Joshua halkan oson be a hálóba, majd a szoba közepén megállva Nicholasra nézve a másik ágyban békésen szunyókáló Patrisha felé biccent, miközben halkan megszólal. – Hát ő meg?
- Tye nem hajlandó egy szobában aludni velem.
- Aha. – Joshua bebújik a takaró alá, de hiába a csend, a sötét, csak forgolódik, ám az álom elkerüli. Vagy egy óra után megunja, s a nappaliba baktat, de becsukja maga mögött az ajtót, nehogy felverje a többieket. A másik szobából Tye horkolása hallatszik, de amúgy síri csend mindenhol. A nappaliban Isabella alszik, de kissé nyugtalanul. Mikor a srác a fürdőbe lép, s feloltja a villanyt, nyöszörgésre, mocorgásra lesz figyelmes, ami kiabálásba csap át, mire a fürdőből kisiet. Leül az ágyra, s megpróbálja felkelteni Isabellát, ami nem könny, mert a lány álmában ide-oda csapkod.
Jaqueline is kisiet a hangzavarra, pont mikor a szőke lány felébred. Gyorsan leül mellé, s magához öleli, mert őrült módjára löki el magától Joshuát. Tye fáradtan támaszkodik az ajtófélfának. – Mi a fene van?
- Rosszat álmodott. – Néz rá dühösen Jaqueine. – Te talán nem voltál még így?
- De. Biztos – Dörzsöli meg tar fejét.
Joshua nem mer visszaülni, miután a lány halálra rémülten lökte őt le. – Jobban vagy?
Isabella a fejét rázza, s közben folyamatosan sír. Jaqueline Joshuára néz. – Hozz egy pohár vizet, légyszi!
Tye a srácra vigyorog. – Hagyod, hogy ugráltasson?
Mielőtt bárki bármit tehetne, mondhatna, Isabella a rövid, kék pizsamájában szó nélkül, kócosan, sírva felkel az ágyból, s kifelé indul. Elsőként Jaqueline majd Joshua végül Tye követi. A két srác a bejárati ajtónál megállva figyeli, Jaqueline hogy próbálja megállítani, s szóra bírni a kiborult lányt. Mikor nem jár sikerrel, a fiúkra néz. – Miért nem segít valaki?
- Mert a többiek alszanak. – Tye kezdi elveszteni a türelmét. – Nem is tudom, Samantha hogy nem ébredt fel a nyitott ajtónál.
Joshua odasétál a két lányhoz, s Isabellával szemben megáll, de nem ér hozzá. – Nem mondod el...?
Isabella Jaquelinra néz. – Telefonálnom kell. Muszáj.
- De...
- El akarok menni innen. Beszélnem kell valakivel. Telefonálnom kell, nem értitek? – Teljesen kiborulva kapaszkodik az új barátnőjébe.
- Isa...
- Nem bírom, nem, el akarok menni. – Újra elindul, de Jaqueline visszahúzza.
- Jó, rendben. Bemegyünk a főépületbe. Láttam, hol vannak a telefonok. Az egyiket kölcsön vesszük.
Tye reméli, hogy csak rosszul hall. Ő nem kíván részt venni benne. – Hát akkor én megyek, és alszok tovább.
- Tye, neked is segítened kell!
A srác nem érti a lányt, de helyette Joshua borul ki. – Jacki, ez rossz ötlet. Még csak egy napja vagyunk itt, nem kellene máris... – De Isabella már rohan is a kőépületbe, így végül mindhárman utána mennek.
Tye bent az ajtónál megáll, s abban maradnak, hogy legalább figyeli, nem megy-e valaki arra. Joshua a szoba előtt áll meg, hogy jelezze, ha valaki közeledik. Közben meglátja a vezetékes készüléket. – Azzal nem lenne jobb?
- De, ha tudnánk a kódot, amivel városi vonalat kapsz, de azt csak a... Isa! – Ő már fogja a telefont, és tárcsázik is.
Joshua bemegy és behatja az ajtót, majd Jaqueline mellett megáll. Isabella a földhöz vágja a telefont, merthogy lemerült. A másik két fiatal félve néz körbe, meghallották-e őket. Mikor semmi mozgást nem hallanak, a lányra néznek.
- Az az enyém volt. – Vág cseppet sem barátságos arcot Joshua.
- Megveszem neked. – Keresi saját mobilját Jaqueline a fiókban. Mikor megtalálja, nem adja a lány kezébe. – Isa, kérlek, nyugodj meg! Kivel akarsz beszélni?
A lány a telefon után nyúl, de nem kapja meg. – Dylannel.
- Ugye nem azért jöttünk ide, hogy éjjeli bájcsevelyt folytass a pasiddal? - Tye áll az ajtóban.
Jaqueline és Joshua dühösen a srácra mered. Nekik is elegük van, de épp ezért, essenek túl a telefonáláson, aztán had menjenek innen.
- mondd a számát! – Kéri Isabellát a lány.
Dylan Doherty New Yorki luxus lakóparki lakásában alszik, mikor csörögni kezd a mobilja. Egyik kezével szinte még félig alvás közben felveszi a készüléket, és a füléhez teszi. – Igen?
- Dylan Doherty?
- Igen.
- Én Jaqueline... – De nem tudja befejezni, mert Isabella kikapja a telefont a kezéből.
A srác a lány hangját hallva rögtön felébred. Felül az ágyon, s megpróbálja elhallgattatni a kétségbeesett lányt, aki csak hadar, hadar.
- Isa, Isa, kérlek! Figyelj rám!
- Vigyél haza!
- Nem, nem tehetem.
- Kérlek, gyere el! Nem akarok itt maradni. – S újra indul a szóáradat.
Dylan nagy nehezen le tudja csillapítani telefonon keresztül, s megkéri, hogy adja át a telefont a lánynak, aki hívta. Jaqueline legalább annyira furcsállva eszi át a mobilt, mint ahogy Isabella adja. Dylan megkéri a lányt, hogy ne hagyja magára Isabellát, s próbáljon kicsit segíteni neki. Aztán Jaqueline a következő kérést nem igazán akarja érteni. Ugyanis megkérdezi a srác, hogy ki a csoportvezető, s mikor ő mondja, hogy Ryan Sommers, Dylan beszélni akar vele. Hiába mondja, hogy négyen vannak a telefonszobában, s nem épp legálisan. Pont, mikor elindulna felébreszteni Ryant, szembeütközik vele.
- Egy pillanat, pont itt van. – Szól a telefonba, majd a srácra néz. – Dylan... – Isabellára néz segítséget várva, mert nem tudja a vezetéknevét.
- Doherty? – Veszi át a srác a mobilt, s jobb kedvűen szól bele.
Isabella felkapja a fejét. Honnan ismerik egymást? Figyelmesen hallgatózik, bárcsak tudná, miről diskurálnak.
Pár perces beszélgetés után a telefon visszakerül a fiókba, s Ryan egy cseppet sem dühösen aludni küldi a fiatalokat, ám mikor Isabella is indulna, a kezét kirakva jelzi, hogy vele szeretne beszélni. Megvárja, amíg a többiek elkullognak, majd a lányra néz. – Jól vagy? – Isabella csak bólint. – Én tudom, hogy Dylannel sokkal könnyebb megbeszélni a problémáid, de ha lehet, a jövőben inkább hozzánk fordulj!
- Mindegy. Már őt sem érdekli. – Rántja meg vállát.
- Hát nekem nem úgy tűnt.
- Nem jön el. Hiába kértem, nem jön. – Sírva leül az egyik székre.
A srác leguggol vele szembe és megérintené, de mikor elhúzódik, nem próbálja újra. – Tudom, min mentél át, s talán neked a legnehezebb, még nem volt időd feldolgozni a történteket, de a többiek segíthetnek, s mi is azért vagyunk itt. Nélküled azonban semmire nem megyünk, ha nem hagyod, hogy könnyebbé tegyük.
- Azt ígérte, segít.
Ryan tudja, hogy Dylanre gondol. – Azt teszi, azért nem jön ide.
- Tudom, milyen ha....
- Én is ismerem, elég jól.
- Honnan?
Ryan elmondja, hogy itt találkoztak Dylannel. Egy csoportba kerültek, mindketten a drog miatt voltak itt. Kezdetben gyűlölték egymást, végül összehaverkodtak, mert együtt könnyebb volt. Barátok lettek, de már régen, nagyon régen nem találkoztak, s beszélni is legalább három éve nem beszéltek.
Eközben a többiek a nappaliban ülnek. Jaqueline aggódik, fél, hogy nagyon le fogják szidni a barátnőjét, s attól csak még rosszabb lesz a helyzet. Joshua csendben bámul maga elé, csak nem akar addig aludni menni, míg nem tudják, mi van a lánnyal. Tye eldőlve az ágyon a plafont bámulja. – dilis.
- Tessék? – Jaqueline dühösen fordul felé.
- Isabella. Egyszerűen nem teljesen komplett.
- Szerintem meg te nem vagy az! Állandóan a feketék kiközösítése meg...
- Hé! Fogjátok már be! – Joshua épp eleget vitatkozott már az apjával, legalább itt ne kellene állandóan veszekedéseket hallgatnia.
Tye felül az ágyon. – Josh, most őszintén! Szerinted minden rendben azzal a csajjal?
- Egyikünkkel sincs minden rendben. Azért vagyunk itt.
- Olyan, mintha leprások lennénk, senkinek sem engedi, hogy hozzáérjen.
- Csak nektek. Jaqueline egyre kevésbé kedveli Tyet.
- Nyafog össze-vissza... – Utánozza a lányt, mikor épp a hazamenést emlegeti. – állandóan sírógörcsei vannak. Tiszta őrület.
- Ez igaz. – Áll az ajtóban Nicholas.
- Te azt se tudod... – Kezdené Jaqueline.
- A kis szöszkéről beszéltek.
- És arra még nem gondoltatok, hogy talán oka van a viselkedésének? – Ásít egyet kifelé sétálva a nappaliba Patrisha. Leül Tye mellé. – Mondjuk bántalmazták.
- Ezt hogy érted pontosan? – Tye egész megváltozik.
- Megerőszakolták. – Néz rájuk a felismeréstől döbbenten Jaqueline. A fiúk egyszerre kérdezik, hogy mi? – Én... – Jaqueline arra gondol, hogy elmeséli, milyen volt megvádolni Zacket, s milyen volt, mikor egy volt pasija úgy leckéztette meg, hogy úgy tett, mint aki meg akarja erőszakolni. Aztán inkább nem mond semmit. –nem érdekes.
A belépő lányra bámulnak. Isabellát zavarja, hogy minden tekintet rá szegeződik. Az ágyát nézi. – Bocs, hogy felébresztettem mindenkit, de most szeretnék aludni.
Tye feláll. – Hát persze, ennyivel el van intézve. Nem kellene valamiféle magyarázatot adnod?
- Jaj, Tye! Hagyd már békén! – Áll fel Joshua is. – Én megyek aludni, van egy olyan érzésem, hogy holnap nem aludhatunk túl sokáig. – És el is megy.
Mindenki a szobájába csoszog, kivétel Jaqueline. Isabellát bámulja. – Mi volt?
- Semmi. Nem borult ki, amiért belógtunk a mobilokért. De Dylan mit mondott neked?
- Semmi fontosat. Csak Ryannel akart beszélni. – Azt nem mondja, hogy megkérte, figyeljen és vigyázzon rá. –És ki ez a Dylan?
- Senki.
- Senki? Ahhoz képest kellemes hangja van. – Mosolyog bátorítólag a lányra.
- nincs köztünk semmi.
- És nem is volt?
- Ne haragudj, fáradt vagyok! – Bújik az ágyba.
Jaqueline feláll és a szoba felé indul, de visszasétál. – Isa, mi történt veled?
- Hogy érted?
- Bántalmaztak, megpróbáltak megerőszakolni?
A lány felpattan. – Mit mondott neked Dylan?
- Nyugi, nyugi! Semmit, az égvilágon semmit. – Igaza lehet, mert nagyon kiborult a lány. – Ha nem akarsz beszélni róla, nem kell.
- Nem akarok. – Leoltja az éjjeli lámpát. | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
