Egy újabb nehéz éjjel

            Éjjel Isabella sokáig walkmenezik, s közben alszik el. Ismét rémálmai vannak. Forgolódik, csapkod, majd arra ébred kiáltozva, hogy a mellette fekvő Jaqueline rázogatja. Rögtön kipattan az ágyból, nedves haját hátratűrve, reszketve áll az ágy mellett a lányt bámulva.

            Tye az ajtót feltépve ront ki. Mögötte Rachel és Patrisha áll az ajtóban. –A rohadt életbe! Ez nem mehet így tovább.

- Tye! – Fordul dühösen oda Jaqueline

- Igaza van. - Áll Nicholas a másik szobaajtóban.

Samantha  és Joshua kimegy a nappaliba.

- Nem, nincs.

- Jackie, minden este erre ébredünk. – Oltja fel Patrisha a nappaliba tipegve a villanyt.

- Isa… - Sétál a lány mellé Rachel. – talán beszélned kellene az álmaidról. – A szőke lány megrázza a fejét. – Senki nem akar véleményt mondani, vagy elítélni, bármi is az, csak segíteni.

 - Talán megértenénk, hogy miért kell minden este itt állnunk.

A lányok Tyera néznek, majd Samantha próbálja Isabellát győzködni. – Gondolj arra, hogy nekem sem volt könnyű azokat a dolgokat megosztani, de túl vagyok rajta.

- Sajnálom. – Suttog.

- Ne sajnálkozz, hanem beszélj végre! – Kiabál rá Tye.

- Hagyjátok már végre békén! – Ám hiába kel Jaqueline a védelmére, Isabella kirohan. – Fogalmatok sincs róla, min ment át.

- Neked elmondta? – Áll elé Tye.

 - És ha igen? Én nem mondok semmit. – Megy Isabella után, de a verandáig fut, ott valaki visszarántja a karjánál fogva. – Josh!

- A többiek ki fognak borulni.

- Nem fog beszélni. Ha meg ennyire durvák, csak még rosszabb lesz.

- Jackie!

- Nem, és ne is kérd!

- Azt hiszed, nincs már mindenkinek valami kitalált agyszüleménye? Néha rosszabb, mint az igazság.

- Nem hinném. Talán nincs is rosszabb egy nőnek, mint mikor meg…mondjanak amit akarnak. – Kap észbe.

- Megerőszakolták, igaz? – A lány hallgat. – Jackie!

- Nem mondhatod el senkinek!

            Isabella dühösen lép eléjük a ház oldalától. – Hazudtál! Bíztam benned, de elárultál.!

- Isa! – Fogja meg a kezét Jaqueline, de ő elhúzódik.

- Miért van az, hogy ha kiadom magam, mindig elárulnak? – Elkezd sírni.

Joshua odalép elé. – Isa, fogalmam sincs, min mentél át, de…

- Nem, nem, nem! Hagyjatok békén! – Lelép a fűre, s elindul.

- Josh! Ígérd meg! – Áll a fiú elé Jaqueline.

- Nem beszélek róla.

            Jaqeuline beéri Isabellát. Nagyon összevesznek, s kiabálnak egymással. Ryan és Doug a kertben ül, s a veszekedést hallva a fiatal srác odamegy. – Mi folyik itt? Már régen aludnotok kellene.

- Aludtunk is, de Isa… - Kezdi Jaqueline.

- Nem kértelek, hogy gyere, és beszélj nekem arról, mi lenne a helyes. Elárultál.

- Akkor had legyen teljes. – Ryanhez fordul. – Minden éjjel a rémálmaira ébredünk.

Isabella el akar menni, de Ryan visszahúzza, aztán gyorsan elengedi, mert a lány rettegve húzza el karját.

            Jaqueline odamegy Douhgoz, s leül mellé, amíg Ryan Isabellával beszélget.

- Mindenki kiborult. Úgy érzem, megőrülök itt. Mindenkinek problémái vannak, de a másikkal nem törődnek, vagy legalábbis nem igazán. Állandóan veszekszünk. Ezt nem lehet kibírni.

- Hé-hé! – Megfogja a lány kezét, mivel az asztalon dobol, mire abbahagyja. – Nehéz összerázódni. – Ahogy az arcát nézi, elhallgat. Nem tudja levenni róla a tekintetét. – Pont olyan vagy, mint az édesanyád.

Jaqueline döbbenten húzza el a kezét. – Az anyám? Ismeri?

- Igen. – Feláll. – Segítek Ryannek.

- Ne! Úgy értem, boldogul szerintem egyedül is. – És…én… jó lenne kicsit beszélgetni. Egy normális emberrel . –Mosolyog a férfire.

Doug nem tud nemet mondani. Visszaül. - És miről szeretnél beszélgetni?

- Bármiről. Például…magáról?

- Rólam? Nem vagyok érdekes.

- De a munkája az. És biztos maga is az. Van családja? Úgy értem…gondolom Carollal…

- Egy éve vagyunk együtt.

- És előtte?

- Az előtte hosszú történet. Volt feleségem, de elváltam. Most te jössz!

- Én?

- Igen. Mesélhetnél magadról, a családodról!

- A családom? Anyámmal élünk kettesben. Ő olyan…olyan sztáros. Szeret egyedül lenni, vagy épp egy nagy party közepén. Mintha húsz éves lenne. De mindek is beszélek, hisz ismeri.

- Nem, te biztos egész másnak látod.

- Szerintem nem is akart engem igazán.

- Ezt te sem gondolod komolyan.

- Szeret ő engem, csak… magányos. Nincsenek igazi barátai. Inni kezdett.

A férfi ficánkolni kezd. – És most?

- Volt már dilidokinál. Le is állt. De úgy érzem újra inni kezdett. Nincs rám ideje. Csak nyűg vagyok. Talán én vagyok az oka. Először az apám miatt ivott.

- Az apád miatt? – Kezd el köhögni.

- Igen. Én nem is ismertem. Elhagyott minket. Anya inni kezdett. Leállt, megismert valakit, és férjhez ment. Az ap…a mostohaapám meghalt. Én meg piszkáltam őt. Nem is csoda, hogy megint iszik. Legalábbis szerintem.

Doug feláll. – Én most megyek. De szólok Ryannek.

- Én meg kiborultam Volt… de hisz biztos tudja. Carol húgának a férjébe beleszerettem. Vagy csak azt hittem. A lényeg, hogy ő hűséges volt. Én…én csak ettem, ettem, aztán meg mindent kihánytam. – Elkezd bőgni. Doug legszívesebben visszapörgetné az időt, hogy ne kelljen ezt hallania. A lány tovább mondja két szipogás között. – Ma egy kétségbeesett pillanatomban bementem a fürdőbe és.. – Felkel – Csak Rachel utánam jött.

- Megoldjuk.

Közelebb lép a férfihez. – Lehet, hogy nem vagyok elég erős hozzá.

- Bízz bennem. Megoldjuk.

            Isabella Ryannel a fűben ülve beszélget. Sikerült lenyugodni a lánynak. – Nem vehetek be altatót, ugye?

- Nem. – Megcsóválja a fejét. – Nincs valami, ami megnyugtat?

- Sok dolog van, ami megnyugtat, és el is alszom, de egy idő után mindig kezdődik az álom. Nem tudom, képes leszek-e valaha túljutni ezen.

            Mikor Isabella és Jaqueline bemegy a házba, Joshua a kanapén várja őket, bár nem ébren A két lány egymásra néz.

- Fel kellene kelteni.

- Te viccelsz? – Tágra nyílt szemmel mered a lányra, majd az alvó srácra Jaqueline. – Őt lehetetlen felébreszteni.

- Akkor mi lesz?

-Joshhal akarsz aludni, vagy Nickkel és Sunnyval?

- Hogy kérdezhetsz tőlem ilye azok után, hogy tudod, min mentem át?

- Na jó. Próbáljuk meg felkelteni. – Odamegy, s elkezdi rázogatni. –Josh! Joshua, kelj fel! Ébresztő.

A srác átfordul a másik oldalára. – Ne már! Én most itt alszom.

- Nem, Josh, nem! –Erre a srác felül. – Jaqueline leül mellé, s suttog. – Szerinted Isa tudna veled aludni?

- És te? – A lány arcát nézve kitalálja a választ. – Oké. – Lekuszik az ágyról. – Jóéjt!

            Isabella és Jaqueline lefekszik. Hanyatt fekve mind a ketten a plafont bámulják. Végül egy nagy sóhaj után utóbbi beszélni kezd. – Sajnálom. Én nem akartam Joshnak elmondani, csak ő már sejtette. Nem beszélek róla többet, ígérem.

- Utálom, hogy mindenki utál. – A lány felé fordulva elneveti magát. – Ez szörnyen hangzik.

- Igen. – A lány felé fordul, s kezét a feje alá teszi. – Szeretnék segíteni, de nem tudom, mit tegyek.
- Én sem. – Becsukja a szemét, s már alszik is.