Történelem, vagyis töri

Első rész

Kedd. Ha kedd, akkor zsebpénz. Ha zsebpénz, akkor Ildikó. És ha Ildikó, akkor kétszáz forint, amit most kivételesen magával hozott az iskolába.

Nem, nem arról volt szó, hogy visszatért volna a vásárlásmániás énje, és azon nyomban el akarta volna költeni a reggel kapott pénzét az iskolai büfében, mint ahogy azt nemrégen még tette volna. Most egy fillért sem akart belőle költeni.

Mégis beletette a pénzt a pénztárcájába, és magával hozta azt az iskolába.

Hogy miért?... Ildi ezt pontosan nem tudta volna megmagyarázni. A tegnap és a múlt szerda eseményei jelentősen megváltoztatták a gondolkodását. Ha egy egyenlettel akarnánk megmagyarázni ezt az egészet, így írhatnánk fel:

a: az anyukája megbízása a 80.000 forinttal

b: Irma edzőjének, vagyis Juhász Henriknek a borzalmas múltja

c: Ildikó mai, furcsa viselkedése a zsebpénzével kapcsolatban

a+b=c

Szerencsére az egyenlethez tartozik egy szöveges magyarázat is. Íme:

Ildi meg akarja mutatni, hogy képes pénzzel iskolába jönni, anélkül, hogy elköltené. Ez egy átlagos embernek nem jelentene problémát, de ő vásárlásmániás. Vagy feltehető, hogy csak az volt. Ugyanis vegyük például az „a” tényezőt. Ildi 80.000 Ft-ot szállított el az otthonától az édesanyja munkahelyéig, és nem költötte el azt útközben. Ugyan miért okozna neki gondot akkor röpke 200 Ft? És nézzük meg a „b” okot is. Juhász Henrik látta a saját szüleit holtan, elégve. Ildi ezt szörnyen szomorúan és megrázónak találta. Ezért is határozta el, hogy megteszi ezt az apró kis lépést a saját útján. Ha Irma edzője kibírta a szülei elvesztését, ő is simán ki fogja bírni ezt a semmiséget. Ez jelenti a „c”-t.

Nos, röviden ennyi. Ildi határozottan lépett be a kegyetlen hidegből az Ady Endre Általános Iskola melegebb folyosójára, és magabiztosan indult el a 8.a terme felé, a többi tanuló között. Hosszú, vörös haja lobogott a feje után, és érezte a pénz jelenlétét nála, de Ildikó csak ment, előre, előre, előre…

A feladat nem más, mint elmenni a büfé előtt anélkül, hogy venne bármit is a pénzéből. Nézzük, hogy sikerül-e.

A 8.a felé vezető út a büfé előtt vitt el. Ildi, amint meglátta az ismerős kirakatot, a tömeget a büfé előtt és a büfésnénit, aki annyit segített neki, megtorpant, és bámulni kezdte a helyet. Hányszor, de hányszor költötte el itt a zsebpénzét, amit minden kedd reggel megkapott!... Kívülről tudta az árlistát is: a chips 200 Ft, egy csomag zselés gumicukor 150 Ft, egy tábla csoki 100 Ft, egy briós 25 Ft, és így tovább.

Hmm, zselés gumicukor… Milyen édes, milyen finom… Két dolog teszi ilyen finommá. Az egyik maga a gumicukor, a másik a cukorréteg, ami kívülről befedi, és szinte már teljesen beborítja… Mi lenne, ha venne csak egy zacskó ilyen cukrot? Úgyse futná többre a pénzéből.

Vagy mégis?... Két briósra még lenne elég pénze. És különben is, most a brióst is kívánja. Nem lenne semmi gond, ha most venne abból is. Majd jövő héten nem költi el a pénzét. Igen, így jó lesz.

Ildi vidáman indult el a büfé felé, és beállt a sorszerű valamibe, ami csigaformában kígyózott a kirakat előtt. Milyen jó lesz, hogy ismét vehet itt valamit! Briós, zselés gumicukor… Már alig várta, hogy megízlelhesse őket. Jövő héten meg tényleg nem fog venni semmit, becsszó. Simán meg tudja majd csinálni.

De egyvalamire nem gondolt, ami meg tudná akadályozni őt a hirtelen jött vásárlásban: a büfésnénire, aki most azonnal észrevette őt a tömegben, hiszen Ildi vörös haja azért elég feltűnő volt.

- Ildikém! – hajolt ki kedves mosollyal az arcán a büféablakon, mire az épp előtte álló, fekete hajú, ötödikes kislány döbbenten kezdett el pislogni:

- Én nem vagyok Ildi!

A boltosnő azonban most nem foglalkozott vele, hanem odaintett az igazi Ildikónak, aki végre észrevette őt, és ijedten nézett rá.

- Ildikém! – mondta ismét vidáman az őszülő néni. – Milyen kedves tőled, hogy benézel beköszönni! Mert ezért jöttél, nem igaz?

- De, de… - hebegte a lány, miközben a többi tanuló értetlenül és bosszankodva nézett rá, hogy mit tartja fel ezt a…. sorszerű akármit.

- Milyen kedves tőled! Minden rendben amúgy? – kacsintott rá a büfésnéni.

- Ó… hát persze! – erőltetett magára egy mosolyt Ildi. – Akkor én megyek is az osztályomba… Csókolom!

- Szia, Ildi! – köszönt el a nő is, és visszafordult a fekete hajú kislányhoz.

Ildi pedig elsietett a büfé elől, megállt a folyosón kicsit távolabb, és kifújta a levegőt. „Büfésnénik legjobbja, te… Megmentettél az elcsábulástól!” – gondolta hálával a szívében, és fel sem tudta fogni, hogy már megint majdnem elköltötte a zsebpénzét. Még ilyet!... Hihetetlen, hogy néha még önmagát sem tudja kontrollálni!

Pedig múlt szerdán már olyan szépen elszállította a 80.000 forintot az anyukája munkahelyére. Most meg… Úgy tűnik, bármilyen kicsi vagy nagy pénzösszeg lehet nála, a vásárlásmánia bármikor lecsaphat. De ennek most már tényleg véget fog vetni. Fékezni fogja magát a végsőkig!

Ildi elmosolyodott, és határozottan lépdelve besétált a 8.a osztálytermébe.