta.

-          Főnök, nagy baj van, azt hiszem ezt látnia kell.

-          Még egy hulla a McGrow ügyből?

-          Úgy van főnök. De ez egy kicsit más.

-          Hol?

-          A Peattchure-i erdőnél.

-          Rögtön ott vagyok.

Lecsapta a telefont, és nem túl sok kedvvel kikászálódott az ágyából. A telefon ugyanis a legédesebb álmában szakította félbe: megjelent előtte Emily. Valami fontosat akart neki mondani, de akkor ugyebár megszólalt a telefon és….. Dühöngött még egy kicsit magában, de belátta, a munka mégiscsak munka. Ugyanakkor tegnapelőtt összevesztek Emilyvel, s azóta ő még a háza közelébe sem jön… Agyába bekúszott egy távoli emlékkép egy tóról, s hogy ők ott ülnek ketten, kéz a kézben, elválaszthatatlanok…. Hagyott magának egy kis időt a merengésre, miközben felhúzta a nadrágját, de aztán gyorsan el is hesegette magától a képet, s helyette két véres lány hullája jött be a képbe. Meg kell hagyni, gyors váltás volt, de ő már megszokta. Ilyen egy rendőrfőnök élete. A két lányt, Nancy, és Dolly McGrow-t, a saját házukban megerőszakolták, majd felgyújtották rájuk a házat. Stanley nem gondolta volna, hogy a fickó (vagy fickók) sorozat-gyilkos lenne, de úgy látszik még a legjobb rendőrfönök szimata sem csalhatatlan….

Gyorsan kimasírozott a konyhába, s miközben vajas szendvicsét kente, merengett, jobb dolga lévén. Agya ettől a hírtől hihetetlenül felpörgött, olyan volt ez neki, mint valamilyen heroin, doppingszer….ugyan ki lehet a gyilkos? Volt persze néhány gyanusítottja, az öreg McDonald a szomszédról, a kis Rudolph, a család barátja, de a leggyanúsabb is mind között Paulo volt, egy olasz fiú, aki csak pár hónapja költözött ide, Jacksonville-be. Már előre eltervezte, hogy hogy fogja becipeltetni őket a kihallgatásra, először is azt a Paulot, azt a ferdeszeműt. Annak még a szeme sem állt jól. Állítólag ázsiai felmenői voltak.

Bevágta magát kocsijába, és rátaposott a gázpedálra. Nem túl modern kocsija fülsüketítő robajjal beindult, az égők már villogtak a járgány tetején. Szerette ennek a kis jószágnak a hangját, összetéveszthetetlen volt más kocsik hangjával, ha rátaposott a gázpedálra már mindenki tudta, az öreg Stanley bevetésen van.

Őt mindenki csak így emlegette; az öreg Stanley. Pedig még annyira öreg sem volt, mindössze 40 éves. Bezzeg ha az apjának mondták volna ilyen idősen, hogy az öreg Sam! Kő kövön nem maradt volna utána. Pedig jártak ilyen szóviccek a falu száján, például: Öreg Sam, öregszel? Elmosolyodott, ahogy ez az eszébe villant. Szerette az apját minden hóbortja, és minden szigora ellenére. Ugyan sebezhetetlennek, és feljebbvalónak gondolta magát mindenkitől, és az emberek azt pletykálják róla, hogy ezt ő maga is megörökölte, de ez nem számít. Tényleg nem számít, ki milyennek gondolja, Emilyt kivéve. Száját ugyan összeszorította erre a dologra, homlokát mégis más miatt ráncolta össze. „Igen” született meg benne az elhatározás. „Még ma, amint lesz alkalmam, felhívom, és bocsánatot kérek tőle. Aztán komolyan elgondolkodott róla, hogy vajon az ő hibája volt e. Mindegy, érezte, neki kell bocsánatot kérnie, mert Emily amilyen makacs biztos nem fog jelentkezni.  Újabb ráncok gyűltek a homlokán. Elképzelte azt az éjszakát, miután összevesztek. Nagyon dühös volt, ahogy emlékszik. Kitombolta magát. Ilyet sosem szokott csinálni, csak a legvégső esetben, de érezte ha nem ereszti ki a gőzt… De mindegy most már. Most már jobban van, és hajlandó megbocsátani Emilynek. Vagyis bocsánatot kérni.

Szívesen gondolkodott volna még, de megérkezett az erdőbe. Látta, hogy az a kis ficsúr kacsázó léptekkel siet felé.

-          Üdv főnök – vigyorgott szemtelenül Danny.

-          Üdv – húzta össze újfent szemöldökét. – Hol az a hulla?

-          Erre, főnök – és Danny vezetni kezdte az erdő mélye felé. A fiú végig csacsogott, miközben Stanley próbálta háttérbe szorítani magánéletét a munka ellenében. „Pont, ahogy az apád tette” hatolt be egy gonosz kis hang a fejébe, de gyorsan odébb hessegette. Ő nem az apja. És ő nem helyez mindent a munka mögé. Ő aztán nem hasonlít rá. Ő nem akar a legjobb lenni. Ő egyszerűen csak a legjobb….

-          Ki találta meg? – vett erőt a gondolatain.

-          Billy Bob, az erdész – felelte a fiú.

-          Elmozdította valaki?

-          Nem, így találták.

-          Ki az áldozat?

-          Jöjjön, főnök – szólt némi érzékelhető részvéttel a hangjában Danny. Stanley összeráncolta a szemöldökét. Nem tetszett ez neki. Itt valami nincs jól. Csalhatatlan zsaru szimata rosszat sejtetett.

Alig 5 perces gyaloglás után találtak rá egy tisztáson. Bőre szénné volt égetve, és egy terebélyes vértócsa közepén feküdt féloldalasan. Hosszú hollófekete haja lágy hullámokban hullott arcára, de Stanley így is felismerte.

- Emily – tört ki belőle a kiáltás. Sietve odaguggolt az ő kis Emilyje mellé. Tudta, hogy nem foghatja meg, tudta, hogy nem érhet hozzá, de nagyon vágyott rá. Csak egy utolsó ölelésre.

Hosszú percekig csak guggolt mellette némán, mozdulatlanul. Ráncos homlokából hórihorgas orrára, s bajuszára csepegett az izzadság. Ezt nehéz feldolgozni. Ezt egész egyszerűen lehetetlen feldolgozni. Az ő kis Emilyje, az ő ártatlan Emilyje, aki sosem, még a légynek sem ártott. Sosem emelte fel a hangját! Nem volt gondja a világon senkivel. És a világon senkinek sem volt gondja Emilyvel. Ha lett is volna valakinek, az nagyon megbánta volna. Arról Stanley maga kezeskedne.

Nem, ez egész egyszerűen hihetetlen. Ilyen nincs. Ez… ez annyira szürreális. Ezt nem lehet elhinni.

Megsimogatta a haját, s megfordította az ő kicsikéjét. Danny, a mitugrász, rosszallóan felnyögött mellette, de fene a szabályokba. 40 éven keresztül híve volt a szabályoknak, most az egyszer igazán megfordíthat egy holttestet.

Emily arcán csodálkozás ült. Haloványkék szemeit kidüllesztette. Dús, hosszú szempillái lepörkölődtek. Nemcsak a szempillái, szinte egészében véve az arca is.

A mindig vidám, szép, csendes, megértő Emily halott volt.

                        Következő