4-5. nap2010.02.28. 21:33, Nyu
Tegnap voltunk kávézóban, utána mentünk enni egy tök jó helyre, a Babcia Malina étterembe. ( itt szét tudtok nézni az étteremben)Nagyon hangulatos, és egész olcsó. 5 zł-ért ettem egy nagy tányér paradicsomlevest (nem mertem ismeretlen kaját kérni), ami nagyon finom volt, kicsit olyan íze volt, mint a bolognainak. közben élő zene ment, egy srác gitározott, de nagyon szépen. A spanyol románcot is játszotta, amit én is játszottam már. Onnan sörözni indultunk. A főtéren vannak emberkék, akiknek az a munkájuk, hogy embereket csalogatnak be bárokba, és szórólapot adnak, amikkel kedvezményt kapsz. Így 5 zł-ért ittunk sört (máshol akciósan is 8 zł). Utána hazajöttünk, és én zenét hallgattam.
Adrienn, Kriszi és én
Claire
Marci és Damien
Ma én keltem leghamarabb, pedig eddig én aludtam hármunk közül a legkevesebbet. Egyébként semmit nem csináltam ma, még enni sem mentem a töbiekkel, nem akartam pénzt költeni, főztem rizst, ami pocsék lett. Meg csináltam teát, azt legalább tudok =) Most végre Charlie is hazaért, így most vele fogok beszélni kicsit, meg Wowozunk, aztán alszok, mert holnap megyünk könyvet venni, déltől meg órám lesz.
|