Másnap reggel Joshua megérzése beválik, s tényleg nagyon korán keltik őket. Caroline kopogtat be hozzájuk, Samanthától elveszi a listát a beszerzendő dolgokról, majd odamegy a fésülködő Isabellához. – Ryan mondta, mi történt az éjjel.
- Hagyjuk!
- Ne hagyjuk! Bárkivel előfordulhat, s szeretném, ha tudnád, nyugodtan bekopoghatsz hozzám, ha valami baj van, még éjjel is ha legközelebb ilyen lenne, elvégre azért vagyunk itt.
- Nem lesz legközelebb.
Olyan eltökélt, hogy Caroline nem akar tovább akadékoskodni. Egy rendbennel elintézi a dolgot, s megy a többiekhez szólni, hogy fél óra múlva reggeli.
Tye és Samantha a fürdő ajtóban vár Patrishára. A srác a lányt bámulja. Samanthát rettentően zavarja, s idegességében a haját babrálja, de végül elege lesz. – Mi van már?
- Bronx-i vagy?
- Mi van? – Furcsa érzés keríti hatalmába. A gyomra egy merő görcs lesz. Nem érti, mi történt.
- Ismerlek. Amikor te is ezt mondtad a repülőn, nem tűnt fel, de...
- Tye, segíts, légyszí! – Kiabál ki a lány.
A srác még a lányt bámulja pár percig. Próbálja felidézni a dolgokat, s már sejti, hol keresgéljen, de még nem tudja beazonosítani. Ám Patrisha ismét hívja, s odamegy.
Samantha és a többiek összekészülnek, s elindulnak a kőépület felé. Tye és Patrisha pár perccel később utánuk megy. A srác hallja, mikor Jaqueline Sunnynak szólítja a lányt. Rögtön beugrik neki minden. Az ellenséges banda vezetője Christian, Samantha az ő barátnője. Ez a lány lőtte le az öccsét. Odarohan, s a karjánál fogva a falhoz rángatja a lányt, s odaszegezi. A többiek idegesen mennek oda. A két srác megpróbálja elhúzni, de Tye keményen küzd. – Te vagy Klein nője. Te kis szemét ribanc!
Pont a zűrzavar kellős közepén tartanak, mikor egy hosszú, hullámos, sötétbarna hajú lány közéjük áll. Középmagas, vékony, de kemény, sportos alkat. Sötét, vagány pillantását, s karakteres, szép arcát figyelve rögtön rájönnek, hogy ő az, akit tegnapra ígértek. Tye arrébb akarja lökni, de a lány behúz neki egyet, mitől a földre esik. Az újabb ütés előtt egy hang megállítja. – Rachel!
Előttük terem egy negyven körüli, jó kiállású, markáns arcú férfi. Barnás hajába ősz szálak vegyülnek, de szeme huncutul csillog. Valami annyira erős kisugárzást ad neki, amitől bárkinek a bizalmát elnyeri, pusztán a szemébe kell nézni. Bár a hangja, ahogy a lányra szól, elég kemény, mégis rendkívül kellemes, mély, kicsit reszelős.
Amíg a férfi rendet tesz, Jaqueline egyre hátrébb támolyog. Furcsa érzése van, ráadásul micsoda balhéval kezdődik a nap. Elege van. Itt mindenki még jobban megbolondul. A hátrálás közben valaki a karjához ér.
- Jól vagy? – Áll mögötte Caroline.
- Igen, csak... furcsa ez az egész. – Nézi az időközben odasiető Ryant, ahogy a férfivel és az új lánnyal, a két fiatallal beszélnek.
Caroline észreveszi, hogy őket bámulja. – Rachel Woods. Ő az, akinek tegnap kellet volna megérkeznie.
- Sejtettem. Elég... érdekes. – Jobb szó nem jut eszébe rá. Főleg, amit a nővel megosztana. Egy biztos, nem lenne az ellensége.
- ha megismeritek... – vált többes számra, mert időközben a többiek is odamennek. – meg fogjátok kedvelni.
- A jobb egyenesét már most kedvelem. – Vigyorog Nicholas.
- És ki jött vele? – nézi a férfit még mindig Jaqueline.
- Doug Hunter.
- A szívsebész? – Nézi meg magának Patrisha jobban.
- Igen. Az ő ötlete volt a hely létrehozása. Egy kollégájával összefogtak, s ti most így lehettek itt.
- Ők ketten a dokik. – Nyugtázza Nicholas.
- Na, gyertek befelé enni. – Irányítja az étkező felé őket Caroline.
Eközben Ryan és Doug megpróbál Samantháékkal beszélni. A veszekedésükből sikerült kiszűrni a történteket, s most már értik az okokat.
- Nem gondoljátok, hogy az egész bonyolultabb annál, minthogy egy felelős legyen? – Áll köztük Ryan.
- Megölte az öcsémet. Mégis ki lenne érte a felelős? – Tye szinte dühöng.
Samantha se szó, se beszéd, sértődötten elrohan. Tye pedig az étterembe megy a többiek után. Rachel a két férfit bámulja, majd a lány után indul, de Doug megállítja. – Mégis mit képzeltél?
- Sajnálom. De te is láttad, hogy neki támadt.
- Azért vagyunk mi itt.
- És én? Mégis minek?
- Hogy beszélj velük.
Lehiggad. – Sajnálom. – Karba teszi a kezét. – Többet nem fordul elő. Utána mehetek?
Doug bólint, majd mikor a lány elmegy, a srácra néz. – Neked meg jobban kellene figyelned.
- Azon vagyok, de meg sem fordul a fejemben ez. Ráadásul egyedül kevés vagyok.
- Carol?
- Ő itt van, de ő se tud mindenre figyelni. Tudod jól, hogy nehezebb velünk beszélniük.
- Most már itt van Rachel. – A főépület felé indul. A srác vele tart. – Meddig vagy?
- Jövő héten pár napra el kell mennem.
Rachelnek nagy nehezen sikerül beérnie Samanthát. Csendben baktat mellette, míg a lány megáll, és ránéz. Látszik, hogy dühös. – Az ő hibája. Nem figyelt eléggé az öccsére, ő meg rossz társaságba keveredett. Meg akarta ölni az egyik barátomat. Mit tehettem volna? – Sírva leül a földre.
- Nem igazán értem, de egy dolgot tudok, ami megoldja az emberek közötti problémákat, ha megbeszélik azt.
- Tényleg nem érted. Emeli fel a fejét.
- Akkor meséld el! – Leül mellé törökülésben.
Samantha nagyjából elhadar a lánynak valamit, de nem lesz sokkal világosabb számára, hogy mi is történt. Persze mindeközben Tye a többieknek magyarázza a történteket, akik attól teljesen összezavarodnak.
Késő délutánig a két fiatal nagyjából elkerüli egymást, de mikor mindannyiuknak a kőépületbe kell menni, az egyik tárgyalószobába, kénytelenek elviselni a másik jelenlétét. Ryan és Rachel a kör alakú asztalnál ülve várják őket. Ital és ropogtatnivaló van körbe minden széknél, ám a fiatalok nem repesnek az örömtől. Rosszat sejtve ülnek le, s mikor meghallják, hogy minden nap összeülnek majd beszélgetni, beigazolódik félelmük.
- És ha nem akarjuk megosztani a többiekkel a gondjainkat?
Ryant megelőzve Rachel válaszol Jaquelinenak. – Szörnyű, mikor számodra teljesen idegeneknek kell mesélned magadról, a problémáidról, de néha mégis könnyebb, mint a hozzád közel állóknak. Ők néha úgy tesznek, mintha értenének, de közben fogalmuk sincs, min mész át. Itt viszont mind átéltünk hasonló, vagy kevésbé hasonló, de rossz dolgokat. Hidd el, hogy…
- Lehet, hogy neked a távolból könnyű, de…
- Tye, ugye így hívnak? Majd egy év múlva te is megtapasztalod, hogy nincs az olyan távol. Emlékszem minden napra, de most már egészen másként látok sok mindent. Ez a hely nem kényszer. Bármikor felállhattok, és hazamehettek. Ha valamit nem tudtok elmondani, elmondjátok a következő alkalommal, azután, vagy amikor úgy érzitek, kész vagyok rá.
- Van, amire nem lehet felkészülni. Mi van, ha soha, senkinek nem akarod elmondani?
Erre mindenki Isabellára bámul.
- Lesz valaki, akivel majd megosztod egyszer. És utána már bátran mersz beszélni róla. – Mosolyog rá Rachel.
- Azért én úgy sejtem… - Kezdi Joshua Rachelre nézve. – rajtad és rajtunk kívül – Hirtelen Ryan felé fordul. – mindenki tudja, miért is vagyunk itt.
- Gondolom a célzás nekem szólt, Carolnak meg Dougnak. – Dől előre Ryan és elővesz egy mappát. Nyilván nem úgy jöttök ide, hogy semmit nem tudunk rólatok, de az édes kevés. Viszont én úgy gondolom, jogotok van tudni, kiről, mi szerepel az adatlapon. Bevált módszerem, hogy minden csoporttal a foglalkozásokon felolvasom azt a részt, ami arra vonatkozik, aki épp beszél.
Persze ahogy az lenni szokott, a fiatalokat győzködni kell, s sorra jönnek a kérdések, meddig szokták tartani ezeket a beszélgetéseket, ki dönti el, hogy mikor, ki a soros stb. Végül Ryan eléjük tol két papírt.
- Ez mi? – Néz rá Patrisha.
- Egy- egy név a papírokon. Az egyiken Tyé, a másikon Samantháé. – A két érintett elkezdene tiltakozni, de a srác nem hagyja. – A ma reggel történtek után az a legjobb, ha elsőként…
- Szerintem ezen nincs mit beszélni. Megölt valakit, s ezen semmi nem változtat. – Tye fel van háborodva.
- Az öcséd meg akarta ölni Dereket! – Samanthát eléggé megviselték akkor a történtek, de most újra kezdődi az egész. – Tennem kellett valamit. Eszem ágában sem volt megölni. Nem tudtam, mit teszek. Kikaptam a pisztolyt Chris kezéből, s lőttem.
- Megölted! Ez gyilkosság! – A Ryan előtt fekvő mappára mutat. – Lehet, hogy ezt írják.
- Baleset volt. – Suttog Jaqueline. – Nem?
- Mit írnak? – Kérdezi Patrisha.
Ryan kinyitja a mappát, s elkezdi olvasni. A lány neve, kora, címe.
- Bronx. – Bólint Nicholas. – Ki lepődik meg ezen a történeten?
- Az apám diplomás. Jó állása volt. – Samantha elmeséli, hogy kirúgták, el kellett költözniük. A férfi kora miatt nem kapott állást, s hogy ment tönkre az éltük. Aztán a bandaharcok miatt féltette testvérét, s egy éjjel követte.
- Aztán Klein nője lettél, s beálltál közéjük.
- Christian közelébe sem jöhetsz. Ő soha nem használta a bandát olyanokra, mint ti! Tagadd le, ha mered, hogy drogot osztottatok az iskolánál! – Kiabál. Az, hogy őt bántja Tye, egy dolog, de Christiánnak semmi köze hozzá.
A lány szavaiz döbbent csend követi, amit Ryan tör meg. – Maradjunk még az elején!
- Igen. Azt mondtad, a barátnőddel elleneztétek a bandát. Miért léptél be?
Patrisha kérdésére mesél egy kicsit a többiekről, hogy milyen jó fejek, kiállnak egymásért, figyelnek egymásra, aztán beszél a barátjáról, hogy összeköltöztek. Ő megpróbálta a harcokat megállítani, de Christian rendet akart teremteni a bandák között. Tudta, hogy az anyjával New Jerseybe költöznek, s békét akart maga mögött hagyni.
- Elmondtad, hogy- hogy is történt azon az estén, – Forgatja a narancsléjét Rachel. – de azt nem tudjuk, hogy mi történt utána.
Samantha alig emlékszik. Bevitték a rendőrségre, aztán hazaengedték.
- Persze, mert Klein állandóan nyalt Tom Robertsnek a rendőrségen. A bandátok azért úszott meg mindent. Meg ha a fehérek lelőnek egy feketét, az senkit sem érdekel.
Nicholas sejtette, hogy ismét ide lyukadnak ki. – Valaki magyarázza már el neki, hogy nem mindenki gondolkodik így!
- De sokan. – Kapcsolódik be Parisha. – A mai napig sok ember bánik úgy velünk, mintha mi nem azok lennénk. Kinéznek minket a menőbb helyekről, vagy épp be se engednek, kevésbé jó állást kapunk.
- Talán mert túl sokat nyavalyogtok. – Harap bele egy chipsbe.
Tye dühösen felállni készül, de Ryan gyorsan másba kezd. – Térjünk vissza! – Samanthára néz. – Úgy folytatódik, hogy inni kezdtél, s… - A papír fölé hajol. – érzelmileg labilissá váltál.
- Szerintem mindenki kiborulna hasonló helyzetben. Inni kezdtem, igen. Aztán minden összezavarodott. Beszél arról, hogy a barátjáról kiderült, nem halt meg az apja, sőt, az ő barátnőjének, Kellynek az apja az. Szóba kerül Miguel, a testvére, aki Christian miatt kapott állást, s ez újabb problémákat okozott.
- Mindjárt sírok. – Tye feláll. – Nevetséges. Mindenkinek vannak gondjai, de…
Samantha is feláll. – Nem érdekel, mit gondolsz, te sem vagy jobb nálam! Egy hajszálon múlott Chris élete, kómában volt, mert… - A srácot nézve beugrik neki. – Az utolsó bandaharcnál Chris előre szólt a rendőrségnek. Véget akart vetni a vérontásnak. Későn értek ki, és Christ meglőtték. Én elájultam. A kórházból megszöktem, és fogalmam sincs, mi történt velem, bolyongtam össze-vissza. Gyötört a bűntudat, mert miattam történt az egész.
- Hogy? – Jaqueline furcsállva néz a két álló fiatalra.
- Te voltál! Engem akartál…
- Mikor az öcsém a karomban meghalt, azt hittem beleőrülök. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak hogy megölöm az illetőt, aki lelőtte. – Kisétál.
Ryan nem próbálja meg visszatartani. Samanthára néz. – Jól vagy? – A lány csendben bólint, majd ő is kisétál. – Azt hiszem, mára elég ennyi. – Fogja a mappáját, és ő is kimegy.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
